Világ-krónika, 1907 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1907 / 1. szám
. Nem volt művészet a mágiáig, mely ezt a kíváncsit kísértetbe ne ejtette volna; mint a fiatal Goethe, ő is ismerni akarta a Kabala'*' rejtelmeit. E külön munkák folyamán találkozott egy ügyes olasz fizikussal, aki egyúttal szemfényvesztő bűvész is volt és ezért fölkérte, hogy avassa be annak a titkaiba, ami, mint minden más, tökéletesen sikerült is. Minthogy azonban dr. Shomond épp oly szerény, mint tudós volt, ritkán beszélt munkáiról vagy tehetségéről és különösen szemfényvesztő ügyessége okvetlenül mélységes titok maradt volna barátaira nézve, a fiatal Massey közbelépése nélkül. Az utazás hosszú órái alatt a tudós orvos és az iskola porát lerázott fiatalember között különös barátság, bizonyos pajtáskodás fejlődött ki. A kor és vérmérséklet különbségei ellenéreGérard épp oly élénk és túlzó volt, mint amilyen higgadt és tartózkodó a doktor) az utóbbi az övével rokon szellemet fedözött föl benne és barátságával ajándékozta meg ezt az őszinte, értelmes, kíváncsi fiút, aki szakadatlanul kérdezősködött az ezer meg ezer új tünemény oka felől, melyek szemébe ötlöttek. Nem a léha kérdezősködés kedvéért, hanem a szükségtől ösztönözve, mely minden kezdő filozófust arra ösztökél, hogy az okozattól az okhoz jusson. Miután Gérard bejutott a híres műterembe, az orvos előtte néhány kémiai kísérletet végzett, melyek bámulatba ejtették; beszélt neki a szuggesztió különböző problémáiról, melyekkel e pillanatban foglalkozott és végre a kísérletezés hevétől elragadtatva, Gérard előtt néhány kártyamutatványt csinált, melyekben a delejesség és kézi ügyesség együtt a jóslás látszólag csodálatos eredményeit mutatták. A fiatal tanítvány lelkesedése ez időtől fogva határtalan volt; e pillanattól fogva a doktort tartotta a világ legnagyobb emberének. Földrajzi tudománya nem kevésbbé ejtette bámulatba. Gérard különösen arra az Afrikára volt kíváncsi, melyet a szuezi csatornában és a Vörös-tengeren, az Indiai óceán mentén pillantott meg és amelyre a Mozambik-csatorna nyugati partján kellett családjával kiszállnia. A hajón levő tengeri térképek és földrajzi atlaszok tanulmányozásába nem tudott belefáradni. Sőt saját használatára a fekete szárazföldről tenyerénél nem nagyobb vázlatot készített, amelyen a partok körvonalait különböző színekkel jelölte meg aszerint, hogy melyik európai nemzet birtoka. Ezt a vázlatot magánál hordta és gyakran tanulmányozta, emlékezetébe idézve Afrika lassú meghódításának tragikus történetét a nagy utazók által, mely a múlt század főeseménye volt. Ezt a hódítást, melyet északon Egyiptomban és Algírban Franciaország, délen a Jóreménység fokánál Hollandia és Angolország kezdtek meg, maga előtt látta. Gondolatban követte a Szudán és a tavak vidékének fokozatos fölfedezését a keleti részen, a Kongó és a Nigarét a nyugaton. Az afrikai világ déli végső pontjáról elindult holland gyarmatosok egymást követő vándorlásait észak felé, a portugálok keleti és nyugati támadásait; Német- és Olaszország részvételét a mozgalomban, az előbbi a guineai öbölben az Atlanti-óceán délkeleti oldalán és a Zanzibárral szemközt levő parton, az utóbbi Erithreában. És mindezek az egymást követő európai lerakódások, minden törekvés, minden, olykor hősies önfeláldozás a titokzatos szárazföld középpontja felé van irányítva, anélkül, hogy eddig minden problémát megoldottak volna, hacsak nem merész állításokkal és valóságos földrajzi betörésekkel. E nagy utazások emlékezetes eredményei, rettendetlen férfiak emlékezete, akik erejükkel és szenvedésükkel járultak hozzá e csodálatos történethez, hálával és csodálattal töltötték el. Közelebb, szinte közvetlen érintkezésben levőnek érezte magát velük Afrika közvetlen szomszédságában, melyet a szemhatár alatt sejtett és azt mondogatta magában, hogy valamikor talán ő is nyomukba léphet és egy követ hordhat a dicső épülethez, melynek alapjait ők vetették meg. Mindezekben a dolgokban dr. Lhomond volt a tanácsadója. Ezért, mikor a tervezett hangverseny műsorát beszélték meg előtte, Gérard rögeszméjétől hajtva így szólt: — Olyat tudok, ami többet ér, mint unalmas verseik és örökös szonátáik és ami a pénztárba a szegény emberek számára ezüst pénzeket, sőt Lajos-aranyakat fog hullajtani. — És mi az, önhitt fiatal úr? — kérdezte nővére, Colette, a füle csücskét megcsípve. — Kártya-, szemfényvesztő, szuggesztiósmutatványok. — Csak ez ? ! — kiáltotta Massey nevetve. — Neked nem is rossz az ízlésed, fiam. Csakhogy megfeledkezel arról, hogy ha nyulat akarunk enni, előbb meg kell lőni. Ugyan, kérlek, ki vállalkoznék a szemfényvesztő szerepére? Talán te? — Ezt pedig nagyon eltalálhatná, — szólt a végzett diák fontoskodva. — Aminőnek lát, semmi esetre sem lennék megvetendő segéd. Minthogy szorongatták, elbeszélte a doktor remek mutatványait, csodálatos ügyességét, végtelen tudományát. — Azt csinálja, amit akar! Ha kedve tartaná, egy kézmozdulattal eltűntethetné a hajót s vele bennünket, — fejezte be Gérard a meggyőződés hangján. — Es ha! — kiáltotta Francoeur kapitány, aki a társalgást vezette, — ezek igazán meglepő természetű tehetségek. Tudtam, hogy a mi kedves doktorunk minden irányban kutatott és dolgozott; számos útunkon meggyőződtem, hogy Lhomond tudása, ahogy fiatal bámulója mondja, valóban csodálatos, mindennap láttam a bizonyságait, mégpedig a legváltozatosabb fajtákban. De sohasem sejtettem volna, hogy benne Boscát vagy Houdin Róbertet kell látni! — Márpedig a dolog így áll! — szólt Massey. — Hát nem magasztalta előttem kezének csodálatos könnyűségét? Az emberek végtagját nem vágja le, mondta ön, hanem eltűnteti ! — Ez bizony igaz és betegei is önkéntelenül ezzel a kifejezéssel élnek, amely a lehető legjobban fejezi ki a könnyedséget és ügyességet, amellyel működik. Nem meglepő, minthogy ujjainak ez ügyességét érzi, hogy valamikor eszébe jutott, hogy megpróbálkozik az ügyességi mutatványokkal és mint minden, úgy ez is Minthogy a parancsnoknak rendkívül megtetszett a gondolat, hogy a hangversenynek ily vonzó erőt adhat, hozzátette: — Ez valódi lelet. Indítványozom, hogy késedelem nélkül járjunk utána a dolognak. Ha Lhemond úr hajlandó bennünket támogatni, valóban ez lesz az előadás fénypontja, amivel a zenei előadás becsét nem akarom kisebbíteni. — Ó, parancsnok úr, — kiáltotta Colette, — akárhogy ócsárolja a zenét, ön is csak úgy gondolkodik róla, mint én! Biztosítom, hogyha rajtam állna, egy sikerüti kártyamutatványt nem becsülnék annyira, mint egy megnyomorított szonátát. — Ó, kisasszony! — szabadkozott a kapitány. — Nem, nem, — szólt Colette nem színlelt meggyőződéssel, — nagyon jól ismerem meggyőződésemet. Ha tudná, hogy félelmemben hányszor követek el hibát a rendeseken kívül, gyorsan kitörölte volna a szerencsétlen szonátát a műsorból! — tette hozzá a fiatal leány, a remény egy sugarával szép szemeiben. — Kitöröltem a szonátáját? Soha! — szólt a parancsnok. — Ez egyik legszebb számom. — De hát lássuk, Colette, — szólt Massey nyugodtan, — határozd el magad valamire és ha önérzeted meg van sértve, gondold meg, hogy a szegényekért játszol. — De hát ideje volna tüstént fölkeresni dr. Lhomond urat, — szólt Gérard, aki reszketett a türelmetlenségtől. — Megállj, fiam!— kiáltotta az atyja. Az orvos ilyenkor a szobájában dolgozik; tudósi elmélkedésében ily módon nem lehet zavarni. — De papa, — folytatta Gérard a fiatal emberek csodálatos önhittségével, hogy mindenütt szívesen látják őket, — nekem szabad bejáratom van Lhomond úrhoz és ő mindig örül, valahányszor lát.— Ez a te véleményed. Az évekkel meg fogod tanulni, hogy kevésbbé bízzál az örömben, melyet udvarias emberek tanúsítanak irántad, midőn visszaélsz az engedéllyel, hogy őket meglátogasd ; én legalább remélem, mert enélkül az alkalmatlankodók osztályába jutnál. Vették észre, — folytatta Massey, inkább a jelenlevő felnőttekhez fordulva, — hogy azok, akiket ma rossz nyelven tolakodóknak neveznek, akiket Moliére hajdan alkalmatlankodóknak nevezett, egyedül osztoznak abban a rettenthetlen meggyőződésben, hogy látogatásaikat mindenkor szívesen fogadják. — Próbálja meg! — kiáltotta Gérard, akit az apai zuhany cseppet sem ingatott meg. Bízzanak meg kérelmük átadásával; mindegy, akárki jön velem és meglátja, várjon alkalmatlan vagyok-e? Minthogy végre is mindenki nagyon szerette volna tudni, hogy mit kell várni a vázlatosan kidolgozott tervtől, ez egyszer nem sokat töprengtek a doktor szentélyének megrohanásán és egy küldöttség, melyet Gérard vezetett, ment közölni az általános óhajt. Lhomond úr eleinte egy kissé megütődött a kérelmen, sőt első mozdulata tagadó volt, de Gérard oly őszinte lelkesedéssel könyörgött, hogy az orvos végre beleegyezett az ünnepség rendezőivel való alkudozásba és ettől fogva. * A zsidó rabbik titokzatos tudománya, mellyel a VILÁG-KRÓNIKA. 1. SZÁM.