Világ, 1911. június (2. évfolyam, 128-153. szám)
1911-06-01 / 128. szám
2 1911. június 1. -------------------------------------------------------—............ VILÁG_________ Épp olyan veszedelmes, mint a pálinka, az édes likőr épp olyan pusztító, mint az ibszint. Az alkoholos ember azután elveszett az emberi közösség számára. Az alkoholos ember megszűnt jó barát, jó családtag, jó polgár lenni. Baráti hűség, családi szeretet, polgári szolidaritás kivesztek belőle. Legjobb esetben nyűg, teher embertársai, családja, az állam nyakán. A benne elveszett energiákon felül még más töméntelen és hasznos célokra fordítható energiákat köt le az alkoholista, mert ápolni, gondozni, gyógyítani kell és ezenfelül még védekezni ellene. Igenis, védekezni, mert az alkoholista ritkán marad csupán ártatlan negatívum, hanem a legtöbb esetben veszedelmes pozitívummá lesz: gonosztevővé és fertőző beteggé, aki ellen az államnak és a társadalomnak közérdekből kell fegyverkeznie. Az alkohol annál veszedelmesebb ellenség, mert a jó barát képében közeledik áldozatához. Ott találod az ember mellett, akár vig, akár szomorú. A születésénél alkoholt fogyasztanak, a házasságánál alkohol folyik patakokban és alkoholba fojtja a gyászát az ember, ha halottat kísér utolsó útjára. A jókedűnek azt hazudja, hogy fokozza a vigságát, a szomorút azzal áltatja, hogy megvigasztalja. A gyengét azzal biztatja, hogy erőt fog adni, a beteget azzal, hogy visszaszerzi egészségét. Az emberi élet minden viszonylatában áldozatra ólálkodik az alkohol és ezernyi ürügye van, hogy megragadhassa áldozatát. Nálunk Magyarországon az alkohol veszedelmét még fokozza az, hogy úgyszólván nemzeti jelleget kapott. Legendás virtuskodás, régi szokások, gazdasági berendezkedésünk összeszövődött az alkohollal. A híres borivó nemzeti hős, a nem jött haza. Másnap sem, harmadnap sem, sohasem. Eltűnt. Marco fölkutatott mindent, kereste, de nem találta. A pletyka azt beszélte, hogy elutazott azzal a bizonyos idegennel és hogy... de a többivel Marco nem törődött. Bement a templomba, imádkozott, azután megesküdött az oltár előtt, hogy Beátát, amint újra elébe kerül, megfojtja .—és nyugodtan indult sétálni tovább. Az öreg Filippo már egy hete odavolt és Marconak elfogyott a pénze. Egy napig koplalt is, mire meghozták az öreget. Úgy hozták, mert leesett valahol és kitörött a lába. Keserves napok következtek, míg az öreg betegen feküdt. Marco mindent eladott, amije csak volt az apjának, még a rézcirádákkal kivert hatalmas botját is. Úgy sem lesz rá szüksége, a törött lábával nem mászhat többet sohase hegyet. Fölépült az öreg, de a keresetnek vége volt. A melle is nagyon nehezen zihált. Alighogy eszméletre tért, alig hogy megértette a helyzetét és beszédre tudta nyitni a száját, elkezdte szidni a fiát. Megmondta neki, milyen naplopó volt eddig és azt követelte, hogy ezentúl Marco keressen mind a kettőjükre. Marco úgy érezte, hogy az öregnek egyáltalán nincs igaza, de azért ellenmondás nélkül hallgatta végig. Hogy ellenmondjon, azt nem engedte volna a fiúi tisztelet. Elment sétálni és közben nem egyszer gondolt arra is, hogyan kereshetne ő pénzt. Akit csak látott, mindenki dolgozott, látott-futott. Még legkényelmesebben a komédiások, az utcai énekesek éltek, azután az utcagyerekek, akik csomagokat hordtak és horgásztak. De mégis csak dolgozott valamennyi. Még a koldusok is dolgoztak, kinyújtották a kezüket a pénzért. Marco hazament, egy ideig még hallgatta az apja zsörtölődését, azután elaludt. Csodálatos álma volt. Templomajtóban állt és nem mert beljebb menni. Rettenetes szorongás gro.. Bácskai legénykedés nemzeti sajátosság, mezőgazdasági munkásaink pedig bérüknek egy részét pálinkába kapják. Annál vészesebbek ezután azok a pusztítások, amit az így recipiált alkoholméreg végez. A közvélemény csak konkrét, kirívó példákon okul. Szolgál ilyenekkel is az alkohol. Két évvel ezelőtt, 1909 március 8-án Tótaradács község földművelői egy társukat kísérték a temetőbe. Temetés után halotti tor, bor, sör, pálinka. Főképpen sok pálinka. Ivás reggelig. Az eredmény: tizenkét ember reggelre meghalt, további kilenc súlyos beteg lett. Öt nappal később, március 13-án hasonló katasztrófát okozott ez a gyilkos méreg Mezőkeresztesen. Itt is halotti tor volt a keret, amelyet ivással töltöttek ki a vigasztalhatatlan gyászolók. A mérleg ezúttal tizenhat halottal zárult. És nehogy azt higyje valaki, hogy az effajta rémes veszedelem csak a tapasztalatlan vidéken ólálkodik, rövid idővel később, július 11-én a fővárosban is egy napon hat ember halt bele a pálinkaivásba és vagy két tucat került súlyos betegen orvosi kezelés alá. Ezek természetesen olyan súlyos esetek, amelyek szerencsére csak ritkán fordulnak elő. De azért veszedelmes minden alkoholfogyasztás, még a mértékletes is. Tessék csak megkérdezni az orvosokat, betegeiknek mekkora kára írható az alkohol rovására. Tessék msegkérdezni a bírót, a bűnesetek mekkorészét idézte föl az alkohol. Tessék föllebbenteni az apróbb-nagyobb családi tragédiákat elfödő fátyolt és mindenütt az alkohol vigyorgása található. Kórházakat, elmegyógyintézeteket, börtönöket tölt meg az alkoholház áldozataival és késő, meg sem született nemzedékeket mérgez meg apáikban és anyáikban. Mennyi védője és oltalmazója akadt az állami és társadalmi rendnek és a kultúrának mostanában, így a kultuszvita idején. Mindenki tud valami panaszt és mindenki ajánl valami orvosságot. íme, nagyságos és méltóságos uraim, itt az alkalom, küzdeni a népért, a társadalomért és a kultúráért. Küzdeni a legveszedelmesebb ellenfél: a mindeneket pusztító alkoholméreg ellen. Ez a harc nem ütközik semmiféle pártszempontba, vagy világi elfogásba, ennek a harcnak katonája lehet a progreszszív irány híve épp úgy, mint a keresztény szellem követője. És legyen is. Az alkoholizmus ellen való küzdelemből vegye ki a maga nagy részét az államhatalom is, amely financiális hasznot húz ugyan az alkoholfogyasztásból, de elvárható, hogy ha választania kell az immorális haszon és a nép erkölcsi és fizikai megmentése között, nem fog habozni kötelességének fölismerésében. Neugeboren Emil urat pedig hálásan köszöntjük, hogy az államot, a társadalmat és az egyes embereket, nagy, szent kötelességükre figyelmeztette, irtotta össze szívét. És egyszerre csak a sötét templom belsejéből valami fényesség kezdett közeledni felé. Láthatatlan erő térdrenyomta és a vakító fényesség előtt le kellett hunynia a szemét. Lélekzetet is alig mert venni tudta, hogy az jelent meg előtte, akinek a ruhája szegélyét sem csókolhatja meg az ő gyarló, bűnös emberi ajka. Csodálatos, szívig ható lágy Hang hallatszott, a tünemény beszélni kezdett: «Marco, te nagy bűnös vagy. Nem azért, amiért nem dolgoztál, hiszen a paradicsomban sem kellett az embernek dolgoznia. De bűnös vagy és elkárhozol, mert nem tartod meg az úr parancsolatát. Eddig szegény öreg apád dolgozott érted, most pedig te nem akarod eltartani őt. Nagy a te bűnöd, Marco, be vagy jegyezve a fekete könyvbe. Csak egyetlen módon törülheted ki onnét a neved, csak egyetlen utón juthatsz valamikor a mennybe, ha valami nagy jótéttel érdemeled ki bűneid bocsánatát. Ez a nagy jócselekedet pedig nem lehet más, minthogy gondtalan öregséget biztositasz szegény munkaképtelen apádnak. Gondolkodjál Marco, hallgass szived szaváralés aszerint cselekedjél.» A jelenés eltűnt és Marco veritékes homlokkal riadt föl álmából. Körülnézett. Otthon volt, a földön feküdt és mellette csöndesen aludt az öreg Filippo. Marco áhítattal nézte. Milyen szánalmas így a képe, — gondolta magában. Fakó, ráncos, barázdás arca, amely olyan mint valami halotté, töpörödött, nyomorék teste mely mintha már csak az örök nyugalom után vágyakoznék, még álmában is hörgő, ziháló mellé könyekre indítják, aki látja. Nappal persze, mikor tele van szitokkal a szája, nappal, mikor olyan vadul villognak nagy, fenyegető szemei, ezek a hatalmas, kerek lobogó tűzben égő, örökifjú olasz szemek, amelyeknek villanása visszariasztja a hozzá közeledőt, nappal ugyan meg nem szánná senki így, békésen,lezárt szemekkel, mintha vak volna, olyan megindító beteg öreg ember. Hiszen, ha így látnák, annyi pénzt... Marco fölugrott és elfüttyentette magát örömében. Tudta már, mit kell cselekednie. Óvatosan odahajolt az alvó fölé, kihúzta hegyes kését, keresztet vetett magára, azután két villámgyors, mesteri döféssel kiszúrta az öreg Filippónak mind a két szemét. A szegény öreg fölordított, azután elájult a fájdalomtól. ‘ 1 ’ !' ■ 1 ' [ 1 | De már egy hét múlva begyógyultak' a szemüvegek és Marco karonfogva, óvatos gyöngédséggel vezette ki az öreget a piazzára. Leültette, kezébe adta a sapkáját, ő maga pedig elindult szokott sétájára. Délre visszakerült és az öreg sapkája már tele volt pénzzel. Megebédeltek, azután Filippo munkába állt, Marco pedig újra kószálni indult. Este érte ment. Zsebre dugta a pénzt, karonfogta az öreget és indultak hazafelé. És aki látta, milyen féltő gonddal vezeti az a szép szál legény öreg, világtalan apját, milyen szeretettel szól hozzá. Hogyan gördítgeti el utjából bottal az apró köveket, annak meg kellett, hogy essék a szíve a gyermeki odaadás ilyetén ritka látványára. Minden idegennek megesett a szíve és a pénzdarabok útközben is sűrűn hullottak az öreg világtalan sapkájába. Mert ő tartotta mindig a sapkát, Marco pedig a kezét sem nyújtotta ki soha egyetlenegy pénz-, darab után sem. És Ha van isten az égben, pedig ugyebár van, aki igaz súlylyal mérlegeli az emberi cselekedeteket, aki különválasztja a gonosz szándékot a kegyes igyekezettől, akkor a naposügyeletes angyal már régen törölte a bűnök fekete könyvéből a Marco nevét, jutalmul azért a kettős jó cselekedetért, melyet Marco öreg munkaképtelen apjával és önmagával cselekedett. Csütörtök Budapest, május 31. Az 1907- évi zárszámadások. A képviselőház zárszámadási bizottsága gróf ,Wickenburg Márk elnöklésével ma délután az 1907. évi zárszámadás tárgyalását folytatta és dr. Várady Zsigmond előadása nyomán az igazságügyi tárca zárszámadásait Nagy Sándornak a kúriai bírói állások gyors betöltésére vonatkozó felszólalása és Székely Ferenc igazságügyminiszternek erre és a kassai és aszódi javítóintézeteknél előfordult túlkiadásokra vonatkozó felvilágosításai után egész terjedelmében jóváhagyta. «