Világ, 1842. január-december (1-105. szám)

1842-09-17 / 75. szám

nos, melly tőletek kölcsönök­­etett; s ha találtok el­téréseket, gondviseléstek, oktatástok alá veszitek azt hogy másnak gyámsága alá ne ker­ülhessen, s mind­addig tömitek fanjaitokkal, mindaddig beszéltek neki érzelmeitekrül, mig veletek assimilálódik. És ti türel­mesek vagytok ! barátai a szabad gondolkozásnak, sza­bad szólásnak, szabad sajtónak és hirdetői a jogegyen­lőségnek !­­ Önáltatás volna tagadni, hogy a türelmetlenig világszerte új epocháját éli; ’s hogy különösen nálunk olly sokféle irányban nyilatkozik, mennyiben más nem­zetek közt azok viszonyainak természeténél fogva nem is nyilatkozhatik. Nálunk vallás, nyelv, nemzetiség, közigazgatás, országszerkezet, polgári osztályzat, élet­nem, sőt maga a tudomány és művészet is megannyi tárgya a meghasonlásnak 's kútfeje a türelmetlen­ségnek. — Ki közéletünk napi eseményeit csak fölü­­letes figyelemmel kísérte is, mindezekről szomorú vallomást kénytelen tenni. Mióta az indítványozás dühe öldöklő angyalként szállott a békeszerető polgárkörök­be , é s megjárván a hazát, az egyesség és szeretet elsőszülöttjét a bizodalmát kíméletlenül meggyilkold : belopózott a türelmetlenség nemcsak köztanácskozá­­sunk termeibe , hanem társalgásunk hajlokiba, sőt a családélet magány ölébe is. Egyetlen egy gát lett volna még, mellyé mirigy dulongásinak határt vessen; egy sziklavár, hol a türelmetlenség által üldözőbe vett igazság és szeretet biztos menedékre számíthatott vol­na,— a journalistika.De a türelmetlenség gonosz szel­lemét nagyrészben maga a journalistika idézte elő,­­s így hírlapjaink némellyike, akár népszerűség utáni haj­­hászat, akár balul felfogott következetesség, akár végre a szerkesztés vezéreinek egyéni hajlama, jobban mond­va gyarlósága miatt, szinte a türelmetlenség zászlója alá esküdött. Milly káros következései valának ennek, egypár évi tapasztalás eléggé bizonyítja; "s milly ká­rosak leendenek még, sejtheti mind­az, ki a türelmet­lenség bármelly nemének csak egy vonását ismeri is a históriából. Azért korszerűnek vélem a figyelmezte­tést mind egész honunk mind pedig különösen a jour­nalistika önérdekében, hogy mindenekelőtt kezelői vet­kezzék le a türelmetlenséget, de ne engedjék a véle­mények ez orgánumait mások türelmetlenségének esz­közeivé is alacsonyittatni; mert ez a journalistika te­kintélyének csökkenésével, üdvös hatásának enyésze­tével és a közjólét és nemzetegység szent ügyének koczkáztatásával jár.­­ Félre tehát, szerkesztő urak, a sok c­áfolattal, válaszszal, felelettel, félre a vissza­­torlási viszketeget tanúsító czikkekkel, minden izga­lom, minden kímélet nélkül! Hiszem, hogy kedvetlen­ségeknek fogják néha magukat kitenni lélekismeretes szigorúságuk által; hiszem, hogy elmaradand egy két levelezőjök, egy két munkatársuk, de ezt sajnálniok nem lehet, mert a türelmetlenek úgyis éretlen túlfe­­szü­lt ábrándos egyének, kiknek munkálkodása a jour­nalistika körében százszor árt, míg egyetlen egyszer használna. Igen kívánatos volna már egyszer magasb véleményt ébreszteni hazánkban a journalistika felől, hogy ne gondolnák azt a téll-gyakorlat mezejének, hol mindenki hivatottnak vélhesse magát országos kérdések fölött iránymutatólag nyilatkozni, mihelyt a szókötésben 's helyesírásban némi gyakorlottságra ju­tott. Ha megyetermekben 's más köztanácskozásoknál igényeljük a tárgyavatottságot,­­s a kornak bizonyos érettségét; mennyivel inkább kell igénylenünk ezt a ur szives volt a városi redoute mellék­letemeit e czélra ingyen átengedni, a tárgyak elrendezésében Länderer könyvnyomtató úr fáradozott. Reményljük, a jövő évi iparmű­kiállítás még nagyobb­­szerű eredményeket is fog mutathatni. N e y. S­chio «­ cl­ie é asszony mint Fhlelio. (ír lát baden vd vari szintiáz’) míg- Zhi 1 842. kritikai láztal í­r. M­ieszl Ferencitől *) Sie hat himmlisch gesungen! HÖHNE Malibran-ról. Vasárnap a wiesbadeni színházból jöttem ki, — csu­dálatos­­ é­n­ekhangulattal; némi költészi utóérzet gyönyör­­kéje, mellyel tiszta műélemény szü­l , rezge lelkemen keresztül; évek óta nem valóit bensőleg így meghatva, sem fájdalom ’s kéjtől illy csudásan illetve, mint ezen Schodelnél ,F­idei­i­o‘ előad­atása után. Egyedül vágytam volna lenni egy andaluzi csillagos éjben, ’s szemeimet folyvást e csillagokra függeszteni ’s lesni, vájjon nem fog­­ják­— é azok ott fen a Fidelio-zenének, ezen legnemesb női szerelem ’s nő-szívnagyság dicső eposzának folytatását — költeni! E helyett a megterhelt omnibusok, mellyek a vas­pályához visznek, orrom előli robogának el, ’s belőlük, a ,Fideliot énekesnők árnyalakjai gúnyolólag pillogtak ki, a journalistikában, hol egy egész nemzet nagy közönsége előtt lép föl valaki! Mi szeret várjon a külföld journa­­listikájának olly tekintetet, minővel az kormányok és nemzetek előtt bir? Nem más, mint azon körülmény, hogy azoknak munkatársai közt majdnem kizárólag ala­pos tudományi­, érett korú, bő tapasztalásu­­l a cse­lekvőség hivatalos pályáján tiszteletet érdemlett mun­­kásságú férfiak szemlélhetők. ’S midőn én journalisti­­kánk újabb korszakában illy férfiakat látok működni, szebb jövendővel kecsegtetem magamat, mint minő jelen viszonyaink közt újólag mutatkozik. Az arány közöttük és az éretlen kontárkodók közt még sokkal egyenlőtlenebb, hogysem a türelmetlenség ez által is paralyzáltathatnék. Nem akarok a türelmetlenség példáira ujjal mutat­ni, sem észak sem dél, sem kelet sem nyűgat felé; nem akarok személyek és helyek megnevezése által ingerültséget okozni a különben is lázas agyvelőkben és gyülölségtül forrongó keblekben. A sajnálatra mél­tóknak némi eszméltetéséül azonban nem lehet ismé­telve ki nem mondanom, hogy a türelmetlen ember sem igaz felebaráti szeretettel, sem valódi hazafiaság­­gal, sem tiszta vallással, sem alapos tudománnyal, sem társadalmi életokossággal nem bir,’s hogy ennél­fogva a türelmetlen ember sem önmaga sem mások előtt tiszteletre ’s becsülésre számot nem tarthat, 's hogy ő sem életben sem liter­at­urában üdvösen nem munkálkodhatik; illyenek befolyásátul tehát mind azt mind ezt mentesítni kell. Ennyit gondolkozásra ébresztésül minden jószán­­­déku honfitársamnak, különösen pedig a nemzet re­ményteljes ifjúságának é s a journalistika vezéreinek ! Mivatat­ és tudósitás a nemzeti szíbi- ifjáz igazgatási­ iránt. A magyar nemze­ti színház tárgyában az 1840,44. t. sz. által kiküldött országos választmány részé­rő­l ezennel közhírré téte­tik , hogy azon legtisztább szándék, mellyel a nemze­ti színház ügyének kezelése vezéreltetett, a már köz­­hírré tett és ekkorig vezetett igazgatás formája által, minden legjobb igyekezet mellett is, nem kedvező sikert tüntetvén elő,­­ miután Simon­csics János eddigi igazgató úr, kedvezőbb módok és formák vá­lasztásából keletkezhető jobb siker reménye alatt, hivatalról eleve lemondott, azon igazgatói hivatal­nak betöltésére folyó évi november 14 ik napja tűze­tik ki olly módon, hogy a hazafikebelre és ügyes ke­zekre várakozó hivatalra lépni kívánók, szándéku­­kat az országos választmány elnökének, Gyürky Pál ur ő excljának f. évi nov. 1 okáig kinyilatkoztas­sák. Leveleik Pest Hatvanon át Kis Terenyére in­tézendők ; maga pedig a választás folyó évi nov. 14-én itt Pesten történendik ; az uj igazgató válasz­ j *­ E .Hivatalos tudósítás* hozzánk,’s mint értesü­lve va­gyunk* több szerkesztőséghez is ma sept. 17kén , p's csak ma küldetett meg; holott ugyanezen tu­dósítás a P. Hírlapnak már múlt számában olvasha­tó. Mi azt hiszszük­* hogy országos intézet­­r­ő­l szóló o­r­s­z­á­g­o­s­ v­álaszt­mányi h­i­v­a­t­a­­los tudósítás, épen az­­országos­ szó magas eszméjénél fogva egyiránt érdekli a magyar idő­szaki sajtót, minden szín-, vagy szerkesztő-váloga­tás nélkül, és hogy illynemű előjogosítások, éljen az­­ előjogok ellen harczolók részére , legnagyobb elv­­beli következetlenség, de a journalistikai méltányos­ság megsértése nélkül is , sem adhatók , sem elfo­gadhatók. A szerk. férfibátor Schröder-Devrient, a hatalmas hangú Heinefetter­­ Klára, a minialur-genialis Hassel-Barth, a német-hevü­­ Fischer-Sowarczböck, az erőshangú de nem szép Pirscher, | a Schrüdert merészen utánzó Schebest Agnes! Ezen árny- | alakok olly halványsárgák, ’s bensőleg szerte kuszálvá, | szenvedélyesen fölizgatva látszottak lenni, mintha épen | most jönnének a Schodelné általi ,Fidelio* előadásáról.­­ Utánok vágytam kiáltani: menjetek’s hordjon el bennele- || kel a szél, ti emlékezet árnyképei, hagyjátok nekem - s jelen életét; mert lelkem előtérén, a költészet dicsőü­té­­sében ragyogva állott Schodelné, a nemes, lelkesült, mély érzete, önfeláldozása, nagylelkű­ férfierős ’s mégis olly hölgyiszép Fidelio ! Hat év óta nem hallám Schodelnét.­­ Hat év! milly emésztő örökkévalóság az ének hangéleté-­­ re nézve; milly időköz! elég egy hang Peru elpazarlásá- ? ra! Én azt gondolom, Schodelné drámailag remekül fog- jj­­a azt előadni, ’s a hanggal kellőleg accompagnirozni. •— És gondolom, hogy ezen valaha olly nemes hanglest — szel­ !■ lem, lélek és érzet-kifejezéssé olvadand fel! ’S milly szép s ámulatoszlást kelle sejtelmeimnek átélni? Mit ten Scho­ ' delné, hogy gyönyörű hangját,nem mondom, conserválja,­­ nem, hanem hogy hat áténekelt év lefolyta alatt eszmé- i nyi szépségre kifejtse, ez előttem talány. Az énektanul-­­ mány ascetai gyakorlatai , különben az emberi hang le- - mött’s épségtől duzzadó arczát a csontszáraz sovány-­­ ságig vájják ki; de itt még a hang-alap a legvidámabb ; ifjan­ti szépség csábitó ingerivel dis­­lik; itt ezen hang ar­­­­czáról a viruló egészség eleven rózsás incarnatja mosolyg.­­ Ezen kritikai vázlat a „Rheinland czíműt nem étlapban Cu^' 1 altati, s mi közöljük azt itt magyarul, mert hisz Schodelné a miénk is volt s a miénk maradhatott is; de - 1 . Most ide­gen lapokból kell megtudnunk , mi volt ő, s benne mit vesz­tettünk!— A szerk.­ tatásáig az igazgatás jelen helyzetében hagyatván. —• Ezen felhívás pedig azon reményben bocsáttatik köz­tudomásra, hogy azon hazafiak, kik sziveikben meg­­gyökeresedett hazafiság mellett kebleikben e díszes hi­vatalhoz hivatást éreznek, puszta formák miatt nem vonakodandnak az eddiginél sokkal tágasabb kört nyert igazgatóságra jelentkezni, mert jövendőre néz­ve az igazgató csupán a törvényből merített é s így mellőzhetlen főfelügyelésre nézve álland az eddigi országos alválasztmány alatt, t. i. 1) a törvény értel­mében adandó segélypénz-kijelölésre ’s arra törté­nendő felügyelésre, 2) a szinház állandó fenállásá­­ra nézve ’s hogy figyelme mind a drámára mind az o­­perára kölcsönösen kiterjesztve legyen, ’s a játékszín locális bohózatokkal el ne öntessék; ’s 3) a szám­adások bevétele ’s megvizsgálása végett, mire néz­ve világosan megjegyeztetik , hogy a törvény értel­mében adandó segélypénzen túl, az országos választ­mány magára fizetéseket nem vállal, valamint a szá­madásokból kitűnendő hasznot sem követeli, sőt azt egészen az igazgató javára hagyja; ’s igy az arréli tudomást ’s vizsgálatot csupán a végett kívánja meg, hogy jövő országgyűlésre törvény értelmében adandó számadás és véleményezéshez adata legyen. —Egyéb­iránt az igazgatónak úgy a színészek fogadása és el­bocsátása , mint az egész gazdálkodási szerkezet el­rendelése teljes szabadságára bizatik, világosan meg­jegyeztetvén , hogy a szinház ruhatáráról és minden hozzá tartozó eszközeiről szorosan gondoskodni kö­teles,; a választmány betekintése fenhagyatván. — Végezetül a szinház igazgatásra aprólékos részletek­ben még kedvezőbb feltételeket szabó országos vá­lasztmányi határozatoknak megtekintésére a vállal­kozni szándékozók Simoncsics János igazga­tó úrhoz utasittatnak. Költ Pesten sept. 12. 1842. Fővárosi Iiírek. Pest, sept. 17. A magyar nemzeti szinház ügye , mellyet mindeddig olly éber figyelemmel ki­­sérünk, most újabban föléleszti sorsa iránti meleg részvétünket, midőn az országos választmány a fön­­tebbi határzatot hozta boldogabb felvirulandása re­ményében. — Legbuzgóbb óhajtásunk, hogy e nem­zeti intézet sorsa valah­ára ügyes vezérlet alatt fel­­virágozhassék. Különösnek látjuk azonban a német lapok azon elhamarkodását, miszerint ők mindent eleve tudnak és bizonyosnak szoktak hirdetni, a­mi nem mutat egyébre, újdonság utáni kapkodásnál, így például már azt kürtölék, hogy Bartay Endre úr veendi át az igazgatást, ’s pedig Erkel karve­zér társaságában; már ok a segély-összeget is meg­­határzák, — ’s ime a választás még csak nov. 14én lesz. Illy meggondolatlan ujdonsággyártásokkal jó volna felhagyni, hol nemzeti intézetről van szó; holmi kávéházi vagy utczai mendemondák még nem biztos kútfők, annál kevésbbé tények. Mi ugyan meg vagyunk győződve, hogy ügyesebb és szakértőbb fér­fiú nem igen vállalhatná el az intézet vezérletét, mint Bartay úr, kiváltva a kikötött feltételnek a drá­mára nézve is pontosan megfelel, és azért, ha ő ta­lálja megnyerni választás útján az igazgatást, örven­dő szívvel kivánandunk neki szerencsét az új pályán, a díszes ugyan de egyszersmind terhes vállalat­hoz, azonban időelőttinek tartanak idétlen ajánlgatás vagy épen németlap-modorú éretlen kürtölgetések ál-E mellett milly művészi harmónia egybekötése e hang mélységének a magassággal,­ minél magasabbra örvényez fölfelé Schodelné, annál fénylőbb, derültebb, leb­ertisztább leszen hangja; minél tovább énekel, minél tovább küzd hősileg a hangjegyek forró témájában, annál több szelle­mi fesz-erőt, annál több intensiv tömöttséget, annál több láz­ edzette kitartósságot fejt ki hangja. Mikép vágta ki —a vég Fidelio perczekben — ezen hatalmas ,,én nője vagyok,* azon magas B—t! Ez márvány törzs volt hangból, mellyet olly csuda könnyűséggel lökött ki; az egész ház meg­rendült e hang által alapjaiban. Schodelné nem ingado­zol!.. ő állott, a művészi nyugalom tökéletes képe! E hangművészi leképezéséről nem is szólok. Schodelné azon dicső hangot, mellyel most bír — magának megé­li a­­ e 11 e. Mi itt nem csudáljuk a bájoló természethangok buja bőségét, hanem e hangnak művészeiképezte egészét. Mennyire előmozdítják őt a művészi képzettség segéd­esz­közei? Milly pompás, milly elragadó az ő mezza-voce-ja! Ezen elhalni engedése a hangsohajoknak­­ soha sem akad el hangja ezen alkalmazott mezza-voce-ban. Ö nagy olasz művészektől elsajátító a hangnak legröpülékenyebb atomokban szertezúzása titkát, de úgy, hogy e mellett még mindig tökéletes kerekded egész marad. Ö a han­got a forradozó szenvedélyek perezében majd­ majd szer­te pattanásig tolja és feszíti ki, úgy hogy a szépnek leg­szélsőbb határáig felduzzadom, hanem ő a hangot művé­szi megfontolással örömest engedi a helyes intonatio mennye ’s pokla között lebegni, mivel tudja miképjel-

Next