Világ, 1911. december (2. évfolyam, 285-309. szám)
1911-12-03 / 287. szám
rpi !! Vasárnap. Szelíd, uj Jegyzetek itt. (Gyónás a «Világinak.) Confiteor: el találtam felejteni megint, hogy szép hazánkban, Hungáriában, legkevésbbé szabad minden őszintén jött őszinteséget kiírni vagy kimondani. Az,amit a «Világ»-ban a Móric-matiné keserű szájízeként elsóhajtottam, egy-két Ultramontán hírlap kegyéből hercehurcás, igaztalan bűz tett. Már a verseim sorsa is kioktathatott volna, hogy aki jó, uj, bátor, az legalább is: megérthetetlen, de mégis agyonbunkózandó — nálunk. Amit írtam: igaz, de valósággal fatálisan éppen akkor írtam meg, amikor én az én igazságommal csak igazságtalan tehettem. Ezt az utált tisztelt Budapestet éppen akkor kellett megvédeniük ragyogó, vitéz embereknek sötét agyak rágalmai ellen, amikor én már levelemet megírtam. És én megírtam a magam igazságát akkor, amikor minden nagyobb igazságommal Budapest és népének, nyugtalanságának, forrongásának igazságát kellett volna kiabálnom. Azt gondoltam szépen s a «Világ»-gal hívően, hogy ma már Magyarországon tehetséges bátran megróni minden nyilvános ferdeséget. Csalódtam, mert prédája s ürügye tettem a felekezeties ostobaságok betű-orgánumainak s még jó szerencsém, hogy elvtársuknak nem fogadtak. Tanulság: jobban kell szeretnem ma még azokat is, akiket a változtatás s az nyitó harc vágyán kívül világok választanak el tőlem. Igazán sokkal dühitőbb butaságokat kell még nálunk vagy harminc esztendőig lebírni, míg rátérhetünk egy igazi kulturélet szépséghibáira. A Móric-matínét valóban keresztyén tüntetésnek vette néhány ember, de ördög vigye el a taktikátlan poétát: nem kellett volna ezt meglátni. Mert nagyobb bűnök, elmaradottságok, gonoszságok vannak Magyarországon, mintsem hogy a legkisebb jó ember a legnagyobb becsületességből is akaratlan eszközükké legyen mindenfajta reakcionáriusoknak. " •II. (Szendrey Julia — telefonon.) Hogy Budapesten a telefon minden tesz, csupán jobb nem, tudjuk, de ennek a kimondása is aféle szükséges, sőt nagyszerű banalitás. Hiszen van abban sok krisztusi beteljesedettség, hogy a budapesti telefon elárul bennünket egymásnak, családdá tesz. Van eset, hogy a kért cím helyett három-négy idegen beszélgetést kell percekig hallgatnom s ez: szép. Például: ma olvastam egy délutáni Újságban bizonyos Katz Etelkáról, aki egy nagyváradi ügyvéd barátnője. De ezenfölül Katz Etelka egy csak kezdő hetükkel megjelölt bankdirektor úr részére keresett harmatos, ifjú barátnőt. Debreczenben, Debreczen is, Nagyvárad is ismerős helyeim, asszonyos kíváncsiság gyötört: kik ezek az Urak? Telefonálgattam régi ismerősökhöz s egyszerre csak váratlanul a Szendrey Júlia nevét dobták l a fülemhez. Valami fölolvasás-tervről tényleg olvastam is: «Szendrey Júlia vétkezett-e, hogy Petőfi Után Újból férjhez ment?» Erről nekem volt, van, lesz írott, mondott, gondolt, határozott s nem tegnapi véleményem, de mégis megrökönyödtem. A telefonon egy úr magyarázta (report vagy megbeszélés, készülés vagy vita volt-e, nem tudom) Szendrey Júliát s az okokat, hogy a Petőfi jóslatát miért kellett teljesítenie. Más azt mondaná erre: ez a Budapest mégis csak intellektuális város, vagy rettenetesek itt a telefonviszonyok, de én azt mondom, hogy a nők halhatatlanabbak, a Petőfik Pái, a PetőfikRéha‘ ' ’v ' ; III. 1 ■ (Justh Zsigmond regénye.) Szegény néhai Justh Zsigának olvastam el — tizenhét év után fölmelegítetten — egy regénykéjét, mivel most régibb íróink könyveivel mulatok. Ez a regénykle a maga idejében finom, sőt értékes volt s okvetlenül különbs, a későbbi Herczeg-regényeknél. És áhitatosabban olvashatták az akkori snob-olvasók, mivel hát a legkékvérübb arisztokraták életéről szól beavatottan s mégis naivan. Nem gondolnám, hogy Justh nem ismerte a magyar kékvérüeket s még kevésbbé gondolnám, hogy azóta sokkal változtak ezek a lények életükben. Nekem se sorsom, se időm, se kedvem nemengedték meg, hogy a magam szemeivel, a saját szemeimmel láthassam — egy kis egyenrangúsággal s fél lépésről — őket. De a Justh Zsigmond regénykéje újból meggyőz, hogy a mi mágnásaink kiskirályi allűrökkel sem éltek s élnek másként, mint a megpocakosodott kispolgárok. Hiába, az Életet kezelni, elintézni nem elég a régi rablás, tébolygás, hetykeség, császári urakhoz való dörgölődzás és vagyon: kell, illetve kellene mindehhez egy kis művészet is. Egy igazi művész mindig teljesebben, tudatosabban, szebben fogja elérni a reá kiszabott életet, mint akármelyik Eszterházy herceg, — ami megint, ime egy kedves, jó, szükséges banalitás. ‘ Ady Endre, ILÁG 1911. december 3. 9 A bírósági jegyzők sérelme — Furcsa kinevezések — Budapest, december 2. Az állami tisztviselők egyetemét ért anyagi vereség után, az igazságszolgáltatás egyik érdemes testületével történt újabb méltánytalanságról adhatunk hírt. Arról van szó, hogy az igazságügy miniszter, a legközelebb megjelenő bírói kinevezéseknél nagyfokú protekciót, gyakorolt és olyan ok nélkül való mellőzéseket követett el a fővárosi idősebb és érdemes bírósági jegyzők rovására, amelyek a legnagyobb elégedetlenséget fogják kelteni a jegyzői karban. Ezekről a bírói kinevezésekről, amelyek a jövő hét folyamán fognak megjelenni, teljesen megbízhatóértesüléseink a következők: A sérelemnek kezdete ott van, hogy az igazságügyminiszter már az idei költségvetésben több bírói állás rendszeresítését vette föl, de ezeket az állásokat még csak most tölti be. A betöltéseket pedig az eddigi gyakorlat és az ügyviteli szabályok ellenére, nem pályázat útján, hanem, titokban, az u. n. elnöki konferenciák meghallgatásával, végzi és ezáltal megkerüli a törvényben gyökerező öt- és héttagú bírákból álló kandidáló bizottságot. Az újonnan rendszeresített bírói állások közül nyolcat a fővárosi bíróságoknál kreáltak. Erre a nyolc állásra most kineveznek a fővárosi jegyzői karból olyan nyolc egyént, akik közül csak három érdemli meg a rangsor és az igazság szerint a kinevezést, míg a többi olyan erősen protezsált egyén, akiknek érdekében még püspökök is közbenjártak. Kineveznek egy öt és fél évi szolgálattal bíró jegyzőt, ezáltal az illető megelőzi tizenöt olyan fővárosi kartársát, akik tizenhárom-tizenöt évi szolgálattal bírnak és átugrik harminc olyan egyént, aki tizenkét évi szolgálati időt mutathat föl Az egész fővárosi jegyzői státusban mintegy nyolcvanötöt hagy el maga mögött ez a mindenesetre szerencsés és irigylésreméltó fiatal albíró. A többi kinevezés, ha nem is ilyen aránytalan, de mindenesetre igazságtalan és megerősíti azt az értesülést, hogy közbenjárás és befolyás segített-e elő. Mert ezen négy kinevezett közül a legtöbb szolgálata is csak tíz évet mutathat föl éselkerül tizenötolyast, aki tizenhárom évi szolgálattal és nyolcat, aki tizenkét évi szolgálattal bír, négyet pedig a vele egy rangidős kollégája közül. Van aztán egy Hatéves és kilencéves szolgálatú kinevezett, akik éppen így avanzsálnak soronkívül és érdem nélkül a többi előtt, akik most már végképpen lemondtak, arról, hogy a rangsort és a biztató és határozott miniszteri kijelentéseket és ígéreteket komolyan vegyék. Mindezekre az igazságügyminiszter azt fogja mondani,hogy ő a szlekció híve.Ezek után az adatok után senki* sem fogja ezt elhinni. Mert hogy valaki olyan kitűnő képességül egyén legyen, hogy nyolcvanötöt átugrik, ezt még a miniszteri szónak sem hisz*, szük el. A selekciónak igenis van joga akkor, amikor erre valaki rászolgált, de ezeknél a kinevezéseknél csak egy van, aki kitüntetéses bírói vizsgával bír, míg a mellőzöttek közül jó néhánynak megvan. Ezekkel a botrányos kinevezésekkel fölfakadnak a fővárosi jegyzők sérelmei, mert meghiúsulva látják mindazokat a törekvéseiket, amelyekért eddig küzdöttek. Egyik sérelmük az volt, hogy szüntessék be az albírói és alügyészi állásokat és a tíz évig kinevezésre váró jegyzőt ,mindjárt bírónak nevezzék ki, hogy legalább így tegyenek kárpótolva a hosszú várakozásért. De ezt nem teljesítették. Azután az irányban indítottak mozgalmat, hogy a kinevezéseknél vegyék tekintetbe a joggyakornoki szolgálati időt. A miniszter ugyan megígérte ezt, de a bekövetkező kinevezés éppen ellenkezőre mutat. Székely miniszter különben már többszöri megmutatta, hogy érzéketlen a jövő bírói kar érdekeivel szemben, megmutatta akkor, amidőn a nála tisztelgő jegyzői karnak ezeket mondotta: «A fővárosi jegyzőknek van a legjobb dolguk, mert tíz órakor járnak a hivatalukba és egy órakor már söröznek». Ezzel a kijelentéssel, hogy látsak, minden sérelmüket elintézte. A Világ naptára Minden olvasónk karácsonyi ajándékult megkapja A Világ naptára című könyvet, amelyben megtalálja, ami dátumot a politikai és társadalmi história, s a tudomány, a művészetek a letűnt időkben nevezetes dátummá tettek. A közönséget nemcsak érdekli, de, mint tapasztaltuk, annyira meghódította állandó Naptár-rovatunk, hogy tudomásunk szerint számos olvasónk ollóval kivágja minden számból a Naptárt és kegyűjti. Száz és száz levelet kaptunk a közönség köréből, amelyben azt írják, nem lehetne-s összegyűjtve megkapni ezeket a jegyzeteinket. A közönség óhaja parancs volt a ’ szántunkra. Szives-örömest teljesítettük’. Karácsonyi ajándékul a «Világ» ezévi számaiban megjelent Naptárakat csinos és relengáns könyvecskébe foglalva elküldjük előfizetőinknek. A Világ naptára tartalmához méltó köntösben, elegáns kötésigén, díszes kiállításban fog megjelenni. 1 ! Hisszük, hogy nemcsak kedves ajándékot nyújtunk, hanem egyúttal értékes és tudo- mányos becsű, lexikon-jellegű kézikönyvet is, amelyet mindenki haszonnal forgathat. .