Világ, 1914. április (5. évfolyam, 78-102. szám)
1914-04-01 / 78. szám
Ai ssrkesztőség VT., Győr-utca 4. sz. Telefon 58-00, a felelős szerkürtőé 81*58. Kiadóhivatal VL Gyár*utca 4 Telefon 81*91). Előfizetési árak a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába. Egész évre 28 korona, félévre 14 korona, negyed* évre 7 korona, egy hóra 2 korona 40 fillér. Németországba, a német birodalom államainak területére negyedévre 10 kör.80 fillér, egy hóra 3 kör. 80 filL A »VILÁG« megjelenik hétfő kivételével mindennap, ünnepnapok után is. A VILÁG Hirdetések felvétetnek Budapesté« A VILÁG kiadóhivatalában, Blockner., Győri és Nagy, Jaulus és Társa, Tenczer Gyula, Leopold Ter,tv , Mezei Antal Schwarz József, Mosse Rudolf, Eckstein Bernát hirdetési irodákban. — Bécsben: M Dukes Nachf., Hausenstein és Vogler, Rudolf Masse, Eduard Braun, Heinrich Scharek, Bock und Herzfeld. — Berlinben: Dr. Jr. Eilmenreich, Berlin*Wilmers*dorf, Holstinniche*Strasse 27. sz. V. évfolyam Budapest, 1914 SZERDA április 1. 78-ik szám Elsikkadt alkotmány Irta: Dr. Ágoston Péter A magyar alkotmánytannak egy régi és az iskolai tanításba átment elve, hogy Magyarországon minden törvény forrása a nemzet. Ezt az elvet a régebbi magyar kormányok mindig tiszteletben tartották és a törvényhozásnak külső függetlenségét soha meg nem támadták. Az uralkodó maga szintén nem gondolt sohasem arra, hogy a törvényhozás jogát egyedül a maga jogkörébe vonja. Ezzel szemben az osztrák örökös tartományokban a fejedelmi hatalom a törvények legfőbb forrása, mert ha a törvényhozás nem a fejedelem akaratának megfelelően működik, akkor joga van a törvényhozó testületet föloszlatni és a hírhedt 14. §-sal kormányozni. E kétféle alkotmányjogi alapnak megfelelően, a magyar parlamentnek joga volt kormányt buktatni, ellenben az ausztriainak nem volt. A magyar kormányzat úgy, mint azt 1848-ban kivívták, parlamentáris, ellenben az osztrák bürokratikus volt. A magyar kormányzat az angol parlamentarizmussal mutatott hasonlóságot, míg az osztrák a német úri kormányzattal. A mienk a népen, amaz az uralkodó jogán nyugodott. A magyar alkotmány az utóbbi évtized alatt erősen elhajlott az uralkodói kormányzati szervezet felé. Azok a té-a akiknek előfizetése 1914 március hól-én lejárt, szíveskedjenek a megújításról idejekorán gondoskodni. Ezek, melyeket látnunk kellett és azok a jogszabályok, melyekben a naprólnapra való törvénygyártással a közszabadságok egy-egy bástyáját lerombolják, mind arra szolgálnak, hogy a magyar alkotmánynak azt az alaptételét, mely szerint a legfőbb jogforrás Magyarországon a nemzet, megdöntsék. Ha visszagondolunk arra, hogy az uralkodó nyolc év előtt hajlandó volt az általános választójogot megadni és utóbb hozzájárult egy olyan javaslathoz is, melynek választójoga mindennek inkább volt nevezhető, csak általánosnak nem; ha meggondoljuk azt, hogy a lefolyt időközben határozott céltudatosságot lehetett fölfedezni abban az irányban, hogy a kormány hatalma minél korlátlanabb legyen, akkor azt kell hinnünk, hogy az ismert parlamenti eseményeknek azért kellett megtörténnie, hogy a parlament és a nép alkotmányos jogai előbb szűnjenek meg és csak azután jöjjön a választójog. Nem szükséges az eseményeket felújítani. Bizonyos az, hogy azok a törekvések, melyek egy évtized előtt a fejedelmi abszolutizmust akarták az adómegszavazási jog elkobzásával megvalósítani, csütörtököt mondtak. Tudjuk azonban azt is, hogy a fejedelmi jog előtérbe csak a katonai kérdések folytán került. Azt is látjuk, hogy a katonai kérdések mind nagyobb szerepet játszanak és azt is, hogy a militarizmus folytonos előnyomulásban van. Amikor már most az udvart fölvitóférfiszereplőit, mindegyikre nézve a következő három kérdést tette fel: — Életkora? — Foglalkozása? — Jelleme a darab elején és a darabosították arról, hogy az általános választójog parlamentje még kevesebb hajlandóságot fog mutatni arra, hogy a katonai követeléseket megadja, akkor megnyerték egyrészt arra, hogy az általános választójog megvalósítását ne követelje, másrészt arra, hogy miután valamelyes választójogi szabályozás elől kitérni nem lehet, a parlament jogát már előbb megnyirbálják. Mert tudni kell, hogy azzal a kormány és az ellenzék egyformán tisztában kellett hogy legyen, hogy ötszázezer választóval több vagy kevesebb nem változtathatja meg az országgyűlés képét s összetételét annyira, hogy ezért szükség lett volna arra a küzdelemre, mely az egy osztályállásunkat személyes ellentétekbe, sőt ellenségeskedésbe kergette. A két küzdő felet nagyobb ellentétek választották el. A kormány a fejedelmi jogok kiterjesztéséért, az ellenzék az országgyűlésen képviselt nemzet jogáért küzdött. Apróságokért az uralkodó osztálybeliek egymással sohasem tűznek össze. A kormány férfiai kellett hogy tudják, hogy a parlament megrendszabályozására, a későbbi fejleményekre való tekintettel, vagy szükség. Tudniuk kellett, hogy a parlamentnek ellenállási jogát még a választójog megalkotása előtt kell lehetetlenné tenni, mert azután már csak országos ellenállás felidézésével lehet ezt megtenni. A kihaló parlamenthez olyan kevesen ragaszkodtak már, hogy bizonyos vagy bajuszárnyalással a lélek mélységeibe tudott markolni. E nüánszokért legjobban szerette ő maga elolvasni az egész darabot, ilyenkor komoran, összeráncolt homlokkal, naphosszat elmerült az olvasásba és a darab jellemeivel társalkodott, föl-fölidézvén a megfelelő maszkokat, melyek e jellemeket a legművészibben fejezhetnék ki. Azt szokta mondani: — A színpadon nincs jellem, a színpadon csak maszk van. Bajos lett volna utánajárni annak, hogy ezt hogyan értette; tény, hogy az igazgatói szobáig is felhatolt és ott ezentúl holmi dramaturgiai bölcsesség gyanánt idézték ezt a mondását. De nemcsak a maga mesterségének, hanem a színháznak általában és mindennek, ami a színházzal összefüggött, rajongója volt Fridolin. Sőt nemcsak rajongója, hanem bizonyos tekintetben mecénása is volt ő a színháznak, kockáztatni és áldozni is tudott érte. A beavatottak — és a színházban mindenki beavatott — tudni vélték, hogy a direktort nem egyszer Fridolin segítette ki pillanatnyi pénzzavarából és azt is tudták róla, hogy a maga gázsiját sohasem kérte, hanem megvárta szépen, amíg megkínálják vele, amely dicséretes tulajdonságát a direktor némelykor azzal honorálta, hogy egy-egy rosszabb hónapban teljesen megkímélte a zaklatástól és az egész profán gázsiügyet szóba sem hozta a finomlelkű színházbarát előtt. Hogy Fridolin mesternek honnan volt mindig és mindenkor, még a nagy hónapvégi szedánok idején is — amikor még a bonviván is ka- Fridolin mester írta: Bárdos Artur Fridolin egy sokágú és rejtelmes művészetnek volt a mestere. Profán és egyáltalában nem mélyenjáró meghatározással azt lehetne mondani róla, hogy színházi fodrász volt, de ezt nemcsak, hogy egy hallatlanul fölényes kézmozdulattal, ő maga hárítaná el magától elsősorban, hanem csakugyan, ez távolról sem merítené ki azt a foglalkozást, helyesebben: hivatást, melyet Fridolin mester egészen új és egyéni tartalommal töltött meg. Fridolin mester mindenekelőtt páratlanul kitűnő jellemismerő volt. Akadhatnának, akik a jellem fogalmát valami nagyon is meghatározhatatlan, ingadozó és viszonylagos dolognak tartják, ezért sietve meg kell állapítanunk, hogy a jellem, — úgy, ahogy ezt Fridolin mester értelmezte — nem efféle szétmálló kocsonya-fogalom, hanem, igenis, egészen komoly és pozitív valami, aminek ismerete, a tudomány és a művészet határbirodalmába tartozik. Mikor Fridolin mester, — mindenkor az első jelmezes próbát megelőző napon — tanácskozását tartotta a rendezővel — egyik kezében a történelmi notesz, másikban az ünnepélyesen kihegyezett kohiner — pontosan sorra véve a bemutatóra kerülő darab összes végén? A kapott válaszokat egyenként megköszönte, pontosan és ihletett komolysággal a noteszébe bejegyezte és máris tisztában volt mindennel. Láthatóan meg volt sértve, ha a rendező ez adatokon túl még valami óhaját is közölte az egyes maszkok megfogalmazására nézve. Ezt ő már mind jobban tudta mindenkinél. A meggyőződés biztosságával tudta, hogy az a férfin, aki a darab elején barátságot színlel a hős iránt, hogy a végén tőrbecsalja, az csakis és kizárólag elől kissé szembelógó és oldalt felkunkorodó, bizonytalan színű parókát, helyesebben hajat és apró, keskenyülő bajuszt viselhet és pontosan tudta a különbséget például a szerelmi és a hatalmi tragikumon elvérző hősök maszkja között. Ha akadt is rendező, akire furcsán hatott a jellemnek ez a biztosan és kérlelhetetlenül sommázó maszkbeli kivetítése, mindig kiderült, hogy Fridolinnak van igaza, hogy a legfinomabb lelki bonyolultságok is szépen elfértek az ő skatulyáiban és a színészek szerepükkel teljes összhangban viselhették az ő maszkjait. Azért nem lehetne azt állítani, hogy Fridolinnak nem voltak egészen finom nüánszai is a jellembeli rendhagyóságok kifejezésére, egy-egy halk haj fodorintással.