Világ-krónika, 1906 (30. évfolyam, 2-52. szám)
1906 / 2. szám
2. számra felérve 1 kor. 60 /Mér. Jilllllál* 1906. A cc/ész évre 3 kor. °00 fillér. (30. évfolyam.) A «VASÁRNAPI ÚJSÁG» és a «KÉPES NÉPLAP» MELLÉKLAPJA. A furfangos laptudósító. Elbesis. Francziából fojtotta T. G. ■— Lássák uram, ez íróasztal, ez az írógép, a villámos lámpa, ez még ezek a tollak is amerikaiak, magam pe a politikát s az újságírást amerikai mód szint kívánom folytatni! Igen uraim, az együli mód arra, hogy a párisi napi sajtóban bevergődjünk abból áll, hogy egy amerikai szájú lapot csináljunk. Irodalmi czikkek semmit mérnek, a közönség legnagyobb része ezek itt alig érdeklődik ; a közönségnek tudósítások ilenek, érdekes eseményekről. Tessék tehá nekem minden nap egy-egy feltűnő hírt hozz Egy szóval, legyünk amerikaiak! A fentebbi beszédet párisi «Népakarat» czímű újonnan alapított szerkesztője intézte volt munkatársaihoz. A széd befejezése után a szónoki tehetségére béke szerkesztő úgy érezte magát, mint mik Napóleon valami nagy csatát megnyert. Néhány nap múlva ap egyik alárendelt munkatársa, Longony Gton a szerkesztőtől egy fontos ügyben kihallgatást kért. Longony Gaston abban a hírben állt, hogy a puskaport fel nem találta, a légynek sem árt, de egynémely furfangos ötletével gyakran feltűnést keltett. Longony szavaira különben sokat adott a szerkesztő, mert ő volt az, ki a belgrádi királygyilkosság után a «Népakaratban» a következő állítólag Belgrádból érkezett sürgönyt szerkesztette, mely ekkép szólt: «Szenzácziós beszélgetés Karagyergyovics Péterrel: Karagyergyovics semmit sem akar mondani.» — Ez az ember — mondá magában a szerkesztő, — amerikai módon gondolkozik. — Nos, mi az a fontos ügy Longony úr, gyorsan érdekes híreket kérek ! . . . — Courgeville-ben — kezdé Longony — hatvan kilométer távolságban Páriától — az indóház melletti kis erdőben bűntényt követtek el... — Ilyesmi minden nap elő szokott fordulni — jegyzé meg egykedvűleg a szerkesztő. — Csakhogy ez nem valami közönséges eset; ebből oly szenzácziós dolgot lehetne csinálni, mely a közönséget több napon át érdekelné, lapunkból pedig ezer meg ezer példány kelne el... — Mi az ? csak gyorsan ! . . . — A bűntény áldozata meztelen, fel nem ismerhető, a fej, a kezek, a lábak, a mell eltűntek, a személy kiléte mostanáig nem volt megállapítható, csak annyi bizonyos, hogy a hulla egy fiatal nő hullája. A gyilkos nyomára eddig nem akadtak, a rendőrség semmit sem tud, vagy pedig semmit sem akar tudni. . . — Mit akar ebből csinálni ? — Mindenek előtt, — felelé Longony. — Courgeville-be megyek; ott véletlenül furcsa megjegyzéseket teszek, s gyanúsan viselkedem. Erre aztán okvetlenül letartóztatnak, elzárnak s kihallgatnak. Úgy teszek, mintha én lennék a gyilkos, s jól megfizetett börtönőreim közbenjárásával a «Népakaratnak» naponta közleményeket köldök. Erre ön a lapban nagy betűkkel azt hirdeti, hogy százezer frankot fizet annak, aki eltalálja ártatlan vagyok-e, vagy sem, amit az illető alapos érvekkel indokolni tartozik. Magától értetődik, hogy hat vagy hét embernek kik elfogadható feleleteket hoztak 10—10 frankot fog fizetni. Hát ez nem amerikai dolog ? — Longony, ön furfangos férfiú! kezdje meg kalandját, a lap pénztára gondoskodni fog, hogy vizsgálati fogsága alatt tisztességes ellátást kapjon! Longonyt pillanat alatt egy lámpavasra akasztották.