Világ, 1912. május (3. évfolyam, 104-128. szám)

1912-05-01 / 104. szám

naptár 1KI­ 1 m­á f „ c 1 Május első10 33 lüül, m­a J u S 1.­­esztendőnek legbájo-Flz első világ­ . * '_i _* 3 virágzásnak, a re­kiállitás csj esi menynek ígérete. Nem Málta válasz­tották a munkások ezt a napot világraszóló munkásünnep megü­lésébe. A munka legelső nagy ünnepét, a legelső világkiállítást, a lon­donit is e napon nyitották meg 1851-ben. A kiállításnak gerince az akkori világcsoda, a Hkristálypalota volt. A nagy látványosság ok­tóber 15-ig volt nyitva s hétmillió ember látogatta a­­világ minden részéből, amit csak egyszerű statisztikai adatnak hozunk föl, mert ez a szám eltörpül a későbbi világkiállítások látogatóinak száma mellett. Az is csak egy­szerű adat, hogy a «nagy napon», a kiállítás fő ünnepén, október 8-án 103.000 ember to­longott a kristálypalotában. Sokkal érdeke­sebb e numerosnlál azt, hogy ez alkalommal adtak egymásnak találkát a föld nemzetei, mert a látogatók közt nemcsak európaiak, hanem törökök, arabok, kínaiak, hinduk s egyéb ázsiaiak is voltak. Ezt az első világ­kiállítást gyorsan követte a többi: az 1855-iki Parisban, az 1862-iki Londonban, az 1873-iki Bécsben, az 1876-iki Filadelfiában, s azután ismét Parisban, Brüsszelben, Chicagóban. Ezek már nem pusztán az ipar, kereskedelem és művészet kiállításai voltak, hanem egy­szersmind óriási mulatóhelyek is, mindenféle trükkökkel, látványossággal csalogatván és vonzván a közönséget. A világkiállítások köz­vetve nagy hasznot hajtanak ugyan az illető országoknak, de maguk szinte kivétel nélkül hatalmas deficittel szoktak végződni. Érettségi írta: Váry Rezső Szeptember elején visszajöttek a­­vaká­cióra elszéledt diákok. A kis kollégiumi város ismét élénk lett, mert az utcákon a vidámképű, a nyári naptól megbámult fiukkal egyidejűleg előbukkantak a kurtaszoknyás kislányok is. Mindegyik szívdobogva leste, hogy megérke­zett-e az ő lovagja, aki róla olvas föl ver­seket az önképzőkörben, vele táncol legtöb­bet a tánciskolában, meg a diákmajálison és őt kisérgeti naponta a felsőle­ányiskolától egé­szen az utcasarokig... A Veni sánc te megvolt, az ünnepélyes megnyitó szintén, amelyen éppen oly unalma­­san és hosszadalmasan mondta el az igazgató évről-évre ugyanazokat a gondolatokat, a ta­nárok is a régiek voltak, csak éppen a sza­lonkabátjuk lett még kopottabb. A «Szózat» feléneklése után a diákok az osztályaikba vo­nultak be. Most fogja az osztályfőnök az óra­rendet lediktálni, a fiukat elültetni és egyéb mondanivalóit közölni. Míg ő késik, addig a fiuk szemlét tartanak egymás fölött. Aki csak diák volt, jól tudja, hogy min­den osztály zárt testület, mindegyiknek meg­van a maga külön szervezete, szelleme, ha­gyománya és hogy úgy mondjam, a becsü­lete is. Egymás között jó pajtások, de a többi osztálybeliekkel szemben tartózkodók. Miután a fiúk elhelyezkedtek a padok­ban, egy nyúlánk, csinosképp, gondosan fésült és dandysen öltözött fiú ugrott a padok elé és számba vette az osztályt. Hmy látszik ő, volt a vezérv — Itt vagyunk-e mind a harminckettőn, fiuk? A pajtások hangosan jelentkeztek, össze­vissza, ami nagy lármával ment. — Olvasd föl a névsort, Aladár, — in­dítványozták többen. Fellegi Aladár, mert ő volt a vezér, elő­vette vadonatúj noteszét, amelylyel a könyv­­kereskedő minden diákot megajándékoz és a­melybe már előre beírta a tavalyi névsort. Ez az első teendője minden diáknak. — Jelen! — hangzik mindegyik név után, tehát teljes a létszám. Az ötödik osztály óta a nyolcadikig együtt vannak, érthető tehát, hogy erős összetartás fejlődött ki közöttük. De ime, csak most veszik észre a fiúk, hogy egy idegen, egy új alak is van közöt­tük. Ott ül a legutolsó padban, oly csende­sen és szerényen, hogy föl sem tűnt. Az osz­tályban nyugtalanság vett erőt, kíváncsian, de egyszersmind barátságtalanul pislantottak hátra feléje. Az új osztálytársnak ez szemmel láthatólag rosszul esett. De megembereli magát, kilépi az osztály elé és megáll Fellegi előtt. — Gáspár János vagyok, kérlek, mutass be az osztálynak. — Szervusz, — fogadta Fellegi és kemé­nyen kezet fogott vele, mint ahogyan diákok között szokás, akik imigyen tudják ki, hogy mi lakozik a másikban. Ha aztán úgy vissza­szorít a másik, hogy a csontja ropog belé, akkor már is megvan a becsülete az új em­bernek. De Gáspár ezt nem látszott tudni vagy figyelembe venni. Mindazonáltal imponált sze­rény és komoly föllépése, bár igen egyszerű ruhája és fakó nyakkendője szemet szúrt a dandyskedők előtt. — Honnan jöttél? — kérdezte Fellegi. — Erdélyből... — Hogy kerültél hozzánk? — A gyámom küldött ide, mert itt la­kik egy távoli rokonom. Egy kis szünet, mely alatt a fiúk hal­kan beszélgetnek. A messzi földről jött góbé­­fiú érdekelte őket. — Milyen tanuló vagy? — szólalt meg vékony hangon egy nyurga, sápadt fiú. — Elég jól végeztem, — szerénykedett Gáspár. —­­Milyen volt a bizonyítványod,? — fag­gatta tovább az előbbi. — Jeles... — Tiszta? — Igen. Egyszerre néma csend lett. Látni lehe­tett, hogy néhány fiú elsápadt. Különösen az előbbi halványarcú fiú lövellt feléje féltékeny pillantásokat. — Nálunk nem adják oly könnyen a je­leseket, — sipított egy szeplős fiú. Bizonyosan ez is félt a vetélytárstól, mint az előbbi. Gáspár nem is felelt a rosszmájú megjegyzésre, hanem csendesen visszaült a helyére. — Ma délután összejövünk a ligetben. Szí­vesen látunk... — invitálta hetykén Fellegi. Gáspár zavartan mentette ki magát a meghívás alól. Gúnyos hahota támadt az ártatlan men­­tegetődzésre. És ki tudja, mennyit csipkedték volna még a szegény fiút, ha be nem toppan Szalmás osztályfőnök. A hórihorgas, kopaszfejű és fanyarképű Jimjigy Szerkesztőség* Előfizetési árak: III. évfolyam Budapest, 1912 SZERDA május 1. 104. szám Májusi forradalom Budapest, április 30. Ide írjuk azt a jelentéktelen kis ese­tet, amely tegnap történt meg egy hatvan­ötös számú villamos-kocsival. Ez a nevezetes villamos-kocsi, amely­nek a budapesti forradalmak történetében nagy szerepe van s amely egykor muzeális jelentőséggel fog birni, tegnap óbudai emberekkel megtömve, végre meg­érkezett a Császárfürdő elé. Az eső zuho­gott s a megázolt emberek könyörgésre fogták a dolgot. A könyörgés tárgya az volt, hogy a kocsi döcögjön tovább Ó-Budáig, indokai pedig a következők: egy félóra óta nem jött ó­budai kocsi, az eső esett, a kocsinak végre mindegy, hogy kerekei hányszor fordulnak meg. Ezek az egyszerű érvek nem hatottak. A villamoskocsi személyzetét nem indították meg sem az érvek, sem a könyörgés, sem az eső. Egyikük elménckedni akart és így szólt: — Ha sietnek, menjenek frakkeren! Ez az elmésség az, ami az eseményt jelentőssé teszi r" a pesti forradalom kiinduló pontjává. Mint a törökök Maho­med futásától, ettől a pillanattól fogjuk mi számítani azt a nagy forradalmi át­alakulást, amelyen e csillogásában is szomorú fővárosi életnek végbe kell mennie. Mert e pillanatban történt meg az a régen várt esemény, hogy elsza­kadt a közönség türelmének fonala. E pillanatban kirepültek a kések a zsebek­ből. Esernyők emelkedtek vészes fenye­getéssel a levegőbe s mivel a forradalom kitörésére a májusi idő megadta a kellő hangulatot, a lázadó tömegben hirtelen revolverek is láthatókká lettek. A viccelő villamoskocsis e jelenet láttára rémülten csavaritott egyet kocsija kormányrúdján s elindult Ó-Buda felé. Azóta a hatvan­ötös már megjárta az utat egynéhány­szor, az eső is elállott, a haragvó embe­rek is megnyugodtak. De a forradalom megvolt. Az első, a komoly, a frázista­­lan forradalom, amelyről Budapest törté­netírói egykor meg fogják állapítani, hogy a jobb kor hajnalhasadásának első biztató sugara volt. És most tegyük félre a tréfát és ve­gyük elő az okulást. A tegnapi utcai je­lenet komoly intelem azoknak, akik ezt az egész nyavalyás komédiát, amely utcáinkon folyik, közlekedésnek nevezik. Régen jósolgatjuk, hogy a közönség tü­relme egyszer mégis csak fogytán lesz s olyan eszközökhöz fog nyúlni, amelyek­nek alkalmazását bölcs dolog volna meg­előzni. Mindenki ismeri a villamos közúti közlekedés ezer baját­­, az egész főváros közönsége angyali türelemmel várta, hogy végre rendet teremtsenek. Föllélegzett, amikor egy odiózus hátterű személyi vál­ság kapcsán azzal a reménynyel töltötték el, hogy most már minden rendben lesz.

Next