Világ, 1842. január-december (1-105. szám)

1842-12-03 / 97. szám

vissza, ’s ott oszlatják el a nimbust, mellyet állításaik örül támasztottak, — így ha ők majd mondandja „minden törvény, Q. Pesti Hir­l. 191. sz. vezetczik­e­­ melly jog-kivételi iránynyal bird’s exceptionalis jog­állapotot teremt, az illy kivetelkep kegyelteket min­­dig­ egyenes harczba helyezi az átalános jogállomány­­nyal,­­ irigység, harag, gyűlölet tárgyaivá teszi; hol pedigg­ ez így van, ott nem a civismus, nem a nem­zetcsaládias érzelem, nem a közös jogérzet isten­ ereje, hanem csak a félelem és nyomorú rettegtetés tartogatja a közállomány kötelékeit — veszélyes állapot! hasonló azéhoz, kinek lábai alatt egy vulkán forrong"; — igen ha ők igy szólandanak tárgyakról, mellyek aristocra­­tiai rendszerünkbe vágnak, minket meg nem tántorí­­tand e republicanismusi szinmáz, ’s nem szünendünk illy nyilatkozatokat erőteljesen visszatartani. Kötelessége leend egyesitett erővel pártolni alapelvei­ben aristocratiai rendszerünket, é s nem mulasztandja el az óvakodva haladó rész elvezetni túlzóinkat az élet­hez, mellyet nemzetünk története nyújt, nem megmu­tatni, mikép ez nem valóság, hanem a magyarhoz illeszt­­hetetlen ábránd, ’s így jogkörét védendi, bár az idő kivonataihoz módositni kész leend! A kinövésekért magát a rendet, melly öszveszövődött polgári szerke­zetünk minden ágazatával, soha eltörleni nem fogja; jól tudván mit egy amerikai irt legújabban ennek nép­­egyenlőségéről: „És ugyan milly lábon áll jelen respu­blikánkban az annyira magasztalt egyenlőség! ” Jog szerint igenis úgy kellene lenni, de tett szerint itt is, valamint mindenütt, a társasági rend természeti és or­­ganikus törvényei ellenállhatlan hatalmat gyakorlottak, csak azon különbséggel, hogy a rang hierarchiája itt— kiképezve egy kormány-alakzat kebelében, mellynek elve általi az kárhoztatik, eredetében utálatos, és kétszerré utálatos! — Pénz itt a jelszó !"*) M. I. Múlt november 25 dike soká, hogyne mondjuk örökre nevezetes marad nemcsak a m. t. Társaság év­könyveiben, de politikai pártküzdelmeink naplójá­ban is. — Gróf Széchenyi István t. i. mint másod­elnöke az említett t. Testületnek, hatalmas szónoklattal nyitá meg annak e napon a megyei nagyobb terem­ben tartott közülését. Bár némelly kérdések körüli nézeteiben ans gróf­nak nem osztozunk is, magát egészen átadó rokon­­szenvvel úgy, hogy azokat minprogrammunként tekin­­tenők; bár meg vagyunk is győződve a felől, hogy nem volt épen helyén ez ülésben az akadémiát The­mis csarnokává tenni, meg kell mégis vallanunk, hogy beszéde, bármilly kevés akadémiai íze volt is, töké­letesen elérte nagy czélját: azon ezerajku kárhoztató ítéletet ama politikára, melly Magyarország leg­szentebb érdekeit, annak jólétét és boldogságát játszi könnyelműséggel akarja kitenni — egy kártyára! November 27-e — bár­milly szépen sütött is kü­lönben a nap — szomorú nap volt a P. H i­r­­­a­p­r­a nézve. Ő igazságos, de egyszersmind keserű leczkét kapott e napon.’S kitől? Talán a nép söpredéke gyűlt össze a megyei terembe ? Avagy talán gróf Széchenyi István hozott be corleseket— durva erőt? — Nem; sem egyik, sem másik nem történt. Akadémiai ülés volt ez , hol a szenvedély sohasem szokott föllépni, hol csak a mivelt közönség jelen meg rendszerint, mint türelmes hallgató ; ’s ezért jövének a hosszú, általá­nos „Eljenn ek, mellyek a ns gróf beszédét ismételve megszakaszták, önkénytesen és akaratlanul a hallga­tók ajkaira. És valóban senki sem fogja állíthatni, hogy ezen , Ét­­­en­eket valami költői képzeleterőt felma­­gasitó műszer eszközlé: egy középponti intelligen­­tiának volt az kétségtelen honfiúi szelleme, melly in­­telligentia erőteljes felindulással utasitá e napon ter­mészetes ellenét—a politikai cynismust—hibás kö­­rébe, mellyben az kénye­­s kedve szerint vágtathat fel szalá, miután neki positiv czélra szüksége különben sincsen. A Pesti Hírlap minden fenlevőnek, minden ha­gyomány és hisztériának odaveté a kihívó keztyüt; fel­­hitt mindent, kiben csak ifjú tűz, ifjú lelkesedés és rohanó türelmetlenség lakozik, arra, hogy követnék őt, mint vivőjét azon zászlónak, mellyel ő egy fénye­sebb jövőnek akar vala ebbe repkedni; ő mindent ab­­sorbeált magában, a­mi „Isten szerelméért" magát ab­sorb­eáltatni csak engedte, ’s mégis — égnek hála!— semmire sem ment; önmagát áltatta és csalta meg! Azt hivé ő, hogy maczedói phalanxot egyesíte maga körül;’s e phalanx nem volt egyéb, mint egy töredéke azon ifjúságnak, kiben — Széchenyikint — ha nem mindig fér is meg a lélek, megbocsátható, ’s kiben az élet csalódásai által még nem higgadt meg az elme;’s kinek életteli lelkére ellenállhatlan varázserővel hatnak e szavak: „mozgás — haladás!" E lelkes ifjúságot akará a P. Hírlap olly juhnyájjá átalakítani, melly tü­relmes és alázatos tisztelettel leégjen vezérczikkei kö­rül ! Hanem a „fenségestül a nevetségesig csak egy a lépés." E remény is elenyészett, itt is tökéletes Waterlooi tér jön novembe 27-e a P.Hírlapnak. Az ifjúság is hangos felkiáltással szavazott az ő politikája ellen, és fényes tanúbizonyságát adta annak, hogy tá­vol van tőle hőn dobogó mellét az igazság és valódi szabadság előtt bezárni."—November 27ke Thermidor­ske volt a P. N­ irla­p­ra nézve! Soká fenállhat e még, ’s mi neki hosszu életet kívánunk is; de sohasem fog többé politikai jelentőséggel bírni: mert mit egy olly fényes, olly számos gyülekezet kábaságnak nyilván kijelentett, sohasem lesz képes valami hasznos hatását létrehozhatni. Magyarország haladása tekintetéből igen fontos, igen kedves nekünk novembe 27-e; mi azt kitárt ka­rokkal fogadjuk , minthogy azon egy hatalmas vissza­hatást tapasztaltunk, melly a P. N­­­ r­­­a­p politikáját az egész általa elfoglalt térről kiszoritandja,a ki azon po­litikát, melly különben is inkább émelygést, mint re­ményeket, inkább undort, mint elveket terjeszte. Üdv a ns grófnak ! üdv azon értelmes közönség­nek , melly benne a tisztaszándékú, hőkeblít, tettre— kész nagy hazafit újólag Illy ünnepélyesen elismerte. — Illy örvendetes jelenetek után már nem félünk at­tól, hogy a P. H­­ r­­­a­p jégre — vagy a mint ő monda: sziklacsúcsra — vigye e hazát! ") „And wie sieht es denn nun in unserer modernen Republik mit der hochgcrühmien Gleichheit aus ! __ — Dem Hechte noch sollte es sich allerdings so ver­haltender That nach haben die natürlichen und or­ganischen Gesetze der gesellschaftlichen Ordnung hier, wie überall ihre unwiederstehliche Macht ge­übt, nur mit dem Unterschiede, das die Hierarchie des Hanges hier , ausgebildet in dem Schoose einer Hegierungsform, durch deren Princip sie verdammt wird , verächtlich in ihrem Ursprünge und doppelt, verächtlich .... ist. —Das Geld ist hier das Losungs­wort.“ ?84 Magyar dolgok КГвПШоа. Volt már alkalmunk a közönségnek néhány ízben részint mulatságos, részint mélyebb tanulságu dolgokat nyújtani: ’s ímé, ismét szolgálhatunk egy adatkával- Az augsb. AUgem. Zeitung 322dik számának rendkívüli melléklete olvasóinak egy kis hírlapi csemegével kedves­kedik, mellyel ármányos szakács módjára a szerző na­gyon is keserűvé akart készíteni, min azonban nem igen fogunk csudálkozni, mert látván, hogy a czikk Zágráb­ból íratott, legott tudjuk, honnan fű a szél! Bizony kár volt a tudós német szerkesztőknek e czikkre egy külön rendkívüli (!) lapot szánni, hacsak azt nem akarák ér­tetni az olvasóval, hogy az illy rendkívüli badarság, nem érdemelvén a többi czikkek közé soroztatást, rendkívüli lapra száműzetett, nehogy mirigyével a többi levelezők netaláni alaposb (?) közléseit bemocskolja. Ezt különben nem igen lelkiismeretesen szokta tenni az említett tudós szerkesztőség, ’s aligha más nem lappang az irántunk egyébként is nem igen őszinte érzésű lap ezen taktiká­jában. Talán rendkívüli fontos hírrel akará meglepni ol­vasóit, ’s azért, nehogy a rendes mellékletből kiszorult nagyszerű czikk valahogy elkéssék, világraható mélyböl­­cseségű tartalmáért készebb volt egy darabka papírral többet áldozni a nemzeti érdekek oltárán!?—Jelen czikk tehát nem csekélyebbről okoskodik, mint „Magyar hazánk törvény­nyelvéről.“ Miután igen józanul elismeri azon igazságot, hogy a törvényeknek nemcsak az azokat ma­gyarázók, hanem az általuk kötelezettek számára is ért­hetőknek kell lenni, hogy e főszabály Magyarországban soha sem létezett, és onnan, hogy az egész ,Corpus juris" legújabb időkig csak latinul szerkezeti törvényekből áll, éles bölcseséggel azt következteti, hogy a latin nyelv volt mindig a gyülekezetek, megye- országgülések nyelve; ’s nem tudja a jámbor, hogy volt idő, mellyben alispánok, kanonokok sem tudtak írni, ’s hogy hétszemélyes táblai bírák nem tudtak latinul, ’s midőn a papságot is törvény­nyel kelle kényszerűtmi a latin nyelvnek legalább érté­sére, mellyben tehát a latin köztanácskozás merő lehet­­lenség. A latin nyelvet azon köteléknek nevezi, melly ezelőtt az ország minden ajkú lakosit összeköté, holott maga is a műveltség elemének mondja azon nyelvet, melly által a durva elem a törvényhozásból kiszoritlatott, —’s vélkü­l rója fel a magyaroknak azt, hogy újabb időben a honi nyelv emeltetett törvény­nyelvvé; ’s pedig vétkü­l azért, mivel azt legfölőbb a lakosság egy harmada érti csak, ’s haragszik, hogy az újabb törvényekben a latin nyelv csak mellék-szerepet visel. Gyönyörű logica! Tehát a latin nyelv azért volt helyes, mert általa a levélíróiul is emlitett 300,000 főnyi nemesség közöl is visszatarta­tott a durva elem, mellyel következőleg 300,000 ember sem érlelt, a magyar pedig helytelen, mivel az országnak legalább egy harmada érti. ’S ha a latin nyelv csakugyan azon kötelék, melly által a törvény minden ajkú lakosnak érthetővé lesz, veszt-e ez érthetőségből a latin nyelv mel­lék szerepe által? Hiszen még ott van latinul is habár az eredeti szöveg a magyar! — Mondja továbbá hogy e körülmény ronlandja a nemzetiség lényeges életét. Ugyan ugy-6? Tehát a törvényes nyelv, ’s igy a tör­ Fővárosi hírek* % Pest, dec. 3. Olly nyájas tavaszi légkör fuvalma lengi át hervatag vidékünket, hogy szinte feledtetni képes velünk a még bekövetkező téli viha­rokat. Mintha olaszhoni éghajlattá változott volna át e táj, naponta 12 —14 foknyi melegséggel bir lég­körünk ,s a melegebb őszi ruhák alkalmatlanokká lesznek a sétálóknak, kiket ezerenkint csal ki utczá­­inkra, különösen pedig a dunasorra a melengető nap kellemes sugára. Nem csuda , ha illy időszakban gőzöseink folytonos közlekedésben tartják a föl- és aldunarészi vidékeket, és a híd kiszedése iránti szán­dék , mellyet múlt heti zavaros napjaink mármár va­lósítottak , ismét elhaladt. A gyalogösvény legna­gyobb része mindkét oldalról elszedetett ugyan már, de azért még elég soká van reményünk gyalogolhatni a sűrűen járó kocsik között, mellyek ez évben szi­gorú pontossággal tárták meg a léptenkinti haladás iránti hidszabályt, mellynek mellőztét több éven át olly sajnosan érzé közönségünk, ’s panaszszó mel­lett méltán megrovott a journalistika. Bizonyság ez arra, mikép a szavak hatása, csak türelmet nem kell veszteni, előbb utóbb megjő. E hiedelemnél fogva emelünk ismét szózatot, újabb események ál­tal intetve a kóbor kutyáknak városunkban kevesit­­tetése iránt. Lehet, és valószínű, hogy azokat is ki­csalja zugolyaikból, vagy helyesebben szólva — palotáikból (mert ki Pestet ismeri, tudja, hogy, ki­vált uj részének minden háza egyegy palota) a szép idő; minthogy számos hű eb van, melly sétáló gaz­­dájátul elmaradni nem akar, ’s viszont sok hű gazda és hölgyecske , ki ebecske vagy kutya nélkül át nem tud lépni szobája küszöbén; de legyen bármint, any­­nyi mindenesetre igaz, akármerre megy az ember, egy körültekintéssel 15 — 20 kutyát olvashat meg. Már ha az emberek tudnának is illendőséget az épü­letek szögleteinél ’stb. az ebektül azt semmi tekin­tetben nem követelhetni, ’s így természetes, hogy a szabados kutyák sok szabadságot vesznek maguknak undok illetlenségekre, sőt a járó­kelő emberek sze­mélybátorságának koczkáztatására is. így p.o. szem­tanú volt e sorok írója , midőn a napokban két mé­száros kutya egy kisebb ebet felemlítő ugatás közt az úri utczán (mondom az uriutczán!) végig kergetett ’s egy kis gyermeket sárba gázolt, kit ijedtében csaknem a nyavalya tört ki; hason­lókép szemtanú volt, midőn a járdát elfoglalt mara­kodó ebek csoportját útból szélyeszteni akaró tisztes urra egyik eb nem csak rámordult, hanem mérgesen s hozzá is kapott; szerencse, hogy harapása téli öltö­nyein át nem hatott. Vegyük most már ezekhez azon borzasztó eseteket, hogy a kutyák , közelebb hírla­pok tudósítása szerint, több városban számos embert marásaik által a veszettség iszonyú állapotjára jut­tattak ,s egész polgárságot rémülésbe ejtenek, és hiszszük, hogy városunk ns tanácsa a személyes bá­torságot e részrül is biztositandja. vény ellen társalkodnak atyánkfiai?— Panaszkodik ez­után, hogy sok jeles tehetség vonatik el a közdolgoktól, csak azért, mivel tót, horvát vagy ihr, ’s a magyar társal­gási nyelvet ugyan igen, de az uj irásnyelvet nem tud­ja- Már illyet csak Zágrábból írhatni­ — Hol van az a szörnyű különbég a társalgási (értsünk legalább is közép­osztálybelit) és irás­nyelv között? hol van példa, hogy különben jeles, derék, kitűnő talentum elmozdítta­­tott volna hivatalából csak azért, mivel nem érti az új írásnyelvet? Az utánserdülőkre nézve pedig azt hisz­­szük, hogy valóban jeles és kitűnő talentum, egy nyel­vet még csak bír megtanulni , mert az csak ollyan, mint­ha francziát vagy angolt tanulna, és könnyítheti fáradsá­gát, segítheti talentumát a tanulónak azon öntudat is, hogy törvényszerüleg cselekszik. Szemökre veti végül a magya­roknak, hogy mikép az oroszok a lengyel nyelvet, úgy ők az ország többi lakosainak nyelvét erőszakkal el akar­ják nyomni. —Már ez nemtelen, gálád szemrehányás, ’s pedig mindenek előtt azért, hogy nem igaz; ’s továbbá azért is, mert ama többieket maga is magyaroknak vallja, ’s nyelvűket, mellyet a magyarok, szerinte, el akarnak tölök venni, t­­i. a tótot, horvátot, ilírt, egész physikai ’s er­kölcsi tételekkel összeforrva állítja. Gondolja meg a tudós iró, hogy politico-physicailag és polgárerkölcsileg ed­­digelé is csupán egyedül mint magyarok léteztek a magyarhoni tótok; a horvátok mint testvér és egyesült ország egy, ’s pedig magyar korona alatt, szinte ma­gyarok voltak erkölcsileg, az ilírek végül, sem phy­­sikailag sem erkölcsileg eddigelé nem is léteztek, ’s nem lé­tezhetnek, hacsak Minervakint egyszerre ki nem ugranak Jupiter agyából, vagy hacsak egy képzelt névfitogatást nem akarnak l­é­tnek keresztelni­ A­mi pedig physikai létöket il­leti,— értem a tótoknak ’s horvátoknak,— azt a magyar nyelv törvényszerű tudása, és csak saját nyelvükön kívül is tudása által senki tőlük el nem veszi; mert ezután is szintúgy járhatnak saját nemzeti (de nem ám képzelt ilír!) öltözetekben, szintúgy főzhetnek saját nemzeti ételeket,­­ és szólhatnak házi, családi, magánügyeikben saját nyel­­vökön, mint eddigelé,­­ pedig úgy hiszszük, ezekre szorítkozik a physikai lét. N­

Next