Világ, 1914. január (5. évfolyam, 1-27. szám)
1914-01-01 / 1. szám
A rettenetes év írta: Ignotus Budapest, december 31. Ez az év a rettenetek éve volt. Akiknek nem volt az, azoktól látatlanban nem sajnálnék fejenkint vagy tizenöt esztendő fegyházat, annyira bizonyos, hogy nem járhattak egyenes után. Az egyenes út idén pokollal volt aláfűtve, mint mikor a medvét táncolni tanítják. Ugyancsak megtanultuk — még jó, hogy drága asszonyaink tangóra tudták átszublimálni. S tán sehol annyit nem tanultak ez esztendőben, mint itt Magyarországon. Híven a bölcs mondásokhoz, melyeknek elseje szerint más kárán tanul az okos, másodika szerint pedig a magyar ember a maga kárán tanul. Magyarok is vagyunk, emberek is volnánk és rettenetes sokat tanultunk. Egy életre valót — nem is a magunkéra, egy egész országéra valót. Hiszen valamit sejthettünk volna ebből, ha már gyerekkorunkban megtanítottak volna bennünket, hogy el is gondolkozzunk azon, amit észreveszünk. Mert ugyan melyikünk nem vette észre, gyerekkorában, s melyikünk nem boszankodott rajta, hogy mig — ehhez csak nem fér kétség — a magyar a világ első fajtája s Magyarország a legdicsőbb szagág s népdalaink a legszebb dalok s ételeink a legjobb ételek s hőseink a legnagyobb hősök voltak s nemzetiségeinknek boldogoknak kell lenniök, hogy aki emberük nemességet kap, az a történeti magyar nemességnek válik tagjává, mégis a megátalkodott, a tudatlan, a rosszakaratú külföld mintha csak összebeszélt volna: nem akar tudomást venni e dicsőségről, nem hajlandó észrevenni, hogy magyar állam van a világon, nem képes megérteni a mi magától értetődő közjogunkat, s nemzeti követeléseinket s kulturális s egyéb nagyszerűségeinkre való hivatkozásainkat olyan túlságosan ellent nem mondó ii-igen, igen, hogyne biztatással hagyja ránk, mint mikor a Schwartzer frakkerje lépcsőjén is ráhagyják a beszállóra, hogy persze, hogy ez a király hintája s viszik is egyenesen a királyi várba, nézze, kocsis, itt a lánchídpénz ... Már másodéves jogász lehettem, mikor még egyre írtam a helyreigazító, a felháborodott, a gúnyolódó és méltányosságukra hivatkozó leveleket a külföldi utazási könyveknek, hogy micsoda disznóság, hogy minket. Ausztriába tudnak bele s a Lánchídon, a Tátrán és Herkulesfürdőn kívül semmi nevezeteset nem látnak Magyarországon, a német világirodalom-íróknak, hogy miért jut még a szamojédok irodalma számára is több soruk, mint a magyar irodalom méltatására, a Times kiadójának, hogy mért van a magyar ló iránt is több érzéke, mint a magyar ember iránt... és igy tovább . .. érthetetlen volt előttem, hogy miért nem értik meg a mi legvilágosabb dolgainkat. Ha külföldön jártam s nem jutottam magyar újsághoz, az odavalókból megtudhattam, mi történik Montenegróban s mi van Amerika Colorado államával, de hogy Magyarország megvan-e még, arról csak akkor tudhattam bizonyosat, ha valahogy isten kegyelméből fel sikerült hajszolnom a könyvkereskedőnél az Egyetértést — az egyetlen magyar lapot, mely akkor (nem tudom, hogy mért éppen ez) eljutott még Londonba is. Nagy változás most sincs ebben — legfeljebb az, hogy az Egyetértés immár megboldogult, a Times és a menetrendek s a világirodalmak pedig már nem oly udvariatlanok, hogy papírkosárba dobják a goromba leveleket, hanem forduló postával, udvariasan visszagorombáskodnak, hogy hagyjuk már a világot békében a mi nagyzási hóbortunkkal, örüljünk, hogy öreg császárunk még él, különben már megtanítottak volna bennünket — addig is ne nyomjuk el nemzetiségeinket s ne lopjuk el egymás pénzét... A világ nem hajlandó változtatni azon, hogy olyannak lásson minket, amilyenek vagyunk, s nekünk végre meg kell, meg kellett tanulnunk, hogy mindig olyanok vagyunk, amilyeneknek a világ lát bennünket. Hát idén megtanulhattuk. Leckepénzt fizettünk érte bőven, unokáink is erről koldulnak majd. Megtanultuk, a most múló 1913-ik esztendőben, hogy még az osztrák-magyar monarchia sem igen van a világon, nem hogy Magyarország. Pasics úr belénk törülte a csizmáját, s ez semmi ahhoz, hogy Miklós király, Montenegró ura, milyen tisztálkodási műveletet végzett velünk. Magyarországot úgy osztogatják, mintha a térképe vásznából akarnának lépést csinálni a balkáni háború sebesültjeinek. Minden jel arra vall, hogy Janinánál úgy, mint Szkutarinál, hogy Dobrudzsában úgy, mint Macedóniában, hogy Drinápolynál akkor is, mikor a bolgár elvette, akkor is, mikor a török visszavette, Magyarország vesztett csatát. Tulajdonképp az egész monarchia — de mink nem visszük el szárazon. Mint mikor akit a kocsmából kidobtak, hazamegy és elveri a feleségét. És sejtelmünk sincs róla, hogy ez miért történt és hogy’ történhetett velünk. Velünk, a világ első népével. Velünk, a független állammal. Akinek még Ausztriához sincs köze, csak a koronás királyhoz. Akinek — a teremtését! — befolyása van a külügyekre, a miniszterelnök útján. Ez a miniszterelnök is: micsoda hatalmas külügyi beszédet vágott volt ki, mihelyt miniszterelnök lett! S nem kisebb ur ellen, mint a muszka cár .elleni Mióta a krajcáros Volksblatt, valamikor a plevnai időkben, ugyancsak a cár ellen írt cikket, s írója elégedetten mondogatta írás közben, hogy: der Czar, wird sich kratzen, ilyen hatalmas támadást nem látott a világ. Fene nagy a hatalmunk! Annál csodálatosabb, hogy egy rézgombot sem adnak érte a párisi piacon. A valóság az, hogy a magyarság dupéje a dualizmusnak. A saját hálójában fogták meg. A jogfolytonosságban s a közjogi önállóságban. Volt a kiegyezéses idők Ausztriájában egy okos ember, Belcredi, ki a császár előtt menten rámutatott, hogy minő bonyodalmak fognak elkövetkezni a dualizmus rendjén. De még sokkal okosabb lehetett az az osztrák — kár, hogy nem tudni a nevét —, aki a császárt rábeszélte, hogy csak álljon rá. Ráállhatott bátran — őfelségéről legmélyebb meggyőződéssel teszem fel a legtisztább jóhiszeműséget, de ha téve tagadva macchiavelista rezervátái lettek volna, akkor is ráállhatott volna. Mert ez a dualizmus dualizmus ugyan, de éppúgy nem önállóság, mint ahogy az 1867-iki alkotmány alkotmány ugyan, de nem alkotmányosság. Ez a delegációs és közös minisztériumos dualizmus úgy teszi önállóvá Magyarországot, mint ahogy a kisfiúnak azt mondják: te már nagy gyerek vagy, nem szabad az orrodat piszkálnod. Annyiban önállóak vagyunk, hogy fizethetünk mindent rogyásig, míg a szegény rab Galicia, ha csatornát épít, azt fizeti Tirol és Stájer is. Egyébként azonban? A delegáció komédiája, a közös kormány valósága által a külpolitikába való beleszólás s a hadügyi budgetjog hiján az állami férfiasság két főattributumától megfosztatva, Nyugatnak már nem védőbástyája, hanem háremőre gyanánt ülünk kelet felé s önállóan vagyunk tehetetlenek. Nem uj dolog ez, én kivált nem először írom és mondom, legutóbb vagy másfél év előtt fejtettem ki egy nagy magyar előtt, kihez különben minden politikai érzésem ragaszkodik s kinek akkor e gondolatmenetem nem igen tetszett, bár sok meggyőzőt még az ő mély meggyőződése sem tudott ellene vetni. Az azóta eltelt rettenetes idők bizonyára mindenre alkalmasabbak voltak, mint hogy kétségeimet meggyengítsék. A gyönyörű beszédek, melyek idén a magyar delegációban elhangzottak, még rikítóbbá teszik ezt a kiskorú helyzetet. Csak ezt az egyet gondoljátok meg: az ellenzék főembere három nagyszerű külpolitikai beszédet mond, erősen ellenzékit s az uralkodó tüntetően megdicséri, sőt gondoskodik róla, hogy e dicsérete tovább adassák. Mindenütt másutt ez kormányválságot jelent, rendszerváltozást, új korszakot, új embereket. Nálunk semmit sem jelent nálunk J- \ ' -7 A /1 . , - - cz. Szerkesztőség VI., Gyárértéa 4. sz. Hl^ $ Hirdetések felvétetnek Budapesten Telefon 58*00, a felelős szerkesztőéi A VILÁG kiadóhivatalában, Block’ 81*58. Kiadóhivatal VI. Gyár*utcs 4 jEfgr* tier J., Győri és Nagy, Janíus és Telefon «1*90. Előfizetési árak a Társa, Tenczer Gyula. Leopold magyar korona országaiba, Ausztriába . ..•* • •. Testv., ?,Iezdi Antal. Schwarz Jóra Bosznia-Hercegovinába. Egész évre Kp|j ipilgH 14^ • Mew vbMmL. JfejF zscf,Mo3seRudolf,EcksteinBer« 2S korona, félévre 14 korona, negyed* JfSHr BfSraS náthirdetési irodákban. — Bécsben 1 évre 7 korona, egy hóra 2 korona 40 HBEjaBL ffSnrjgEipa \* «KrgggjjSl M Dukes Hachf., Hausenstein és fillér. Németországba, a német biroda* «pH " "Jw ___ wbrBk Mg« Vogler, Rudolf Messe, Eduard lom államainak területére negyedévre llÉIPaL Braun, Heinrich Scharek, Bock 10 J^or.SO fillér, egy hóra 3 kor. 80 fill. djtfrW jJBÍSÍP* ucd Herzfeld. — Berlinben: Dr. A »VILÁG« megjelenik hétfő Idvéte- 'Sigigoafe | Jr. Kíhner reich, Cerím*Wilmers* lével mindennap, ünnepnapok után £&. VHP dór*. Hosstínarcíse^Strasse 27. sz. V. évfolyam Budapest, 1914 CSÜTÖRTÖK január 1.1lső szám