Világ, 1844. január-május (1-42. szám)
1844-04-20 / 32. szám
— Lumpaci vagabundus; — Majom és vőlegény; — a Peleskei nótáriust tisztelettel említvén; — Nagyidai czigányok; — Kalapos és harisnyatakács; — Pénz, dicsőséges nők; — Havasi rémkirály; — Köcsmei sárkány; Enzensdorfi postalegény; — Politicus csizmadia, és tündérvilági leány, — a jelen igazgatás alatt összesen 31szer hurczoltattak ’s különösen a Zsibárusnő báró és csizmadia Ludas matyi és Garabonczás diák — e három otromba bohózat — öt nap lefolyása alatt egymásután került színpadra. — Ezen bohózatok szinrehozatala most, midőn már az intézet nemzeti, mennyire egyeztethető meg az intézet czéljával ’s mi kötelesség-mulasztás volt azoknak helyt engedni, nem fejtegetjük; annyi való, hogy ezen gyomok semmiféle nemzeti vagy udvari színpadokat nem ruliznak; és ha az igazgatás—jövendőre — mint nemzetünk tulajdonát is e gyomoktól megovandja, mindenesetre szigorú kötelességét teljesítendi. — Ne beszéljen tehát az igazgató — ízlés nemesedéséről, ne hányjon olly hibát másnak szemére, mellynek gyakorlatában ön maga is fenékig ül; vagy tán azt hiszi az igazgató, hogy ízlés tekintetében nemesedésre mutat az, hogy új német bohózatokat nem hozott fel, akkor — midőn a régi schlendriánokat ki nem küszöbölé, sőt azokkal a közönség ízlését — annyiszor a mennyiszer csak lehetett—megkisérlé. Valóban itt el lehet mondani, hogy: „a szavak —Jákob szavai, de a kezek — Ézsau kezei/' Napirenden vannak azonban botrányos látványok, felkerestettek a bűnök barlangjai, mert a nép—a színre hurczolt e bűn fiaiban és bűn barlangjain—borzasztó delectatióját találja. — Igen is vannak a nép-életnek jelenetei, mellyek egyrészről, némi nemzeti jellemet és népies sajátságot öltenek magukra; másrészről,erkölcsi tekintetben ép, tiszta példányul szolgálhatnak, és a népéletnek illy jelenetei, mint a mellyekben színművészet anyagot,erkölcsiség példaképet találhat, színre alkalmazhatók. De mi erkölcsiség, mi nemzeti élet van többek között ama börtön-jelenetben, hol a bűnfiai, a fenyitő eljárás zaklatásait kijátszandók, hazudni, tagadni, színleni egymást olly mesterileg készítik? Azon tendentia, melly szerint ama bűnbarlang, a rabok összezárulásának iszonyú következményeit vastag színezettel festi, ’s így a magány-rendszer behozatalának közéhajtását a köznépben is felébreszteni akarja; — ezen tendentia, mondom, annyira fontos-e, hogy épen az által a köznép erkölcsiségének veszélyeztetése figyelmet ne érdemeljen? — Nem akarjuk mi itt ezen tendentiának, a börtön-magány-rendszernek helyes vagy nem helyességét vitatni; annyi bizonyos,hogy ez ellen is, mint ama bűnbarlangok ellen, ha az őrültség és megtébolyodási hajlamot és az iszonyú önfertőztetési bűnt, mellyekre a magány-rendszer vezet, nem említjük is, rendítő okok hozhatók fel; mi, mondom, ezen tendentiának helyes vagy nem helyes voltát nem vitatjuk, annak vitatása ide nem is tartozik; hanem itt a kérdés csak az, és csak az lehet: tanácsos-e, és az erkölcsiséggel összeegyeztethető-e ezen tendentiát olly alakban hozni színre, melly mérget hagyhat maga után ,s inficiálhatja a még meg nem romlott erkölcsöt is? — A műveit közönség átlátja ama bűnbarlang tendenciáját, és erre azon—a fenyitó eljárást kijátszó — gyakorlati iskola, semmi káros befolyással sincs; de miután a színház legszámosabb közönségét nem azok teszik, kik ama jelenetből mézet szedhetnének, nem azok, kik ama jelenet politikai tendenciáját felfoghatnák, ki állhat nekünk jót, hogy e legszámosabb közönségből többen is újon szerzett ismerettel távozandanak el, hogy mikép kelljen a fenyító eljárást kijátszani, mikép kelljen bűnt büntetés nélkül elkövetni. És kérdem, ha a nép illy erkölcsiségre taníttatik, ha a nép illy ismeretekkel, illy tudománynyal gazdagszik és ezen infectio és megmérgezés a színi közönségben, vagy ha csak egy emberben is — a színi nagy közönségből — anyagra talál, mit ért el szerző, political tendentiájával? Megmutatta, mi az intelligentia előtt különben is világos — hogy e mostani börtönrendszer hiányos, de — mellette, kivált ha e my provintziákon — hol a kifejlődés még kisebb körre van szorítva — hozatik színpadra, ezereket rontand és mérgezend meg erkölcsében. — Siralomházak és bitók, a föld színéről volnának eltörlendők, mert az erkölcsiségre káros befolyást gyakorolnak ; a mi nemzeti színházunkban azonban — ezek napirenden állanak; ’s mit a józan ész határozottan kárhoztat, az ember kiponyváztatását, az a mi erkölcsképző intézetünkben, alkotmányos élet, népi jelenet ürügye alatt, újra meg újra ismételtetik. — Lehet-e bűnösebb élet, a haramia-életnél? kell-e itt fejtegetnünk, a köznép lelkű idében és erkölcsében milly fogalmat kell e bűnteljes élet ellenében kifejteni, összeegyeztethető-e a fogalommal azon hajlandóság, mellyel Szigligeti haramiáit, ’s különösen Sobriját a közönség üdvözli? Van-e Sobrira nézve színpadi elégtétel, undorodással fordul-e el e haramiától a közönség? Schiller Móór Károlya— nem egy megromlott, csak egy eltévedt, de minden esetre nagy jellemet állít délikbe; és olvassátok a német bírálatokat, mellyek az erkölcsiség szempontjából indulva támadtak ellene, és meglátandjátok azok kíméletlen szigorúságát. És mi mama nyomon! banditát tűrjük, sőt mint valamelly regényes hőst becsültéivé lássuk, csak azért, hogy illy regényes életre, mellyhez még nagylelkűség, bőség ’s a pénz kimeríthetlen forrása is ábrázoltatik,dologtalan heverék kedvet kapjanak, ’s végre magokat Szigligetink musája által halhatlanokká tegyék! Ennyi bűn egy darabban ’s néhány pillanat, de mégis elegendő ezereket megmérgezni, és e megmérgezéssel — következményiben tömlöczöket megrakni ’s békékért a hegyek vasgyomrait felhányatni.— Van-é az anyai kebel, — az anyai érzelem — olly fertelmesen valahol meghazudtolva,mint a szerencsétlen.Szökött katona édes anyjában. A tigris rettenetes viadalra kél é s elvérzik kölykeiért; a mi szerencsétlen szökött katonánk anyjának egyetlen gyermeke — 20 éveken keresztül — emlékezetében sem villanik meg. Az édes anya, saját szívvérének meglábalására keres-e módokat, és jóllehet az édesanya igen jól tudja fiának hollétét, gondoskodik-e az üldözöttnek állapotáról?— Le vannak itt lapodva az anyai indulatok, az anyai természetes érzelmek; az író meg lerombolja itt a természetet és meghazudtolja a kebel isteni szózatát csak azért, hogy legyen kit — a kínok végtelenségén, a mostohák kínzásaitól kedve — siralomházon keresztül, a sír széléig hurczolni, ’s onnan ama szerencsétlent egyszerre az életre viszszaránthatni. — Az anyának bűne ’s tiltott viszonya mivel van büntetve? tán az uj menyegzővel, melly a szerelem gyermekét per subsequens matrimonium törvényesíti, ’s a bűnös feleket ember és oltár előtt egyesíti? Ha bűn az — a szigorú erkölcs széke előtt, mellyben ama fiú fogantatott, akkor azon bűn színi elégtétel nélkül nem maradhat; vagy ha nem bűn, hanem mint az ezredes fejtegeti, csak az erény megfelejtkezése, akkor halomra kell dönteni minden színházat, vagy szülők tartsátok honi gyermekeiteket, hogy benne az erénynek eféle megfelejtkezéseit ne láthassák. Mindezen ízlés és erkölcs nélküli keserűségek azonban hatásosan vannak technikailag színre alkalmazva,’s hozzá — a magyar népélet tiszta és szeplőtelen dalaival elég ügyesen beczukrozva. — De azért ne mondjátok nekünk , hogy a magyar népélet — bünbarlangitok és zsivány-fészkeitekben mutatkozik, azt mi magyar népéletnek el nem fogadhatjuk. Üdvözöljük népünk dalait, azokban népünk jellemző bús komolyságára és szeplőtelen tiszta jámborságára igen is rá ismerünk, és ezek nekünk mondhatlan kedvesek; de műveitek, mellyekre az erény feljajdul, a szemérem felsikolt, mint megannyi mérgező és bódító eszközök, az erkölcs és ízlés gyönyörködtetve tanító és tanítva gyönyörködtető amaz iskolájából, a művészet sanctuariumából — elpusztuljanak. Kell e példákkal és történeti eseményekkel igazolnunk mindazokat, miket a bűnbarlangok színre hozatalának iszonyú következményire nézve elmondank: a számtalanok közöl , a múlt vagy a jelen századból — vagy épen a mostani időbül elevenítsünk-e fel kebelrázó példákat, annak bebizonyítására, hogy az erkölcstelenségek, az emberi bűnök ama színi kezelései, milly üdvös, milly erkölcsi tanúságot teremtenek? A múlt század vége felé — Londonban felette nagy tetszéssel adatott ’s fogadtatott a „koldusok operája.“ A mű szerzője renditőleg festi ott is a bűntanyákat, ’s feladatul tüzé ki, felleplezve azon istentelenségeket, mellyek a koldulás ürügye alatt titokban tenyésznek vala, a törvényhozást komoly ellenintézkedésekre felhíni ’s az által azon borzasztó drámának, mellyet ama bűnfiak titokban űztek, véget vetni. A mű több jelenetein végighúzódott azon gyakorlati bűniskola, melly szerint készíttettek, taníttattak és a bűnök rettenetes nemeibe avattattak a koldus-intézet szörnyű növendékei. És ezen jelenetek igen tetszettek, mert látványos, borzasztón látványos és mulattató jelenetek valának. A haszonbérlő mindig telt háznak örvendhetett, valahányszor e ma hozatott színpadra, és éppen azért vége hossza nem is volt a borzadalmas operaliónak. Hónapok igy múlnak, a darab folyvást nagy tetszéssel adatik — és az igazgató a képezendő közönségnek mindig igen örvendett. A poliliális hivatal azonban — eddig nem látott és nem ismert arczú emberekkel találkozik , a tolvajok és rablók regiszterében új nevek hullámzanak, a börtönök új vendégekkel szaporodnak , és ezen szaporodásnak vége hosza nem vala. A polikiát ezen szokatlan szaporodása a börtönvendégeknek , komolyabb figyelemre ébresztvén, a sínyítő eljárásnak sikerült végre feltalálni a már dühöngni kezdő nyavalyának okát; a bűn forrása , mellyöl a nyomorultak megrészegedének; a méreg, melly a nép ezereiben anyagra talált, ama koldusok operája volt, mellyen a nép magát estenkint delectálá, ’s mellyel a szerző éppen a bűnt — a tenyészni kezdett istentelenségeket akará kiirtani. A londoni politiának e tekintetben tett hiteles jelentésére — a koldusok operája Albionnak minden színpadáról törvény által jön számkivetve*!!—Igen de ez már régi dolog, mondandjátok, halljunk tehát egy újabbat. Párisi levelek és hiteles jelentések utána Világ idei 30ik száma Párisban egy gyalázatos társulatnak, szerencsésen történt felfedezéséről tett tudósítást; ezen társulatnak ocsmány czélja nem egyéb volt, mint fiatal és ártatlan leányokat titkos bűnbarlangokba erőszakkal ragadni,s őket a legvadabb bujaság gyönyöreinek istentelenül feláldozni. E társaság több osztályzatra szakadt. Büntanyáik a különböző városrészeiben valának ’s különbféle vadregényes nevezeteket viseltek u. m. Tour de Nesle, Taverne d’ orsine Bastille, Chambre ardente ; a személyek is különböző bündramai ’s egyéb történeti nevekkel czimezték magokat; így a társaság fő czinkosa Buridannak nevezte magát, felesége Marguerite de Bourgogne, egy más asszony Marquise de Bringvilliers nevet viselt.’sat. Éhez úgy hiszszük nem kell commentar. Burgundi margit, Buridán, Neslei torony, kezetekbe adják a kulcsot ’s a fonalat, melly benneteket Páris ezen bünbarlangjaihoz, az ártatlanság ama sírjaihoz vezet. — Dumasnak, a neslei torony ama bündrama szerzőjének, jött e valaha gondolatába, hogy drámájának szinrehozatala nyomán fene viperák és skorpiók termendenek? ’s akarhattam, hogy ama párisi bünbarlangok— drámájából sarjadozzanak fel? — Uraim! illyek annak következései, midőn a bűn , nagy massában léptetik színpadra; illyenek ’s hasonlók gyümölcsei azon bűnös jeleneteknek, mellyek e vagy ama lendenkából felhozatnak; rontanak ’s pusztítanak ; és a Pesti hírlappal szólva — az élet itt is kineveti a logicát.— A hon atyjai javító fogházakról tanácskoznak. Hogy legyenek javítandók és a javítandók száma légió legyen, fogjatok a nagy munkához; bűn fészkeitek ’s tanyáitok felett országszerte mulattassátok a néző közönséget. ■— És most szabad legyen kérdeznem: azon igazgatási rendszer, melly alatt, a nép erkölcse és ízlése rovására illy mérgező elemek uralkodnak, ’s uralkodnak mert az igazgatónak egyebek felett túlnyomólag jövedelmeznek, — hathat e jótékonyan az erkölcsre és nemesíthetik az ízlést? A párisi és londoni példák a történet lapján vérbetűkkel mulatják ! Ne adja isten, hogy mi behunyva szemeinket a külföld szerencsétlen példái felett — mint egyebekben — itt is min fájdalmas tapasztalásaik után későn ébredezzünk. És ez legyen felelet a nemzeti színház-igazgató izlés-nemesitésére. — A Felvilágosítás egyéb pontjaira más alkalommal. A nemzeti színház közönségéből: többen,rányozva volt. — A boltok mind nyitva ... egyedül az érdeklett zárva... két ember egy kereskedői czim levételével foglalkozók. — Ah, gondold Mérges úr, emberem, levéteti a német boltfelirást és magyart tétet helyébe. Éljen a nemzetiség ! Addig is, hogy az időt ne veszítse, jónak véli betérni egy legközelebbi kávéházba, hol, mint aféle alkalmazást kereső fiatal ember, a hirdetéseket kezdé olvasgatni. Itt találta fel azon leverő hírt is, hogy azon kereskedő tömegére, kinél pénze letéve volt, csőd hirdettetett. A sorsnak illy egymást érő csapásai által, még erősebb lelkületű ember is elcsüggedt volna — de Mérges urat feltett pályájától visszarettenteni még más történeteknek vala fentartva. Mindazáltal uj terveket készíteni, lehajtott fejjel ideiglenes szállására a ,két pisztolyhoz czimzett vendéglőbe siet. *S uj kin — a fogadós alázattal ugyan de erőteljesen a pár napi költségek kifizettetését kéri — Mérges ur nem fizethet, ’s ládája ... egyetlen bútora — lefoglaltatik: a fogadós azonban szives kijelenteni, hogy — hogy még egy pár napig vár, azután, sajnálja ugyan, de kénytelen a holmik eladásához folyamodni. Mérges ur eltávozik ’s vígnak őt többé senki sem látja.— Néhány hónapig még a fővárosban teng. Hogyan? azt elbeszélni annak hagyjuk fel, ki Pest rejtelmeit leírni megkieíséltené. Jelenleg falun él Mérges ur, honnan még a múlt télen küldte be utolsó beszélyét számszerint a tizenötödiket, de mellyekből a szerkesztők egyet sem fogadtanak el. — Azonban szerencséjét más után reményű megalapítani.— Denique jól sejté, hogy mit önmagának is szerénykedék megvallani, abban lelendi a szerencséjét, tudniillik: deli termel, férfiassággal teljes arcú, villámokat lövelő szempár. — Mi ezen új reményekhez áldást és szerencsét kívánunk — annyival is inkább, mert maga is elismerő — végre, hogy literatorságra nem született. Le is mondott végképen— e pályáról, egyedül azon esetet tartván fen, hogy ha egykor Lizár verseit kiadná, mint bíráló lépjen fel. — Jaj azon verseknek! 247 Elegy. Becher statistikai jegyzetei szerint az egész ausztriai monarchiáról, különösen az 1834—1840dik évig az iskolák száma a lakosokéhoz követk. arányban áll; u. m. Tyrolisban esik egy iskola 512 lakosra; Lombardiában 1 isk. 696.; A katonai határszéleken 1 isk. 1050 1; Morva és Sziléziában 1 isk. 11291.; Csehországban 1 isk. 1115 1.; Ausztriában Ens alatt 1 isk. 1187 1.; Velenczében 1 isk. 1310 1.; Erdélyben 1 isk. 1320 1.; Ausztriában Ens fölött 1 isk. 1359 1.; Stájerországban 1 isk. 1550 1.; Karinthiában 1 isk. 2057 L; Galicziában 1 isk. 25041.; Tengerpart mellékein 1 isk. 4142 L; ’s végre Dalmatziában 1 isk. 7140 lakosra.—’S váljon Magyarország miért maradt ki e jegyzékből? (Hosszú életkor.) Nemrég Nagy-Kállóban (Szabolcs megyében) egy 115 éves izraelita halt meg. Ennek életben lévő legidősb fia 89 esztendős. Unokái és másodunokáinak száma összesen 400ra terjed, azonban több év előtt a halál ezen számot tetemesen megritkította, mit az öreg család-apa súlyos csapásnak tekintett, mellyel isten őt meglátogatta különösen azért, mivel egykor egész családját lakomához gyüjté össze ’s azokat fejenkint megszámlálta. (Furcsa válasz.) Bizonyos fejdelem beutazván tartományait,egy kis faluban megállapodék,itt néhány falattal éhét csilapítandó. Nyájas leereszkedéssel szólíta meg több egyént, kik a faluból és szomszéd vidékről körülre összesereglének,’s ezek közt a helység iskolamesterét is,kihez illy kérdést intézett: „No’s ugyé bizony,itt gazdag aratás volt?“ Az iskolamester egy ideig meghökkenve állott’s végre ezt adá válaszul:,Én leg legalázatosabb királyom,mi nem sokat arattunk.” (A szereplők.) Ildik Károly, Anglia királya csupán Shrewsbury gróf buzgalmának ’s fáradozásinak köszönheté koronáját, de a király csakhamar megfeledkezett a gróf szolgálatiról és mit sem ten érte. A király egy nap vadászaton vala, ’s egy skótziai követség megérkeztéről tudósittaték. Ildik Károly nem akará kérelmeket teljesíteni ’s mondá a grófnak, játsza ő a királyt, majd addig ő a gróf szerepét fogja viselni. A követek bejövének ’s a grófimígy szóla hozzájok: „Uraim épen ne csodálkozzanak, hogy önök javára mit sem tettem. Nézzék önök itt (a királyra mutatva), gr. Shhrewsburyt, neki köszönöm koronámat,’s még legparányibb jelét sem tapasztalta hálámnak.“ Fővárosi lüzek és események. Pest, april 20. Tegnap ünnepelték testvér fővárosaink felséges fejdelmünk apostoli királyunk születésnapját illő fénynyel és pompával. Korán reggel álgyuk durrogása jelenté az ébredező lakosságnak e jelentékeny nap *) Lásd Allge. Theoriae der Schonen Künste von Johann Georg S u 1 z e r. 63*