Világ Ifjúsága, 1979 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám
A japán Toyota autógyár szerelőmunkásainak egynegyedét robotok váltották fel. A francia Citroennél a CX karosszériájának hegesztését egy olyan robot végzi, amely harminc munkás feladatát képes ellátni. Az egyik Citroen-üzemcsarnokból eltűnt az ötven virtuóz targoncás, helyettük öt programozó nyomkodja a gombokat: az alkatrészraktárak automatizáltak, a targoncák egy számítógép vezényletével keresik meg és osztják szét az alkatrészeket Az IBM-nél egy „jószemű” robot negyvenöt másodperc alatt szereli be acél karjaival az írógép nyolc alkatrészét. Az óraiparban egyre inkább a mindössze négy „blokkból” álló elektronikus óra lép a hagyományos helyébe, amelynek száz alkotó eleme van. Néhány év alatt a felére olvadt a létszám, a szerelőüzemekből kikoptak a magasan képzett műszerészek. A nyomdaiparban az új elektronikus gépek nyolcmillió jelet képesek kiszedni óránként, a hagyományos szedőgépek legfeljebb huszonötezerig vitték. Lovak az autóiparban? Ha valaki azt hinné, hogy nem vészes azért a helyzet, hiszen tömérdek műszerészre, szerelőre, elektrotechnikusra, rajzolóra van szükség az új robotok és automata vezérlésű gépek előállításához, ki kell ábrándítanunk: Japánban, ahol máris hetvenezer robot tevékenykedik, most fejezik be egy munkás nélküli gyár terveinek a kidolgozását, a gyár automatizált precíziós szerszámgépeket fog előállítani. A műszaki rajzolók sem érezhetik biztonságban magukat, kiszorítják őket a rajzológépek, amelyek huszonöt-harminchárom ember helyett dolgoznak. „Bajosan lehet olyan ipari ágazatot találni, ahol — legalábbis tendenciájában — nem csökken a foglalkoztatottság” — írta a Financial Times. És a frankfurti Batelle Intézet, alapos felmérés-kutatás után, az alábbi adatolást tette közzé: az automatikus szerszámgépek fölöslegessé teszik a termelő munkások harminc százalékát, azaz egy átlagos gépipari vállalat személyzetének tizenhárom százalékát. A szerelő robotok színrelépésével még inkább megváltozik a helyzet: a termelő munkások nyolcvan-kilencven százaléka, vagyis a teljes mostani létszám ötvenhatvan százaléka otthon maradhat. („Azt állítani, hogy a gépekkel felváltott dolgozók okvetlenül állást találnak majd, hiszen a fent említett gépeket is elő kell állítani valakinek, éppen olyan ostobaság, mint arra számítani, hogy a géperejű járművek miatt fölöslegessé vált lovakat fel lehet használni az autóipar különböző ágazataiban” — Wassily Leontief Nobel-díjas közgazdász, Revue de l’Entreprise, 1978. május.) * Memória egy márkáért No és az alkalmazottak? — vethetik ellen. Vajon az ő létszámuk nem emelkedett-e olyan gyorsan az utóbbi két évtizedben, hogy mostanra az aktív lakosság legnépesebb rétegévé váltak? Hát igen, nem egy hivatalos közgazda bizonygatja még manapság is, hogy ennek a rétegnek a dinamikus fejlődése elhárítja a veszélyt, amely a munkásság csökkenése miatt fenyeget. Nos, tévednek: minden magán- vagy közfelmérés, tanulmány, amely a „mikroszámítógépek forradalmával” foglalkozik, arra a következtetésre jut, hogy az automatizálás legalább olyan mértékben meg fogja ritkítani a „fehér köpenyesek” sorait, mint az ,,overallosokét”. A Siemensnél készített minden részletre kiterjedő elemzésnek az volt a következtetése, hogy az irodai munka huszonöt-harminc százaléka automatizálható. Az évente 4,4 milliárd oldalt „lekopogó” kétmillió nyugatnémet gépírónő negyven százaléka fölöslegessé válik például a Siemens új termékének, az automata írógépnek „köszönhetően”. A pénzbeli megtakarítás harminckét százalékos. A világ egyik legnagyobb mikroelektronikai vállalatának az elnöke, az angol Alex Agapheyeff ekképpen vélekedik : A most következő három esztendőbenévmillió munkahely szűnik meg a brit iparban és egy és negyed millió a szolgáltatások terén. Ezenkívül hárommillió dolgozó kényszerül munkahely-változtatásra. A fenti prognózisok nem különösképpen borúlátóak. A Sussex Egyetem jelentése, melyet a brit iparügyi minisztérium felkérésére készítettek, azt jósolja, hogy hacsak nem változtatják meg gyökeresen a munkamegosztás jelenlegi módszerét, és nem csökkentik alaposan a munkaidőt — a mikroelektronika négyötmillió brit munkanélkülit „szállít” 1990-re. Volker Hauff nyugatnémet miniszter még arról nyilatkozott, hogy „az aktív népesség negyvenötven százaléka sínyli meg középtávon” a mikroelektronika forradalmát. Hauff felhívta a figyelmet, hogy egyegy számítógép memóriaegysége tizenöt évvel ezelőtt mintegy tízezer márkába került, ma már csak százba, és tíz-húsz éven belül mindössze egy márka lesz. („Jelenleg körülbelül százezer tranzisztort lehet rányomtatni egy halpikkely nagyságú szilíciumlemezkére, chipre. A mikroelektronikus áramkörök teljesítőképessége évről évre megduplázódik, terjedelmük pedig szüntelenül csökken. A nyolcvanas években a mai legnagyobb számítógépek megfelelői beleférnek majd egy gyufásdobozba, és száz dollárba se fognak kerülni. Ez a perspektíva roppant fenyegető azoknak az ipari országoknak a számára, amelyek nem tartottak lépést a technológia viharos fejlődésével” — Max Wilkinson, The Financial Times, 1978. szeptember 19.) Tények és jóslatok Az említett tanulmányok, felmérések tapasztalata szembeszökően, sőt döbbenetesen elüt a francia kormány foggal- Munkanélküliség és elektronika • r Vo i 11.’ Chaplin a Modern időkben ezt is megálmodta: a kis embert, akit egy hatalmas fogaskerék rabul ejt