Világ, 1914. április (5. évfolyam, 78-102. szám)

1914-04-01 / 78. szám

Ai ssr­kesztőség VT., Győr-u­tca 4. sz. Telefon 58-00, a felelős szer­kürtőé 81*58. Kiadóhivatal VL Gyár*utca 4 Telefon 81*91). Előfizetési árak a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába. Egész évre 28 korona, félévre 14 korona, negyed* évre 7 korona, egy hóra 2 korona 40 fillér. Németországba, a német biroda­­lom államainak területére negyedévre 10 kör.80 fillér, egy hóra 3 kör. 80 filL A »VILÁG« megjelenik hétfő ki­véte­­lével mindennap, ünnepnapok után is. A VILÁG Hirdetések felvétetnek Budapesté« A VILÁG kiadóhivatalában, Block­­ner­­., Győri és Nagy, Jaulus és Társa, Tenczer Gyula, Leopold Ter,tv , Mezei Antal Schwarz Jó­zsef, Mosse Rudolf, Eckstein Ber­­nát hirdetési irodákban. — Bécsben: M Dukes Nachf., Hausenstein és Vogler, Rudolf Masse, Eduard Braun, Heinrich Scharek, Bock und Herzfeld. — Berlinben: Dr. Jr. Eilmenreich, Berlin*Wilmers*­dorf, Holstinniche*Strasse 27. sz. V. évfolyam Budapest, 1914 SZERDA április 1. 78-ik szám Elsikkadt alkotmány Irta: Dr. Ágoston Péter A magyar alkotmánytannak egy régi és az iskolai tanításba átment elve, hogy Magyarországon minden törvény forrása a nemzet. Ezt az elvet a régebbi magyar kormányok mindig tiszteletben tartották és a törvényhozásnak külső függetlenségét soha meg nem támad­ták. Az uralkodó maga szintén nem gondolt sohasem arra, hogy a törvény­­hozás jogát egyedül a maga jogkörébe vonja. Ezzel szemben az osztrák örökös tartományokban a fejedelmi hatalom a törvények legfőbb forrása, mert ha a­­ törvényhozás nem a fejedelem akara­tának megfelelően működik, akkor joga van a törvényhozó testületet föl­oszlatni és a hírhedt 14. §-sal kormá­nyozni. E kétféle alkotmányjogi alapnak megfelelően, a magyar parlamentnek joga volt kormányt buktatni, ellenben az ausztriainak nem volt. A magyar kormányzat úgy, mint azt 1848-ban ki­vívták, parlamentáris, ellenben az osz­trák bürokratikus volt. A magyar kor­mányzat az angol parlamentarizmussal mutatott hasonlóságot, m­íg az osztrák a német úri kormányzattal. A mienk a népen, amaz az uralkodó jogán nyu­godott. A magyar alkotmány az utóbbi év­tized alatt erősen elhajlott az uralkodói kormányzati szervezet felé. Azok a té-a akiknek előfizetése 1914 március hó­­l-én lejárt, szíveskedjenek a meg­­újításról idejekorán gondoskodni. Ezek, melyeket látnunk kellett és azok a jogszabályok, melyekben a napról­­napra való törvénygyártással a köz­szabadságok egy-egy bástyáját lerom­bolják, mind arra szolgálnak, hogy a magyar alkotmánynak azt az alaptéte­lét, mely szerint a legfőbb jogforrás Ma­gyarországon a nemzet,­­ megdöntsék. Ha visszagondolunk arra, hogy az uralkodó nyolc év előtt hajlandó volt az általános választójogot megadni és utóbb hozzájárult egy olyan javaslathoz is, melynek választójoga mindennek inkább volt nevezhető, csak általános­nak nem; ha meggondoljuk azt, hogy a lefolyt időközben határozott céltudatos­ságot lehetett fölfedezni abban az irány­ban, hogy a kormány hatalma minél korlátlanabb legyen, akkor azt kell hinnünk, hogy az ismert parlamenti eseményeknek azért kellett megtör­ténnie, hogy a parlament és a nép al­kotmányos jogai előbb szűnjenek meg és csak azután jöjjön a választójog. Nem szükséges az eseményeket felújítani. Bizonyos az, hogy azok a törekvések, melyek egy évtized előtt a fejedelmi abszolutizmust akarták az adómegszavazási jog elkobzásával meg­valósítani, csütörtököt mondtak. Tud­juk azonban azt is, hogy a fejedelmi jog előtérbe csak a katonai kérdések folytán került. Azt is látjuk, hogy a katonai kérdések mind nagyobb szere­pet játszanak és azt is, hogy a militariz­­mus folytonos előnyomulásban van. Amikor már most az udvart fölvitó­férfiszereplőit, mindegyikre nézve a következő három kérdést tette fel: — Életkora? — Foglalkozása? — Jelleme a darab elején és a darab­­osították arról, hogy az általános vá­lasztójog parlamentje még kevesebb hajlandóságot fog mutatni arra, hogy a katonai követeléseket megadja, akkor megnyerték egyrészt arra, hogy az általános választójog megvalósítását ne követelje, másrészt arra, hogy miután valamelyes választójogi szabályozás elől kitérni nem lehet, a parlament jogát már előbb megnyirbálják. Mert tudni kell, hogy azzal a kor­mány és az ellenzék egyformán tisztá­ban kellett hogy legyen, hogy ötszáz­ezer választóval több vagy kevesebb nem változtathatja meg az országgyűlés képét s összetételét annyira, hogy ezért szükség lett volna arra a küzdelemre, mely az egy osztályállásunkat szemé­lyes ellentétekbe, sőt ellenségeskedésbe kergette. A két küzdő felet nagyobb ellentétek választották el. A kormány a fejedelmi jogok kiterjesztéséért, az ellenzék az országgyűlésen képviselt nemzet jogáért küzdött. Apróságokért az uralkodó osztály­beliek egymással sohasem tűznek össze. A kormány férfiai kellett hogy tudják, hogy a parlament megrendszabályozá­­sára, a későbbi fejleményekre való te­kintettel, vagy szükség. Tudniuk kellett, hogy a parlamentnek ellenállási jogát még a választójog megalkotása előtt kell lehetetlenné tenni, mert azután már csak országos ellenállás felidézésé­vel lehet ezt megtenni. A kihaló parlamenthez olyan ke­vesen ragaszkodtak már, hogy bizonyos vagy bajuszárnyalással a lélek mélységeibe tudott markolni. E nüánszokért legjobban szerette ő maga elolvasni az egész darabot­, ilyenkor komoran, összeráncolt homlokkal, naphosszat elmerült az olvasásba és a darab jellemeivel társalkodott, föl-fölidézvén a megfelelő maszkokat, melyek e jellemeket a legművészibben fejezhetnék ki. Azt szokta mondani: — A színpadon nincs jellem, a színpa­don csak maszk van. Bajos lett volna utánajárni annak, hogy ezt hogyan értette; tény, hogy az igazgatói szobáig is felhatolt és ott ezentúl holmi dra­maturgiai bölcsesség gyanánt idézték ezt a mondását. De nemcsak a maga mesterségének, ha­nem a színháznak általában és mindennek, ami a színházzal összefüggött, rajongója volt Fridolin. Sőt nemcsak rajongója, hanem bi­zonyos tekintetben mecénása is volt ő a szín­háznak, kockáztatni és áldozni is tudott érte. A beavatottak — és a színházban mindenki beavatott — tudni vélték, hogy a direktort nem egyszer Fridolin segítette ki pillanatnyi pénzzavarából és azt is tudták róla, hogy a maga gázsiját sohasem kérte, hanem meg­várta szépen, amíg megkínálják vele, amely dicséretes tulajdonságát a direktor némely­kor azzal honorálta, hogy egy-egy rosszabb hónapban teljesen megkímélte a zaklatástól és az egész profán gázsiügyet szóba sem hozta a finomlelkű színházbarát előtt. Hogy Fridolin mesternek honnan volt mindig és mindenkor, még a nagy hónapvégi szedánok idején is — amikor még a bonviván is ka- Fridolin mester írta: Bárdos Artur Fridolin egy sokágú és rejtelmes művé­szetnek volt a mestere. Profán és egyáltalában nem mélyenjáró meghatározással azt lehetne mondani róla, hogy színházi fodrász volt, de ezt nemcsak, hogy egy hallatlanul fölényes kézmozdulattal, ő maga h­árítaná el magától elsősorban, hanem csakugyan, ez távolról sem merítené ki azt a foglalkozást, helyesebben: hivatást, melyet Fridolin mester egészen új és egyéni tartalommal töltött meg. Fridolin mester mindenekelőtt páratlanul kitűnő jellemismerő volt. Akadhatnának, akik a jellem fogalmát valami nagyon is meghatá­rozhatatlan, ingadozó és viszonylagos dolog­nak tartják, ezért sietve meg kell állapítanunk, hogy a jellem, — úgy, ahogy ezt Fridolin mester értelmezte — nem efféle szétmálló kocsonya-fogalom, hanem, igenis, egészen ko­moly és pozitív valami, aminek ismerete, a tudomány és a művészet határbirodalmába tartozik. Mikor Fridolin mester, — mindenkor az első jelmezes próbát megelőző napon — ta­nácskozását tartotta a rendezővel — egyik ke­zében a történelmi notesz, másikban az ünne­pélyesen kihegyezett kohiner — pontosan sorra véve a bemutatóra kerülő darab összes végén? A kapott válaszokat egyenként megkö­szönte, pontosan és ihletett komolysággal a noteszébe bejegyezte és máris tisztában volt mindennel. Láthatóan meg volt sértve, ha a ren­dező ez adatokon túl még valami óhaját is közölte az egyes maszkok megfogalmazá­sára nézve. Ezt ő már mind jobban tudta mindenkinél. A meggyőződés biztosságával tudta, hogy az a férfin, aki a darab elején ba­rátságot színlel a hős iránt, hogy a végén tőrbe­csalja, az csakis és kizárólag elől kissé szembelógó és oldalt felkunkorodó, bizonyta­lan színű parókát, helyesebben hajat és apró, keskenyülő bajuszt viselhet és pontosan tudta a különbséget például a szerelmi és a hatalmi tragikumon elvérző hősök maszkja között. Ha akadt is rendező, akire furcsán ha­tott a jellemnek ez a biztosan és kérlelhetet­lenül sommázó maszkbeli kivetítése, mindig kiderült, hogy Fridolinnak van igaza, hogy a legfinomabb lelki bonyolultságok is szépen elfértek az ő skatulyáiban és a színészek szerepükkel teljes összhangban viselhették az ő maszkjait. Azért nem lehetne azt állítani, hogy Fridolinnak nem voltak egészen finom nüánszai is a jellembeli rendhagyóságok ki­fejezésére, egy-egy halk haj fodorintással.

Next