Világ, 1912. április (3. évfolyam, 79-103. szám)

1912-04-07 / 84. szám

Vasárnap' 1912.­ ajailiá S'. 43 VILÁG Telefon 19­46. Brünbaum női és leány jelöltek, szoknya és kosztüm, nagykereskedésében csatt bent az első Udvarban ffírátg-utca 33. Rozsdu nmo ön­ájékází­ tania attól, hogy a plebejus valahogyan egyenrangúnak tartsa magát vele. Ellenben a brit lord minduntalan erős demokrata tá­madásoknak, kiváltságai kétségbevonásának van kitéve. Neki tehát résen kell lennie, neki védekeznie kell a plebejusok ostroma ellen és bizonyos ridegség és tartózkodás által kénytelen jelezni, hogy a demokrata nivellírozás még nem tudott rajta kifogni. Ami a magyar arisztokráciát illeti, az Széchenyi korában határozottan az angol rendszer hívének vallotta magát. Az ébredő szocialista és demokrata áramlat azonban bizonyos aggályokkal töltötte el, úgy, hogy a történelmi osztály nálunk most sokkal kevésbbé szabadelvű, mint Széchenyi korá­ban. Akkor tudniillik politikai vezérletük vi­tán felül állott, míg most a plebejusokkal meg kell azt osztaniuk. A modern tendencia határozottan odairányul, hogy az arisz­tokrata befolyás kizárólagosságát megtörje. És főnemességünk még nem emelkedett an­nak felismerésére, hogy kevesebb előjog a hatalmas, nemzeti államban többet ér, mint nagyobb kiváltság egy szegény és függő­ségben tartott társadalomban. Kiállítása női kostumok, szoknya és bakfis­­kos zömök óriási választékban iSSUSSSSuSS -■ -­------------1-------­ 1. ... .i. i... . i. Versengés a déli sarkért ••• -rí Irta: Ernest Shackleton v­ Álta­nos az a hit, hogy a fölfedezések mun­kája tulajdonképpen már be van fejezve, vagyis, ha Scotte kapitánynak sikerül elérnie a célját, le­verni a Nimród-rekordot és meghódítani azt a pár száz mértföldnyi szűz­ földet, ami még a déli sark­tól elválaszt bennünket, akkor nem marad egyéb hátra, mint a fölmérés és térképezés munkája. Az a közönség, amely előtt az új térkép csak egy közömbös szurrogátuma lesz a régi atlasznak, maga elé képzel egy nagy jégfelületet, amely felé elszánt, éhes és fáradt emberek három-négy cso­portban azért törtetnek előre, hogy a nagy, po­láris versenyből győztesnek kerüljenek ki. Akiknek az érdeklődése a legszélsőbb pont elérésével és egy pár külső kaland elbeszélésével kimerült. A ver­senynek vége! Ergo: a fölfedezés munkája be van fejezve! Nincs ennél ostobább és következményei­ben károsabb tévedés. Szomorú példáját mutatta be ennek nemrég Fritjof Nansen, amikor nyilvánosságra hozta azokat az okokat, amelyek megmagyarázzák, hogy miért irányította hirtelenül és váratlanul A­m­u­n­d­­sen kapitány az északi sarkhoz tervezett expedí­cióját a déli sarkhoz. Amundsen csodálatos munkát végzett már eddig is az arktikus vidékeken és az volt a terve, hogy ismét a Sark-tengeren hajózik, ■további hosszabb, komoly, tudományos felmérések céljából. De Norvégia, bár egyike a legfejlettebb kulturájú államoknak, nem gazdag ország. És Amundsen azt tapasztalta, hogy ilyen józan pro­grammal nem szerezhet elegendő pénzt expedíciója szervezésére. Hogy fölkeltse a régi entuziazmust, elhatározta, hogy előbb a déli sark felé tesz egy kirándulást, de nehogy támogatóinak a neheztelését magára vonja, tervét titokban tartotta, míg a «Fram» iá IfLOQO mértföld nyíre volt a déli sark­vidéktől. Amikor vallomása megjelent, a híres öreg hajó már a Ross-tenger walesi öblében téli ki­kötőben volt és itt találta meg a múlt esztendő február hónapjának elején Scott kapitány, aki el­hagyta Evans-foknál levő téli kikötőjét és a «Terra Nová»-val felméréseket végzett a Nagy Jégtorlaszon, előkészület gyanánt a sarki jégtáblák gyorsaságát meghatározó kutatásaihoz. F­i­­­c­h­n­e­r hadnagy expedícióját a németeket jellemző nyugodt alapossággal szervezték. Sem az ő, sem pedig Charcot esetében nem volt szó pénzügyi nehézségekről. Angolországban minden nagy cél eléréséhez közadakozás útján szereznek pénzt. Ketten vannak most is, akik csak azt kí­vánják, hogy életüket antarktikus tudományos ku­tatásoknak szentelhessék, és ezek: Douglas M­a­w­s­o­n dr., az ausztráliai expedíció vezetője és ,W. S. Bruce dr., a skót oceanográfiai laborató­rium vezetője. Mawson, aki 1907—9-ben részt vett a Nimród­­expedícióban, nehéz és veszedelmes utazás után el­érte a déli mágneses pólust és most az a célja, hogy expedíciót szervez az úgynevezett ausztráliai quadráns tökéletes földrajzi és magnetikus fölmé­résére. A leghatározottabban lehet állítani, hogy az a belső terület, amely a nyolcezer mértföldnyi antarktikus partvidék mögött elterül és amelynek­­­­ területe nagyobb, mint egész Európa, annak a né­hány pontnak a kivételével, amelyet a négy ott telelő expedíció érintett, valósággal terra incognita. Még általános karaktere sem ismeretes. A legvaló­színűbb, hogy a kontinens összefüggő egészet al­kot, többnyire magas fensíkot, amely 15,000 lábnyi magasságból ereszkedik a tenger színe fölé. A múlt­nak alig vannak érdekesebb megoldandó problémái. Dr. Mawson-nak az a tudományos meggyőződése, hogy a geológiai múltban egy antarktikus kontinens terült el Délamerika, Új-Zéland és Délafrika kö­zött, hogy vulkanikus erő választotta el őket egy­mástól és hogy egy félelmetes szigorúságú jég­korszak oltott ki minden életet a mostani poláris régiókban. Dr. Mawson-nál a felfedezés vágya élénk gya­korlati szellemmel párosult Figyelmessé tesz a mágneses és időjárási térképeknek a hajózásra nézve való fontosságára és reméli, hogy megfelelő kikötőknek a létesítése a bálna- és fókavadászat értékes fejlődésére fog vezetni és az antarktikus vidékek ásványgazdagságától is sokat remél. Le­hetségesnek tartja az antarktikus régiókban egy drótnélküli távírókészüléknek a fölállítását, Ausz­tráliának időjárási jelentésekkel való ellátása cél­jából. Dr. Bruce-nak, aki eddig kilenc sarki expe­dícióban vett részt, egészen más a programmja. Ő maga élő enciklopédiája azoknak a tudományok­nak, amelyek a poláris expedícióknál számításba jönnek. Különösen a tenger különböző mélysé­geinek a hőfoka, az örvények, a tengerfenék al­kata és geológiája, a tenger és a jég biológiája foglalkoztatják. Ilyennemű kutatásokra még óriási terület áll szabadon úgy az arktikus­­északi Ka­nada és Szibéria partvidékei mentén), mint az ant­arktikus (poláris) kör területén. Helyteleníti, hogy míg, ha egy expedíció 150 mértföld ismeretlen földet kutat ki, akkor: «fontos fölfedezést tett),­ de hogyha 150 mértföld ismeretlen tengert ugyanolyan,­­vagy még nagyobb részletességgel kutat ki, akkor: «az expedíció nem tett földrajzi fölfedezést». Ennek az oka abban rejlik, hogy a közönség leg­­¥­­ nagyobb része alig értékeli a térképeket, ami vi­szont a hiányos földrajzoktatásnak a következ­ménye. A rendes térképeken a tengert egyszerűen kék színnel jelölik. Alig kísérelték meg annak a feltüntetését, hol mélyebb, vagy sekélyebb a ten­ger, hol vannak örvények, zátonyok, stb. A tervezett skót nemzeti antarktikus expedíció tehát fontos kutatásokat végezne különösen a déli Atlanti Óceánon, de megvan a saját külön rendel­tetése is, amennyiben célja egyenesen a kontinen­sen keresztül a Coats-földtől kiindulva, a poláris érán áthatolva a Ross-tengert elérni a Viktória királynő­ vagy Edvárd király földje felőli oldalon, ami Scott és az én kiindulópontom is volt. Az Atlanti Óceán felől való megközelítésnek a meg­kísérlése elvitazhatatlanul előnyösnek látszik- Dr. Bruce azt képzeli, hogy az antarktika legnagyobb tömege itt fekszik. És minden lépés, amit Coats­­földje partjáról a vidék belsejébe fogunk tenni, abszolút ismeretlen földre tett lépés lesz. Még ha Bruce kutatásai csak részben sikerülnek is, akkor is mérhetetlen értékes kiegészítését tennék azoknak a felméréseknek, amelyeket Scott jelenleg végez. A legrosszabb esetben is tisztázni fogja azt a kér­dést, hogy Coats-földje összefügg-e Graham- i és Enderby-földjével és igazolni fogja Bruce-nak azt a jóslatát, hogy a Coats­ földjén és Délamerikában,­­valamint Délafrikában a múltban tett és a jövőben teendő megfigyelések lehetővé fogják tenni az indiai monszunnak előre való jelzését és ezzel mérhetet­lenül sok szenvedésnek az enyhítését. Joggal kérdezhetik, hogy tulajdonképpen mi a materiális haszna ezeknek a költséges expedícióik­nak? Senki sem tudhatja, még csak nem is sejt­heti azoknak a titkoknak az értését, amelyeket a jégvilág még rejteget előttünk. Dr. Mawson azt állítja, hogy el nem képzelhető ásványgazdagsá­got fog az antarktikában lelni. Én ugyan nem osztom az ő nézetét, de neki joga van követelni, hogy megadassák neki a mód állításai valódiságá­nak bebizonyítására. «A természet irtózik az üres­ségtől!» Ugyanezt mondhatjuk az emberről is, aki, hogyha méltó akar lenni a föld feletti uralmához, akkor nem hagyhatja a földnek legparányibb zu­gát sem kihatatlanul és leigázatlanul. A sok lehetőségnek csak egyikére kívánok rá­mutatni, amely, ha nem is az egyesek vágyát, de a városi emberek érdeklődését is fölkeltheti, akik,­­ha akarják, befolyásolhatják a kormányokat a ku­tatások pártolására és segítésére. A meteorológia, mint tudomány, alig egy fél évszázados és az idő­jóslásnak annyi tényezője ismeretlen még, hogy a városi ember nem is tartja komoly tudománynak. Másképpen áll a dolog a, a tengeren és a száraz-

Next