Világ, 1912. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1912-02-04 / 30. szám

Vásárnál)­ ­— --------------------------— -------------------------------­(*)_». A Leányvásár“. Bródy, Martos és Jacobi operettje a Leány­vásár, amely a Király-színház idei­­ évadját teljesen betölti, e hét minden esté­jén is műsorra van tűzve. (*) Tervpályázat az új budai zsidó­­templomra. A budai izraelita hitköz­n­és fő­templomának terveire szőkebb körű tervpályáza­tot írtak ki, melyre a következő építészeket hív­ták meg: Baumhorn Lipót, Földes Ede és Schreiber Miklós, Gondos Imre, Haas és Málnai, Jónás testvérek, Komor és Ja­kab, Lajta Béla, Locsányi Béla, Magya­r Vilmos, Medgyes Alajos, Pollik Manó, Quittner Zsigmond, Sekentheil Richard, Dévai Nándor, Vágó József és Vágó László. A pályázat titkos, jeligés, beküldésének határ­ideje 1912. április 30-ikának déli 12 órája. A pályaterveket egy hétig kiállítják. A pályatervek díjazására három díjat tűznek ki. Az első díj há­romezer korona, a második díj kétezer korona, a harmadik díj ezerötszáz korona, ezenkívül három tervet ötszáz-ötszáz koronáért megvásárolnak. (*) A Dávid Ferenc Egyesület hangver­senye folyó hó 1-én, csütörtök este az Eszterházy­­utcai Tisztviselő Kaszinóban szépen sikerült hangver­senyt tartott a Dávid­ Ferenc Egyesület. Borbély Sándorné, Seymann Emil és dr. Lázár Ottó zongorahármast adtak elő; S­o­m­o­g­y­i Ödönné operaáriákat és dalokat énekelt; Vendéghegyi Géza zongorázott; Rezik Károly gordonkán adta elő Klengel, Popper és Csajkovszky darabjait; Fodor Lajos Ábrányi „Vándormadárét szavalta dr. Lázár Ottó és Vendéghegyi Géza kísérete mellett; végül Redlich Frida cimbalomművésznő adta elő magyaros tűzzel Állaga „Ábránd“-jait. (*) A vitás Tizián-kép. A Havas Károly kúriai bíró képgyűjteményében fölfedezett állító­lagos Tizián-kép családi porból kifolyólag még mindig zár alatt van. Mivel a por befejezése leg­­közelebbre várható, a vitás képet újból kiviszik Berlinbe, ahol dr. Bódé tanár, a német császári múzeumok igazgatója több ismert szakértővel együtt meg fogja vizsgálni. Újabban mind több bizonyíték merült fel arra nézve, hogy a gyö­nyörű szép tényleg Tizián alkotása és a kép egy­­részének modern átfestése egy későbbi festő mun­kája. (*) «Feleségem hit asszony.» Hétfőn, február 5-én, mutatja be az Apollo-színház B­r­ó­d­y Miksa és Martos Ferenc, a «Leányvásár» ki­tűnő szerzőinek pompás egyfelvonásos mozivázla­­tát, a «Feleségem hű asszony» című mozgófénykép­­blüettet. Ízig-vérig pesti történet ez a bluett, amely­nek szereplői részint az Apollo újonnan épült szín­padán élő szóval, részben a főváros különböző he­lyein készült mozgófényképekben karrikírozzák a pesti hű feleséget. Kitűnő zeneszámok tarkítják a darabot. E­­ zeneszámokról — nagy népszerű­ségre predesztinált kuplékról, keringőkről — ta­lán elég annyit szólani, hogy zenéjüket, az ötletes szerzők szövegére, V­i­n­c­e Zsigmond, a Király­­színház kitűnő karnagya szerzette. A remek mozgó­fényképek, amelyek a darabnak azt a részét mu­tatják be, amely a főváros utcáin történik, az Apolló-színház eredetei felvételei. Elkészültek a mozgófényképek, a próbákon is túl van már a személyzet s az Apollo újonnan épített színpada is teljesen készen várja a hétfői premiert. Az előadások elsőrendű voltáról a szereplők névsora nyújt garanciát. Hudacsek Nelly, a Király­­színház tagja a hű feleség, Szentirmay Béla, a fővárosi férj, G­á­r­d­o­s Lajos a huszárfőhadnagy, aki a sezlon alatt kuporogva hallgatja a feleség hűségesküvéseit, K. Kovács Andor, a Király­­színház volt tagja a vidékről hívatlan vendégségbe jött minden lébe kanál nagybácsi, Horváth Gizi, a Király­színház volt tagja pedig a tipikus pesti szobaleány, aki mindenben úrnője érdekeit szol­gálja. A darabot a szerzők személyes vezetésével Szentirmay Béla rendezte. Bródy—Martos blüettje hétfőtől kezdve naponként minden elő­adáson bemutatásra kerül szenzációs mozgófénykép­­újdonságokkal; a nézőtérre vezető ajtók az elő­adás alatt zárva vannak. A mérsékelten felemelt áru belépőjegyek bármelyik előadásra előre vált­hatók naponta délelőtt 10—12-ig és délután 2 órától az Apollo pénztáránál. Minden jegy csak arra az előadásra érvényes, amelyre váltatott. (*) Koncertek: Méry Béla hangver­senyei. Yvette Guilbert holnap, hétfőn vesz búcsút a budapesti közönségtől, második és utolsó dalestélyén a Royal-teremben. Műsorát 16 női típus bemutatása 16 Chansonban alkotja. Csak néhány olcsóbb jegy kapható még ezen emlékezetes estre.­­ A Capet vonósnégyes jövő csütörtökön,­ feb. 8-án rendezi a Royal-teremben Beethoven-estélyét, amelyen a mester mind a három korszakából kerül előadásra egy-egy vonósnégyes. A műsor tehát áll: C-moll op. 18., C-moll op. 59. és Es-moll op. 127. négyesekből. — K o e n e n Tilly jövő héten, hétfőn, február 12-én érkezik Budapestre. Műsora a kö­vetkező dalokat foglalja magában: Brahms: D. wüsst’ich doch, Sapphische Ode, Sonntag, In stiller Nacht, Dort in den Weiden; Schubert: Auf dem Wasser, Ai­nde; Hu­bay: Vater unser, Auf dem Balle; Reger: Mein Traum, Das sterbende Kind; Debussy: De fleurs, Mandoline, Strauss: Verführung, Wie­genliedchen, Sch­schwebe, Winter­­liebe. — M­o­­­s­s i Alexander, Kainz utóda, pén­teken, február 16-án a Royal-teremben rendezi első budapesti előadó estélyét. Egyelőre a következő művek vannak kiszemelve: Schiller: Der Pilgrün. Odyssee II. Gesang, Die Kroniche des Ibykus, Die Theilung der Erde, A Bibliából: Prediger Sa­lomo. Goethe: In tausend formen magst Du dich verstecken. Mailied. Faust’s Tod u. Verklärung. — D­o n­a­­­d a Paulin, a londoni Richter-Opera primadonnája hétfőn, február 19 én, a Vigadó nagy­termében rendezi első budapesti dalestél­yét. A ki­tűnő művésznő, ki tavasszal a Newyorki Metropoli­tan­­ Operában Tetrazzini és Farrarral osztja meg szerepeit, itt «Faust»-ból fogja előadni az ékszer­­áriát, «Figaró»-ból a híres «Voi che sapete»- áriát, dalokat pedig Haydn, Duparc, Fauré, Stange, Brahms, báró Erlanger és Chaminadetól. Jegyek: Guilbert, Capet, Koenen, Moissi és Do­na­­­d­a estélyeire Méry Bélánál válthatók. Rózsavölgyi és Társa hangverse­nyei: A Wald­bau­er—K­e­r­p­e­­­y-vonósnégyes ma, február 4-én, tartja hangversenyét a Royal­­ban, melynek műsora: 1. Haydn d-dur vonósnégyes. 2. Ravel vonósnégyes. 3. Bethoven op. 59 c-dur vonósnégyes. — Kreisler Frigyes hegedűmű­vész február 6-án tartja hangversenyét érdekes műsorral a Zeneakadémiában. — Nagy Géza zon­goraművész február 7-én tartja zongoraestélyét a Royalban, melynek műsorán Liszt, Mendelssohn, Chopin, Nagy Géza, Blumenfeld, Smetana mű­vein kívül Horvát Attilának egy új művét mutatja be először. A Tarnay Alajos február 12-én tar­tandó dalestélye iránti óriási érdeklődésből ismét a tavalyi nagy sikerre lehet következtetni. A legjobb jegyek nagy része már elfogyott. — Szendy Árpád február 16-án tartja hangver­senyét a Zeneakadémia nagytermében, melynek mű­során Beethoven, Bach, Schumann, Liszt és Cho­pin műveit találjuk. — Keéri-Szántó Imre február 21-én tartja ez idényben második zongora­­estélyét, amely iránt máris igen nagy érdeklő­dés mutatkozik. — Friedmann Ignác az utolsó filharmóniai hangversenyen nagy sikert aratott zongoraműveivel február 27-én, a Zeneakadémiá­ban, olcsó helyárak mellett népszerű zongoraes­­télyt rendez. A «Harmónia» hangversenyei: Bar­rientos Mária, a régi olasz belcanto egyik leg­­hivatottabb képviselője, akit a világsajtó Mali­­bran asszony és Patti Adelina méltó utódaként ünnepel, Budapestre is ellátogat és február 15-én ária- és dalestélyt tart a Vigadó nagytermében. A hangverseny iránt oly nagy érdeklődés mutat­kozik, hogy a jegykészlet előreláthatólag rövidesen kifogy.­­ A Wiener Korzertverein zene­kara február 9-én és 10-én két hangversenyt tart a Vigadó termeiben, Löwe Ferdinand vezetése alatt, a következő műsorral: Első est: Franck Ce­sar: Szimfónia, d-moll; Volkmann: Szerenád; We­ber­—Berlioz: Felhívás keringőre; Strauss: «De­­nevér»-nyitány; Nicolai: «Windsori vig nők»-nyitány. Második est: Brahms: Harmadik szimfónia; Liszt: Tánc a korcsmában («Mefiszto»-keringő); Beetho­ven: VIII-ik szimfónia; Wagner: Előjáték a «Mes­­terdalnokok»-ból. A Barmester Willy hegedű­művész február 21-én tartja egyetlen szóló-estélyét a Vigadó termeiben, a következő műsorral: Strauss: Szonáta, Es-dur; Mendelssohn: Concert, D e-moll; Haydn: Gavotte; Mozart: Courante; Chopin: Noc­turne, d­s-moll; Raff: Tambourini, Csajkovszky— Burnester: Träumerei, Lied des Leierkastenman­nes, Die Lerche, Neapolitanisch. (Helyárak: 3—10 koronáig.) — Casals Pablo február 17-én ismét ellátogat Budapestre, ezúttal Tovey Donald, a világhírű angol zongoraművész társaságában. A jeles szonáta-együttes február 17-én, a Zeneaka­démia termében, tartja hangversenyét, melynek műsorán szonátákon kívül szóló­számok is fognak szerepelni.­­ Bonnet Joseph, a világhírű or­­gonaművész, a párisi Conservatoire-koncertek ál­landó közreműködője, minapi nagy budapesti sikere után második orgona­estélyét február 18-án tartja a Zeneakadémia termében.­­ K­u­r­u­c­z János, a népszerű zeneszerző és nótaköltő, február 22-én magyar dalestélyt rendez a Royal-teremben, M. Szoyer Ilonka és Rózsa Lajos, az Operaház tagjai, valamint Szántó Gáspár, a Népopera tagja közreműködésével. — T­h­o­m­á­n István zongora­művész, Szigeti Dezső hegedűművész és Vi­kar György gordonkaművész február 7-én trio­­estélyt tartanak a Lloyd-teremben. Műsor: Brahms: Zongora-trio, op. 87, C-dúr; Lalo Ed.: Zongora­­trio, a-moll, op.­­26; Beethoven: Zongora-trio, op. 70, D-dur. —­ Füredi Sándor hegedűművész és B­e­n­k­ő Miksa zongoraművész február 4-én kö­zös hangversenyt rendeznek a Royal-teremben, a következő műsorral: Vieuxtemps: Grande Concert, E-dur, Chopin: Prelude, c-moll, Polonaise, Bis­­moll, Ballade, As-dur, Beethoven: Kreutzer-szonáta; Schubert—Wilhelmy: Ave Maria; D’Ambrosio: Can­­sonetti; Godard: Berceuse de Jacquelin; Wieniawsky: Cherzo tarantella; Schumann: Panillon: Liszt: XIII. Rapsodia. (Helyárak: 3—10 koronáig) —­Klees Emilia berlini dalénekesnő február 13-án. Dal­noki Piroska hegedűművésznő közreműködésével, hangversenyt rendez a Royal-teremben. — H­e­i­d­­­­b­e­r­g Albert, a jeles zeneszerző, február 16-án, a Lloyd-teremben, zeneszerzői estélyt rendez, amelyen a szerző legújabb dalait fogják Marschalkó Rózsi és Dalnoki Viktor, az Operaház tagjai előadni. A hangversenyen Takács Kornélia zon­goraművésznő is közreműködik és az estélyt Kosztolányi Dezső író előadása fogja beve­zetni.­­ Weltmann Feri és Rózsi, a kiváló fiatal hegedűművészek, február 8-ra hirdetett hang­versenyüket február 23-ra halasztották. A meg­váltott jegyek megtartják érvényességüket. — VV­­ I­­h e­­­m Henry, a jeles hollandi származású zongora­művész, február 6-án tartja hangversenyét a Royal­­teremben, Denys Thom, a világhírű hollandi dal­­énekes közreműködésével. Műsor: Bach—Bussoni: 2. Choralvorspiele; Schubert: Impromtu, G-dur; Brahms: Rapszódia, g-moll; Brahms- és Schubert­­dalok, énekli Denys; Paderewsky: Théme varié, op. 16 (először); Mozart- és Schumann-dalok, énekli Denys; Chopin: Nocturne, fis-moll; Chopin— Bus­soni: Polonaise, Es-dur. V­IJU A­O 1912. február 4. lí NYILT-TER (E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget i. szerkesztőség.) , VÉLI FURDOXURA. fi» A Mai Szt. - i.n!;ács f urdo Ip&ÉI Nagy szállodájában ti Tíiarmíil-szállodátálja a jjcs! olcsó lakás teljes ellátással. Minden szobából fűtött folyosók vezetnek a gyógyfürdőkhöz. pBSfm : Természetes forró-meleg kénes források iszapfürdők, iszapborostatások. RÁDIUM Pig EMANATORIUM. Prospektust küld . Szt-Lukácsfördö Részv.-társ. Budsze­t. ~ T===^——“n Az arczán vagy karján lévő csúnya hajszálak nem okoznak ennek jobbé kellemetlen órákat, ha bizalommal fordul Pollák Saroltához, Anassy-ut 30. f­­ént,a­ki bámulatos eredményeket ér el a kozmetika e te­rén, biztos hatású ártalmatlan módszerével, amely minden eddigit fölülmúl. Vidékre a szert pontos utasítással diskréten küldi. Ártalmatlanságáért eredményért felelősséget vállal. «fillis-aete» tör­vényesen védett hajeltávolitószere a párizsi koz­metikai kiállításon 1907. aranyérem kitütntetést nyert. Ovakodjunk nyaralofd­óL -Fugár, égés*. nap. Urelelen 137-98. 1 SS#' ker,| Sreslim-palota | ÉS Gázm­óírarnnyal I­P ifj. Véz Vilmosnál! VIII., Népszínház-cica 42. szám. Telefon 65-12.­­ Db*. HÓNIG IZSÓ villany­gyitó és Röntgen-intézete Budapest, V., Arany János­ u. 33. I. em­. Lift. Telefon 102-39. Gyógrytényezők: Elektromágneses áram. Röntgenezés. Arsenvali­­satio (magas feszültségű áram). Kótifénykezelés. Finson-féle ívlámpa­­fürdő. Villamos hő- és fényfü­rdő. Vibratio. Farad. Galvan. Franklin szénsavas és villamos fürdők. Bevált gyógyuló hók: minden idült bel-, ideg- és bőrbarnák, így különösen: Neurasthenia. Hysteria. Székrekedés. Ideggyengeség. Szív-, gyomor- és bélbajok. Paralysis, Tabes. Geríno- Véredénye.imeszejsedón. . velő sorvadás. Basedow-kór. Tjenkaemia Álmatlanság. Fejfájás. Im- (fehérvérűség). po­teríti­a. Kom­operálható daganatok. Küdösek­. Idegfájdalmak. Elhízás. C­oko’vaj. Ischias. Bőrbajok. Kőbetegségek. Rheuma. Csúz. Köszvény. Szörtelecités. Ssasselés, tr. i. S.11-ig, i. u. 2-á-ig. Kívánatra kisuszitá srssasklM, 4 ssofiás lakást keresek lehetőleg főútvonalon csakis a város belterületén, legföljebb a II. emele­ten 1600 koronáig terjedhető évi bérért. Ajánlatok a „Világ“ kiadó­­hivatalához „zsirdóSZoMs“ jeligével ezimzendők.

Next