Világ-krónika, 1911 (35. évfolyam, 50-51. szám)

1911 / 50. szám

50. szák. Struensee és Karolina Matild királynő. Az egyszerű vidéki orvosból hatalmas mi­niszterré, sőt valódi diktátorrá lett férfiú és a jobb sorsra érdemes, szerencsétlen királyné tragédiája egész Európát mozgásba hozta a múlt század utolsó éveiben s ha megoszoltak is a vélemények a szomorú történet szereplői­nek vétkessége vagy ártatlansága tekintetében, a részvét, mit sorsuk támasztott, általánosnak mondható. V. Frigyesnek, Dánia királyának 1766 ja­nuár 14-én bekövetkezett halálával szomorú időszak veszi kezdetét az országra. A tizenhét éves ifjú, ki most már mint VII. Keresztély király van hivatva országa kormányzására, mindenkép gyönge, tehetetlen, ügyefogyott uralkodó, kitől mi jót sem várhatni. Maga is érzi szánalmas képtelenségét és irtózattal gon­dol az uralkodás kötelességeire. Irigyli az egy­szerű mezei embereket, kikre semmi felelős­ségteljes gond nem nehezedik és fogalma sincs a nemes tettvágyról, nagyratörő munkás­ságról. De nem elég, hogy a természet oly mosto­hán bánt vele, megtagadván tőle minden ne­mes tulajdonságot, minden tehetséget: a rosz társaság csak segít teljes mértékben kifejlesz­teni a benne lappangva rejlő gonosz hajlamo­kat. Már korai gyermekségében megmérgezék képzelőtehetségét, szívét és csak minél na­gyobb megrontására törekszenek. Mikor atyja komoly betegségbe esik, csak azért fogja el szomorúság, hogy most majd neki kell át­venni az uralkodást. Csakis az vigasztalja meg, hogy véget ér eddigi kínzó gyámsága, rabszolgasága és szabadjára engedheti át ma­gát nemtelen kedvteléseinek. Szomorú kép egy fiatal uralkodóról; szo­morú közösség vele együtt élni, ama nőre is, kit kiválasztott magának, a­nélkül, hogy va­laha őszinte vonzalmat érzett volna iránta. III. György angol királynak legifjabb nővére, saját unokatestvére, Karolina Matild tizenhat éves volt, midőn e szánalomra méltó férfinak nyújtá kezét. A herczegnő nem volt valami szabályos szépség, de mégis bájoló megjelenés, szendeséggel és kellemmel teli, ártatlan s ter­mészetes vidámság teszi még vonzóbbá. Fia­talsága mellett is erős akarat lakik benne s határozott jellem, teljes ellentéte férjének. Minden tulajdonság meg van benne, hogy fér­jét és népét boldoggá tegye. Sajnos, egyik se következett be. Fiatal szíve őszinte vonza­lomra vágyott s ezt oly kevéssé tudta a fiatal királyban föltalálni. Mintha sejtette volna, mily szomorú jövendő vár reá, az egybekelésnek puszta gondolatára is könnyekkel telt meg szeme. Az 1766. év késő őszén megy végbe a királyi házasság, s az ország mint jótékony tündérét fogadja, megjelenése az első pillanatra megnyeri a szí­veket. Az első időkben, úgy látszott, zavartalan boldogság fogja megaranyozni a fiatal pár új életét. Valóban így kellett volna lenni, hisz a gyermek-királyné oly megkapó jelenség volt, hogy vonzalomra kellett volna minden érző férfiszívet indítania. «Fiatalsága mellett is — így írja le egy egykorú feljegyzés — igazán felséges magatartása van, nyúlánk, szép alakja, arcza szabályos, arczszíne pedig a legfinomabb fehér és rózsaszín változata. Dús szőke haja olyan, mint a fonott len; szemei ragyogók és beszédesek. Ajkai kissé duzzadtak, de mikor mosolyog, elbűvölőn kedvesek mégis­­ a leg­vakítóbb gyöngy fogsort mutatják. Természeté­nél fogva barátságos, nyájas és a legillendőbb magaviseletű ; némileg tartózkodó az előkelőb­bekkel szemben, de a kisebb emberekkel szem­ben megnyerő nyájasságot. Talán csakugyan boldog, egyetértő élet jut osztályrészükül, ha a gonosz végzet mindkettő­jüket lelketlen tanácsadókkal nem veszi körül. A királynak az ifjú gróf Holik volt a rész szelleme, kinek minden törekvése oda irányul, hogy már különben is romlott urát még in­kább a kicsapongások örvényébe csalogassa. Matildnak viszont főudvarmesternőjében , Ples­sen grófnőben támad megrontója, ki gyerme­teg, naiv lelkét megmételyezi és csalárd taná­csaival férjétől elidegeníteni igyekszik, így aztán a házasfelek idegenkedése napról-napra nőtt. A király dorbézolásban keres vigasztalást, nem hiányzanak erre a czimborák gróf Holik és társai személyében. A királynét pedig csön­des bánat kezdi elfogni s elveszettnek látott ifjú életét siratva, mindinkább magába zár­kózik. A trónörökös megszületése az 1768. év ja­nuárjában se hozott semmi kedvező változást a Keresztély és Matild viszonyában. Eléggé jellemző a teljesen züllésnek indult királyra, hogy nejének betegsége alatt se átallja álru­hában járni végig Holck gróf társaságában Kopenhága kétes hírű helyeit. Mikor az ital gőze fejébe száll, az utczai lámpák és az ab­lakok beverésében, az éjjeli őrökkel űzött durva tréfákban és hasonló esztelenségekben leli kedvtelését és ha egyiköktől sikerül ala­­bárdját elvenni, diadalmi jelvényként viszi haza a királyi palotába. A fejedelmi korhely mivel se törődik, teljes érzéketlenség fogja el minden komoly dolog iránt. E kétségbeejtő helyzetben gondolnak arra, hogy a királyt utazni küldik. Keresztély kapva kap az eszmén, hisz távol Matildtól egész szabadon fog élhetni szilaj kedvteléseinek. Természetesen gróf Holik nélkül egy lépést se akar tenni a király. A már is annyit szen­vedett ifjú királynénak keserű könnyek gyűl­nek szemébe, midőn 1768 májusában magára marad. Keresztély király ez utazása hozza az ud­varhoz ama férfit, ki oly nagy szerepet ját­szott később az eseményekben. Struensee Fri­gyes János a Saale melletti Halle-ben szüle­tett az 1737. év augusztus 5-én, mint egy egyszerű lelkész gyermeke. Kiváló szellemi tehetségét már gyermekkorában elárulta s alig volt még húsz éves, midőn az orvostudomá­nyok doktorává avatták szülővárosa egyetemén. Később bölcsészeti tanulmányokkal is foglal­kozott s egy félszeg bölcsészeti elmélet buzgó szószólója lett, mely az ember egyedüli élet­­czéljának az élvezetet teszi. Atyja Altonába költözvén, a fiatal Struensee követi őt s itt a városi orvosi állást nyeri el. Elégedetlen, ka­landor természete már épen Malagába való kivándorlásra kezdi ösztönözni, hogy ott «egy melegebb égöv alatt élvezze az élet örömeit», midőn barátjának , Kantzau grófnak ajánlatára Keresztély úti orvosának szerződtetik. És Stru­ensee elég ügyes volt az oly könnyen behá­lózható királylyal annyira megkedveltetni ma­gát, hogy ez őt állandó udvari orvosának al­kalmazta. Szerény fok arra nézve, hogy va­laki az uralom oly polczára jusson általa, mint később Struenseet lépni látjuk. De nem közönséges ügyessége, életrevalósága hatalmas segítői voltak e merész emelkedésben. Az 1769. év nyarán Matild királyné gyön­gélkedni kezd és a király egyenesen azt kí­vánja, hogy miután más orvosok minden tu­dománya hiábavaló volt a bától elfogott, ke­délybeteg királyné meggyógyítására, Struensee tegyen próbát erre nézve. Matild hallani sem akar róla, egyenesen megtagadja a király kí­vánságának teljesítését. Mindeddig csak be­szélni hallott az időközben állami tanácsosi czímmel kitüntetett orvosról, s legfeljebb fu­tólag látta őt. E hallomásokból azt a benyo­mást nyerte, hogy Struensee ép oly élvezet­hajhászó, felületes férfi, mint Holck gróf, ki még mindig a legnagyobb befolyást gyakorolta a királyra. Idegenkedését csak növelte az, hogy Struensee nem átallta a király rész hajlamait még inkább elősegíteni, azt a hazug ürügyet adván mentségül, ez által sikerül őt merev érzéketlenségéből felrázni. Hiába volt azonban a királyné minden ide­genkedése, nem tudta kikerülni, hogy a király bizalmát már annyira megnyert Struenseet el ne fogadja. Nemcsak ügyes orvos lévén ez utóbbi, hanem a nőkkel való bánásmódban szerfelett járatos is és az emberi szív világá­nak alapos ismerője, azonnal átlátta, hogy Matild királynét lelki baj emészti. Bátorságot vett tehát magának bánata oka iránt tudako­zódni és csakhamar közvetítőként tolta fel magát a király és a királyné közé. Csodás szerencséje, mely egy darabig el nem hagyta, kedvezett is e vállalkozásának. A király, hallgatva a Struensee rábeszéléseire, figyelmesebb, gyöngédebb kezdett lenni Ma­­tilddal szemben, őszinte vonzalomról ugyan nem lehetett nála szó most sem, a­mint hogy egyáltalán nem is volt képes ily nemesebb érzelemre. De mintha eddigi rút életmódját megbánta volna. Valószínűleg csak a tökéletes elteltség, jóllakás volt ez az élvezetek minden nemével. A visszahatás most beállt, s az ed­digi érzéketlen ridegséggel szemben, mit Ma­tild iránt mutatott, most egyszerre teljes meg­adást mutatott, úgy, hogy az eddig egész be­folyás nélküli királyné mind nagyobb uralmat nyert felette. A hála, mely Matild szívében támad a dol­gok ily megváltozásán Struensee iránt, ennek mind gyakoribb, hosszabb látogatásai csak­hamar kifejlesztik a benső vonzalmat, úgy hogy azon veszi magát észre, hozzá van kap­csolva e férfihez, élete azéval várhatlanul egybe van forrva. A királyné csakugyan a Struensee iránti köteles hálával indokolja ké­sőbb is vonzalmát, a­miért békességet terem­tett férjével; meleg érdeklődését a mind na­gyobb befolyást nyerő orvos iránt azzal okolja meg, hogy ez oly okosnak s jó szívűnek mu­tatta magát Keresztély jobb útra térítésében és közelebb hozásában nejéhez. Struensee, megnyervén a királyné kegyét, rohamosan emelkedik, még az 1770. év tava­szán titkárává lesz, majd a királyi tanács tag­jává, mi­által jelentékeny befolyásra tett szert. Állandó kísérője a királyi párnak mindenüvé, a királyi kastélyban lakik, ott van folyton a trón közelében. Gyors emelkedése természete­sen számos ellenséget szerez neki, annál in­kább, mert az eddig befolyásos udvaronczok­­nak különösen az esett nehezükre, hogy egy ily közönséges származású ember, ki nem szü­letett nagy úrnak, mint ők, lassan kint min­den befolyásukat semmivé tette. Elkeseredve szidták ezt a «borbélyt», a­ki hatalmi állásuk­ból kimozdította őket. Matild királyné nem is nagyon tartózko­dott attól, hogy Struensee kedveltségét nyil­vánvalóvá tegye. A király nem törődött ez­zel, fogalma se volt arról, mi az a félté­kenység. Csak ne zavartassa magát vidám han­gulatában, mulatozásaiban — mondta nem egyszer Keresztély, a­mi természetes is volt nála, hiszen semmi őszinte vonzódást nem tudott mutatni neje iránt, így aztán csakhamar Struenseet a királyné határozott kegyeltjeként kezdte az egész udvar emlegetni. Nem kell azonban hinnünk, mintha a már­is elvakított orvosban a szív őszinte hangja szólalt volna meg, midőn Matild vonzalmát ügyesen fölkeltve s ápolva ezután is, őt ma­gához igyekezett lánczolni. Nem, nála mindez csak eszköz volt arra, hogy mérhetetlen nagyravágyását, büszkeségét kielégítse. Ural­kodni akart, államférfiúi hivatást gondolt ma­gában s agyát merész eszmék töltötték el, mik­nek megvalósításával egy egész országot újra akart alakítani. Nem fejtett ki semmi óvatos­ságot a királynőhöz való mind meghittebb vi­szonyának leplezésében, nem gyanítván még, hogy a nagy elégületlenség, mit merész eszméi felidéznek a népben, elitélt kedveltségével egye­temben korai vesztét fogják okozni. Azt hitte, VILÁG-KRÓNIKA. 395

Next