Világ, 1914. május (5. évfolyam, 103-127. szám)
1914-05-01 / 103. szám
3 191 f. május 1. VILÁG élhetetlen élelmességéhez, a maga élettelen élősdiségéhez. Ha így folytatja, az lesz a vége, hogy urastól együtt leszárad az országról, mint a pióca a halottról. Lefelé: ez sincs tán veszedelem, semmi esetre nincs áldozat nélkül. Ám nincs választás egyéb. Szociális politikával, munkáspolitikával, parasztpolitikával a polgárság nyilván maga alatt vágja a fát. De hogy elmulasztott feljutni rá, most már csak ezzel juthat fel a fára. Lehet, hogy egyszer meghal bele. De hogy addig is éljen, ahhoz abba kell hagynia az öngyilkosság politikáját. A halálig, még szép darab élet van, sőt lehet újjá is születni, úgy sohasem kell félni a haláltól, hogy ettől való féltünkben ne akarjunk élni. S egyelőre a kilátás nem is ily tragikus." Egyelőre s még nagy ideig a mi fejletlenségünk közepett a munkáspolitika s a parasztpolitika az, amit mindenütt egyebütt polgári politikának neveznek. Egyebütt a munkásság már a szindikalizmusnál tart, vagyis a parlament lenézésénél. Nálunk az általános választójog szociálisig programmpont. Nálunk a legforradalmibb törekvés, a paraszti, a legpolgáribb jóért folyik: a tulajdonért. A szabadságok, melyekért barrikádok emelkedhetnek, polgári szabadságok. A kenyérkérdés, mely nálunk a legfőbb szociális kérdés, legalább is annyira a polgárság kérdése, mint a munkásés a paraszté. Sőt még inkább, mert a munkás az ő pörölyével, a paraszt az ő két karjával elmehet tengerentúlra, de a polgár, az ő nyomorult diplomájával, boltjával vagy egyél nin eseti fenségével hová mehet? Ő igazán magyar, a legmagyarabb magyar, mert bár itt sincs helye, de a nagyvilágban még kevesebb a helye. Itt élnie kell, de ma csak halnia lehet. Ha élni akar, akkor szakítania kell az uriság álmával s belejózanodnia a lefelé való alázatosságba. Le kell szá Hania büszke omnibuszáról s május elsején gyalog kell kizarándokolnia a népligetbe, így még elérheti, hogy valaha automobilba ülhessen. A Klára fia írta : Ady Endre Mink minden és mindenki vagyunk, magunk vagyunk akkor is, ha az isten talán Klárák bőrébe bujtatott. Talán én vagyok ez a Klára, talán a nagynéném, talán a néném, talán a húgom, talán az unokahúgom. De Klára vagyunk, aki fiút akar, esetleg fiút kap, esetleg csak fiút óhajt, de életünk mindenképpen a Kláráé. Klárát az isten kegyelmesen megjutalmazta azért a nagy erényért, hogy sokáig szép asszony volt. Amit kért az istentől, azt ugyan nem kapta meg, mert makacsul, egyre leánygyermeket kért. De nagyobb volt a jutalom, sokkal nagyobb, mint Klára álmodta légyen is, aminthogy Klára erénye is több volt a szépségnél. Klára soha soha el nem vonta az ő szépségét irigyen az élet és a világ elől. Háromszor ment férjhez állami, isteni és társadalmi formák között. Az első férjét ő kergette a hálálba, a második magától halt meg, a harmadiktól elvált. De ezek a férfiak csak köteles firmák voltak a Klára asszony szépségboltján Klára úri családból, ízléssel, ambíciókkal, nyugtalan boldogság-vágygyal került ki. Ám férj nélkül inkább elpusztult volna, de meg nem hódol senkinek. Mikor a Klára harmadik férje meghalt, ötvenesztendős volt Klára. S első ura idejéből nőtt fel mellette a fia, a szép, a daliás György. A szép Györgynél méltóbb jutalmat senki se kívánhat egy sikerült asszonyéletért. Klára sem kívánt s ahogy nőtt-nőtt a fia, úgy hálálkodott az istennek Klára. Mivel vagyon, ház, dox nélkül maradtak sem György leánynak Gróf Andrássy Gyula, aki hosszabb utazást tett a Balkánon, ma visszaérkezett Rusznyik, férjhez adni bajosan lehetne. Akkor jaj, akkor még az következhetnék, hogy eladja a leányát Klára. Isten előrelátóan megmentette őt e szörnyűségtől s ezért adta neki Györgyöt. Tehát ötvenéves volt már Klára s a fia huszonhárom. Ez a fiú pompás, erős legénynyé, igazi férfiúvá fejlődött. De a lelke, mondjuk, a lelke, a lelke csodálatosképpen mintha az anyjából hozzá költözött volna be. Így se jól mondjuk, mert Klárának a lelkével nem bírt meg az ötven esztendő. Klára még a szépségéből se fizetett ki mindent vámként az időnek. Klára alapjában olyan fiatal maradt, mint a fia. S a férfiak boldogítására vágyott annyira, mint György a nőkére. Párbaj ebből anya és fiú között nem lehetett, nem is lett. Klára szomorúan ismerte be, hogy az ő belső, rejtett, ép fiatalságát nem méltányolják. A kenyérbölcseség kényszerítette tehát, hogy a fia hódító fiatalságára gondoljon. Pár éven keresztül azt cselekedte György, amit minden léha, csinos, fiatal magyar ember cselekszik. Flörtölt leányokkal s betyárkodott fiatal, társaságbeli asszonyokkal. Klára asszony hasonlóan gyümölcstelenül töltötte el ezt a pár évet, Ő viszont a vénülő, hajdan szén asszonyok szokása szerint a nagyon fiatal emberekhez, György kortársaihoz volt májas. Eközben Klára és György fölszedték az összes fölszedhető pénzkölcsönöket a rokon C, ismerős úrifamiliáktól. De szükség esetén csináltak adósságot mindenütt és már sehol se lehetett több adósságot csinálni. * Klára nem mert komolyan, egyenesen beszélni a fiával, de bízott a saját vérében és jó csillagzatában. Anyai szíve sajgóit, fájt, amikor elgondolta, milyen áldozat vár Györgyre. De azzal vigasztalta magát, hogy ugyanez az áldozat Györgyöt egyben fölszereli az élet vidám gyönyörűségeinek kiküzdésére is. S ugyanekkor agyában egy listát csinált Klára a társaság azon asszonyairól, akik csúnyábbak és vénebbek, mintsem annyi szerelemhez jussanak, amennyire vágynak. Valami titkos tartózkodással azonban negyvenötéves asszonynál idősebbre nem gondolt Klára. De a tervezéstől fogva eddig alig észrevett aszszony-társaságokba hordta a fiát. S úgy kezdték emlegetni a legjobb családok nem fiatal asszonyai Klárát, mint egy páratlanul nemes, jó, idősebb barátnőt. Klára házába beütött a bőség, a szép György grófokkal barátkozott, Londonban csináltatta a ruháit s lóversenyeken lovagolt. De egy napon már maga Klára is megdöbbent. Túlságosnak találta György életmódját s anyai és asszonyi ösztönei azt súgták, baj van. Klára tudni akart mindent s megtudott mindent. György egy előkelő dámának, a család egy dölyfös rokonának a gyakori vendége. Egy gazdag,, egy rangos, egy nagyon csúnya, öreg dámának, akivel Klára leánykora óta nem beszélt. És Klárának egyszerre eszébe jutott, hogy ő együtt volt zárdában ezzel a nővel. Számított, számítgatott s rájött, hogy ez a nő legalább is annyi idős, mint ő, Klára. Ezerféle düh szállt fejébe, mellébe, hátába. Egy kilesett napon meglepte őket, elment a fiáért. „Ilyen gyalázat, ilyen istentelenség, a mi tisztes korunkban“, hörögte Klára a meglepett öreg, kastélyos, szerelmes nőnek. És kézenfogta a fiát s mialatt a másik öreg asszony elájult, fejedelemnői haraggal elcipelte. Györgyöt, a daliás Györgyöt, a fiát, az életét, a múltját, a sikerét, a büszkeségét, a sorsát. . A delegáció munkája Andrássy Budapesten Budapest, április 30. A képviselőház ma elfogadta a kereskedelmi költségvetést s a delegáció hadügyi albizottsága meghallgatta lovag Krobatin Sándor hadügyminiszter expozéját. A parlamenti munka gyors tempóban halad tehát s nem kell prófétának lenni annak megjóslásához, hogy a költségvetést három-négy ülésen elintézik. A képviselőház ülései iránt való érdeklődést teljesen háttérbe szorítják a delegációs események s már azokból a nyilatkozatokból is, melyeket a Világ. ma közölt, kiderül, hogy az ellenzék igen éles, alapos bírálatra készül. Feltűnt ellenzéki körökben, hogy Jagow, a német külügyi államtitkár a Reichstag külügyi bizottsága előtt nagyon lekicsinylő hangon nyilatkozott a magyar függetlenségi pártban észlelhető hármasszövetségellenes mozgalomról. Ez bizonyára szóba kerül a delegációban s bizonyára rámutatnak arra is ellenzéki részről, hogy míg Jagow kijelentette, hogy a hármasszövetség között nem jött létre újabb egyezmény, addig gróf Berchtold expozéja egy ilyen egyezmény létesülésére tesz célzást. A delegációs vita alkalmával természetesen alig lesz elkerülhető a belpolitikai kérdések megvitatása. A pétervári út körül ma már aligha lesz vita. Gróf Károlyi legutóbbi nyilatkozatai bebizonyították, mennyire helytálló volt az a közlésünk, hogy csak gróf Károlyi utazik el Pétervárra s ő is csak rokoni látogatásra. Arról,, hogy függetlenségi képviselők is elmennek Pétervárra s mint függetlenségi képviselők mennek el, sohasem volt szó, amint azt meg is irtuk. A román megegyezési tárgyalások kétségkívül szóbakerülnek s különösen, beható vita tárgya lesz a monarchia és Románia viszonyai. Andrássy és II. Vilmos császár fia pestre. Egy hirlapiró előtt gróf Andrássy következőképp nyilatkozott utazásáról: — A lapok azt írták, hogy a kegyelmes úr Három ízben találkozott a német császárral. Tény ez? — Igen. Első ízben a korfui múzeumban találkoztunk, ahol a német császár, aki nagyon érdeklődik a régiségek iránt, hosszabb előadást tartott előbb az egyes kiásott tárgyakról, azután azokról a korszakokról, amelyekből ezek a régiségek fennmaradtak, majd több régészeti kérdésről. Másodízben a görög király balkonján találkoztunk. —■ Hogy került a kegyelmes úr a balkonra? — Egy precesszió volt, amelyet a német császár a görög királyhal együtt a görög, király balkonjáról nézett végig. Én a precessziót alulról néztem s mikor a balkonról megláttak, felhívtak. —- És harmadizben? —- A korfui ásatások színhelyén, ahová a német császár gyakran kijár. Itt egy délután találkoztunk. ~ Hosszabb ideig tartott a találkozás? —- Ha jól emlékszem, három órától este hétig. — A görög királyival is találkozott a kegyelmes úr? — Igen. A görög király Athénből gyakrabban átrándul Korfuba. Két ízben beszélgettünk. — Korfuból hová utazott a kegyelmes úr? — Albániába, Durazzóba. Meglátogattam Wied fejedelmet és nála ebédeltem. Wied fejedelemnek sok nehézséggel kell még megküzdenie. Északon nagy gondot okoz a határ kiegészítése, délen pedig a görög kérdés. Durazzóban láttam egy csomó albán szökevényt, akik a montenegrói hatalom előszöknek arról a területről, amelyet Európa Montenegrónak adott. Ezeket a menekülteket Albániának kell eltartania, ami sok költségbe kerül. — Durazzóból hová utazott a kegyelmes úr? — Szkutariba, onnan pedig Cettinjébe. Nikita királynál audiencián voltam. A király azután kocsiján körül vitt Cettinjében és megmutatta a város nevezetességeit. Többek között megmutatta azt az ágyút, amelyből a balkáni háborút bevezető első lövés elhangzott. Az ágyút, amelyet Nikita fia sütött el, mint emléket a város egyik közterén, egy klastrom előtt állítottak ki. Nikita király egy rendjelet is adott nekem. Péntek ■■ jiwunao »«»in Radikális sajtó nélkül nincs radikális közvélemény