Világ-krónika, 1907 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 1. szám

1. szám. Ára egész évre 3 kor. 20 fillér. (31. évfolyamé) *• ' Ára félévre i kor. 60 fillér. «A VASÁRNAPI ÚJSÁG» és a «KÉPES NÉPLAP» MELLÉKLAPJA. Január 1907. A délafrikai aranykeresők. Irta Laurie A. — Fordította Hegedűs Pál. I. A «Durance» t'ödélzetén. A tengerentúli társaság Durance nevű hajója, mely Marseilleből Zanzibárba és Durbanba, Natal partjára iparkodott, elhagyta az ádeni öblöt és két nap óta teljes gőzzel az Indiai­óceánon siklott tova. Este, ebéd után volt. Hátúi nagy jótékony ünnepély folyt és minden osztálybeli utasok, akik boldogak voltak, hogy az arab kemencéből való kijövetel után arány­lag friss levegőhöz jutottak, szabályos sorokban ültek a rögtönzött kis szinpad előtt. Minden szem a színpadra volt szögezve, mely pedig néhány pillanat óta üres volt és a hall­gatóság elég lankadó figyelme mintha hirtelen fölébredt volna. A műsor legérdekesebb pontjá­hoz értek. A nézők eddig leginkább udvarias­ságból hallgattak és tapsoltak egy magánbeszé­det, a Lidércet, melyet egy fiatal francia, Massey Henrik, aki most végezte az Ecole-Centrale-1, nem biztos hangon, Beethoven egyik szonátá­ját, melyet nővére, Colette, gyorsabban mint ütemszerűen adott elő; egy fuvolaszólót a Fehér nő-bői, melyet Brandevin, marseillei tekintélyes kereskedő, nem minden metsző hangbicsaklás nélkül játszott. Egy tengerész- dallam a Bari János-ból, melyet mennydörgő hangon maga a kapitány, Francoeur énekelt éB más hasonló fajta számok csak elismerést arat­tak, mely elismerés a műkedvelők jóakaratának szólt inkább, mint az előadás kevéssé szakértő voltának. Mindenki belátta, hogy ebben a dologban főképpen arról van szó, hogy bevételt biztosít­sanak egy kegyetlen szerencsétlenségtől sújtott család számára. A hajó második fűtője egy ki­kötői balesetben Oback ban, ahol a Durance kikötött, hogy szenet vegyen föl, életét vesz­tette. Nagy család maradt utána. Mindenki meg volt hatva a helyzettől, amelybe ez a tragikus halál a négy gyermekes szerencsétlen özvegyet döntötte. Miután pedig a parancsnok látta az általános részvétet, elhatározta, hogy valami nagy dolgot mivel. Ezért mindenkinek a jó­akaratához folyamodott és hangversenyt rende­zett, melynek a műsora középszer* volt ugyan, de ahol a legkisebb zsölye ára a Covent-Gar- den-opera* helyárait juttatta az ember eszébe. Ezenkívül fuvola-, zongorajáték és monológok szerepeltek a rögtönzött előadásban. A sokszo­rosított és tollrajzokkal díszített műsor köze­pén nagy betűkkel a következő cím szerepelt: BŰVÉSZETI ELŐADÁS dr. Lhomondtól. E szám ébresztette föl a szundikáló kíváncsi­ságot. Nagyok és kicsinyek egyenlő türelmet­lenséggel várták e pillanatot; minthogy az ily látványosságok, melyekben az ügyesség és tudás párosúlt, hogy az értelmet bámulatba ejtő szemfényvesztő hatást keltsen, általában a legmakacsabbakat is érdekelni szokták. Massey Gérárd, egy 14—15 éves fiatal utas­nak volt ez a közjáték a fényes eszméje. A doktor­* Londoni színház. nak sohasem jutott volna eszébe. A mélázó ter­mészetű, előkelő, tapintatos, sőt tartózkodó mo­dorú Lhomond mindenben ellenkezője volt a fecsegő, dicsekvő és nagyhangú embernek, aminőnek deszkákon a bűvészi mutatványokat előadó csepűrágókat örömest képzelik. Minthogy szenvedélyesen szerette a tudo­mányt, a foglalkozásától szabadon maradt órá­kat mindenféle tanúlmányokra és furcsa kuta­tásokra fordította. Az emberi ismereteknek nem volt az a nagyon magas vagy nagyon alacsony ága, amellyel ne akart volna foglal­kozni ; műtermében a lombikok, olvasztó tége­lyek, görebek egymásra voltak halmozva; a geológiai, növénytani, történelemelőtti korból való tárgyak, csontvázak, szárított növények, ásványok, mindenféle töredékek, messzelátók, mikroszkópok, ritka könyvek, szóval minden tanúlmányának a változatosságáról és sokféle­ségéről tanúskodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék