Világ, 1912. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1912-02-01 / 27. szám
• ..i n ■ *. Előfizetési árak»1 JSJ Szerkesztője*'« §rész évre ..^ —i ■ . ...... mi...................... ........ ■■■■iii.ir il '■& III. évfolyam Budapest, 1912 CSÜTÖRTÖK február 1. 27. szám Naptár K 1-71-7 - 4 II. Apafi Mihályfi713. februar 1. nak, az utolsó erfsz utolsó Erdélyi hélyi fejedelemnek 3 sorsa már apjának fejedelem halála uralkodása alatt kezdődött, aki egyfelől 4 török, másfelől az osztrák felé tendáló politikát folytatva, Erdélyt a legnagyobb bonyodalmakba vetette. II. Apafi Mihály 1676-ban (■született, még apja életében, 1681-ben fejedelemmé választották. Az öreg Apafi ekkor már csak a bornak és az óragyűjtésnek élt, mely előbbiből egy vedernyit is elbírt és mely utóbbiból egész garmadát szedett össze. Az 1681-ben megválasztott II. Apafi azonban elejétől kezdve csak árnyékfejedelem volt, 1690- ben pedig Teleki elnöklete alatt kormányzótanácsot is rendeltek melléje. Ausztria és a porta ezalatt egyaránt megtették a magukét. A porta az öreg Apafi halála után Thökölyt nevezte ki erdélyi fejedelemmé, ki Zernestnél az egyesült császári és erdélyi seregeket megveri, amikor Teleki is ott marad a csatatéren. Mikor 1695-ben a török nagyvezér vasraverette, meg van pecsételve Erdély sorsa, Ausztriának nincs mitől tartania. II. Apafit nem is erősíti meg a fejedelemségben, ellenben Caprara vezetése mellett egy osztrák csapat vonul be Erdélybe, mely megfosztja II. Apafit a fejedelemségtől, Erdélyt pedig alkotmányától. II. Apafi azután mint utolsó erdélyi fejedelem hercegi címet kapott, 10.000 forint évi kegydíjjal Bécsbe internálták, ahol 1713. február 1-én meghalt. A magyar történelemnek legenda-humora gyakran felhasználta alakját. Az utolsó erdélyi fejedelem a magyar novella- és regényirodalomba is bejutott. A freudizmusról írta: dr. Décsi Imre Freud bécsi orvosprofesszor világhíres könyve, a «Traumdeutung» most jelent meg harmadik kiadásban és amikor róla akarok beszélni, jó előre meg kell mondanom, hogy nem népszerű és nem könnyen érthető könyv, ha tehát ezen a helyen úgynevezett kritikát akarnék írni róla, nem cselekedném igazságos dolgot. Akármennyit beszélnek a megértés hangján Freudról a pesti zsúrokon, azért csak tessék elhinni, hogy ennek a korszakos gondolkodónak a gondolatai nem zsúrcsemegék és annak, aki meg akarja hódítani őket, kemény és hosszadalmas munkát adnak. Magamról, aki szintén nehezen dolgoztam értük, nem is beszélvén, személyesen ismerem a Freudféle pszichológia legtöbb nevezetes munkáját és hónapokig együtt dolgoztam néhánynyal a legnagyobbak közül, — de egyet se ismerek, aki ne évekig dolgozta volna magát a kétségein, a tévedésein és a félreértésein keresztül, amíg, nem olyan biztossággal ugyan, mint a pesti zsúr-mindent tudok, de mégis azt merte mondani: «értem». Mégis megpróbálom magyarázni, mi van ebben a könyvben, mert azt hiszem, hogy ez a könyv, Freud legnagyobb koncepciójú és alapvető munkája, egy szempontból mégis mindenkire tartozik, akire egyáltalában tartoznak a kultúra nagy eseményei. Nem röstelem ugyanis azt a hitemet, hogy a «Traumdeutung» ilyen esemény; nem olyan, mint a jó tudományos munkák megjelenése, hanem olyan valami, ami a kutató tudomány korszakait választja el egymást?!. Úgy étig® ezt, hogy nemcsak az álmoknak, hanem az egész pszichológiának tudományos kutatását ettől a könyvtől kell előre és visszafelé számítani, az a nagyon nagy dolog pedig, hogy a tudományos lélektan elérkezett a laboratóriumból a lelki élet igazi problémáihoz, az direkte a Freud-féle gondolatokkal kezdődött. Ezért mindenkinek az eseménye ez a nehezen olvasódó tudományos könyv, ezért érzem úgy, hogy mindenkinek, aki igazán levetett sarukkal tud a nagy dolgokhoz közeledni, tudnia kell róla. Mégpedig nem az «álomfejtés» apróságait, hanem az alapvető igazságokat. Mit hozott a Freud-féle pszichológia? Erre sokan tudják azt a feleletet, hogy «minden idegbetegségnek szexuális oka van». Annyi igaz ebből, hogy tudományosan Freud merte először végiggondolni és megmondani, amit az emberiség öntudata mindig úgyis tudott és amit ennek az öntudatnak minden megnyilvánulásában ki is fejezett, hogy az ember szexuális vágyai, érzései, ezeknek a vágyaknak és érzéseknek a formái, kielégítési módjai, visszafojtásai az ember és az emberiség minden cselekedetét, gondolatát, érzését minden másnál jobban mozgatják. Ezt a sok mindent nem precízül, de röviden úgy is ki lehet fejezni, hogy a szerelem játéka minden emberi törekvés. Minden, amiben az emberiség öntudata kifejeződik: a művészet, a népköltés, a vallások, a népek babonái, morális nézetei, mitológiái, szólásmódjai, még a káromkodásai is ezernyi évek óta ezt az igazságot foglalják szóba, írásba, írott, festett, faragott képbe. A tudomány azonban nem ereszkedett le ilyen nagyon az életig. Amit a költők — az igazán, egész bizonyosan nagyok, akikről évszázadok, évezredek bizonyították be, hogy mennyire az egész egedetiség érzéseit foglalták szóbas amit ezek a költők írtak, az mind a szexualitás hatalmáról szólt, de a lélektan csak úgy foglalkozott velük, mintha jelentéktelen játékok lettek volna, legtölebb jegyzéket csinált róluk, megszámozta és csoportosította őket. —■ arról, hogy miért uralkodik valamennyiben, időtlen idők óta ez az egyetlen téma, arról nem szólt egy szót se. A természettudományos korszak óta szabad tudni, hogy az embernek szexualitása van, mint afféle emlősállatnak és hogy ez világrahozott ösztön és a szaporodásra szolgál. De hogy ezenkívül is minden emberi dologba milyen mélyen belenőtt az az ösztön, ami az alapjában, eredetében csakugyan kizárólag a szaporodást szolgálta, azt csak a költőknek volt szabad megmondani. A tudománynak valahogyan derogált ez a téma és megvolt a csöndes egyezség, hogy csak az szexuális, ami kétségtelenül és közvetlenül a nemi szervek működésével függ össze. A szexualitásnak az a sok nyilvánvaló működése, ami a szerelemnek a szaporodáson kívül való tartalmát adja, az nem volt komoly kutatásra való, kiváltképpen pedig nem volt szexuális. A hímek és a nőstények viszonya az tudományos téma volt, a férfiaké és a nőké, az már csak addig, ameddig semmiben se különbözött a többi emlősállatokétól. Az ember szerelmi életének a nüánszai a költők és a novellisták birodalmában maradtak; ami tudományos színű szó esett róla, az csak egy pár fölületes általánosságot mondott a «párválasztás»-ról, az «ösztön»-ről a «perverzitásáról és a többiről, de sohase mindezeknek a lélektani okáról és mechanizmusáról. Azonkívül az is nyilvánvaló volt, hogy a szexualitás a pubertással kezdődik és az öregedéssel vég»ződik. A gyerekek szexualitása, ha nem lehetett letagadni «amormitás» volt, valamiképp eg rr.'r. Pártokon kivül«^ Budapest, január 31. Váltig hangoztattuk s ma is az az álláspontunk s ezt tartjuk az egyedül jogos álláspontnak, hogy ez a szűkre szabott választói jog alapján egybegyült képviselőház nem népképviselet s ennélfogva nem jogosult a népet oly nagy vér- és pénzadóval megterhelni, amilyennel a véderőjavaslatok járnak. Logikus folyománya ennek az álláspontnak az, hogy a véderőjavaslatot meg nem szavazhatja, még csak nem is tárgyalhatja sem ez az országgyűlés, sem egy esetleg ennek a feloszlatása után egybegyűlendő másik országgyűlés, a véderőjavaslatok terheit csak egy igazi népparlament, tehát csak az általános választójog alapján megválasztott képviselőház illetékes mérlegelni. Tehát előbb alkotandó meg az általános választói jog törvénye, e választói jog alapján megejtendők a képviselőválasztások, egybegyűl az új parlament, az első magyar népparlament, az elé azután ám jöjjön a kormány a véderőjavaslattal. Annak a parlamentnek dolga ezt a véderőjavaslatot tárgyalni, megszavazni vagy elvetni vagy módosítani, egyáltalában azt tenni vele, amit jónak lát. A napi politika terminológiájában ez a mi álláspontunk a választójogi prius nevet kapta. A kormány, amelynek a véderőjavaslat nagyon sürgős, a választójogi reform még utolsó sorban sem sürgős, a kormány ez álláspont ellen foglal állást. Gróf Andrássy Gyula szintén nagyon hangsúlyozta a minap, hogy a véderőjavaslat csak a véderő javaslat szempontjából bírálható el, annak a választójoghoz semmi köze. Ápriustól a Kossuth-párt is fázott, egyedül a függetlenségi Justhpárt volt eddig az, mely ezt az álláspontot a magyar parlamentben vallotta, képviselte és ma is kitart mellette. Tegnap aztán értekezletre gyűlt a harmadik függetlenségi csoport, a pártonkívüli negyvennyolcasok és az értekezletet ez a prius-kérdés foglalkoztatta. A párton kívüli negyvennyolcasok csoportja politikailag nem teljesen homogén egyének foglalatja, azt tehát meg tudjuk érteni, hogy magáról a választójogi reformról az egyik igy, a másik amúgy vélekedik. Megtér abban a csoportban a legradikálisabb választójognak hive egy gróf Károlyi Mihály mellett. De hogy a választójogi reform meg kell, hogy előzze a véderőjavaslatok tárgyalását, sőt hogy ez az országgyűlés még a választójogi reform elintézése után sem szólhat a véderőjavaslatokhoz, az a választójog tekintetében elfoglalt állásponttól merőben független és független minden párttekintettel és minden egyéb tekintettel, az egyszerűen kényszerű logikus következménye annak a kapcsolatnak, mely a két kérdést eredetükben és lényegükben oly szorosan