Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-17 / 76. szám

Szerda A német kikötők ellen A tengeri harc új fázisá­ba lépett.­­ A London Gazette hivatalos részeiben rész­leteket közöl azokról az intézkedésekről, ame­lyekkel azt akarják megakadályozni, hogy Németországba áru szállíttassék vagy Német­országból áru kivihető legyen. A rendszabály értelmében azok a hajók, amelyek március el­seje után Németország felől indultak, nem folytathatják tovább útjukat. Ha a hajónak nincs olyan útlevele, amelynek értelmében egy semleges vagy szövetséges ország kikötő­jébe befuthat, úgy köteles rakományát egy an­gol kikötőben partra rakni. Azok a szállítmá­nyok, amelyek nem tekinthetők hadi­sugáru­­nak, a hadizsákmánybíróság által előírt felté­telek mellett visszaadatnak, ha az angol kor­mány nem rekvirálja azokat. Ugyanilyen elbá­násban részesülnek Németországból származó hajók, vagy olyan nem német kikötőből szár­mazó hajók, amelyek ellenséges államokból származó dolgokat szállítanak. A rekvirált vagy eladott tárgyaikért békekötés előtt nem fognak fizetni. A francia lapok látszólag félhivatalos je­lentést közölnek, mely szerint a francia kor­mány az amerikai jegyzékre, — mely a már­cius elsei francia—angol jegyzékre vonatko­zik, — már megadta válaszát. A válasz hang­súlyozza, hogy Francia- és Angolország, a március 1-i nyilatkozatnak megfelelően, sem­leges hajókk elsülyedését és semleges egyének halálát nem akarja okozni. Az angol—francia politikának a semlegességekre nézve még az a hátránya sincs, amely a hadidugárk listájá­nak kiterjesztéséből származhalik. A semleges hajókon lefoglalt áruk, amelyek Németország számára szólnak, vagy Németországból szá­r­­­ma­znak, nem mint dugáruk fognak kezeltetni, azok a hajók sem, amelyeken találtattak. Egy­szerűen lefoglaltat­nak és a feladó vagy cím­zett rendelkezésére megtartatnak, vagy azok javára eladatna­k. A semleges hajót azután szabadon bocsátják. Ezáltal az elvet, — hogy a lobogó az árut fedi — megóvják. Az angol admiralitás által március 2-án közzétett hivatalos statisztikával szemben, a­mely szerint a háború kezdete óta 87 hajót vesztettek, a berlini reggeli lapok jól értesült helyről azt az értesítést kapták, hogy az angol hivatalos jelentés nem helyes, a veszteség sok­kal nagyobb, mert 124 angol hajó veszett el a háború kezdete óta. Ehhez járul még 47 elve­szett halász­gőzös, úgy, hogy az egész veszte­ség 171 hajó. A Morning Post jelenti: A tengeralattjáró, mely a Hartdale brit gőzöst szombaton elsü­­lyesztette, csak két óra múlva jutott olyan helyzetbe, hogy a gőzöst megtorpedózhatta. Az angol gőzös két legényét, akik a csolnakba szállásnál a vízbe estek, a tengeralattjáró ki­fogta és társaiknak átadta. A Heimdal svéd gőzöst, mely a hajótörötteket felvette, ugyanez a tengeralattjáró feltartotta, de a hajó okmá­nyaival be tudta bizonyítani, hogy semleges hajó. A Gloria nevű helsingborgi gőzöst német hadihajók megvizsgálás végett Swinemündébe vitték. A gőzös La Platából kukoricát vitt Stockholmba. Az angol kormány közölte az amerikai kormánynyal, hogy a Pacific gőzös bocsáttassák szabadon, mihelyt megállapítást nyer, hogy rakománya nem gyanús. Francia lapok jelentése szerint március végén a Compagnie Transatlantique személy­szállító hajói, melyek eddig Amerika és Havre között szoktak közlekedni, további intézke­désig f­ordeauxban fognak kikötni Havre he­lyett. Ez az intézkedés a német búvárhajókr­­ való tekintettel történt. A Dresden elsülyedt A Wolff-ügynökség jelenti, hogy a brit admiralitáis hivatalos közlése sze­rint az angol Kent, Glasgow cirká­­ltálók és az Orama segédcirkáló a Csendes-óceánon Juan Fernandez­­sziget közelében meglepték a Dres­den nevű kis cirkálót. Rövid harc után a Dresden egy lőszerkamra rob­­banása miatt kigyulladt és elsülyedt.­­A Dresden legénységét az angol cir­kálók mentették meg. A Dresden, a német flotta hőse, részt vett a németek első nagysikerű tengeri csatájában, a november 1-én lefolyt tengeri ütközetben is. Itt a németek megsemmisítettek két angol cirkálót, a Schonmouth-ot és a Good­ Hope-ot, egy harmadikat, a Glasgow nevűt pedig súlyo­san megrongálták. A chilei ütközet öt német hős hajója között, a Scharnhorst, Gneisenau cirkálók és a Nürnberg, Leipzig kis cirkálók mellett ott volt a Dresden is. A chilei ütkö­zetre, mint tudjuk, az angolok december 8-án a falkland­i csatával válaszoltak, amikor nagy túlsúl­lyal megtámadták a kis német flottát. •A tengeri csatában a Scharnhorst, a Gneisenau és a Leipzig elsülyedt, a Nürnberg és a Dres­den megmenekült. A Dresden azóta ügyesen bujkált, hogy üldözői elől elrejtőzzék, az an­golok azonban most a Csendes-óceánon meg­lepték és elsüllyesztették a Dresdent is. Gyű­lölködve fizettek a chilei ütközetért. Hajók sorsa A Bergh­ove szénszállítóhajót vasárnap egy német tengeralatti megtorpedózta II Fra­­combe mellett. A hajó elsülyedt, de 33 főnyi legénysége megmenekült VILÁG 1915. március 17.­­ Lisztutalványokat! Budapest Kenyere Világszerte híresek vagyunk arról, hogy „tejjel és mézzel folyó Kánaán“ vagyunk. Egy francia lap — most a háború alatt — Magyar­­országot a „fehér cipók országáénak nevezte. Sehol olyan puha, fehér kenyér, sehol olyan acélos, jó búza, mint minálunk. Ez a fogalom: „kenyér“, majdnem kizáróan magyar fogalom. Mert amit mi „kenyérének nevezünk, amit nálunk rendes körülmények közt a szegény ember, a koldus is eszik az ebédjéhez, ami ebédje, vacsorája, reggelije és uzsonnája s gyakran, azt külföldön kalácsnak, sütemény­nek, cukrászati remeknek, deliealesse-nek, a mesék madár­ nem látta cipójának tartják. Mi olyan szerencsés csillagzat alatt születtünk, hogy sohase láttunk szükséget kenyérben és nem is inyenc­ falat volt számunkra a kenyér, de drága, jó, puha, omlós mindennapi táplá­lékunk. Ma sem lehet liszthiányról beszélni. Van lisztünk, bizonyára bőven van, lehetetlen, hogy ebben a gazdag és boldog agrárországban ne legyen liszt. A kivételes állapotok azonban mégis számos, keserű és szomorú tapasztalata azt a keserű és szomorú meggyőződést érlelte meg bennünk, hogy a liszttel nem tudunk jól gazdálkodni és a hatóságok, amelyeknek a ki­vételes állapotokkal számolniuk kellett, eddig nem tudták megszervezni a szegény emberek táplálását, nem tudták olyan módon megol­dani, hogy mindenki akadály és ökölharc nél­kül megkaphassa a maga kis lisztjét, amely a megélhetéséhez okvetlenül szükséges. Mindenki — zokszó nélkül — beletörő­dött a nélkülözésekbe és szívesen lemondott a régi idők boldog, ropogós cipójáról. Kukorica - kenyeret eszünk. Kezdettől fogva tisztában voltunk azzal, hogy mi itthoniak is háborút viselünk, amelyhez lemondás, kemény tűrés, hit kell. Arról van csak szó, hogy sokkal többet nélkülözünk, mint nélkülöznünk kellene, mint szabad lenne és ennek az oka mindenekelőtt a megszervezés hiányában található. Nézzük meg a lisztesboltok tájékát. Alig sötétedik be, már ott áll a tömeg. Szelíden, nyugodtan, türelmesen várakozik. Ne higyjé­­tek, hogy éjfélkor nyitják ki a lisztesboltokat. Nem, csak reggel nyolckor. De ezek a lisztre várakozók keserves tapasztalatok után belát­ták, hogy csak úgy juthatnak liszthez, hogyha már idejekorán sorakoznak és a szabad ég alatt töltik az éjszakát. Nekik nem nagy ál­dozat az éjjeli ébrenlét, a virrasztás hidegben, esőben, hóban. Mert gyakran esernyők alatt várakoznak, egész éjjel, pár kilogramm búza­lisztért. A hideg belefút szellős ruhájukba, az eső lecsöpög az ingükbe. Mindegy, csak lisztet kapjanak, csak kenyeret, csak életet kapjanak. Hányan megbetegedhettek itten, hányan lázat, tüdőgyulladást szereztek. Min­dennél nagyobb a vágy a kenyér után. Mert a kenyér ma — járványok előtt — csakugyan az életet, az egészséget jelenti. Bámulnunk kell ezt a tömeget, mennyi szeretettel, önfegyelme­­zéssel várakozik, mennyire megedzi a tudat, hogy ma nélkülözni és szenvedni is kell, de éppen ezért sürgősen segítenünk kell rajta. Van módunkban segíteni és érdemes rajta se­gíteni. A Dohány­ utca 58. sz. alatt lévő lisztes­­boltnál naponta látunk ilyen jeleneteket és mindenütt, ahol csak egy csipetnyi lisztet lehet kapni. A fővárosban újabban „hatósági liszt­­elárusító helyek“-et állítottak fel s ezek közül egyik a Császárfürdő környékén, a másik Óbudán, a Timár-utcában nyilt meg. Tegnap a Zsigmond-utcában ezer és ezer ember tolon­gott, de alig tizedrésze jutott liszthez. Ezeken a helyeken is már este állott föl a közönség és reggelig várakozott. Összebeszélés nélkül minden embernek egy ötlete volt. El lehet gondolni, milyen szükségből született meg ez az ötlet. Sokan egész éjjeli berendezést hoztak magukkal, párnát, paplant, plédet, hogy az utcán, a lisztesboltok előtt aludjanak. Kísér­tetiesen rémlenek ezek az emberek az éjsza­kában. Fantasztikus és regényes dolgokat, ko­holt rémhíreket mesélnek, amelyek természe­tesen valótlanok, de jellemzőek a tömeg fel­zaklatott képzeletére. Egyik azt mondja: egy pékasszonyt meggyilkoltak Budán. A második eset: egy szegény asszony nekirohant a Duná­nak, mert nem tudott kenyeret kapni. Ismételjük, segíteni kell ezeken az állapo­tokon, szeretettel és sürgősen. A fűszeresek már megkapták a lisztutalványokat, de lisztet még nem kaptak. A rendszerben van a hiba. A szegény nép, amely beérné durvább rozs­liszttel, vagy kukoricaliszttel, sok helyen drága pénzért nullás lisztet kénytelen vásárolni, íme az egyik probléma. A másik probléma az, hogy a lisztet igazságosan osszák ki. Mert azt, hogy ki mennyi lisztet kapjon, nem a méltá­nyosság és belátás dönti el, de többnyire :­z élelmesség, sokszor az ököl- és a könyökharc. Majdnem mindenkinek dolgozni kell könyök­kel is, ököllel is, meg durva szóva­l is, aki liszt­hez akar jutni. Vannak élelmes famíliák. Ezek minden tagjukat mozgósítják, így néhány csa­lád négyszeres, ötszörös lisztadagot kap, míg más család, amely nem sok tagú és nem élel­mes, egyáltalán nem kap lisztet. Ezen csak aképpen lehetne segíteni, ha az egyes csalá­dok névre szóló lisztutalványokat kapnának a hatóságoktól, amelyek aztán szigor­úan ellen­őriznék, kit mennyi liszt illet meg. Vidéken már osztanak ilyen utalványokat. Debreczen­­ben ez a rendszer kitünően bevált. Hasonló baj van a mészárosokkal is, akik oly magasra verték fel a hús árát, hogy mint egyeduralkodók állanak az üzletük ajtajában s nem igen állanak szóba szegény halandók­kal. A közönség most a városi boltokat ostro­molja húsneműekért. Itt felvágott­ féléket, virslit, szalonnát, füstölt oldalast árusítanak. Az ürü- és a bárányhús azonban, — éppen most, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, — a városi boltokból csodálatosképpen kifo­gyott. Nem kapnak a város boltjai bárányt és nem árusítanak, amikor csakis itt tehetne szert a szegény ember az olcsóbb húsra. Kér­dezzük: mi ennek az oka, kiknek a hanyag­sága ? Még egyszer hangsúlyozzuk: van lisztünk és van húsunk elégséges, nem kell kétségbe­­esni. Még egyszer kérjük a hatóságoka­t a szük­séget látó közönség nevében, segítsenek, mert jósággal és szeretettel könnyűszerrel lehet se­gíteni ezeken a szomorú és keserű, nem termé­szetes állapotokon. Gondoljunk mindennap arra, hogy ara­tásig kell megélnünk lisztünkből. Ha előbb elfogyasztjuk, sehonnan se kaphatunk mást

Next