Világ, 1842. január-december (1-105. szám)
1842-12-03 / 97. szám
vissza, ’s ott oszlatják el a nimbust, mellyet állításaik örül támasztottak, — így ha ők majd mondandja „minden törvény, Q. Pesti Hirl. 191. sz. vezetczike melly jog-kivételi iránynyal bird’s exceptionalis jogállapotot teremt, az illy kivetelkep kegyelteket mindig egyenes harczba helyezi az átalános jogállománynyal, irigység, harag, gyűlölet tárgyaivá teszi; hol pedigg ez így van, ott nem a civismus, nem a nemzetcsaládias érzelem, nem a közös jogérzet isten ereje, hanem csak a félelem és nyomorú rettegtetés tartogatja a közállomány kötelékeit — veszélyes állapot! hasonló azéhoz, kinek lábai alatt egy vulkán forrong"; — igen ha ők igy szólandanak tárgyakról, mellyek aristocratiai rendszerünkbe vágnak, minket meg nem tántorítand e republicanismusi szinmáz, ’s nem szünendünk illy nyilatkozatokat erőteljesen visszatartani. Kötelessége leend egyesitett erővel pártolni alapelveiben aristocratiai rendszerünket, é s nem mulasztandja el az óvakodva haladó rész elvezetni túlzóinkat az élethez, mellyet nemzetünk története nyújt, nem megmutatni, mikép ez nem valóság, hanem a magyarhoz illeszthetetlen ábránd, ’s így jogkörét védendi, bár az idő kivonataihoz módositni kész leend! A kinövésekért magát a rendet, melly öszveszövődött polgári szerkezetünk minden ágazatával, soha eltörleni nem fogja; jól tudván mit egy amerikai irt legújabban ennek népegyenlőségéről: „És ugyan milly lábon áll jelen respublikánkban az annyira magasztalt egyenlőség! ” Jog szerint igenis úgy kellene lenni, de tett szerint itt is, valamint mindenütt, a társasági rend természeti és organikus törvényei ellenállhatlan hatalmat gyakorlottak, csak azon különbséggel, hogy a rang hierarchiája itt— kiképezve egy kormány-alakzat kebelében, mellynek elve általi az kárhoztatik, eredetében utálatos, és kétszerré utálatos! — Pénz itt a jelszó !"*) M. I. Múlt november 25 dike soká, hogyne mondjuk örökre nevezetes marad nemcsak a m. t. Társaság évkönyveiben, de politikai pártküzdelmeink naplójában is. — Gróf Széchenyi István t. i. mint másodelnöke az említett t. Testületnek, hatalmas szónoklattal nyitá meg annak e napon a megyei nagyobb teremben tartott közülését. Bár némelly kérdések körüli nézeteiben ans grófnak nem osztozunk is, magát egészen átadó rokonszenvvel úgy, hogy azokat minprogrammunként tekintenők; bár meg vagyunk is győződve a felől, hogy nem volt épen helyén ez ülésben az akadémiát Themis csarnokává tenni, meg kell mégis vallanunk, hogy beszéde, bármilly kevés akadémiai íze volt is, tökéletesen elérte nagy czélját: azon ezerajku kárhoztató ítéletet ama politikára, melly Magyarország legszentebb érdekeit, annak jólétét és boldogságát játszi könnyelműséggel akarja kitenni — egy kártyára! November 27-e — bármilly szépen sütött is különben a nap — szomorú nap volt a P. H irapra nézve. Ő igazságos, de egyszersmind keserű leczkét kapott e napon.’S kitől? Talán a nép söpredéke gyűlt össze a megyei terembe ? Avagy talán gróf Széchenyi István hozott be corleseket— durva erőt? — Nem; sem egyik, sem másik nem történt. Akadémiai ülés volt ez , hol a szenvedély sohasem szokott föllépni, hol csak a mivelt közönség jelen meg rendszerint, mint türelmes hallgató ; ’s ezért jövének a hosszú, általános „Eljenn ek, mellyek a ns gróf beszédét ismételve megszakaszták, önkénytesen és akaratlanul a hallgatók ajkaira. És valóban senki sem fogja állíthatni, hogy ezen , Éteneket valami költői képzeleterőt felmagasitó műszer eszközlé: egy középponti intelligentiának volt az kétségtelen honfiúi szelleme, melly intelligentia erőteljes felindulással utasitá e napon természetes ellenét—a politikai cynismust—hibás körébe, mellyben az kényes kedve szerint vágtathat fel szalá, miután neki positiv czélra szüksége különben sincsen. A Pesti Hírlap minden fenlevőnek, minden hagyomány és hisztériának odaveté a kihívó keztyüt; felhitt mindent, kiben csak ifjú tűz, ifjú lelkesedés és rohanó türelmetlenség lakozik, arra, hogy követnék őt, mint vivőjét azon zászlónak, mellyel ő egy fényesebb jövőnek akar vala ebbe repkedni; ő mindent absorbeált magában, ami „Isten szerelméért" magát absorbeáltatni csak engedte, ’s mégis — égnek hála!— semmire sem ment; önmagát áltatta és csalta meg! Azt hivé ő, hogy maczedói phalanxot egyesíte maga körül;’s e phalanx nem volt egyéb, mint egy töredéke azon ifjúságnak, kiben — Széchenyikint — ha nem mindig fér is meg a lélek, megbocsátható, ’s kiben az élet csalódásai által még nem higgadt meg az elme;’s kinek életteli lelkére ellenállhatlan varázserővel hatnak e szavak: „mozgás — haladás!" E lelkes ifjúságot akará a P. Hírlap olly juhnyájjá átalakítani, melly türelmes és alázatos tisztelettel leégjen vezérczikkei körül ! Hanem a „fenségestül a nevetségesig csak egy a lépés." E remény is elenyészett, itt is tökéletes Waterlooi tér jön novembe 27-e a P.Hírlapnak. Az ifjúság is hangos felkiáltással szavazott az ő politikája ellen, és fényes tanúbizonyságát adta annak, hogy távol van tőle hőn dobogó mellét az igazság és valódi szabadság előtt bezárni."—November 27ke Thermidorske volt a P. N irlapra nézve! Soká fenállhat e még, ’s mi neki hosszu életet kívánunk is; de sohasem fog többé politikai jelentőséggel bírni: mert mit egy olly fényes, olly számos gyülekezet kábaságnak nyilván kijelentett, sohasem lesz képes valami hasznos hatását létrehozhatni. Magyarország haladása tekintetéből igen fontos, igen kedves nekünk novembe 27-e; mi azt kitárt karokkal fogadjuk , minthogy azon egy hatalmas visszahatást tapasztaltunk, melly a P. N rap politikáját az egész általa elfoglalt térről kiszoritandja,a ki azon politikát, melly különben is inkább émelygést, mint reményeket, inkább undort, mint elveket terjeszte. Üdv a ns grófnak ! üdv azon értelmes közönségnek , melly benne a tisztaszándékú, hőkeblít, tettre— kész nagy hazafit újólag Illy ünnepélyesen elismerte. — Illy örvendetes jelenetek után már nem félünk attól, hogy a P. H rap jégre — vagy a mint ő monda: sziklacsúcsra — vigye e hazát! ") „And wie sieht es denn nun in unserer modernen Republik mit der hochgcrühmien Gleichheit aus ! __ — Dem Hechte noch sollte es sich allerdings so verhaltender That nach haben die natürlichen und organischen Gesetze der gesellschaftlichen Ordnung hier, wie überall ihre unwiederstehliche Macht geübt, nur mit dem Unterschiede, das die Hierarchie des Hanges hier , ausgebildet in dem Schoose einer Hegierungsform, durch deren Princip sie verdammt wird , verächtlich in ihrem Ursprünge und doppelt, verächtlich .... ist. —Das Geld ist hier das Losungswort.“ ?84 Magyar dolgok КГвПШоа. Volt már alkalmunk a közönségnek néhány ízben részint mulatságos, részint mélyebb tanulságu dolgokat nyújtani: ’s ímé, ismét szolgálhatunk egy adatkával- Az augsb. AUgem. Zeitung 322dik számának rendkívüli melléklete olvasóinak egy kis hírlapi csemegével kedveskedik, mellyel ármányos szakács módjára a szerző nagyon is keserűvé akart készíteni, min azonban nem igen fogunk csudálkozni, mert látván, hogy a czikk Zágrábból íratott, legott tudjuk, honnan fű a szél! Bizony kár volt a tudós német szerkesztőknek e czikkre egy külön rendkívüli (!) lapot szánni, hacsak azt nem akarák értetni az olvasóval, hogy az illy rendkívüli badarság, nem érdemelvén a többi czikkek közé soroztatást, rendkívüli lapra száműzetett, nehogy mirigyével a többi levelezők netaláni alaposb (?) közléseit bemocskolja. Ezt különben nem igen lelkiismeretesen szokta tenni az említett tudós szerkesztőség, ’s aligha más nem lappang az irántunk egyébként is nem igen őszinte érzésű lap ezen taktikájában. Talán rendkívüli fontos hírrel akará meglepni olvasóit, ’s azért, nehogy a rendes mellékletből kiszorult nagyszerű czikk valahogy elkéssék, világraható mélybölcseségű tartalmáért készebb volt egy darabka papírral többet áldozni a nemzeti érdekek oltárán!?—Jelen czikk tehát nem csekélyebbről okoskodik, mint „Magyar hazánk törvénynyelvéről.“ Miután igen józanul elismeri azon igazságot, hogy a törvényeknek nemcsak az azokat magyarázók, hanem az általuk kötelezettek számára is érthetőknek kell lenni, hogy e főszabály Magyarországban soha sem létezett, és onnan, hogy az egész ,Corpus juris" legújabb időkig csak latinul szerkezeti törvényekből áll, éles bölcseséggel azt következteti, hogy a latin nyelv volt mindig a gyülekezetek, megye- országgülések nyelve; ’s nem tudja a jámbor, hogy volt idő, mellyben alispánok, kanonokok sem tudtak írni, ’s hogy hétszemélyes táblai bírák nem tudtak latinul, ’s midőn a papságot is törvénynyel kelle kényszerűtmi a latin nyelvnek legalább értésére, mellyben tehát a latin köztanácskozás merő lehetlenség. A latin nyelvet azon köteléknek nevezi, melly ezelőtt az ország minden ajkú lakosit összeköté, holott maga is a műveltség elemének mondja azon nyelvet, melly által a durva elem a törvényhozásból kiszoritlatott, —’s vélkül rója fel a magyaroknak azt, hogy újabb időben a honi nyelv emeltetett törvénynyelvvé; ’s pedig vétkül azért, mivel azt legfölőbb a lakosság egy harmada érti csak, ’s haragszik, hogy az újabb törvényekben a latin nyelv csak mellék-szerepet visel. Gyönyörű logica! Tehát a latin nyelv azért volt helyes, mert általa a levélíróiul is emlitett 300,000 főnyi nemesség közöl is visszatartatott a durva elem, mellyel következőleg 300,000 ember sem érlelt, a magyar pedig helytelen, mivel az országnak legalább egy harmada érti. ’S ha a latin nyelv csakugyan azon kötelék, melly által a törvény minden ajkú lakosnak érthetővé lesz, veszt-e ez érthetőségből a latin nyelv mellék szerepe által? Hiszen még ott van latinul is habár az eredeti szöveg a magyar! — Mondja továbbá hogy e körülmény ronlandja a nemzetiség lényeges életét. Ugyan ugy-6? Tehát a törvényes nyelv, ’s igy a tör Fővárosi hírek* % Pest, dec. 3. Olly nyájas tavaszi légkör fuvalma lengi át hervatag vidékünket, hogy szinte feledtetni képes velünk a még bekövetkező téli viharokat. Mintha olaszhoni éghajlattá változott volna át e táj, naponta 12 —14 foknyi melegséggel bir légkörünk ,s a melegebb őszi ruhák alkalmatlanokká lesznek a sétálóknak, kiket ezerenkint csal ki utczáinkra, különösen pedig a dunasorra a melengető nap kellemes sugára. Nem csuda , ha illy időszakban gőzöseink folytonos közlekedésben tartják a föl- és aldunarészi vidékeket, és a híd kiszedése iránti szándék , mellyet múlt heti zavaros napjaink mármár valósítottak , ismét elhaladt. A gyalogösvény legnagyobb része mindkét oldalról elszedetett ugyan már, de azért még elég soká van reményünk gyalogolhatni a sűrűen járó kocsik között, mellyek ez évben szigorú pontossággal tárták meg a léptenkinti haladás iránti hidszabályt, mellynek mellőztét több éven át olly sajnosan érzé közönségünk, ’s panaszszó mellett méltán megrovott a journalistika. Bizonyság ez arra, mikép a szavak hatása, csak türelmet nem kell veszteni, előbb utóbb megjő. E hiedelemnél fogva emelünk ismét szózatot, újabb események által intetve a kóbor kutyáknak városunkban kevesittetése iránt. Lehet, és valószínű, hogy azokat is kicsalja zugolyaikból, vagy helyesebben szólva — palotáikból (mert ki Pestet ismeri, tudja, hogy, kivált uj részének minden háza egyegy palota) a szép idő; minthogy számos hű eb van, melly sétáló gazdájátul elmaradni nem akar, ’s viszont sok hű gazda és hölgyecske , ki ebecske vagy kutya nélkül át nem tud lépni szobája küszöbén; de legyen bármint, anynyi mindenesetre igaz, akármerre megy az ember, egy körültekintéssel 15 — 20 kutyát olvashat meg. Már ha az emberek tudnának is illendőséget az épületek szögleteinél ’stb. az ebektül azt semmi tekintetben nem követelhetni, ’s így természetes, hogy a szabados kutyák sok szabadságot vesznek maguknak undok illetlenségekre, sőt a járókelő emberek személybátorságának koczkáztatására is. így p.o. szemtanú volt e sorok írója , midőn a napokban két mészáros kutya egy kisebb ebet felemlítő ugatás közt az úri utczán (mondom az uriutczán!) végig kergetett ’s egy kis gyermeket sárba gázolt, kit ijedtében csaknem a nyavalya tört ki; hasonlókép szemtanú volt, midőn a járdát elfoglalt marakodó ebek csoportját útból szélyeszteni akaró tisztes urra egyik eb nem csak rámordult, hanem mérgesen s hozzá is kapott; szerencse, hogy harapása téli öltönyein át nem hatott. Vegyük most már ezekhez azon borzasztó eseteket, hogy a kutyák , közelebb hírlapok tudósítása szerint, több városban számos embert marásaik által a veszettség iszonyú állapotjára juttattak ,s egész polgárságot rémülésbe ejtenek, és hiszszük, hogy városunk ns tanácsa a személyes bátorságot e részrül is biztositandja. vény ellen társalkodnak atyánkfiai?— Panaszkodik ezután, hogy sok jeles tehetség vonatik el a közdolgoktól, csak azért, mivel tót, horvát vagy ihr, ’s a magyar társalgási nyelvet ugyan igen, de az uj irásnyelvet nem tudja- Már illyet csak Zágrábból írhatni — Hol van az a szörnyű különbég a társalgási (értsünk legalább is középosztálybelit) és irásnyelv között? hol van példa, hogy különben jeles, derék, kitűnő talentum elmozdíttatott volna hivatalából csak azért, mivel nem érti az új írásnyelvet? Az utánserdülőkre nézve pedig azt hiszszük, hogy valóban jeles és kitűnő talentum, egy nyelvet még csak bír megtanulni , mert az csak ollyan, mintha francziát vagy angolt tanulna, és könnyítheti fáradságát, segítheti talentumát a tanulónak azon öntudat is, hogy törvényszerüleg cselekszik. Szemökre veti végül a magyaroknak, hogy mikép az oroszok a lengyel nyelvet, úgy ők az ország többi lakosainak nyelvét erőszakkal el akarják nyomni. —Már ez nemtelen, gálád szemrehányás, ’s pedig mindenek előtt azért, hogy nem igaz; ’s továbbá azért is, mert ama többieket maga is magyaroknak vallja, ’s nyelvűket, mellyet a magyarok, szerinte, el akarnak tölök venni, ti. a tótot, horvátot, ilírt, egész physikai ’s erkölcsi tételekkel összeforrva állítja. Gondolja meg a tudós iró, hogy politico-physicailag és polgárerkölcsileg eddigelé is csupán egyedül mint magyarok léteztek a magyarhoni tótok; a horvátok mint testvér és egyesült ország egy, ’s pedig magyar korona alatt, szinte magyarok voltak erkölcsileg, az ilírek végül, sem physikailag sem erkölcsileg eddigelé nem is léteztek, ’s nem létezhetnek, hacsak Minervakint egyszerre ki nem ugranak Jupiter agyából, vagy hacsak egy képzelt névfitogatást nem akarnak létnek keresztelni Ami pedig physikai létöket illeti,— értem a tótoknak ’s horvátoknak,— azt a magyar nyelv törvényszerű tudása, és csak saját nyelvükön kívül is tudása által senki tőlük el nem veszi; mert ezután is szintúgy járhatnak saját nemzeti (de nem ám képzelt ilír!) öltözetekben, szintúgy főzhetnek saját nemzeti ételeket, és szólhatnak házi, családi, magánügyeikben saját nyelvökön, mint eddigelé, pedig úgy hiszszük, ezekre szorítkozik a physikai lét. N