Világ-krónika, 1906 (30. évfolyam, 2-52. szám)

1906 / 33. szám

262 nemzetet s az orosz forradalom és az azt meg­előző népforrongás, a­mely a szoczializmusnak is híveket szerzett a perzsa munkások között­, segített megérlelni a perzsa alkotmány gyü­mölcsét. A sah engedékenységének közvetlen oka azonban, úgy látszik pénzügyeinek a zilált­sága. A­mint a legtöbb nemzet szabadságát az uralkodó és a zsarnoki kormány pénzzavarai hozták meg, a­mint az orosz forradalom kitö­résének és elhatalmasodásának is ez volt a fő oka, úgy a perzsa alkotmányt is nagyrészben a sah pénzügyi teljes ziláltságának köszönheti a nép. Teherán, valamint a birodalom többi részének lakossága óriási örömmel fogadta a parlament megalakulásának hírét. Az összes nagyobb városokban nyilvános ünnepségeket rendeztek. A montenegrói emigránsok könyve. Az Európában szétszórtan élő montenegrói emigránsok középponti bizottsága könyvet adott ki Nikita fejedelemről és a családjáról. A könyv, a­melynek anyagát bizonyára többen hordták össze, keményen bánik a háromszázezer lélek urával, Montenegró uralkodójával. Sorra veszi furfangos csinyjeit, a­mikkel a népet félre­vezeti, véres boszúvágyát, a­mely miatt gyil­kolta a gazdálkodását az állam javaival, a népé­vel való bánásmódját, kisebb-nagyobb vissza­éléseit, mulatságos és drámai fogásait. A «Buda­pesti Hírlap» a következőkben ismerteti a könyvet. Az első történet, a­melyet még az előszóból tudunk meg, ez : Egy antivárt kereskedő nagyobb megrendelést küldött Czetinyébe , a levéllel egy időben postára adta a megrendelt holmi árát is. Várt, várt, de az áru csak nem jött. Türelme fogytán megsürgette a kereskedőnél a megrendelés elintézését, de még csak feleletet sem kapott s nem felelt neki a harmadik sürge­tésre sem. Fogja magát a kereskedő, elmegy Czettnyébe. Ott nagy meglepetésére azt hallja, hogy a kereskedő nem kapta meg sem a pénzt, sem a sürgető leveleket. Megy a postára s az igazgató elmondja neki, hogy a pénz megérke­zett, de mielőtt kézbesítették volna, Danilo trónörökös Triesztbe utazott és szüksége volt pénzre, hát oda kellett neki adni. A sürgető leveleket természetesen el kellett ezután fogni, nehogy kisüljön a dolog. Montenegrónak pápából lett hadügyminisztere, Plamenac Ilija ellen pert folytatott 1890-ben egy atyafia, Plamenac Mitár, egy darabka földért. A tanuk, a­kiket Mitár bíróság elé hiva­tott, mind azt vallották, hogy a pörös földecske csakugyan őt illeti, mert őseiről maradt rá. A miniszter fölebbezésére a fejedelem ítélőszéke elé került a pör. A fejedelem minden jeten azt akarta, hogy a miniszteré legyen a föld, de erőszakoskodni még sem akart. Közönséges parasztfurfangot használt tehát, hogy czélt érjen. Azon a napon, a­mikor ítélnie kellett a föld dolgában, napfogyatkozás volt épen. A fe­jedelem tudta ezt, de a szegény paraszt Mitár nem ismerte híréből sem a napfogyatkozást. Azt mondta a fejedelem a parasztnak: — Mitár, az Isten napja ítéljen, igazad van-e, vagy sem ? Ha a nap még ebben az órában elsötétül, akkor tudd meg, hogy az Isten meg akar büntetni azért a szomorúságért, a­mit három esztendő óta e miatt a kis föld miatt a rokonodnak okoztál. Ezután kormos üveget adott a fejedelem a parasztnak, a­ki elszorult szívvel és aggodalmas arczc­al nézett rajta keresztül. Mikor látta, hogy a nap egyre sötétül, halálos félelem ült az arczára, azután leborult a rokona előtt, bo­csánatot kért tőle, csókolta a ruhája szélét, majd fölkelt és visszatért a falujába, de meg­zavarodott elmével. A fejedelmet pedig szentnek és csodatevőnek hiszi azóta. Ivánovics Szávát Olaszországba küldte a feje­delem 1881-ben, hogy az olasz hadseregben szolgáljon néhány esztendeig. Ivánovics, kinek menyasszonya volt Czetinjében, öt esztendőt töltött Olaszországban, s a­mikor hazajött, elvette a leányt. Danilo trónörökösnek fájt a foga az asszonyra, s mivel Ivánovics tudta ezt, nagy ellenségeskedés volt közöttük folyton. Ivánovics utóbb a fejedelem hadsegéde lett, s csaknem mindig a konakban volt. Ott gyakran kellett találkoznia Danilóval, s a két ellenség egyszer nem állta meg tovább : megtörtént az összeütközés. Igen hevesen összeszólalkoztak, s a kínos jelenet azzal végződött, hogy Ivá­novics arc­ul ütötte és szembeköpte a trón­örököst, ez meg hasbalőtte őt. Csodálatosképen nem halt bele a sebébe. A fejedelem úgy akart boszút állni a herczegen ért sérelemért, hogy Ivánovics Száva két férfitestvérét belekeverte egy gyilkossági perbe, a bíróság azonban semmi gyamúokot sem tudott megállapítani, és kény­telen volt az ártatlanul bevádoltakat elbocsá­tani. A fejedelem ekkor magát az időközben meggyógyult Ivanovicsot akarta eltetetni az útjából. Hogy a gyanút előre is elhárítsa maga felől, pénzt adott neki, hogy menjen vissza Olaszországba, de egyúttal orgyilkosokat bérelt föl, a­kiknek meg kellett volna őt ölni és ki­rabolni, hogy a pénz visszakerüljön a feje­delemhez. A gonosz terv azonban nem sikerült. Ivánovics szerencsésen eljutott Olaszországba. A kormos üveg és a napfogyatkozás történe­téhez hasonló ez is. (A fejedelem harmincz­­negyven alattvalójával az anyja kertjében sétált egyszer. Észrevette, hogy néhány ágy kelká­posztával van beültetve. Rámutatott a viruló káposztára és azt mondta a kísérőinek: — Ha Isten akarná, ez a káposzta két nap­nál hamarabb elhervadna. Ez úgy hangzott, mintha jóslás lenne. Éjszaka forró vízzel megöntöztette a fejedelem a kelká­posztát, a mely másnap természetesen elfony­­nyadt. A nép, a melyhez kiszállt a hite, azt hitte, a fejedelem csodát tett. A fejedelem egyszer ezt a mesét terjesztette az országban: — Vendége voltam III. Sándor czárnak többedmagammal. Egyszer fölkel a czár, erős patkót vesz a kezébe és vendégei mulattatására kettétöri.-Erre az apósom fogta magát, s a kard­jával egy csapásra széthasította egy hatalmas bika fejét. A császár erre azt mondta: Add né­kem a lányodat, hogy ez az erős, hősi vér egye­süljön az én családoméval! Jellemző a fejedelem pénzügyi politikájára nézve, hogy nem akar kereskedelmi és vámszer­ződést kötni azokkal az államokkal, a­melyekkel Montenegrónak van némi külső kereskedelmi forgalma. Azért teszi ezt, hogy egészen a kénye­­kedve szerint szedhessen vámot. Az összes vámbevételeket ugyanis, a­melyek a behozott árukért befolynak, a fejedelem elvonja az or­szág vagyonától és lefoglalja a saját czéljára. Hogy ez az összeg minél nagyobb legyen, a vámbevételeket igen nagy összegben állapítja meg, s azzal nem törődik, hogy viszonzásul a kivitt árukért is megfelelően nagy vámot szed­nek a többi országok. Miért is törődnék ezzel? Hiszen nem ő fizeti! A fejedelem jövedelme elég jelentékeny. Adó­bevétel esztendőnként átlag 1.200.000 forint, vám, illeték és monopólium 300.000, a kolos­torok jövedelme 40.000 forint, Oroszországtól kap 120,000 forintot, Ausztriától, Magyarország hozzájárulásával a tengerparti kikötő és egész­ségügyi szolgálatért 60,000 forintot, és végül az Ausztriába eladott dohányból 80,000 forintot. Ez összesen 1.800,000 forint, vagyis 3.600,000 korona. Ebből kiad a fejedelem legföljebb 500,000 koronát, a többi a zsebében marad. Ezenkívül azzal is foglalkozik, hogy a parasz­toktól potom áron összevásárolja a mit termel­nek, s aztán eladja jó áron Ausztriának. Ez is hoz neki esztendőnként 300,000 koronát. A feje­delem ilyen módon sok milliót harácsolt már össze, s a vagyonát angol bankokban helyezi el. Mivel Oroszországban nemcsak hivatalosan szeretik Montenegrót, hanem a társadalom maga is érdeklődik a kis nép iránt, jótevő társaságok ruhát, élelmiszereket és más szükséges holmit szoktak ajándékozni. Ma már megszűnt ez, de azelőtt nagyon járta. A fejedelem mindig ma­gára vállalta az ajándék kiosztását, s mikor a hajó megérkezett, rátette a kezét a rakományra. Mit csinált a fejedelem az orosz ajándékkal? Nem osztotta szét, hanem eladta. Néhány esz­tendő alatt hallatlanul szemérmetlen üzérkedés fejlődött ki az ajándékokkal s az árak egyre emelkedtek. Hitelbe is adott a fejedelem, de ha az adós nem fizetett pontosan, eladták akár az egyetlen bográcsát is, s azonfölül huszonötöt rávertek. A fejedelem istállójában harmincz pompás magyar csődör van és húsz svájczi tehén. Ezeket Stroszmájertől kapta ajándékba, mert a pápával egyezséget kötött a katholikus propaganda meg­engedésére nézve. Maga a pápa is megajándé­kozta ezért Nikitát, még­pedig félmillió frank készpénzzel. Mert a fejedelem nagyon szereti a pénzt, azért nem válogatós az eszközökben. Megtette azt is, hogy a­mikor néhai Rudolf ki­rályi herczeg meglátogatta, négyszázezer ko­ronát fizettetett a­ bécsi udvarral a fogadás és az ellátás fejében. Igen érdekes volt Tajszics Rankó szerb kép­viselő esete is. Egy Bacskovics Márkó nevű ta­nító könyvet adott ki Szerbiában Nikitának és családja több tagjának bűneiről. A fejedelem ezért Tajszics Bankóval és két másik fogadott emberrel megölette Bacskovicsot, a hozzája menekült Tajszicsot pedig a házába fogadta. Ez Európaszerte nagy feltűnést keltett. A könyv végén néhány levelet olvasunk, me­lyet a fejedelem kémje írt egyik távollevő társá­hoz. Az egyik levél ezt mondja a többi közt: Biztos értesülésem van róla, hogy a fejede­lem megbízta Markov Szávát, Nikov Ivót és Nikov Híját, hogy Ivánovics Szávát öljék meg. Itt kiszálnak a Szerémségben és kétszáz Napó­­leon-aranyuk van. Karagyorgyevics Péter Géni­ben van. Nikitával haragban van, mert elvitt tőle egy nyaklánczot, a­melyet Péter leánya, Zorka, a szultántól kapott ajándékba. Jó lenne a szerbségnek ezt a két sírásóját alaposan összeugratni egymással és elidegeníteni mind­örökre . . . Ez a levél 1894-ből való. Akkor még nem sejtették, hogy Péter herczeg Szerbia királya lesz. A kis könyv még sok érdekes és rettenetes dolgot mond el Montenegró mai uráról, s ha nem is lenne olyan megbízható, ha rá lehetne bizonyítani túlzást, vagy részakaratot, akkor is elég sok maradna még a borzalmas igazsá­gokból. VILÁG-KRÓNIKA. 33. szám. Az augusztusi csillaghullás. Ezekkel a napokkal elérkezett az augusztusi csillaghullás ideje. Máskor is van e tünemény­ben részünk, de az évnek egy időszakában sem annyira, mint most. Nevezetes csillaghullás van például még novemberben is, de ezt alig vesszük észre. Augusztusban egyszerre miriádnyi apró kis csillag hull le az égről, egész eső a tüzes üszkökből. Ezek az úgynevezett hulló-csillag­­rajok. Érdekes természeti jelenség játszik itt közre. A rajok belevonatván Nap-rendszerünkbe, a Nap körül gyűrű alakjában keringenek s a mikor aztán a Föld — évi mozgása közben — egy ilyen gyűrűn keresztül halad, megered a sűrű csillaghullás és tart mindaddig, mig biro­dalmából tovább nem vándorolnak. Ezekben a napokban a föld és a meteorit testecskék között olyan a viszony, mint mikor egy kilőtt ágyú­golyó sebesen keresztül tör egy kisebb-nagyobb sűrűségű méh- vagy szunyograjon, át (az úgy­nevezett éta aquarida), július 30-ika körül. Ily csillagokat szelt Földünk május 2-ikától nyolcz napon, ilyen az augusztusi csillaghullás, az októ-

Next