Világ-krónika, 1911 (35. évfolyam, 50-51. szám)
1911 / 50. szám
50. szák. Struensee és Karolina Matild királynő. Az egyszerű vidéki orvosból hatalmas miniszterré, sőt valódi diktátorrá lett férfiú és a jobb sorsra érdemes, szerencsétlen királyné tragédiája egész Európát mozgásba hozta a múlt század utolsó éveiben s ha megoszoltak is a vélemények a szomorú történet szereplőinek vétkessége vagy ártatlansága tekintetében, a részvét, mit sorsuk támasztott, általánosnak mondható. V. Frigyesnek, Dánia királyának 1766 január 14-én bekövetkezett halálával szomorú időszak veszi kezdetét az országra. A tizenhét éves ifjú, ki most már mint VII. Keresztély király van hivatva országa kormányzására, mindenkép gyönge, tehetetlen, ügyefogyott uralkodó, kitől mi jót sem várhatni. Maga is érzi szánalmas képtelenségét és irtózattal gondol az uralkodás kötelességeire. Irigyli az egyszerű mezei embereket, kikre semmi felelősségteljes gond nem nehezedik és fogalma sincs a nemes tettvágyról, nagyratörő munkásságról. De nem elég, hogy a természet oly mostohán bánt vele, megtagadván tőle minden nemes tulajdonságot, minden tehetséget: a rosz társaság csak segít teljes mértékben kifejleszteni a benne lappangva rejlő gonosz hajlamokat. Már korai gyermekségében megmérgezék képzelőtehetségét, szívét és csak minél nagyobb megrontására törekszenek. Mikor atyja komoly betegségbe esik, csak azért fogja el szomorúság, hogy most majd neki kell átvenni az uralkodást. Csakis az vigasztalja meg, hogy véget ér eddigi kínzó gyámsága, rabszolgasága és szabadjára engedheti át magát nemtelen kedvteléseinek. Szomorú kép egy fiatal uralkodóról; szomorú közösség vele együtt élni, ama nőre is, kit kiválasztott magának, anélkül, hogy valaha őszinte vonzalmat érzett volna iránta. III. György angol királynak legifjabb nővére, saját unokatestvére, Karolina Matild tizenhat éves volt, midőn e szánalomra méltó férfinak nyújtá kezét. A herczegnő nem volt valami szabályos szépség, de mégis bájoló megjelenés, szendeséggel és kellemmel teli, ártatlan s természetes vidámság teszi még vonzóbbá. Fiatalsága mellett is erős akarat lakik benne s határozott jellem, teljes ellentéte férjének. Minden tulajdonság meg van benne, hogy férjét és népét boldoggá tegye. Sajnos, egyik se következett be. Fiatal szíve őszinte vonzalomra vágyott s ezt oly kevéssé tudta a fiatal királyban föltalálni. Mintha sejtette volna, mily szomorú jövendő vár reá, az egybekelésnek puszta gondolatára is könnyekkel telt meg szeme. Az 1766. év késő őszén megy végbe a királyi házasság, s az ország mint jótékony tündérét fogadja, megjelenése az első pillanatra megnyeri a szíveket. Az első időkben, úgy látszott, zavartalan boldogság fogja megaranyozni a fiatal pár új életét. Valóban így kellett volna lenni, hisz a gyermek-királyné oly megkapó jelenség volt, hogy vonzalomra kellett volna minden érző férfiszívet indítania. «Fiatalsága mellett is — így írja le egy egykorú feljegyzés — igazán felséges magatartása van, nyúlánk, szép alakja, arcza szabályos, arczszíne pedig a legfinomabb fehér és rózsaszín változata. Dús szőke haja olyan, mint a fonott len; szemei ragyogók és beszédesek. Ajkai kissé duzzadtak, de mikor mosolyog, elbűvölőn kedvesek mégis a legvakítóbb gyöngy fogsort mutatják. Természeténél fogva barátságos, nyájas és a legillendőbb magaviseletű ; némileg tartózkodó az előkelőbbekkel szemben, de a kisebb emberekkel szemben megnyerő nyájasságot. Talán csakugyan boldog, egyetértő élet jut osztályrészükül, ha a gonosz végzet mindkettőjüket lelketlen tanácsadókkal nem veszi körül. A királynak az ifjú gróf Holik volt a rész szelleme, kinek minden törekvése oda irányul, hogy már különben is romlott urát még inkább a kicsapongások örvényébe csalogassa. Matildnak viszont főudvarmesternőjében , Plessen grófnőben támad megrontója, ki gyermeteg, naiv lelkét megmételyezi és csalárd tanácsaival férjétől elidegeníteni igyekszik, így aztán a házasfelek idegenkedése napról-napra nőtt. A király dorbézolásban keres vigasztalást, nem hiányzanak erre a czimborák gróf Holik és társai személyében. A királynét pedig csöndes bánat kezdi elfogni s elveszettnek látott ifjú életét siratva, mindinkább magába zárkózik. A trónörökös megszületése az 1768. év januárjában se hozott semmi kedvező változást a Keresztély és Matild viszonyában. Eléggé jellemző a teljesen züllésnek indult királyra, hogy nejének betegsége alatt se átallja álruhában járni végig Holck gróf társaságában Kopenhága kétes hírű helyeit. Mikor az ital gőze fejébe száll, az utczai lámpák és az ablakok beverésében, az éjjeli őrökkel űzött durva tréfákban és hasonló esztelenségekben leli kedvtelését és ha egyiköktől sikerül alabárdját elvenni, diadalmi jelvényként viszi haza a királyi palotába. A fejedelmi korhely mivel se törődik, teljes érzéketlenség fogja el minden komoly dolog iránt. E kétségbeejtő helyzetben gondolnak arra, hogy a királyt utazni küldik. Keresztély kapva kap az eszmén, hisz távol Matildtól egész szabadon fog élhetni szilaj kedvteléseinek. Természetesen gróf Holik nélkül egy lépést se akar tenni a király. A már is annyit szenvedett ifjú királynénak keserű könnyek gyűlnek szemébe, midőn 1768 májusában magára marad. Keresztély király ez utazása hozza az udvarhoz ama férfit, ki oly nagy szerepet játszott később az eseményekben. Struensee Frigyes János a Saale melletti Halle-ben született az 1737. év augusztus 5-én, mint egy egyszerű lelkész gyermeke. Kiváló szellemi tehetségét már gyermekkorában elárulta s alig volt még húsz éves, midőn az orvostudományok doktorává avatták szülővárosa egyetemén. Később bölcsészeti tanulmányokkal is foglalkozott s egy félszeg bölcsészeti elmélet buzgó szószólója lett, mely az ember egyedüli életczéljának az élvezetet teszi. Atyja Altonába költözvén, a fiatal Struensee követi őt s itt a városi orvosi állást nyeri el. Elégedetlen, kalandor természete már épen Malagába való kivándorlásra kezdi ösztönözni, hogy ott «egy melegebb égöv alatt élvezze az élet örömeit», midőn barátjának , Kantzau grófnak ajánlatára Keresztély úti orvosának szerződtetik. És Struensee elég ügyes volt az oly könnyen behálózható királylyal annyira megkedveltetni magát, hogy ez őt állandó udvari orvosának alkalmazta. Szerény fok arra nézve, hogy valaki az uralom oly polczára jusson általa, mint később Struenseet lépni látjuk. De nem közönséges ügyessége, életrevalósága hatalmas segítői voltak e merész emelkedésben. Az 1769. év nyarán Matild királyné gyöngélkedni kezd és a király egyenesen azt kívánja, hogy miután más orvosok minden tudománya hiábavaló volt a bától elfogott, kedélybeteg királyné meggyógyítására, Struensee tegyen próbát erre nézve. Matild hallani sem akar róla, egyenesen megtagadja a király kívánságának teljesítését. Mindeddig csak beszélni hallott az időközben állami tanácsosi czímmel kitüntetett orvosról, s legfeljebb futólag látta őt. E hallomásokból azt a benyomást nyerte, hogy Struensee ép oly élvezethajhászó, felületes férfi, mint Holck gróf, ki még mindig a legnagyobb befolyást gyakorolta a királyra. Idegenkedését csak növelte az, hogy Struensee nem átallta a király rész hajlamait még inkább elősegíteni, azt a hazug ürügyet adván mentségül, ez által sikerül őt merev érzéketlenségéből felrázni. Hiába volt azonban a királyné minden idegenkedése, nem tudta kikerülni, hogy a király bizalmát már annyira megnyert Struenseet el ne fogadja. Nemcsak ügyes orvos lévén ez utóbbi, hanem a nőkkel való bánásmódban szerfelett járatos is és az emberi szív világának alapos ismerője, azonnal átlátta, hogy Matild királynét lelki baj emészti. Bátorságot vett tehát magának bánata oka iránt tudakozódni és csakhamar közvetítőként tolta fel magát a király és a királyné közé. Csodás szerencséje, mely egy darabig el nem hagyta, kedvezett is e vállalkozásának. A király, hallgatva a Struensee rábeszéléseire, figyelmesebb, gyöngédebb kezdett lenni Matilddal szemben, őszinte vonzalomról ugyan nem lehetett nála szó most sem, amint hogy egyáltalán nem is volt képes ily nemesebb érzelemre. De mintha eddigi rút életmódját megbánta volna. Valószínűleg csak a tökéletes elteltség, jóllakás volt ez az élvezetek minden nemével. A visszahatás most beállt, s az eddigi érzéketlen ridegséggel szemben, mit Matild iránt mutatott, most egyszerre teljes megadást mutatott, úgy, hogy az eddig egész befolyás nélküli királyné mind nagyobb uralmat nyert felette. A hála, mely Matild szívében támad a dolgok ily megváltozásán Struensee iránt, ennek mind gyakoribb, hosszabb látogatásai csakhamar kifejlesztik a benső vonzalmat, úgy hogy azon veszi magát észre, hozzá van kapcsolva e férfihez, élete azéval várhatlanul egybe van forrva. A királyné csakugyan a Struensee iránti köteles hálával indokolja később is vonzalmát, amiért békességet teremtett férjével; meleg érdeklődését a mind nagyobb befolyást nyerő orvos iránt azzal okolja meg, hogy ez oly okosnak s jó szívűnek mutatta magát Keresztély jobb útra térítésében és közelebb hozásában nejéhez. Struensee, megnyervén a királyné kegyét, rohamosan emelkedik, még az 1770. év tavaszán titkárává lesz, majd a királyi tanács tagjává, miáltal jelentékeny befolyásra tett szert. Állandó kísérője a királyi párnak mindenüvé, a királyi kastélyban lakik, ott van folyton a trón közelében. Gyors emelkedése természetesen számos ellenséget szerez neki, annál inkább, mert az eddig befolyásos udvaronczoknak különösen az esett nehezükre, hogy egy ily közönséges származású ember, ki nem született nagy úrnak, mint ők, lassan kint minden befolyásukat semmivé tette. Elkeseredve szidták ezt a «borbélyt», aki hatalmi állásukból kimozdította őket. Matild királyné nem is nagyon tartózkodott attól, hogy Struensee kedveltségét nyilvánvalóvá tegye. A király nem törődött ezzel, fogalma se volt arról, mi az a féltékenység. Csak ne zavartassa magát vidám hangulatában, mulatozásaiban — mondta nem egyszer Keresztély, ami természetes is volt nála, hiszen semmi őszinte vonzódást nem tudott mutatni neje iránt, így aztán csakhamar Struenseet a királyné határozott kegyeltjeként kezdte az egész udvar emlegetni. Nem kell azonban hinnünk, mintha a máris elvakított orvosban a szív őszinte hangja szólalt volna meg, midőn Matild vonzalmát ügyesen fölkeltve s ápolva ezután is, őt magához igyekezett lánczolni. Nem, nála mindez csak eszköz volt arra, hogy mérhetetlen nagyravágyását, büszkeségét kielégítse. Uralkodni akart, államférfiúi hivatást gondolt magában s agyát merész eszmék töltötték el, miknek megvalósításával egy egész országot újra akart alakítani. Nem fejtett ki semmi óvatosságot a királynőhöz való mind meghittebb viszonyának leplezésében, nem gyanítván még, hogy a nagy elégületlenség, mit merész eszméi felidéznek a népben, elitélt kedveltségével egyetemben korai vesztét fogják okozni. Azt hitte, VILÁG-KRÓNIKA. 395