Világ, 1912. március (3. évfolyam, 52-78. szám)
1912-03-20 / 68. szám
Előfizetői árak? Egész évre . . 28 K — f. félévre .. . . 14 „ — , Negyedévre .. 7 „ •— * ,gy hóra ... 2 „ 40 , ügyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. hirdetések milliméter számitással, díjszabás szerint. III. évfolyam Budapest, 1912 SZERDA március 20, 68. szám Naptár Napoleon 1815. 1815. március 20. március 20-án vo... ... „ .onult be Parisba, mi-Visszatérés Elbarúl után február 26-án megszökött néhány emberrel. Elba szigetéről s mindjárt a parton 1200 ember csatlakozott hozzá. Ez a nagy ember egy elhatározó merész lépéssel egymaga fölborított egy dinasztiát s megnyert egy nemzetet. Március 1-én Cannesnál francia partra lépve, Grenoblenál egy zászlóalj vadászszal találkozik. Hozzá csatlakoznak. Azután Ney, a bátrak bátra vonul elleneegy sereggel. Napóleon üzenetet küld neki, Ney meghajol a nagyság varázsa előtt, sírva borul Napóleon nyakába. «Kerülj mögém, foglald el a régi helyedet!» mondja neki a hadisten. S Ney boldog, hogy ismét a császár* mögött lovagolhat. Azután Lyon és Fontainebleau közt a császár* néhány lovas kíséretében mindig jó elől lovagolt a serege felőtt. Annyira nem félt, annyira bízott a saját varázsában. S amerre megy, rendre leszedika fehér Bourbon-lobogót s helyébe kitűzik a diadalmas trikolórt. Március 19-én Fontainebleauba érkezik, Paris kapui előtt. Éjszakának idején egymaga bejárja a császári palota termeit,és ki tudja mily hatalmas érzelmeket élt át ugyanott, ahol (egy évvel előbb) öngyilkos akart lenni. A sors azonban más véget tartogatott e roppant dráma számára. Még száz napig uralkodott, azután Waterloo mezején összetört, angol fogoly lett s Szent Ilonára vitték. Ha valaha drámát írnak Napóleonról (s hányat fognak írni az eljövendő századokban), úgy e drámának az az időszak lesz a leghálásabb tárgya, mely az elbai szökéstől a szent-ilonai keserves elmúlásig tartott. Mikor a fecskék jönnek Irta: Barta Lajos Már késő november volt, de csöndes, tiszta, enyhe idő. Délelőtt, messziről, gyöngéden szűrt, méla és régóta búcsúzkodó szemi napfény áradt a síkon. A szeierfák levele még nem hullt le mind; vártak egy utolsó szóra, bágyadt zöldjükkel halkan vártak és remegtek apró ágaikon. Fönn a roppant tiszta magasban nagy madár játszott, kiterjesztett szárnyakkal úszott és lebegett fönn a kristályos bús derűben, néha a napnak fordította, fekete szárnyai ellenében, mint lágy és bársonyosan csillogó tükröt, fölbérlő pelyhes hasát... Utcahosszat a kapuk mind be voltak téve; a parasztházak már teljesen szomorkodtak._ De a nagykocsma-kapu sincs a kapufélfán; tárva, nyitva, csak a két fekete oszlop mered a kőbástyához lapulva. Beljebb nagy udvar, mint egy csatatér, köröskörül kaszárnyaforma épület. Valamikor így is volt; pirosnadrágos huszárok éltek benne jó világot. Barna ajtók, tetejükből lekerült már a katonai felírás: harmadik század... legénységi szoba, miegymás. Régen volt egy egészen másik, elmúlt világban, pedig nem is tegnapelőtt, csak tegnap. Most az egyik ajtó fölött, mely a legnagyobb szobába, valóságos terembe vezet, egészen más felírás diszlik. Van benne valami elcsodálkozás. Fehér pappendekliről lesugárzik ez a mondat: «NEMZETI MÚZSACSARNOK SZÍNHÁZ.» Ott most minden második este szint játszottak. Változatos és vegyes darabokat.. Régieket és mait. Már egészen Bernsteinig és Molnár Ferencig eljutottak. Az igazgatónő, színlapokon a társalgási szende, éppen fennállt a nagykocsma tátottszájú nagy kapujában, fehér hálórékliben, piros alsószoknyában, szőke hajával, jó kócosan. Nem volt más dolga ott, a méla őszi fényben a tragikát várta. A tragika egy idő óta mindig a túlsó soron járt, azóta, hogy nem ebédelt a nagy vendéglőben. Mert abban a naiv hitben élt, hogyha mindig a túlsó soron jár, a vendéglős nem kérheti tőle a hat forint negyven krajcárt, ámbár egyébként majdnem mindennap találkozni kellett vele. A tragika karcsú és halovány barna nő volt és három polgárit végzett. Budapesten benne volt, de ő még nem ivott pálinkát. Az igazgatónő szeme azonban már most is zavaros volt a rossz törkölytől, ami igazában nem is volt törköly, hanem gyárban csinált spirituszos víz, hat krajcárért mérték deciszám a kocsmában. Ma borjúkocsonyát reggelizett —a tányérja tíz krajcár — és erre nagyon kívánta gyomra az alkoholt. A tragika csakugyan jött a túlsó soron. Az igazgatónő meglátta és azonnal harcias helyzetbe vágta magát. Ökleit a csípőihez szorította, mintha meg akarná gyúrni önmagát. De az öklök nemsokára a levegőbe kerültek; a nyaka is rögtön előrenyúlt, mint a ludé, amikor harapni akar; az egész nő, mint a kazán, amelyikben forr a víz, reszketett. Veszedelmes állapot volt. A faluban akkora a csend, mint valami ugaron, ahol azelőtt emberek nőttek, de most minden élet lekaszálva, szérűbe téve: a szobákba, a kályhák mellé van dugva már... A tragika első pillanatban a házak mellé lappit, mint mikor, valaki nagy, meredek szélén jár, de aztán meg akarta mutatni, hogy, nem fél, kijött az utcaszélre. Az igazgatónő most nekilövöldözött, hangos, riadó szavakkal, mint vörös parittyakövek röpdöstek szavai az őszi mélaságban. — Hát ki mert bújni, maga hiresperszóna! Hát miket, mesél maga énrólam, maga kócos, maga horpadt mellű, maga tehetségtelen, maga rongyos, maga senki, maga nyomorult! Te komisz! te hitvány! Hogy nekem kell a monoklis! Pfuj! Pfuj! Nem szoktam a mások levetett kapcáját fölszedni! Nem szoktam. Hát mégha piszkos! Kell nekem talán? Mi? Kell nekem a tied? Minden ujjamra százat, mert én olyan nő vagyok... De te! Ismertelek, mikor a ligetben szaladgáltál és nagyon olcsó voltál. Én adtam neked jóravaló szoknyát! Hát a pénzt kitől húzod? Hátmost is, kitől kérik a hat forint negyvenet, amit meg zabaltál? Nem éntőlem kérik? Kék nyavalyát, zöld fenét a beledbe. Majd én érted, egy ilyenért! Cirkuszba, galambom! Odavaló vagy te, ott is csak söpörni! És egy ilyen! Hogy nekem a te monoklisod! Pfuj! Köpök egyet, ha rátok gondolok! De, ugye, nem mersz errefelé járni? Ugye, nem mered idetolni a képed? Hát gyere ide! Nogyere ide! Tudom, hogy úgy még nem kontyoltak meg soha életedben. Megkontyollak! Megkontyollak! Megkontyollak! Toporzékolva kiugrott a kapunyitásból, ’de csak kiugrott és mint valami dühös kakas, kotorta maga között a földet és egész testében forrt és reszketett. Mert a másik, ott a túlsó soron — köztük a csendes, fehér,türelmes országút — kezdte rá, minthogy ennek a lélegzete elfogyott. *— Maga mer beszélni! Egy ilyen gyalázat A széki ostrom Budapet, március 19. Széken képviselőválasztás volt tegnap, vagyis a nemzeti akarat egy négyszáztizenharmad részben megnyilatkozott. Fölösleges külön megmondanunk, hogy alkotmányos formák közt nyilatkozott meg és hogy a győztes jelölt egész nyugodtan, teljes lelkiismerettel állhat be abba a táborba, amely a többségi akarat érvényesítését tartja a politikai élet alaptörvényének. A győztes jelölt Hatfaludy Ernő, nyugalmazott honvédhuszárőrnagy. Ellenfele dr. Láng Aladár ügyvéd. Egyiket sem ismerjük. Egyikről sem tudtunk eddig semmit. Ellenben most arról biztosítanak bennünket, hol az első, nagybátyja a főszolgabírónak és ezenkívül hivatalos jelöltje a munkapártnak. A másik sem nem hivatalos jelölt, sem nem nagybácsi, ellenben szintén munkapárti, de egy kis pótlással. Híve a választói jog demokratikus reformján , Széken tehát evr a közt kellett választani, ami nagyon egyszikű dolognak látszik. Egyszerűnek, mert Széken mindössze száztizenkét választópolgár van. Annyi tehát, ahány tagja van egy vidéki veteránegyletnek vagy falusi dalárdának. Száztizenkettő. Sem több, sem kevesebb. Száztizenkét választópolgárnál pedig hamarosan készen van a többség s igy Széken is készen volt. Hatfaludy Ernő öt szavazattal kapott többet, mint ellenfele. De ennek az öt szavazatnak a megszületése a legmulatságosabb választási komédia folyamán történt meg. A komédia azzal kezdődött, hogy a választójogos jelöltet egyszerűen letartóztatták s hogy a dolog kultur-vonatkozásait is kidomborítsák, a községi óvodába zárták. A bezárt jelölt szórakozásáról is gondoskodtak s nehogy elunja magát, melléje zárták a családját is. Nem kaptunk hirt arról, hogy az igy börtönre vetett család szomori fogságának óráiban mivel szórakozott, de odakünn, a szabad emberek társadalmában ezalatt pompás szórakozásokat rendezett a hatóság a nép mulattatására. Száztizenkét választó nyüzsgött az utcákon és fenyegető magatartást tanúsított. Valaki éljenezte a foglyokat. Valaki a zsebébe dugta az öklét. Száztizenketten összeráncolták a homlokukat és összehúzták a szemöldöküket. Ez kétszázhuszonnégy szemöldök volt, melyek alatt ugyanannyi szem villámlott. A polgári hatóság megrémült ennyi villámról és a karhatalomról gondoskodott. A karhatalom, amelyről szólunk, igen tekintélyes karhatalom volt. Elől jött a kolozsvári gyalogezred egy zászlóalja. Utána a kilencedik honvédhuszár-ezred egy százada lovagolt. Végül bezárta a Szerkesztőség: VI. ker., Gyár-utca 4. s1 Telefon: 58—00. Kiadóhivatal: VI. ker., Gyár-utca 4. S9 Telefon: 81—90. Fiók-kiadóhivatal: VI. ker., Andrássy út 2. Telefon: 106—78.