Világ, 1914. december (5. évfolyam, 307-333. szám)

1914-12-04 / 307. szám

Vilmos császár tegnap Boroszlóban meg­beszélést folytatott Frigyes főher­ceggel, az osztrák-magyar hadse­reg főparancsnokával. A főparancs­nokot Károly Ferenc József trón­örökös és­­Hötzendorfi Konrád gya­logsági tábornok, a vezérkari fő­nök kísérte. Al szerbek Belgrádot, nehogy helyőrsé­güket az elfogatás veszélyének te­gyék ki, harc nélkül adták fel. Csa­pataink a Száván át és déli irány­ból hatoltak be a fővárosba és el­foglalták a délre elterülő magas­latokat. Csak az ellenséges utóvéd­del fejlődtek ki kisebb harcok, me­lyek közben 200 szerbet elfogtunk. A Zemplénbe betört oroszok teljes meg­­verése és az ország területéről való kiűzése, sikeresen halad előre. Helyzetünk az északkeleti harctéren tegnap nem változott. Vilmos császár ma meglátogatta a Cen­­stochan táján harcoló osztrák-ma­gyar és német csapatok egyes ré­szeit. Ypern lövetése már egy hónapja sza­kadatlanul tart. Északi Flandriá­ban az összes francia csapatok ve­zetését Joffre Foche tábornokra bízta. I Az amerikai sajtó nagy agitációt fejt ki Anglia ' ;'«f» ^ .­­'-t Egy erősebb orosz hadoszlop megszál­lotta Sáros vármegyének északke­leti határszéli részét. Az oroszok visszaverésére már megtörténtek a szükséges intézkedések. A török csapatok alig­­ ötven kilomé­ternyire vannak Teherántól. A mo­hamedán perzsa lakosság minde­nütt lelkesen csatlakozik hozzájuk. A civil profiin. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk! — nehéz kívánság ez ma, ami­kor nagyon sok és nehéz pénzt kell le­tenni egy kevés és könnyű kenyérért. Nem is szabadna már kenyérnek mon­dani! Hála annak a nagy ember­­szeretetnek és szociális előrelátásnak, m­elylyel sorsunk intézői bebizonyítot­ták, hogy egyforma talpraesettséggel tudnak bennünket — békében vagy há­borúban a nyomortól megmenteni, a miatyánknak is variálódnia kell! így kell ezt már ezentúl elsóhajtani: — Mindennapi kalácsunkat add meg nekünk! Kenyerünk ma már a kalács rangját érte el és igy volna jogunk azt hinni, hogy az eddiginél különb urak vagyunk és az életnívónk emelkedett. Aki talán nem hajlandó ezt a puszta gondolatjá­ték alapján elhinni, az tekintsen be azokba a lakásokba, ahol síró családok annak a lehetetlen talánynak a megfej­tésén emésztik az életüket, hogy min­den oldalról lefogyott jövedelmeikből, hogyan teljék a minden oldalról föl­­emelkedett áru nélkülözhetetlen cik­kekre,­ a«s.Hkül­­ú­.jgy, S .,«•a%üfö*het&­­len ‘ szót gyáván és szomorúan a leg­szűkebbre ne szabták volna? És miután a háború a kormányt és mindazokat a tényezőket, akiknek a szociális lehetetlenségek kiküszöbölése a dolguk, ilyenformán hozzásegítette ahhoz, hogy a puszta passzivitás által a magyar társadalom életszínvonala emel­kedjék, célszerűnek látszanék a hábo­rút, mint állandó intézményt fenntar­tani. Úgy látszik, a dolgok ilyen fejlődé­sének vannak fokozatai. Minden kezdet­leges, magától lett állapotban elérkezik egyszer az idő, mikor a fejlődés élén álló férfiak rendezik ezeket a maguktól lett állapotokat. Mindenki, aki az em­beri művelődés történetét ismeri, tanú­bizonyságot tehet ezen alapvető igazság mellett. Itt van példának a magyar tör­ténelemnek éppen szóban forgó jelen­sége. Életszínvonalunk az arra hivatottak szelíd nembánomsága folytán a kenyér­től­­ a kalácsig színvonalra emelke­dett és miután ez így megvan, meg­érkezik a kormány, hogy a megszületett helyzetet okos törvényekkel és jó rendeletekkel szabályozza: a vaskor­­szakbeli ember leszáll a kőkorszak em­beréhez, hogy zilált fejlődési állapotait rendezze ... De hát mindez megtörténhetett volna egy-két hónappal ezelőtt is! És min­denki szívesen elengedte volna az összes analógiákat, hasonlatokat, ha a gabona és a liszt árát az augusztusi és nem az októberi árakon limitálják" .Hiszen m­ost olyan, mint megkegyelmezni a ha­­lálraítéltének és azután végrehajtani azt rajta. Az érdekelt lelkiismereteket talán megnyugtatja az, hogy előre figyelmez­tették a közönséget a takarékosságra és arra is, hogy legyen megpróbáltatásokra elkészülve! A megpróbáltatás: — ez ter­mészetes. Nem lehet elképzelni, hogy a világháború elmúljék tőlünk anélkül. Az esztergomi fogolytáborban Egy tartalékos hadnagy feljegyzései ... Őrségre vonultam a legénységgel. Csupa zempléni megyei és szabolcsi népfölkelő. Hideg szél fújt, havas eső csapkodta feltúrt gallérú kabátjainkat. Az őrszoba fedett helyi­ség, megvéd az eső ellen, de kályha bizony nincs benne, kegyetlen hideg van itt is. A kály­hának legprimitívebb formájához kell folya­modnunk: nagy fahasábokból tüzet rakunk. Csakhamar barátságos lángok lobognak fel a máglyáról, feléjük fordulnak a meggémbere­­dett ujjak, kifelé fordított kérges tenyereik, amelyeket aztán jólesőn dörzsöl össze a tulaj­donosuk. A legénységnek az a része, amelyik nincs poszton, letelepedik a tűz körül, oda­ülök én is és hallgatom a népfölkelők beszél­getését. A ropogó fahasábok, a csendesen terjedő meleg, a tűz barátságos fénye lassanként közlé­keny ínvé tette az embereket.. Eszükbe jut az otthon, az elhagyott család, a kunyhó meg a kis földecske- Sóhajok szállnak fel a nehéz férfikebtekből: meddig maradunk még itt? Azután gazdaemberek gondjai: el­vitték-e a lakót, megvették-e a Riskát? Az országúton kerékpáros igyekszik előre. A szobában ülök utána tekintenek. Megszólal az együk. ..Milyen jó lehet annak ott a bejsziklin, mehet, amei­re a­kar. — Miért mondja „bejszikli“? — kérdezem a nagybajuszú népföllkelőtől. — Úgy hitják azt Amerikában. A kis intermezzo új beszédtémát vet fel. Amerika. Van az emberek között még három, aki megjárta az Újvilágot. Megindul a beszéd a tengerről, a nagy hajóról és nem marad el a szociális igazság leszűrése sem; csak az olyan embernek érdemes kivándorolnia, aki annyit hagyhat itthon, hogy gond nélkül megélhet a családja. — Sóikat lehet keresni odaát, — mondja az egyik amerik­ái népfölkelő, — de nehéz a munka és ha pénzt küld haza az ember, mire ideér, elfogy az is.. Az ember hazajön és me­gint nincs semmije. A beszélgetésnek mozgalmas jelenet vet véget. A konyhánál kitűzik a zászlót és az időközben hatalmas csoporttá tömörült öt­ezerkétszáz fogoly ajkáról egetverő hurrá­kiáltás tör fel. Az őrség közrefogja őket: húsz szuronyos népfelkelő ötezernél több foglyot, indulnak a vacsorakiosztáshoz. Délután fél­négy van. A konyhában hatalmas katlanokból mérik a forró teát. — Soldat! Kamerad! — hívogatják a fehérkötényes népfölkelők az oroszokat, mint­ha szükség volna h­ivogatásra. Mennek azok maguktól is, tolonganak, tülekednek, hogy minél előbb érjenek a teáskatlanokhoz. Előbb azonban a kenyéradagot veszik át. A konyha egyik ablakából nyújtják ki a ke­rekre sült komiszkenyereket. Két embernek jut egy cipó. Az, aki átveszi, rögtön megcsi­nálja az elvi elosztást: a körmével barázdát húz a kenyér barna héján, vigyázva, értő szemmel, nehogy a másikra több jusson. So­kan suly szerint osztják el társukkal a ke­nyeret magukbeszítette, gyermek játékszerű primitív mérlegen. Azután megkapják a ke­nyérhez a teát és a szuronyos őrök között el­indul a menet vissza a szállások felé. Mire odaérünk, üres a teáscsajka, elfogyott a ke­nyér. Csak egyesek osztozkodnak még a teán, ami természetesen nem megy veszekedés nél­kül. Van ugyanis nagyon sok a foglyok között, akinek nincs csajkája. Ellopták tőle, vagy el­adta önként. Az ilyen csajkátlan fogoly társul olyannal, akinek nagy csajkája van, amibe két adag is belefér. Vízzel kimérik, medig ér a folyadék színe egy-egy adagnak, kis lécen rovatkával megjelölik a két „vízállást“. A va­csoránál aztán beállítják a rovásos lécet a teába, csak addig szabad inni az egyiknek, amíg a folyadék színe eléri az alsó rovátkát! A másik éles szemmel vigyáz rá, hogy társa egy milliméterrel se csalja meg. A foglyok hazatérnek szállásaikra. Kis ideig még folyik a vidám beszélgetés itt is ott is felhangzik foszló akkordja egy mélabús orosz nótának, aztán elcsendesül minden, le­száll az est és sötétség borul az egész táborra Csak az őrhelyen pislog kis világosság. Csend van a ködbe burkolt völgyben. Az emberek pihenni törnek. A posztokat felváltják, az őr­­ségeken leleresztik a tüzet a népfelkelők és -fürdetések felvétetnek Svéma­n ,a VILÁG kiadóhivatalában. Block­­ner J„ Gy£rí és Nagy, Janíus és Társa, Tencser Gyula, Leopold Teatr., Mezei Antal, Schwarz Jó­zsef, Messe Rudolf, Eckstein Ber­nét hirdetési irodákban. — Bécsben s M. Dukes Nachf., Hausenstein és Vetter, Rudolf Mosse, Edoard Brann, Heinrich Scharek, Bock und Herzfeld. — Berlinben­­ Dr. Jr. Brumenreich, Berlin-Wilmers­­dorf, Holstinniche-Strasse 27. sz. Szeffccszt&tff V­., Orof Eftyjmt* utca 37. szám. Telefon 58-00, a felelős szerkesztőé: 81—58. Kiadóhivatal VI., Gróf Zichy Jenő­ utca 37. szám. Telefon 81-90. Előfizetési árak a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor., egy hóra 2 kor. 80 fill. A német birodalomba negyedévre 15 kor., egy hóra 5 korona 20­0 fill. A »VILAG« megjelenik hétfő kivételével mindennap, ünnepnapok után is. Ara Budapesten, vidéken és pályaudvarokon. 12 fillér. V. évfolyam 307-ik szám 19Í4 Budapest PÉNTEK december 4.

Next