Világ, 1912. március (3. évfolyam, 52-78. szám)
1912-03-08 / 58. szám
' 'Pántéi? A Jókai-relikviák . — Jókai-szoba a Petőfi-házban — Budapest, március 7. Minden, ami valaha a Jókaié volt, formális adásvevési szerződés révén ma már a magyar állam tulajdona. Gondosan katalogizálva, egészen a legutolsó pecsétviasz darabig és papirosszeletig leltározva, megtörtént az átvétel: a képek egy része a Szépművészeti Múzeumba került, az iratokat, levelezéseket a Nemzeti Múzeum vette gondozásába; a Petőfi-házban, abban az emeleti szobában pedig, amelyikben Jókai közel egy évtizeden keresztül lakott, aprólékos gonddal visszaállították ,és újra rendezték a Jókai dolgozószobáját,olyan rendben, ahogyan valamikor a bútorait, az ő ízlése, szeretetteljes gondja rakosgatta. Hideg, múzeumi renden keresztül érkezünk idáig: a földszinten hosszú, üveges állványokban sorakoznak a Petőfi-emlékek, régi könyvek, írások, szobormodellek, csatazászlók. Mindezek fölkísérnek bennünketaz emeletre vezető falépcsőn, egészen a szoba ajtajáig. Azonban, amikor átléptük annak a szobának a küszöbét, amelyet március tizenötödikén fognak átadni a nyilvánosságnak,egyszerre vége a múzeumi hangulatnak. Az az érzésünk támad, hogy élő ember szobájában vagyunk, az élő ember — akinek a nevét annyi szeretettel és áhítattal szoktuk kimondani — véletlenül, rövid időre sétálni ment s nekünk megadatott a szerencse, hogy egy kicsit dobogó szívvel és lélegzetet fojtva, körülnézzünk a legnagyobb magyar írónak, a világirodalom büszkeségének alkotó műhelyében. (Könyvek, mappa, tintatartó) Először a legnagyobb, a legpompásabb trófeumok ötlenek a szemünkbe. Mindenekelőtt jobboldalon egy hatalmas, oszlopos, üveges szekrény, benne diszkötéses könyvek a világ valamennyi művolt nyelvén”. “Mind a Jókaiművé: eredetiek is fordítások, az ő halhatatlanságának latin, gót, cifra török, japán és másféle exotikus betűkből összerakott monumentuma. Szemben az egész falat elfogja egy pompás, háromoszlopos szekrény, benne gyönyörű díszalbumok, a magyar megyék, városok, magyar és külföldi tudományos és irodalmi társaságok hódolatának a jelei. Baloldalt egy harmadik szekrényben megint egész könyvtár a Jókainak ajándékozott dedikált művekből, azoknak az aláírása, akik így megtisztelték, egész értékes autogramm-gyűjtemény. A falon egy Verescsagin kép, magas hegy lábánál fehérlő orosz falu. A nagy orosz festő sajátkezű dedikálása rajta, hálából azért a jóakaratért, amelylyel Jókai a Budapesten kiállított képeiről megemlékezett Egy remekbe készült, művészi bőrmunkával díszített, faragványos diófa-szekrény: ez annak a hetvenkét magyar festőnek a művét őrzi, akik Jókait ötvenéves írói jubileumára saját műveikkel megajándékozták. A szekrényen eredeti Zichy-rajz. Az ablak előtt óriási komáromi tulipános láda: ragyogó ultramarin-kék alapon fehér, piros és másszínű virágok; a láda fedelén: Komárom látképe a Duna felöl, oldalán: Jókai Mór szülőháza. A szekrény-üvegek alatt dedikált képek, hódoló elismeréssel aláírt könyvcímlapok: valamennyien Jókai világhírességének, országos népszerűségének trófeumai. Néhány pillanat múlva azonban, amikor az elfogultságból felocsúdunk, sokkal értékesebb dokumentumokat látunk meg, mint ezek a trófeumok. Dokumentumokat magáról Jókairól, az emberről. Az ablak mellett áll egy egészen sima, hatalmas, masszív íróasztal, mögötte öreg, fakóba kopott bőrfotel. Ebben a bőrfotelben ülve, e mellett az íróasztal mellett írta Jókai egyik gyönyörűséges szép könyvét a másik után. Az asztalon minden olyan rendben, ahogyan Jókai szerette, ahogyan Jókai hagyta, amikor fölkelt munkaasztalától, hogy betegágyába feküdjön és a betegágyát soha el ne hagyja többet. Egy nagyon szerény, megfakult kis bőrmappa, az egész nem nagyobb, mint egy fél év papiros, fekete szine szürkévé kopott. Ötvenesztendőn keresztül dolgozott Jókai rajta, úgy szedette. Ami szépet, gyönyörűt ..olvastunktőle, szorosan egymás mellé rótt apró gyöngybetűkkel, az mind itt készült, ezen a szegényes, ócska mappán. Az asztal közepén hatalmas hármas érc-tinta tartó: egyik üvegjében lila, a másikban fekete tinta. A tintatartó vályúján két közönséges krajcáros tollszár, az egyiken beleszáradva a tinta, úgy ahogy az ember friss mártás után leteszi a tollát s azután nem ir vele tovább. Vájjon milyen kincsek, milyen soha meg nem született szépségek száradtak ebben a ki nem irt tintában? S most valami nagyon kedves és megható dolog: a tintatartónak neki támasztva egy fél pápaszem-tok, benne az okuláré, mintha éppen csak letették volna. Jobbra egy nagy, nyeles nagyító üveg, ahol az öreg szemeken az okuláré nem segít, ennek a tenyérnyi lencsének kezdődik a szerepe. Egy kis hímzett kártyatartón két pakli patience-kártya, maszatos a sok fogdosástól, gondűző játék munkaközben való megpihenésre. Az egyik pakliban a káró király, a másikban a szív-dáma maradt legfelül. (Vajda János levele, Rudolf trónörökös gombjai) S azután még sok minden fér el az egyszerű, munkára rendelt asztalon anélkül, hogy ez túltömött volna: Széchenyi, Petőfi, Kossuth bronzszobra, vadászkések, papírvágó olló, hatos papiros, akvarellfestéshez való finom ecsetek, egy óriási szegedi halbicska, óra, köszörülő acél, kerti nyiró olló, néhány összefűzött eleán csont laposka, rajta kusza ceruza-írás. Jókai a párisi viágkiállításon tette meg ezeket a följegyzéseket. Oldalt a költő tárcájának utolsó tartalma, néhány levél, és — ez megint olyan meleg, szomorúan finom dolog — néhány lepréselt száraz virág... Az íróasztal fiókjai a kéziratok és levelek egész kincsesházát foglalták magukban valamikor. Ezek a levelek ma a múzeumban vannak, megtalálható köztük úgyszólván minden magyar írónak és közéleti kiválóságnak a kezeírása, aki Jókaival egyszerre élt. Világi hatalmasok, rokonok és jóbarátok, ömlengő dicséretek és kérések, óh, igen gyakran kérések Legmeghatóbb és legmegdöbbentőbb dokumentum köztük a Vajda János levele, aki egy apróhirdetés ingyenes kötetétőll, két Jókától, az akkori szerkesztőtől. Az apróhirdetésben Vajda János nevelőül ajánlkozik, szerény díjazásért hajlandó a tudományokon és a francia nyelven kívül lovagolni és vívni tanítani bárkit. Ebben a levélmúzeumban volt két eredeti Petőfi-levél is «Petrovics Sándor» aláírással. Az asztalfiókokból került elő Jókai életének igen sok írásos dokumentuma. Laborfalvi Róna, Dériné, Lendvainé, Kovácsné és Körösi Sándor közös kötelezvénye 1847-ből, nyolcvan forintokról. A nyolcvan forintokat természetesen Jókai fizette ki, a kötelezvény nála maradt. Azután ötezer pengő forintos kötelezvény, amire Jókai az Első Hazai Takarékpénztárnál kapott kölcsönt, a svábhegyi villa terve, építési engedélye, a villára fölvett kölcsön betáblázásáról szóló okiratok. A hétköznapi élet apró gondjait megörökítő dekrimentumok mellett a hatalmasok is gazdagok áradó dicséretei, huszonnégy levél Rudolf trónörököstől, tizenegy levél Stefániától. Stefánia levelei között, egy, melynek kíséretében négy aranygombot küldött Jókainak emlékül. Ezt a négy gombot viselte Rudolf utoljára azon a napon Mayerlirgben... Levelek németül, franciául, angolul; egy amerikai kisasszony, Robinson Izabella, előbb angolul, aztán töredezett magyarságai levelekben rajorg Jókaiért. Azért tanult meg magyarul, hogy az ő műveit lefordíthassa. Egy amerikai milliomos, aki dedikált könyveket gyűjt, a Jókai dedikációját kéri, egy angol ember Insbruckból írja, hogy uton van Edily felé. «Erdély aranykora» tette annyira kiváncsivá erre a vidékre, hogy messzi utat nem sajnálva, saját szemével látni akarja. . (A diszmnagyar) A Jókai-szoba még mindig nincsen egészen rendben: az egyik széken, hanyagul odavetve egy fekete diszmagyar. Jól ismerjük ezt a ruhát, elégszer láttuk a Jókait ábrázoló festményeken: egyszerű fekete zsinórzat rajta, a kalpag alját, a mente szélét vörös rókamáj szegélyezi. Meghatódottan nyúlunkhozzá: a kalpag bélése feslett, a rókamást ki—, — kezdte a molyt, a mente poros egy kissé, csillogó fehér szálak tapadnak a kelméhez. Valószínű, hogy a tisztántartó keféből ragadtak hozzá ezek a szálak, de az embernek eszébe jut, hogy hátha közéjük tapadt annak a jóságos, galambősz fejnek és szakállnak is vagy egy áldott fiaja szála. És vigyázva, kegyeletes gonddal tesszük az elárvult ruhát vissza a szék karjára. Csendesen osonunkki a szobából, mintha bűnösen indiszkrétek lettünk volna valakinek a legbensőbb, legintimebbélete iránt és szégyenkezve elsietünk, nehogy rajtacsipjenek... VILÁG_____ 1912. március 8. 7 * ■■ i 'I. . ~ -i ... Károly gróf — Khuen-Héderváry gyermekkorából — Budapest, március 7. Embernek is, politikusnak is tagadhatatlanul érdekes egyéniség volt gróf Khuen-Héderváry Károly. A mosolygását klasszikusan derűs világnézet ragyogásának mondták a párthívei, hiúságos és tettetett cinizmusnak degradálták ellenfelei, de a lelke mélyére, az öntudata mögé, őszinte érzéseihez, kevesen tudtál betekinteni. Egy bájos, rendkívül finom, öreg úriasszony. Wondré Emánuelné, egy katonatiszt özvegye került pár évvel ezelőtt Nagyváradra. Wondréné gyermekkorát a Szerémségben, Nustár faluban töltötte, ahol édesapja a miniszterelnök atyjának volt a tiszttartója. A tiszttartó spanyol főnemesi családból származott, amely politikai okok miatt menekült hazájából s került sok hányódás után Horvátországba. Khuen grófék birtokán nagyon jól érezték magukat Wondréné hozzátartozói és közöttük, meg a grófi család között bizalmas, őszintén barátságos volt az érintkezés. Károly gróf gyermekéveiben örökös és elválaszthatatlan játszótársai volt a tiszttartó kis leányának, Wondrénénak. A nustári park hatalmas, öreg fái alatt volt a játszótanyájuk. ” Hatéves kisfiú volt a miniszterelnök, amikor állandóan arról beszélt, hogy pap lesz belőle, ha megnő. Egyszer a parkban óriás törzsű odvas fát talált ,, mindjárt berendezte kápolnának. Örökösen misézett aztán, utánozta a barátokat, akiket bámulva figyelt a szomszédos kolostor templomában. Egyszer eszébe jutott, hogy monstranciára, szentségre is szükség van egy igazi templomban. Szerzett hát szentséget is. Akkoriban egy kedves ismerőstől a család egy pompás velencei kristálypalackot kapott. Ennek csillogó, művészettel csiszolt dugóját vitte el a kis gróf a templomába. Pompásan tudta a mise fontosabb részeinek latin imáit és kora reggel mindennap szaladt az odvas fához misézni. Barátnőjének várnia kellett őt, hogy a misén ministráljon. Megesett néha, hogy a minisztráns eltévesztette a latin feleletet. Károly gróf ilyenkor abbahagyta az imádságot és a szentséggel hátba legyintette játszótársát. Harag azonban sohasem volt közöttük emiatt. A kis gróf a következő pillanatban már megbánta indulatosságát és cukorral, süteménynyel békítette meg barátnőjét. Khuen-Héderváry ,tehát igen erőszakos, de jószivü fiúcska volt. A grófi családról csak" jót és szépet "tud Wondréné. Humánus, jóindulatú nép volt valamennyi. Különös melegséggel emlegeti a miniszterelnök édesanyját, aki báró Izdenczy-leány volt A grófné maga is szívesen eljátszott a gyermekkel és minden délután elkísérte őket a tehenészethez, ahol egy-egy pohár tejet kellett inniük. Károly grófnak nem tetszett a tejivás és amikorcsak telhette, eltűnt a kirándulás elől. Az örökké mosolygó grófné jókedve aztán egyszerre el nem múló bánattá változott, amikor meghalt Károly gróf bátyja. A fiatal grófot a difteritisz ölte meg. Megrázó, görög tragédiába illően zordon és fenséges volt a jelenet, amikor a grófné ölébe kapta fiának holttestét és sírt olyan felindulással, mintha örökké ,tarjának indult volna azi