Világ, 1914. május (5. évfolyam, 103-127. szám)

1914-05-07 / 107. szám

Csütörtök —­ Panama­tó tengernagyok. Kamimura japán tengernagy után, akit nemrég tartóztattak le, mert pénzt fogadott el angol hajógyáraktól, most Fuji tengernagyot is vád alá helyezték, akit ugyanilyen panamákkal vádolnak. A vád szerint Fuji tenger­­­nagy 1911 januártól 1912 szeptemberig 352.000 jent kapott a japán haditengerészet angol szállítói­tól provízió gyanánt.­­ Az Omnia mai új műsora egyike a legjob­baknak, melyek az Omniában e szezonban bemu­tatásra kerültek. A főbb slágerek „Csak azért is!“ 3 felvonásos vígjáték, „Az éjféli vendég“ életkép. 4 felvonásban, „A hívatlan vendég“ szinmű 2 fel­vonásban és „Fehér és Fekete“ amerikai humo­­reszk. A műsor többi száma is csupa elsőrendű látványosság.­­ — A tiltott zónák. A nemzetközi léghajó szövetség Bonaparte Roland herceg elnöklésével Parisban értekezletet tartott, amelyben, utalással arra, hogy könnyű volna fotografáló­ készülékeknek léghajókon való használatát teljesen eltiltani, más­részt pedig, utalással arra, hogy a tiltott zónák sú­lyosan akadályozzák a léghajózást, többrendbeli óhajt hangoztattak a tiltott zónák ellen és elhatá­rozták, hogy óhajaik érdekében lépéseket fognak tenni a kormányoknál. •­­­ Öngyilkos gyöngykereskedő. Parisban a Bastille-té­ren tegnap este egy ember főbelőtte magát. Mikor ráakadtak holttestére, egy kis bőr­­táska hevert mellette, amelyben vagyont érő gyöngyök voltak. Az öngyilkos Reinhorn Leó ro­mán gyöngykereskedő, aki Bukarestben lakott, de folyton utazott és úgy az európai, mint az indiai gyöngypiacon jól ismerték. Drágaságait a rendőr­ség vette őrizetbe és értesitette az öngyilkosságról bukaresti rokonait. . . Gyilkosság a fürdőparkban. Buziáson a fürdőparkban egy Ruzek István nevű legényt szó­váltás közben ag venis zur la Blózsa József kiszolgált katona. Ruzek halálos sebével egy darabig még fu­tott a menekülő Blózsa után, de futása közben összeesett és meghalt. — Jardin d’Hiver, Nagymező­ utca 22—24. Minden este nagy kabarét- és táncelőadás. Kez­dete féltiz órakor. — Halálozás. Dr. Demkó György egri prépost­­kanonok,­ a budapesti egyetem volt rektora tegnap dél­után Balatonfüreden, ahová gyógyulást keresni ment, életének ötvenkilencedik évében elhunyt. — Holttestét Eger­be szállítják és ott fogják eltemetni. RENDŐRI HÍREK klon­zolások. A Rákóczi-út és Múzeum­ körút sar­kán a 635-ös számú villamos elütötte Tótika János kő­faragót. A fején sérült meg.­­ A Kerepesi-út 57. számú ház előtt a helyiérdekű villamoskocsi elgázolta Bognár József napszámost. A kerekek mindkét lábát levágták. — Az Andrássy­ út 51. számú h­áz előtt Kató Gábor bérkocsis 1.340-es számú kocsijával elütötte Menyhért Izidor férfiszabót. A fején sérült meg. — A Váczi­­körut 11. számú ház előtt az 518-as számú villamos­­kocsi elütötte Nagy Lajosné háztartásbeli nőt. A ke­rekek a ballábát levágták. — Újpesten az üllői­ út 194. számú ház előtt az 1010-es számú Városi villamoskocsi elütötte Vasa Istvánná háztartásbeli nőt. ‘ Életuntak. A Mária Terézia-laktanyában Szabó János pallér megmérgezte magát. A XVII. számú hely­őrségi kórházba vitték. — Vadász­ utca 34. szám alatt Kemenes János szabósegéd hasbalőtte magát. — Az összekötő vasúti híd pesti oldalán egy ismeretlen férfi oszlásnak induló holttestét fogták ki a Dunából.­­ Zongorák, pianínók, harmóniu­mok, valamint a „Virtuola“ művészek játékát leghívebben reprodukáló önműködő zongorák minden igénynek megfelelően, készpénzért, valamint a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett, nagy választékban szerezhetők be a „Musica" részvénytársaság zongoratermeiben (VII., Erzsébet­­körút 51., I. em. Körúti fürdőpalota.1 X Hajrá, utána! Dr. Haáz és Waldmann példát­lanul nagysikerű világrevüje eddig elé tit, az utolsó helyig eladott házat vonzott. Nagyon célszerű a je­gyekről a nappali pénztárnál lehetőleg napokkal előbb gondoskodni, mert az esti pénztárnyitásig már minden jobb jegy elfogy, azért pedig, hogy a látogatók a hely­színen tudják meg, hogy már csak olcsóbb helyek vannak — ha ugyan vannak —, nem érdemes tolon­gani és azután boszosan távozni. x Royal-Orfcum. A téli hónapok nagy sláger mű­sorait is messze túlszárnyalja a Royal-Orfcum grandió­zus májusi műsora. Schenk B. igazgató tüneményes illúzióit, csodás és utolérhetetlen bűvészmutatványait, a Piccolo Company — 25 törpe művész és művésznő — hihetetlenül bájos színházi varieté és cirkuszi előadását, Fred Marion nagyszerű hangszerimitációit, K. Solt­ Herrain új kupléit, The great Santell gyönyörű pro­dukcióit estéről-estére viharos tapsokkal honorálja a zsúfolt ház lelkes közönsége. A nagyszerű műsor méltó és utolérhetetlen befejezése a varieté-színpadokon még eddig nem látott és sohasem produkált „Színpadi vízi­­játék“ Fontaines Lumineuses — csodás szinpom­­pájú és világító nyolc méter magas szökőkutak és viz­­zuh­atagok. Ma csütörtökön, május 7-én délután a mérsékelt helyáru családi előadáson­ fellép Schenk B. igazgató, a Piccolo Company és az összes attrakciók. VILÁG 1911. május 7. 13 SZÍNHÁZ ■MON/ÉL­SZE­T (*) Charles Dalmorés. Sámson után ma este Don José szerepében lépett az Operaház közönsége elé Charles Dalmorés, a Metropolitan Operahouse kiváló tenoristája. Múltkori megállapításaink után kevés újat mondhatunk róla. Helyenként szine­­vesztett, de* még mindig üdén csillogó orgánuma, nagykulturájú énekművészete szépen érvényesül­tek ebben a szerepében is és méltán rászolgált a tüntető ünneplésre. Carmen szerepében ismét Sza­mosi Elzát hallottuk- A művésznő kitűnő diszpozí­cióban volt és olyan alakítást nyújtott, amilyenben régen volt részünk hazai színpadon. Az együt­tesből még Rózsa erőteljes Escamilloja emelkedett ki. Az előadást a szabadságáról visszaérkezett Egisto Tam­o vezényelte szenvelgő finomkodással, úgy hogy pálcája alatt széthullott Bizet remek partitúrája és megtörtént az a furcsaság, hogy a dirigens a gyermekkarnál összezavarodott és üte­mekkel vitte előre a zenekart. Kis hiba, hogy na­gyobb fennakadás nem történt. A kisszámú kö­zönség lelkesen ünnepelte a főszereplőket. (*) Népopera. Quaranta lovag társulata m­a este az „Aidá“-ban folytatta népoperái vendégjáté­kát. A nagy apparátust igénylő opera előadása az eddigieknél is fokozottsabb mértékben érdekelte Bu­dapest zenei közönségét: a szinlap a legkitűnőbb olasz énekeseket hirdette, olyan neveket, amelyek már hosszú idő óta nemzetközi hírűek és így ért­hető, hogy a színház hatalmas nézőtere zsúfolásig megtelt előkelő, kvalitásban is számottevő közön­séggel. Az előadás valóban minden tekintetben elis­merést és dicséretet érdemel. Színpadon és zene­karban egyaránt ívelvén volt mindenki, a nagy együttesek elementáris erővel hallottak, nem volt semmi stílus­ vagy hangulatot zavaró az egész est folyamán. Lelkesedéssel kell megemlékezni első­sorba Pasauale La Rotella karmester munkájáról. A fiatal dirigens, ha talán kelleténél nagyobb fizi­kai munkát is fejt ki, ma este mutatta be képessé­geit teljes mivoltukban. Az „Aida“ partitúrája pró­baköve a dirigensi művészetnek és a mai produkció hozta meg La Rotella teljes diadalát. Ebben a fia­tal és talán éppen azért néha szertelen karmester­ben meg van az a nagyvonalúság, az az egész pro­dukciót egységes kézzel összefogó erő, amit hiába keresünk mindig az Operaház nagynak tartott olasz karmesterében, az elaprózott részletekkel dolgozó, pointillista Egisto Tangónál. Stílus és lendület volt az egész előadásban. La Rotella különösen nagyszerű ökonómiával építette föl a nagy finálé­kat. A női főszereplők közül ezúttal kivételesen nem Aida, hanem Amnerisz személyesítőjét illeti az elsőbbség. Ladislava­­Hotkoska a neve után ítélve, lengyel nő lehet, az e­gyptusi királylány szerepét azonban kifogástalan olaszsággal jó hanggal és ki­váló énektudással reprodukálta. Kitűnő volt a meg­jelenése is: igazi királynői alak, ritka nemes, Erzsé­bet királyné ifjúkori képeire emlékeztető szép fej. Ester Mazzolini az elmúlt nyáron a venonai aréná­ban énekelte Aida szerepét. Az olaszok könnyen túl­teszik magukat a tremoláló hangon és így érthető, hogy ott tetszett. Mi, nem olaszok minde­n hanfi­­zásbeli erőssége, kiváló dinamikája és csiszoltsága mellett sem tudunk lelkesedni ezért az örökösen re­megő orgánumért, szinte trillázott minden hangjá­val az énekesnő, aki azonban mindamellett nagy si­kert aratott. Luigi Fusati volt Radames. Képzett, jó énekes, a tenor­­a friss, dús árnyalású és ahol kell, erős is. Különösen szépen énekelte a híres „celeste Aida” -t, amelyet meg is kellett ismételnie. Nagyon jó volt Eresli Carozzi a főpap szerepében, Amonaszot a tegnapi Rigoletto. Enrico Nani éne­kelte nagy hatással. A közönség sokat tapsolt és lel­kesen ünnepelte a főszereplőket a karmesterrel együtt, sokszor nyílt színen és minden felvonás után is. (*): Hubay-ünnepély. Május hó 10-én, vasár­nap, délután öt órakor Rákospalota képviselőtes­tülete Hubait Jenő, a nagynevű hegedűművész tisz­teletére a Vigadóban hangversenyt tart abból az al­kalomból, hogy a község egyik utcáját Zlubay Je­nőről nevezte el. Az ünnepélyen és a hangversenyen Hubay Jenő is részt vesz, aki a hangversenyen Vieuxtemps és Schubert darabjait és saját százé­i­ményeit adja elő. A hangverseny többi száma mind Hubay Jenő szerzeménye. A hangverseny után este félnyolckor díszvacsora lesz. (*) Az uj földesur. A budai színkörben már ■ esre bemutatták az „Uj földesur“ at. A közönség nagy tetszéssel fogadta a bemutatást és tapsolt Fodor Ellának, aki Hermini és Grofius Margitnak, aki Elizt, továbbá igen lelkesen Jákó Amáliának,­ aki özvegy Pajtaynél játszotta. Tetszettek még a Szedő, Kertész, Tábori. Közönség elég nagy volt.­­ (*) Zeneakadémiai növendékek az Operabál­ban. A Zeneakadémia igazgatóságának kérésére az­ Operaház igazgatósága elhatározta, hogy az operaii tanfolyam három jeles növendékét, trudanovits Má­­­riát, Vas Flórát és Sámson Máriát az Operaház elő­adásainak keretében lépteti fel. Az első ilyen elő­adás május hó 7-én, csütörtökön este nyolc órakor­ lesz, amidőn a Trubadur Írót fő­hős sz­erepében»­ Budanovits Mária és Vas Flóra lépnek fel. Egy ké­­­sőbb meghatározandó napon Sámson Mária fog fel­lépni a Bohémélet Mimi szerepében. (*) Móricz Zsigmond új darabjai. Móricz Zsigmond, a kiváló magyar elbeszélő, legközelebb­ befejezi új színpadi munkáját, amely a jövő sze­e­zonban a Vígszínházban kerül bemutatóra. Az új Móricz-darab háromfelvonásos paraszt-vígjáték, a­ címe „Szívem“, főszerepeit valószínűleg Varsányi­ Irén és Hegedüs Gyula fogják játszani. (*) Hangverseny a Tanítók Otthonában. A­ Magyar Tanítók Kultur­ Színpadán holnap, csütört­­tökön este nyolc órakor hangverseny lesz. A hang­versenyt dr. Kacsóh Pongrác fővárosi zenei fő­igazgató rendezi és gazdag, változatos műsorán a­ következők szerepelnek: Arányi Frigyes,­­Voititz­ Margit, Udvardy Zsigmondné és Takács Kornélia működnek közre zenei produkciókkal. Dr. Kacsáré Pongrác ,szabadelőadást tart ..Mozi, művészet és műveltség“ címmel és utána bemutatóra kerülnek a Magyar Pedagógiai Filmgyár készítményei. A jegyek ára egy, két és három korona. .Tegyék a Ma­gyar Tanítók­­Otthona helyiségében (Kinizsy­ utca 16. szám) válthatók. (*) Reinhardt budapesti műsora. Mint évek­ sora óta, az idén is ellátogat hozzánk Max Rein-­­hardt, a berlini Deutsches Theater együttesével.­ Május utolsó hetében kezdődik a Vígszínházban a berliniek vendég­játéka, amely megszakítás nélküli folyik majd június közepéig. A vendégjáték mű­sorát még nem állapították meg véglegesen, egy-­ re csak három darabról tudjuk biztosan, hogy­ a berliniek el fogják játszani. Ez a három darab:­ Strindberg „Wetterleuchten“ című drámája, amely­nek férfi főszerepét Wassermann fogja játszani,­ Karl Vollmöller „Mirabel“ cím­ű­ pantomimeje,­ amelyben — mint már jelentettük — Ledák Sárii is föllép és egy Shakespeare-dráma, a «Jánosi király“. Tervbe vették ezenkívül Karl Steinheim! .Der Snob“ című vígjátékának az előadását is.­­­­*) Traviata — Bohémélet. Verdi és Puccini­­e népszerű dalművei kerülnek sorra csütörtökön és­ pénteken a Népoperában nagy sikerekkel vendég­szereplő olasz operatársulat előadásában. A „Tra-­ viata" címszerepében új koloraturénekesnő mutat­i kozák be, a fiatal Tokion linenkel, aki külföldön­ már nagy és jelentős sikereket aratott. Alfrédot, Carpi énekli, a Don Pascinale-ban bemutatkozott kiváló tenorist­a, Romano Rasponi lesz, az idősebb Germánt. A pénteki ,,Bohémélet“ előadásán Bal­­dassare-Tedeschi asszony, a minapi nagyszerű! Pillangókisasszony énekli Mimi szerepel. (*) A Király-Színház opere­újdonsága. "A Szibill sorozatos előadásait e hó végén bemutató szakítja félbe a Király-színházban. Május 30-án ker­­rül színre az idei évad utolsó opereht­ újdonsága, Paul Rubens-nek. ..A hollandi lány " komponistá­jának, új operettje, amelynek Kapsuvár kisasszonya a cím­é. Az operettben két nagy női szerep van: az egyiket, a címszerepet, egy fiatal énekesnő fogja alakítani, aki eddig még nem lépett fel a Király­­színházban, a másikat, egy komikus női szerepet Medgyaszay Vilmának vagy Kürti Klárának szánta az igazgatóság. Mind a két művésznővel megindul­tak a tárgyalások s a legközelebbi napokban eldől, a kettő közül melyikkel egyezik meg a Király­­szinház. (*) Bábjáték. Az Iparművészeti Társadat üllői-úti palotájában e hó közepén, a gyermekmű­­vészeti kiállítással kapcsolatban, bábjáték-előadá­sok lesznek. Orbók Lóránd bábszínháza, melyet szűkebb művészi körökben már évek óta ismernek, ezúttal lép először a nyilvánosság elé néhány elő­adással. Az előadásokhoz a darabok nagy részét Rhédey Tivadar, a finomtellú poéta írja, a kísérő zenét pedig Zárjon G. Vilmos, a fiatal talentumos zeneszerző. A díszleteket és ruhákat Muhics Sásá­r dor, a jeles iparművész tervezi

Next