Világ, 1912. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1912-02-01 / 27. szám

• ..i n ■ *. Előfizetési árak»1 JSJ Szerkesztője*'« §rész évre ..^ —i ■ . ...... mi...................... ........ ■■■■iii.ir il '■& III. évfolyam Budapest, 1912 CSÜTÖRTÖK február 1. 27. szám Naptár K 1-71-7 - 4 II. Apafi Mihály­fi713. februar 1. nak­, az utolsó er­fsz utolsó Erdélyi hélyi fejedelemnek 3 sorsa már apjának fejedelem­ halála uralkodása alatt kez­dődött, aki egyfelől 4 török, másfelől az osztrák felé tendáló po­litikát folytatva, Erdélyt a legnagyobb bonyo­dalmakba vetette. II. Apafi Mihály 1676-ban (■született, még apja életében, 1681-ben feje­delemmé választották. Az öreg Apafi ekkor már csak a bornak és az óragyűjtésnek élt, mely előbbiből egy vedernyit is elbírt és mely utóbbiból egész garmadát szedett össze. Az 1681-ben megválasztott II. Apafi azonban ele­jétől kezdve csak árnyékfejedelem volt, 1690- ben pedig Teleki elnöklete alatt kormányzó­tanácsot is­ rendeltek melléje. Ausztria és a porta ezalatt egyaránt megtették a magukét. A porta az öreg Apafi halála után Thökölyt nevezte ki erdélyi fejedelemmé, ki Zernest­­nél az egyesült császári és erdélyi seregeket megveri, amikor Teleki is ott marad a csata­téren. Mikor 1695-ben a török nagyvezér vasra­­verette,­­ meg van pecsételve Erdély sorsa, Ausztriának nincs mitől tartania. II. Apafit nem is erősíti meg a fejedelemségben, ellen­ben Caprara vezetése mellett egy osztrák­­ csapat vonul be Erdélybe, mely megfosztja II. Apafit a fejedelemségtől, Erdélyt pedig alkot­mányától. II. Apafi azután mint utolsó erdé­lyi fejedelem hercegi címet kapott, 10.000 forint évi kegydíjjal Bécsbe internálták, ahol 1713. február 1-én meghalt. A magyar törté­nelemnek legenda-humora gyakran felhasználta alakját. Az utolsó erdélyi fejedelem a magyar novella- és regényirodalomba is bejutott. A freudizmus­ról írta: dr. Décsi Imre Freud bécsi orvosprofesszor világhíres könyve, a «Traumdeutung» most jelent meg harmadik kiadásban és amikor róla akarok beszélni, jó előre meg kell mondanom, hogy nem népszerű és nem könnyen érthető könyv, ha tehát ezen a helyen úgynevezett kritikát akarnék írni róla, nem cselekedném igazsá­gos dolgot. Akármennyit beszélnek a meg­értés hangján Freudról a pesti zsúrokon, azért csak tessék elhinni, hogy ennek a korszakos gondolkodónak a gondolatai nem zsúrcsemegék és annak, aki meg akarja hódítani őket, ke­mény és hosszadalmas munkát adnak. Magam­ról, aki szintén nehezen dolgoztam értük, nem is beszélvén, személyesen ismerem a Freud­­féle pszichológia legtöbb nevezetes munkáját és hónapokig együtt dolgoztam néhánynyal a legnagyobbak közül, — de egyet se ismerek, aki ne évekig dolgozta volna magát a kétsé­gein, a tévedésein és a félreértésein keresz­tül, amíg, nem olyan biztossággal ugyan, mint a pesti zsúr-mindent tudok, de mégis azt merte mondani: «értem». Mégis megpróbálom magyarázni, mi van ebben a könyvben, mert azt hiszem, hogy ez a könyv, Freud legnagyobb koncepciójú és alapvető munkája, egy szempontból mégis mindenkire tartozik, akire egyáltalában tar­toznak a kultúra nagy eseményei. Nem rös­­telem ugyanis azt a hitemet, hogy a «Traum­deutung» ilyen esemény; nem olyan, mint a jó tudományos munkák megjelenése, hanem olyan valami, ami a kutató tudomány kor­szakait választja el egymást?!. Úgy étig® ezt, hogy nemcsak az álmoknak, hanem az egész pszichológiának tudományos kutatását ettől a könyvtől kell előre és visszafelé szá­mítani, az a nagyon nagy dolog pedig, hogy a tudományos lélektan elérkezett a labora­tóriumból a lelki élet igazi problémáihoz, az direkte a Freud-féle gondolatokkal kezdődött. Ezért mindenkinek az eseménye ez a nehezen olvasódó tudományos könyv, ezért érzem úgy, hogy mindenkinek, aki igazán levetett sarukkal tud a nagy dolgokhoz közeledni, tudnia kell róla. Még­pedig nem az «álomfejtés» aprósá­gait, hanem az alapvető igazságokat. Mit hozott a Freud-féle pszichológia? Erre sokan tudják azt a feleletet, hogy «min­den idegbetegségnek szexuális oka van». Annyi igaz ebből, hogy tudományosan Freud merte először végiggondolni és megmondani, amit az emberiség öntudata mindig úgyis tudott és amit ennek az öntudatnak minden meg­nyilvánulásában ki is fejezett, hogy az ember szexuális vágyai, érzései, ezeknek a vágyak­nak és érzéseknek a formái, kielégítési módjai, visszafojtásai az ember és az emberiség min­den cselekedetét, gondolatát, érzését minden másnál jobban mozgatják. Ezt a sok mindent nem precízül, de röviden úgy is ki lehet fe­jezni, hogy a szerelem játéka minden emberi törekvés. Minden, amiben az emberiség ön­tudata kifejeződik: a művészet, a népköltés, a vallások, a népek babonái, morális nézetei, mitológiái, szólásmódjai, még a káromkodásai is ezernyi évek óta ezt az igazságot foglalják szóba, írásba, írott, festett, faragott képbe. A tudomány azonban nem ereszkedett le ilyen nagyon az életig. Amit a költők — az igazán, egész bizonyosan nagyok, akikről évszázadok, évezredek bizonyították be, hogy mennyire az egész egedetiség érzéseit foglalták szóba­­s amit ezek a költők írtak, az mind a szexualitás hatalmáról szólt, de a lélektan csak úgy fog­lalkozott velük, mintha jelentéktelen játékok­ lettek volna, legtölebb jegyzéket csinált ró­luk, megszámozta és csoportosította őket. —■ arról, hogy miért uralkodik valamennyiben, időtlen­ idők óta ez az egyetlen téma, arról nem szólt egy szót se. A természettudományos korszak óta szabad tudni, hogy az embernek­ szexualitása van, mint afféle emlősállatnak­ és hogy ez világrahozott ösztön és a szaporo­dásra szolgál. De hogy ezenkívül is minden emberi dologba milyen mélyen belenőtt az az ösztön, ami az alapjában, eredetében csak­ugyan kizárólag a szaporodást szolgálta, azt csak a költőknek volt szabad megmondani. A tudománynak valahogyan derogált ez a téma és megvolt a csöndes egyezség, hogy csak az szexuális, ami kétségtelenül és közvetlenül a nemi szervek működésével függ össze. A­ szexualitásnak az a sok nyilvánvaló műkö­dése, ami a szerelemnek a szaporodáson kívül való tartalmát adja, az nem volt komoly ku­tatásra való, kiváltképpen pedig nem volt szexuális. A hímek és a nőstények viszonya­ az tudományos téma volt, a férfiaké és a nőké, az már csak addig, ameddig semmiben se különbözött a többi emlősállatokétól. Az ember szerelmi életének a nüánszai a költők és a novellisták birodalmában maradtak; ami tudományos színű szó esett róla, az csak egy­ pár fölületes általánosságot mondott a «pár­­választás»-ról, az «ösztön»-ről a «perverzitásá­ról és a többiről, de sohase mindezeknek a­ lélektani okáról és mechanizmusáról. Azonkívül az is nyilvánvaló volt, hogy a szexualitás a pubertással kezdődik és az öregedéssel vég»­ződik. A gyerekek szexualitása, ha nem lehe­tett letagadni «am­ormitás» volt, valamiképp eg­ ­r­r.'r. Pártokon kivül«^ Budapest, január 31. Váltig hangoztattuk s ma is az az ál­láspontunk s ezt tartjuk az egyedül jogos álláspontnak, hogy ez a szűkre szabott választói jog alapján egybegyült képviselő­ház nem népképviselet s ennélfogva nem jogosult a népet oly nagy vér- és pénz­adóval megterhelni, amilyennel a véderő­­javaslatok járnak. Logikus folyománya ennek az álláspontnak az, hogy a véderő­javaslatot meg nem szavazhatja, még csak nem is tárgyalhatja sem ez az ország­­gyűlés, sem egy esetleg ennek a felosz­latása után egybegyűlendő másik ország­­gyűlés, a véderőjavaslatok terheit csak egy igazi népparlament, tehát csak az általános választójog alapján megválasz­tott képviselőház illetékes mérlegelni. Te­hát előbb alkotandó meg az általános választói jog törvénye, e választói jog alapján megejtendők a képviselőválasz­tások, egybegyűl az új parlament, az első magyar népparlament, az elé azután ám jöjjön a kormány a véderőjavaslattal. Annak a parlamentnek dolga ezt a véd­­erőjavaslatot tárgyalni, megszavazni vagy elvetni vagy módosítani, egyáltalában azt tenni vele, amit jónak lát. A napi politika terminológiájában ez a mi álláspontunk a­ választójogi prius ne­vet kapta. A kormány, amelynek a véderő­javaslat nagyon sürgős, a választójogi re­form még utolsó sorban sem sürgős, a kormány ez álláspont ellen foglal állást. Gróf Andrássy Gyula szintén nagyon hangsúlyozta a minap, hogy a véderőja­­vaslat csak a véderő javaslat szempontjá­ból bírálható el, annak a választójoghoz semmi köze. Á­prius­tól a Kossuth-párt is fázott,­ egyedül a függetlenségi Justh­­párt volt eddig az, mely ezt az állás­pontot a magyar parlamentben vallotta, képviselte és ma is kitart mellette. Tegnap aztán értekezletre gyűlt a harmadik függetlenségi csoport, a párton­­kívüli negyvennyolcasok és az értekezletet ez a prius-kérdés foglalkoztatta. A pár­ton kívüli negyvennyolcasok csoportja po­litikailag nem teljesen homogén egyének foglalatja, azt tehát meg tudjuk érteni, hogy magáról a választójogi reformról az egyik igy, a másik amúgy vélekedik. Meg­tér abban a csoportban a legradikálisabb választójognak hive egy gróf Károlyi Mihály mellett. De hogy a választójogi reform meg kell, hogy előzze a véderő­­javaslatok tárgyalását, sőt hogy ez az országgyűlés m­ég a választójogi reform elintézése után sem szólhat a véderőjavaslatokhoz, az a választójog tekintetében elfoglalt állásponttól merőben független és független minden párttekin­­tettel és minden egyéb tekintettel, az egy­szerűen kényszerű logikus következménye annak a kapcsolatnak, mely a két kérdést eredetükben és lényegükben oly szorosan

Next