Világ, 1843. június-december (1-104. szám)

1843-08-02 / 61. szám

vehetőkké teszi, a különféle néposztályok hasznos ismereteit egymás között szerteszét terjeszti, mind az él leírni mind az anyagi erőt a közjó előmozdítására öszpontosítja. A közlekedési javításokkal nem gondo­lás volt, eleitől fogva kereskedésünk, szorgalmunk előmenetelének legfőbb akadálya, ebben maradtunk hátrább időnkint minden mű­velt nemzetektől,­­s ezen ter­mészetes egyszerű hathatós eszköz segedelmévé emelkedtek azok, tudományokban, mesterségekben, kereskedésben, szorgalomban messzire tek­künk. E hátramaradáson nem fogunk segíteni, ha munkálatin­kat ott akarjuk kezdeni, hol azok mármár bevég­­zettek, vasutak terveztetésével, külkereskedés elleni tehetetlen harczainkkal,­­s akármi más olly szorgalmi vállalatok javaslataival, mellyek előlegesen magas szorgalmi kifejlődést feltételeznek. Szerezzünk első­ben, mielőtt versenyre kelnénk, belső értelmi és­ anyagi erőt, melly a külsővel bátran, biztosan, győzedel­mesen megvíhasson ; e boldog hazának természeti helyzete, fekvése, kiapadhatlan forrású gazdagsága, csekély magunk megerőtetését is olly hathatósan fogja gyámolitani, hogy annak érdemlelt bérét semmi külső átfogások kezünkből ki nem csikarhatják. . de b­izonyosan az egyenetlen padló miatt igenis biczegő asztala­mz nagy bölcsen odaülve teprenkednem azon dol­gokról,.die da kommen sollen :1. visszafordítok levelem első lapján , ’s látva azon a czimet — a ,,t­ito­k­talani levelek“ czimél—legott fölfelém, mit keresek, ,den Stein der Wei­sen ! Azt t. i. hogy három titkomat csakugyan meg kell­­ ejtenem , mert különben a czim úgy felelne meg a tar­talomnak, mint a gyalogfenyü-czégér a korcsmának, mely­ben elfogyván a must—tavait bort, idei vízzel kevertet, árul a csaplatos. Fdre tehát a titokkal, ’s ki a napfényre! Ki a bo­korból a­ fenyérre, mert látni akarunk, látni!... Mint a vágtató magyar politicusok, lova tolom tehát a spanyol­falat ’s Lemutatom egész meztelenségében titkaimat, mely­ikekét t. i. az egész magyar világ igen jól tud — ha Akarja.­­ Alázattal tevém javaslatomat t. Szerkesztő úrnak. ’S titok, legalább azok előtt, kik nem tudták, hogy ta­­lkozhatik magyar író, ki alázattal is tud föllépni a mai igénylő, követelő, parancsoló világban a­­ szerkesztőség e­lő . Ezt mások csakugyan valóságos titoknak mondanák, de én ritkaságfiak vagyok bátor nevezni márcsak azért is, hogy tie legyen titok e levelemben, mellyel felfödözhes­­ьск, ’s így róla— habár nélküle is, irhassak. Mintha Adam apánk csakugyan magyar volt­­, ’s mi­n ̋­упгок különösen tőle egyenes vonalban származtunk volna, olly eredeti bűn gyanánt szállt a mai magyar írókra ы d­árfitostalanság, mellyel erénynek talán még a ,,bánta ördönt"gazdája a hires alcalai vegytanár sem fogott volna mondhatni. Egy II. évi humanista, sőt egy syntaxista már, néhány gonosz rímet pörölyöz össze, ’s nagy teketóriával, melly legalább is két lapot lesz nagy 4- drelben, beküldi az­ valamelly divatlapi szerkesztőséghez, ’s felmagasztalván fl?ntorgó döczögő verseit, mellyeknek nemcsak fejük, de mg csak lábuk sincs, azon kivona­­tát, ’s reményét téűzi ki, miszerint dolgozatát, a lap legközelebbi zártjában, saját és ismerős g­y­ö­n­y­ör­köd­t­e­t­é­s­ér­e (! ?) minden b­i­z­o­­­n­nyal olvasni fogja. E­rrel kezeskedik a­­ szerkesztőségnek minden szé­pet, és jót hűn pártoló jeles tulajdona, mellyről méltán hiszi várhatni, hogy óhajtásai ( parancsai) legfor­­róbbika teljesü­lelemü­l nem fog maradni. Az illy kívánat, óhajtás, várás és többféle igen szerény kitelesek m­eg­­győzik a szerkesztőséget az újoncz irász alázatosságáról, kivált midőn a kisíró levél sarkán ezt, vagy illyformát olvas: „azon esetre, ha a t. szerkesztőség ide mellékelt dolgozatomat általánosan kedvelt ’s hazaszerte olvasnit(? ) lapjai hasábjaiba fölvenni nem akarná, tessék azt hoz­zám visszautasítani, hogy aziránt máskép rendelkezhessen!.“ — Hlvekből’s­h­ez hasonló szerzői alázatosságokból szár­maznak aztán igen gyakran , az ismeretes ,­szerkesztői kínok,“ mert a szerkesztő aztán nem tud, mit csinálni az illy alázatos íróval ! A színház­igazgatóknak is vannak illy titkaik , ők azonban nem szeretnek illy „igazgatói kínokról“ beszélni, hanem nyugalmasan tinik , ha valamelly nagyreményű (!) Zách Klárátévi drámaköltő nagy alázatossággal, bizonyos remény* —,kétségtelen h­it‘ — ,meggyőződéül sugalalt ’s több illy szép mázak alá rejtett parancsoló szavak kísé­retében küldi, hatásra számított, — ,aristotelesi szabatos­sággal­ — ,shakspearei sasröppenésekkel­ kidolgozott szín­darabját­, annak minél előbbi adatását márcsak azon okból is ajánlván ’s lelkére kötvén az igazgatóságnak, mert illy nemzeti tárgyakból dolgozott eredeti drámák különös elő­szeretetet és kitüntetést érdemelvén, kétségen kívül arra fog­nak szolgálni, hogy a pénztárt megtöltsék, és a magyar drámaköltészet kopár mezején dúsan felvirágzandó mag­vakként eltűntessenek. Legszebb pedig az­ ill . fiatal drá­­maköltöknél azon mértéket nem ismerő alázatosság, mely­nél fogva darabjuk után díjt csak akkor igénylenek, ha azok­­ lásd utasa , mint hiszik, és remélik, a házba tömött nézőket csők­itendeli. Azon esetre, ha az igazgatóság a darabot adatni fogná, már készen levő és még készülő drámáikból , szívesen fognak az igazgatóságnak kedves­kedni, de ezekkel már mindenesetre csak — külön egyez­kedve megállapítandó — díj iránt! Mióta a könyvcsik­áink száma nálunk annyira meg­szaporodott, mint a szarvasgomba esős nyáron, azóta már ném­elly könyvárusunkat is gyakrabban megkeresik a magyar szerzők kézirataikkal, ezek kiadatása végett­­.S itt is szokott nagy alázatossággal jelentik a leendő ki­adóval, milly nagyérd­mű az ő kéziratuk, ’s milly ka­pósak leendnek a példányok, mert — ’s ezt jól mecse­­ttyrzzü­k — a lettfontosb hazai ügyekről a legkimerilebben ’s a I e g s z. n b­a d с 1 m íi b b c n (ez a fő dolog!) ^Г(е_ köznek. Az illyek közt vannak, kik ivenként már több ara­nyakból álló díjt kötnek ki; mások megelégesznek azzal Fővárosi Biítok ’s eseményeit. fi­dest, auguszt 2káo. Néhány kellemetlen és csavargós időjárasunap után igen kedvezőn köszönte fővá­rosunkra a múlt vasárnap, mintegy elősegítni akarván egy számos társaság utazását, melly közösön Váczra indult, hogy ott ünnepélyesen tanúsítsa részvétét hazánknak egyik legérdekesb jótékony intézete, a siketneműk inté­zete iránt, melly közvizsgálatait vala tartandó a pesti vendégkoszorú jelenlétében. A vizsg­at eredménye a legkedvezőbb, ’s minden emberbarát m­egelegedve s­­­e­­lödve volt tanúja a jeles oktatók célszerű fáradozása, lélekemelő gyümölcseinek. Vajha ez­n bézet országos pár­tolásban minél elöbb részesülne,­­ Pestre tetetnek át.­­ A lelkes Sziszány Euppmia kisasszony halálá­ról minap közlött gyászhirünkbz most egy kedvesebbet csatolunk, az elhunytnak olly felekedetérol, melly mél­tán sorozza őt, halála után ,, valamint életében is oda­­­irtózott a valódi hiányos hálás emlékezést érdemlo koszorújához. A lifa!( «• * nemzeti nyelvünk iránti sze­reidét ’s ' ,azazsa6°f méltányolni tudó háláját ta­ Stancsics Msihály urnak, ki őt hazai nyel­­vü­nkben t­bit évig oktatta, végrendeletileg öt егег pgn forintot hajyott. Dicső példa, melly ha helyszerinli után­zást nem alálna is, legalább buzdításul szolgálhat főleg a szép nemek, nemzeti f nyelvünk iránti szereidre. - Dudán egy megtekintésre méltó cosmoramát mutatna, melly annál érdekesb és meglepőbb, mivel ké­pei az igynevezett mennyei birodalom azaz China több feltüvölájképeit ábrázolják. - Piát­ti Alfred ur, ama jeles gordonkajátszó, ki­ncia gyér, színházi közönségünknek több élvezetdús estét készítő remek zenéjével, legközelebb Füredre rándilandó. Figyelmeztetjük eleve a fürdői vendégeket e fiatal férfiúra, kinek megjelenése egyik leglátogatottabb honi fürdőnkben nem megvetendő tünemény, é s ki bizo­nyosan igen igen kedves intermezzot hozand hangverse­nyeivé az ottani zenészek mindennapi egyformasága közé. — Városunk szépítéséhez csakugyan lelkesebben látszanak hozzáfogni egy idő óta. Sajnosan tapasztaljuk ugyan, hogy az idén a magán építkezések száma nem olly nagy, mint a múlt években, miszerint tehát e részben a város szépülése kissé csökkenve halad, de mi a ható­ság részéről történik, mindenesetre méltánylást érdemel. A váczi-utcza kövezését majd egészen bevégezték; a tr­é­­száros-utczai főcsatorna építéséhez hozzáfogtak és de­rekasan folytatják; a városház tornya nem sokára elké­szül, ’s utj diszül szolgálatid városunknak. Mondják, te­tején mintegy harmadfél ölnyi rúdon nagy nemzeti zász­ló lobogana. Azt is beszélik, hogy ismét lehet remé­nyünk, miszerint az annyiszor szóba jött, éjjel kivilágí­tandó óralap csakugyan létre jövend. Ez a haladásnak még sötétben is fénylő fanubizonyságát adná, ’s pedig olly fé­nyeset, melly még Midecz váczi utczai német légszeszlám­­páia is kifogand, mely ugyanis azt akarná elhitetni az éji vándorral, hogy nem Magyarország, hanem tudja isten minő ország utczáit tapossi . A hatósági dicséretes törekvések megemlítése mellett min hagy­hatjuk érintetlenül abbeli saj­nálatunkat, hogy a királyutczai szép kövezetet csak a Terézia-templomig viték, — valamint azt sem, hogy a vá­rosligetbe, ezen úgyszólván egyetlenegy pasisunkba ki­ballagó tiszta—lég­ sivár utasnak a házsorok végétől egész a fasorok kedetéig olly irgalmatlan portengeren kell keresztül gázol­na. Nem lehetne ezen valami na­­gyobbszemü porondal, apró gömbölyű kavicscsal segit­­ni, mellyet persze senkint mégis kellene újítani, a fö­lösleg port pedig sápén elkaparni, melly­­öl lábbeli, tü­dő és szem egyaránt szenved. — Épen most jelent meg,— mint mai Ilirlönk is mulat­ja — a Fiumei kiköti Ild. füzete, Császár Ferencztöl, mellyre mint Magyar partvidékünk helyhatósági állását körülményesen ismer ele iratra addig is, mig róla bőveb­ben szólhatnánk, ezennel figyelmeztetjük tisztelt olvasóin­kat. Különösen érdees e munkában azon kérdés fejte­getése: várjon Fiumben kelljen é építeni kikötőt, vagy épen Buccari avagy Portoréra fordítani különösen a nem­zetnek ez iránti figyemét. Tudtunkra új „Magyar életképek“ vannak sajtó alatt; mellyeknek aonban csak szerzőjük van, de szer­kesztőjük nincs; ’s ezzel azt akarjuk mondani, h­olgy azok Heckenast Gusztáv s Frankenburg Adolf urak tudta és befolyása nélkül inek napvilágra; ’s legkülönösebb e­­­mellett még az, hoy a munka még sem plágium, hanem­­ egy igen érdekes hmoristicai költemény tizenkét képben, mellynek írója egy zalamegyei adózó. — Annyit tudatai mostanra elég, hogy a gondolat uj és eredeti. Gyászhír. Niszt- F­rúz er Arival ur Dudának legközelebb várbeli, korábban pediig Krisztina városabeli plebánusa július 3­ kán regg 9 óra tájban, midőn Sz. Anna egyházában az Incsut végezné ’s az áldást feladná, a szélhűdéstől halálosan érintetve, élte 56ik évében jobb életre költözött. Béke lebeg­jen porai fölött!­6 cs. apóst. kir. Felsége I. fió­fkán kelt legfelsőbb h­atárza­­tánál fogva V­écse­y grófinak a magyar testőrsereg századosának ’s lovasság tábornokának a Johannita-rend bécsi­ lel keresztje felvé­­telét,és hordását legkegyemesebben megengedni méltóztatott. Ő cs. ’s apóst. ki Fel t­égé Szolcsány Ferenc­zet az áj­­talos szerzet egyik érsenns tagját, kit hét évvel ezelőtt a kolos­­vári k. normális iskolám 4­ évig szorgalommal folytatott igazgatá­sáért polgári arany érnemlénzzel ajándékozott meg, 300 "p Гг. évi nyugpénz mellett nyugalomra bocsátani legkegyelmesben méltóz­­tatott. Schlachta Márton báli apát és szatmári olvasó kanonok f. h. 13-án több napigl tartott világ következtében érdemdús életé­nek 67ik évében meghalálozott. 504 Fővárosi figyelmező pest városa az utóbbi évek alatt értelmi műveltség, nemzetiség, ’s rend te­kinteti­ben , szembetűnő haladásokat tett. — Mind e mellett is, fájdalom, magyarhon fővárosában a rend­őrség kivált egészség, csin , illedelem­­­s humanitás te­kintetében más műveit városoktól tetemesen hátramaradt. Valóban igen óhajtható volna tehát, hogy kivált azok, kik külföldi műveit városokat láttak , alapos észrevételei­ket ottan hallatnák, ’s azokat, kiket illet, emlékeztetnék, hogy a haladás e nagy korszakában sem értelmi, sem erkölcsi, sem műveltségi tekintetben elmaradni nem lehet, nem szabad. Hinni szerelem, sőt meg vagyok felőle győződve , hogy a köz­megelégedésre válasz­tott városi új tisztviselőség nem engedi szélbe menni azt , mi magyarhon fővárosa díszének emelésére szolgálhat. Igen kívánandó volna, hogy a rovat, mellyet ezennel egy pár figyelmeztetéssel megkezdeni bátor vagyok, többek által foly­tattassék, ’s hogy semmi szó nélkül ne maradjon, mi e városunk hi­sztelenségére , ’s erkölcsi kárára szol­gál. — Pest városának több utczái úgyszólván el vannak feledve, pedig némi tekintetnek még a külvárosokban is mindenikre kellene lennie. Menjen valaki, hogy csak egyet említsek, a Vas-utczába, ’s kétkedni fog benne, hogy magyarhon fővárosában van. Ezen hosszú utczát egy hét­ben egyszer mutatja — mert világításról szó sem lehet — egy sötéten pislogó lámpás. Az egész utczában alig találsz egy köre, ’s ki estve itt jár, kivált egy kis eső után, vagy télben, az egymást felváltó gödrökben, mely- tjak sárral, vagy vízzel lelvék, könnyen lábát ficzamizhat­­ja, mindenesetre pedig magát térdig besározza. De ez mesz­­sze kün van a Rókus kórháznál, mondod? Lépjünk hát a város közepébe. Az ujonan épülő híddal csaknem átel­lenben van a ,mázsa-‘utcza. Ezen utcza, mellyet a nagy­szerű tigris vendégfogadó ékesít, egy volt eddig a legro­­szabb kövezetü utczák közöl, ’s végre valahára csak most jött a sor rá, miután a kövezet sok éven át egy darabos és gödrös völgyelet vala, mellyben ha éjjel nem vigyáztál, ’s a tigris járdájáról, mellyet darabon egy kocsigyár ki­állított szekerei szegnek nappal be ékesitésül, leléptél, könnyen nyakadat is szegh­etéd. Ezen utczát éjjel rend­szerint négy lámpás világítja, mellyeknek azonban ketteje alig pislog, honnan az utcza fele többnyire tömlöczselét. Innen ez a legrondább utczai nép búvóhelye. Sokszor éj­félkor a legélesebb visítások, ordítások, kergetések és zsibajok ébresztenek fel első álmodból. ’S ezen utczának van egy fi­­ab­ja is, mellynek czime: Perez utcza, melly azonban óriási disztelenségek . 11 a­­­p­s­tr­­­d­áj­a, ’s melly nappal és éjjel csak undort ’s boszonkodást ger­jeszt, türelmednek utolsó perezre szorításával. ’S ezen fertelm­es szoros út, a nagy piaczra nyílik! Azonban a Mázsa-utcza új alakba öntése olly örvendetes haladással megy előre, hogy csin és rend tekintetében most minden jól reményleni lehet. De még mind e mellett is fenmarad ezen utcza kellemetlenségei legnagyobbika. Klopfinger bod­­nármester úr t. i. jónak látta az utcza csaknem közepén levő ronda környékü üres házhelyét hordógyárrá alakítói, hol jókor reggeliül — rendszerint öt órától — fogva ké­ső estig — sokszor nyolcz óráig — nem szűnnek meg ritka szorgalmú cyclopsai a hordódongákat döngetni, vagy a roppant vas­abroncsokat az egész utszán végig rengő kopogással pörölyözni, az átellenében levő tigris ven­dégfogadóba szállt fáradt utasok , az utszában nyögő be­tegek és több lelki foglalkozások közt élő becsületes em­

Next