Világ-krónika, 1906 (30. évfolyam, 2-52. szám)

1906 / 2. szám

2. szám­­ra felérve 1 kor. 60 /Mér. Jilllllál* 1906. A cc/ész évre 3 kor. °00 fillér. (30. évfolyam.) A «VASÁRNAPI ÚJSÁG» és a «KÉPES NÉPLAP» MELLÉKLAPJA. A furfangos l­aptudósító. Elbesis. Francziából fojtotta T. G. ■— Lássák ura­m, ez íróasztal, ez az író­gép, a villámos lámpa, ez még ezek a tollak is amerikaiak, magam pe­ a politikát s az új­ságírást amerikai mód szint kívánom foly­tatni! Igen uraim, az együli mód arra, hogy a párisi napi sajtóban be­vergődjünk abból áll, hogy egy amerikai szájú lapot csináljunk. Irodalmi czikkek semmit m­érnek, a közönség legnagyobb része ezek itt alig érdeklődik ; a közönségnek tudósítások ilenek, érdekes ese­ményekről. Tessék tehá nekem minden nap egy-egy feltűnő hírt hozz Egy szóval, legyünk amerikaiak! A fentebbi beszédet párisi «Népakarat» czímű újonnan alapított­­ szerkesztője intézte volt munkatársaihoz. A széd befejezése után a szónoki tehetségére béke szerkesztő úgy érezte magát, mint mik Napóleon valami nagy csatát megnyert. Néhány nap múlva a­p egyik alárendelt munkatársa, Longony Gton a szerkesztőtől egy fontos ügyben kihallgatást kért. Longony Gaston abban a hírben állt, hogy a puskaport fel nem találta, a légynek sem árt, de egynémely fur­fangos ötletével gyakran feltűnést kel­tett. Longony szavaira különben sokat adott a szerkesztő, mert ő volt az, ki a belgrádi király­gyilkosság után a «Népakaratban» a következő állítólag Belgrádból érkezett sürgönyt szerkesz­tette, mely ekkép szólt: «Szenzácziós beszélge­tés Karagyergyovics Péterrel: Karagyergyovics semmit sem akar mondani.» — Ez az ember — mondá magában a szer­kesztő, — amerikai módon gondolkozik. — Nos, mi az a fontos ügy Longony úr, gyorsan érdekes híreket kérek ! . . . — Courgeville-ben — kezdé Longony — hat­van kilométer távolságban Páriától — az indó­­ház melletti kis erdőben bűntényt követtek el... — Ilyesmi minden nap elő szokott fordulni — jegyzé meg egykedvűleg a szerkesztő. — Csakhogy ez nem valami közönséges eset; ebből oly szenzácziós dolgot lehetne csinálni, mely a közönséget több napon át érdekelné, la­punkból pedig ezer meg ezer példány kelne el... — Mi az ? csak gyorsan ! . . . — A bűntény áldozata meztelen, fel nem ismerhető, a fej, a kezek, a lábak, a mell el­tűntek, a személy kiléte mostanáig nem volt megállapítható, csak annyi bizonyos, hogy a hulla egy fiatal nő hullája. A gyilkos nyomára eddig nem akadtak, a rendőrség semmit sem tud, vagy pedig semmit sem akar tudni. . . — Mit akar ebből csinálni ? — Mindenek előtt, — felelé Longony. — Courgeville-be megyek; ott véletlenül furcsa megjegyzéseket teszek, s gyanúsan viselkedem. Erre aztán okvetlenül letartóztatnak, elzárnak s kihallgatnak. Úgy teszek, mintha én lennék a gyilkos, s jól megfizetett börtönőreim közben­járásával a «Népakaratnak» naponta közlemé­nyeket köldök. Erre ön a lapban nagy betűkkel azt hirdeti, hogy százezer frankot fizet annak, a­ki eltalálja ártatlan vagyok-e, vagy sem, a­mit az illető alapos érvekkel indokolni tartozik. Magától értetődik, hogy hat vagy hét embernek kik elfogadható feleleteket hoztak 10—10 fran­kot fog fizetni. Hát ez nem amerikai dolog ? — Longony, ön furfangos férfiú! kezdje meg kalandját, a lap pénztára gondoskodni fog, hogy vizsgálati fogsága alatt tisztességes ellá­tást kapjon! Longonyt pillanat alatt egy lámpavasra akasztották.

Next