Világ, 1912. március (3. évfolyam, 52-78. szám)
1912-03-01 / 52. szám
sf Előfizetéi árak: szerkeza»a«ost ____------------------------------------------------------------------------ ~ III. évfolyam Budapest, 1912 PÉNTEK március 1. 52* szám — ■ ■ - - .............................— — - ■■ ----------------------------------------------------—-.......................- ■ - ■ ■ ----------------—^---------------- ■ érni Haptár 1R77 maníne 1 Az Egyesült-Állam XHZ. március 1. ffiok népét kalmar. fl Yelloutstone park szellemmel vádolják ^ Európában. A vad alapítása CMCM kétségtelenül jogosult, mert ¥ki kikének legfőbb mozgató dugója a dollárszerses. De ahogy száz gyáva ember együttvélve egy lelkes és bátor csapatot képezhet, úgy az amerikaiak se oly nagyon kalmár-szelleműek a maguk egészében. Legjobban bizonyítjaezt a híres amerikai természeti csodák, a Niagara-vizesés, a kaliforniai óriásfák stb. megmentésére, illetve megőrzésére tett törvényhozási intézkedéseik, valamint a Yellowstone-park alapítása is. Ez a parknak nevezett terület akkora, mint a mi nagy alföldünk s a természeti csodáknak és természet működő erőinek valóságos múzeuma. Legérdekesebbek az óriás gejzirok, forró vizű szökőforrások, melyek közül némelyik 40— 50 méternyire löki fel a gőzölgő, forró vizsugarat. Van továbbá vagy kétezer meleg forrása s ezekből lerakodott gyönyörű mészkőtorraszat, egy egész hegye csupa fekete tüzi kőből, óriási meredek hegy szakadékai, kövült fái, kén-hegyei, bámulatos vízesései. Itt él szabadonegy csapat bölény, a faj utolsó fogságon kívüli képviselői, barátságos indulatú medvék és szarvasok jönnek közel az utashoz, mintha csak tudnák, hogy szigorú törvények tiltják a bántalmazásukat. Ezt a csodás ritkaság-múzeumot csak 1830. táján fedezték föl ott járt vadászemberek, miután fantasztikus indián mondák révén már előbb hallottak róla a Keleten. Komoly tudományos expedíció csak 1870-ben kereste föl s ez expedíció vezetőinek javaslatára hozta az amerikai kongresszus a fenti dátumon kelt törvényt, mely «a nép javába és okulására»az állam védelmébe veszi a parkot. Mégpedig komolyan, mert a fontosabb helyeketállandóan katona csapatok őrzik. Aki valaha arra jár, el ne mulassza megnézni. A túsz írta: Henry Kistemnaeckers — Igenis, ezredes úr, én vagyok.... Lefeux főhadnagy, aviatikus.. . — Honnan jövök s micsoda maskarában? Éppen erről akarok jelentést tenni... Hihetetlen, ami velem s Brévier-vel történt! Beillenék Dumas pére legkalandosabb regényébe. Még most is úgy el vagyok kábulva, hogy csak nehezen tudom a gondolataimat rendbeszedni ... De mielőtt belekezdenék, bátor volnék valamit kérdezni ezredes úrtól... Szíveskedjék megmondani, hogy. Brevier visszatért a a táborba? . ‘--" A I» • — Bocsánatot kérek, ezredes úr! Tudom, hogy semmi közöm hozzá... De rendkívül érdekel, mert... * — Értem, ezredes úr, értem... Az elején fogom kezdeni. Ezredes úr azt a parancsot adta, hogy 27-én este lépjünk közös akcióba az alpesi vadászok különítményével, amely Cogolinban csatlakozott az első huszárezredből földerítő szolgálatra küldött két svadronnal... •— Parancsára, ezredes úr. Ha úgy kívánja, mellőzöm. Csak azt legyen szabad emlékébe idéznem, hogy miután Brianconban fölszálltunk, át kellett repülnünk a nizzai Alpeseken s azon az átkozott Estérel-en, ahol méltóztassék elhinni, a szelek örökösen a botaaters , beláttak, hogy hiába viaskodunk velük, leszálltunk. Annyira el voltunk csigázva, hogy le kellett feküdnünk a hangárban, a szárnyak alá. De már hajnali három órakor talpon voltunk. Éppen készülünk indulni, mikor az ezredparancsnok radiotelegrammot kap, hogy az ellenség, a villamosságnak eddig ismeretlen alkalmazásával, fölrobbantotta az összes úszó aknákat, bevette a touloni kikötőt s partra szállított három ezredet. Elnémította parti ütegeinket, megbénította a páncélosok működését. Távol legyen tőlem, ezredes úr, a hadgyakorlat tervének kivihetetlenségét bizonyítani.*, - • • • y- Őrizkedni fogok, ezredes úr. Csak azt állapítom meg, hogy szörnyű bajokba sodort bennünket A kapott utasítást haladék nélkül végre kellett hajtanunk. Meg kellett vizsgálni Toulon válságos helyzetét s érintkezésbe jutni a Faron, Coudon és Six-Tours erődökkel. Kezdetben simán ment minden. De mikor a Maures-hegylánc fölött lebegtünk, apró felhőfoszlányok kezdtek összeverődni a hajnalhasadtakor még egészen tiszta égboltozaton. Brevier elkáromkodta magát. A mistral! Az első rohamot szerencsésen kiállottuk, de a másodiktól már recsegni-ropogni kezdett gépünk minden bordája. Hiába emelkedtünk ezerötszáz méter magasságba a Don fölött, szép madarunk, a «Condor VIII.», tehetetlenül vergődött és nem maradt más hátra, mint hogy leereszkedjünk egy nagy négyszögletes zöld szőnyegre, egy tisztás közepén. A tisztás egy vén várkastély angol parkjának a közepe volt. A tulajdonos, egy hórihorgas, vizesszemű, torzonborz szakállú orosz, idegenes kiejtéssel, de érthető franciasággal nagy morgosván kijelenti nekünk, hogy, azért bérelte ki a kastélyt, mert szereti a zavartalan nyugalmat és ne vegyük tőle zokon, ha nem marasztal bennünket. Két gonoszszemű muzsik adott nyomatékot e barátságtalan nyiltkozatnak. Annyit mégis sikerült kieszközölnünk, hogy fölnyergettek egy lovat és Brévier bemehetett La Londe-ba benzinért. Amíg pilótám odajárt, megvizsgáltam a gépet, ■ nem történt-e valami baja. Az orosz magamra hagyott. Egyszerre csak koppant valami az egyik szárny fedelén. Egy kavics, melyre pamuttal egy levélke volt rákötve. Ez állt benne: «Ez a brutális orosz zár alatt tart. Próbálják meg a lehetetlent is és juttassanak hozzám egy kötélhágcsót!» Föltekintek. Egy kis terraszon, mely sűrü, hasfonnájú rácsozatba volt foglalva és több mint száz láb magasságban lehetett a föld színétől, egy alakot pillantottam meg... Gyorsan elő a messzelátót!... Ah! ezredes ur!... Micsoda jelenség!... Milyen csodás szépség! Milyen... — Nem, ezredes ur, ez nemdajkamese. Becsületszavamra mondom, megtörtént, elejétől végig, lugy, ahogy eddig előadtam. Figyelmeztettem előre ezredes urat, hogy az eset regényes, hihetetlennek tetsző. • • • — Igenis, ezredes úr, folytatom már. Hol is hagytam el? Aha! tudom már. Brévier visszajön, átveszi tőlem az őrséget s mialatt ő vigyáz a gépre, én egy másik lovat nyergesetek s bevágtatok La Londe-ba ötven méter jó vastag kötélért. Alkonyat felé, mikor a mistral elült, Brevier, akinek megmutattam a várúrnő üzenetét, próbarepüléseket csinált, kétszer-háromszor megkerülte a kastélyt, elszállt a terrasz mellett és bedobta a A helyzethez Budapest, február 29. Gróf Andrássy Gyula mára beváltotta azt az ígéretét, hogy a politikai helyzetet a választási jog reformjának szempontjából fogja bírálat alá venni s hogy amint mondta: az élet-halál harc indokolatlan voltát ebből a szempontból is kimutatja. Cikkében a Justh-párt taktikáját bírálja és elitéli. Elítéli pedig olyan okokból, amelyeket talán legegyszerűbben három csoportba lehetne osztályozni. Az egyik csoportban taktikai okok vannak összegyűjtve. A másikban alkotmányjogi érvek. A harmadikban pedig nagyszerű erkölcsi argumentumok, amelyek magas piedesztálról hangzanak le hozzánk mindnyájunkhoz, akikkel szemben most a gróf a politikai élet komolyságát s akiknek terrorizmusával szemben a becsületes állásfoglalás szabadságát megvédelmezendőnek tartja. Kezdődik az érvelések sorozata azzal, hogy a parlamenti kisebbségnek nem szabad a választói jog priuszát erőszakolnia, hisz a kisebbségnek nincs joga a javaslatok sorrendjének megállapítására, mert ez a többség dolga. Folytatódik az érvelés azon, hogy a jelenlegi parlament éppen olyan teljes jogú, mint aminő a népparlament lesz és végül befejeződik azon, hogy a Justh-párt ne erőszakolja az új választásokat, mert mögötte nem áll a mai választóközönség többsége. A második csoportba tartozó érv abban csúcsosodik ki, hogy gróf Andrássy Gyula meg akarja óvni az országot attól a veszedelemtől, hogy a király egy tisztán belügyi kérdésbe katonai érdekekből legyen kénytelen erőszakosan beavatkozni. Végül — és ez az érvek, — hogy is mondjuk ? — legbájosabb csoportja, — a politikai erkölcs nevében elhangzó érvek, azt magyarázzák, hogy Andrássy Gyula a politikai élet komolyságát, a becsületes állásfoglalás szabadságát akarja megvédelmezni a kisebbség terrorjával szemben, mert azt akarja, hogy mindenki szabadon, becsületes meggyőződése szerint foglaljon állást a választói jog reformjának kérdésében. Ezek az erkölcsi érvek igazán tiszteletre méltók. Meghajlunk előttük. A politikai élet komolysága annyira biztosítva volt a magyar parlament eddigi életében, a becsületes állásfoglalás szabadsága a pártokban éppúgy, mint a választásoknál, oly ideális módon volt garantálva, hogy igazán kétségbe kellene esnünk, ha a magyar osztálypolitika ez erkölcsi oszlopai egyszerre kidőlnének. Mi lenne belőlünk, a hazából és a nemzetből, ha azt üzen-