Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-17 / 76. szám
Szerda A német kikötők ellen A tengeri harc új fázisába lépett. A London Gazette hivatalos részeiben részleteket közöl azokról az intézkedésekről, amelyekkel azt akarják megakadályozni, hogy Németországba áru szállíttassék vagy Németországból áru kivihető legyen. A rendszabály értelmében azok a hajók, amelyek március elseje után Németország felől indultak, nem folytathatják tovább útjukat. Ha a hajónak nincs olyan útlevele, amelynek értelmében egy semleges vagy szövetséges ország kikötőjébe befuthat, úgy köteles rakományát egy angol kikötőben partra rakni. Azok a szállítmányok, amelyek nem tekinthetők hadisugárunak, a hadizsákmánybíróság által előírt feltételek mellett visszaadatnak, ha az angol kormány nem rekvirálja azokat. Ugyanilyen elbánásban részesülnek Németországból származó hajók, vagy olyan nem német kikötőből származó hajók, amelyek ellenséges államokból származó dolgokat szállítanak. A rekvirált vagy eladott tárgyaikért békekötés előtt nem fognak fizetni. A francia lapok látszólag félhivatalos jelentést közölnek, mely szerint a francia kormány az amerikai jegyzékre, — mely a március elsei francia—angol jegyzékre vonatkozik, — már megadta válaszát. A válasz hangsúlyozza, hogy Francia- és Angolország, a március 1-i nyilatkozatnak megfelelően, semleges hajókk elsülyedését és semleges egyének halálát nem akarja okozni. Az angol—francia politikának a semlegességekre nézve még az a hátránya sincs, amely a hadidugárk listájának kiterjesztéséből származhalik. A semleges hajókon lefoglalt áruk, amelyek Németország számára szólnak, vagy Németországból származnak, nem mint dugáruk fognak kezeltetni, azok a hajók sem, amelyeken találtattak. Egyszerűen lefoglaltatnak és a feladó vagy címzett rendelkezésére megtartatnak, vagy azok javára eladatnak. A semleges hajót azután szabadon bocsátják. Ezáltal az elvet, — hogy a lobogó az árut fedi — megóvják. Az angol admiralitás által március 2-án közzétett hivatalos statisztikával szemben, amely szerint a háború kezdete óta 87 hajót vesztettek, a berlini reggeli lapok jól értesült helyről azt az értesítést kapták, hogy az angol hivatalos jelentés nem helyes, a veszteség sokkal nagyobb, mert 124 angol hajó veszett el a háború kezdete óta. Ehhez járul még 47 elveszett halászgőzös, úgy, hogy az egész veszteség 171 hajó. A Morning Post jelenti: A tengeralattjáró, mely a Hartdale brit gőzöst szombaton elsülyesztette, csak két óra múlva jutott olyan helyzetbe, hogy a gőzöst megtorpedózhatta. Az angol gőzös két legényét, akik a csolnakba szállásnál a vízbe estek, a tengeralattjáró kifogta és társaiknak átadta. A Heimdal svéd gőzöst, mely a hajótörötteket felvette, ugyanez a tengeralattjáró feltartotta, de a hajó okmányaival be tudta bizonyítani, hogy semleges hajó. A Gloria nevű helsingborgi gőzöst német hadihajók megvizsgálás végett Swinemündébe vitték. A gőzös La Platából kukoricát vitt Stockholmba. Az angol kormány közölte az amerikai kormánynyal, hogy a Pacific gőzös bocsáttassák szabadon, mihelyt megállapítást nyer, hogy rakománya nem gyanús. Francia lapok jelentése szerint március végén a Compagnie Transatlantique személyszállító hajói, melyek eddig Amerika és Havre között szoktak közlekedni, további intézkedésig fordeauxban fognak kikötni Havre helyett. Ez az intézkedés a német búvárhajókr való tekintettel történt. A Dresden elsülyedt A Wolff-ügynökség jelenti, hogy a brit admiralitáis hivatalos közlése szerint az angol Kent, Glasgow cirkáltálók és az Orama segédcirkáló a Csendes-óceánon Juan Fernandezsziget közelében meglepték a Dresden nevű kis cirkálót. Rövid harc után a Dresden egy lőszerkamra robbanása miatt kigyulladt és elsülyedt.A Dresden legénységét az angol cirkálók mentették meg. A Dresden, a német flotta hőse, részt vett a németek első nagysikerű tengeri csatájában, a november 1-én lefolyt tengeri ütközetben is. Itt a németek megsemmisítettek két angol cirkálót, a Schonmouth-ot és a Good Hope-ot, egy harmadikat, a Glasgow nevűt pedig súlyosan megrongálták. A chilei ütközet öt német hős hajója között, a Scharnhorst, Gneisenau cirkálók és a Nürnberg, Leipzig kis cirkálók mellett ott volt a Dresden is. A chilei ütközetre, mint tudjuk, az angolok december 8-án a falklandi csatával válaszoltak, amikor nagy túlsúllyal megtámadták a kis német flottát. •A tengeri csatában a Scharnhorst, a Gneisenau és a Leipzig elsülyedt, a Nürnberg és a Dresden megmenekült. A Dresden azóta ügyesen bujkált, hogy üldözői elől elrejtőzzék, az angolok azonban most a Csendes-óceánon meglepték és elsüllyesztették a Dresdent is. Gyűlölködve fizettek a chilei ütközetért. Hajók sorsa A Berghove szénszállítóhajót vasárnap egy német tengeralatti megtorpedózta II Fracombe mellett. A hajó elsülyedt, de 33 főnyi legénysége megmenekült VILÁG 1915. március 17. Lisztutalványokat! Budapest Kenyere Világszerte híresek vagyunk arról, hogy „tejjel és mézzel folyó Kánaán“ vagyunk. Egy francia lap — most a háború alatt — Magyarországot a „fehér cipók országáénak nevezte. Sehol olyan puha, fehér kenyér, sehol olyan acélos, jó búza, mint minálunk. Ez a fogalom: „kenyér“, majdnem kizáróan magyar fogalom. Mert amit mi „kenyérének nevezünk, amit nálunk rendes körülmények közt a szegény ember, a koldus is eszik az ebédjéhez, ami ebédje, vacsorája, reggelije és uzsonnája s gyakran, azt külföldön kalácsnak, süteménynek, cukrászati remeknek, deliealesse-nek, a mesék madár nem látta cipójának tartják. Mi olyan szerencsés csillagzat alatt születtünk, hogy sohase láttunk szükséget kenyérben és nem is inyenc falat volt számunkra a kenyér, de drága, jó, puha, omlós mindennapi táplálékunk. Ma sem lehet liszthiányról beszélni. Van lisztünk, bizonyára bőven van, lehetetlen, hogy ebben a gazdag és boldog agrárországban ne legyen liszt. A kivételes állapotok azonban mégis számos, keserű és szomorú tapasztalata azt a keserű és szomorú meggyőződést érlelte meg bennünk, hogy a liszttel nem tudunk jól gazdálkodni és a hatóságok, amelyeknek a kivételes állapotokkal számolniuk kellett, eddig nem tudták megszervezni a szegény emberek táplálását, nem tudták olyan módon megoldani, hogy mindenki akadály és ökölharc nélkül megkaphassa a maga kis lisztjét, amely a megélhetéséhez okvetlenül szükséges. Mindenki — zokszó nélkül — beletörődött a nélkülözésekbe és szívesen lemondott a régi idők boldog, ropogós cipójáról. Kukorica - kenyeret eszünk. Kezdettől fogva tisztában voltunk azzal, hogy mi itthoniak is háborút viselünk, amelyhez lemondás, kemény tűrés, hit kell. Arról van csak szó, hogy sokkal többet nélkülözünk, mint nélkülöznünk kellene, mint szabad lenne és ennek az oka mindenekelőtt a megszervezés hiányában található. Nézzük meg a lisztesboltok tájékát. Alig sötétedik be, már ott áll a tömeg. Szelíden, nyugodtan, türelmesen várakozik. Ne higyjétek, hogy éjfélkor nyitják ki a lisztesboltokat. Nem, csak reggel nyolckor. De ezek a lisztre várakozók keserves tapasztalatok után belátták, hogy csak úgy juthatnak liszthez, hogyha már idejekorán sorakoznak és a szabad ég alatt töltik az éjszakát. Nekik nem nagy áldozat az éjjeli ébrenlét, a virrasztás hidegben, esőben, hóban. Mert gyakran esernyők alatt várakoznak, egész éjjel, pár kilogramm búzalisztért. A hideg belefút szellős ruhájukba, az eső lecsöpög az ingükbe. Mindegy, csak lisztet kapjanak, csak kenyeret, csak életet kapjanak. Hányan megbetegedhettek itten, hányan lázat, tüdőgyulladást szereztek. Mindennél nagyobb a vágy a kenyér után. Mert a kenyér ma — járványok előtt — csakugyan az életet, az egészséget jelenti. Bámulnunk kell ezt a tömeget, mennyi szeretettel, önfegyelmezéssel várakozik, mennyire megedzi a tudat, hogy ma nélkülözni és szenvedni is kell, de éppen ezért sürgősen segítenünk kell rajta. Van módunkban segíteni és érdemes rajta segíteni. A Dohány utca 58. sz. alatt lévő lisztesboltnál naponta látunk ilyen jeleneteket és mindenütt, ahol csak egy csipetnyi lisztet lehet kapni. A fővárosban újabban „hatósági lisztelárusító helyek“-et állítottak fel s ezek közül egyik a Császárfürdő környékén, a másik Óbudán, a Timár-utcában nyilt meg. Tegnap a Zsigmond-utcában ezer és ezer ember tolongott, de alig tizedrésze jutott liszthez. Ezeken a helyeken is már este állott föl a közönség és reggelig várakozott. Összebeszélés nélkül minden embernek egy ötlete volt. El lehet gondolni, milyen szükségből született meg ez az ötlet. Sokan egész éjjeli berendezést hoztak magukkal, párnát, paplant, plédet, hogy az utcán, a lisztesboltok előtt aludjanak. Kísértetiesen rémlenek ezek az emberek az éjszakában. Fantasztikus és regényes dolgokat, koholt rémhíreket mesélnek, amelyek természetesen valótlanok, de jellemzőek a tömeg felzaklatott képzeletére. Egyik azt mondja: egy pékasszonyt meggyilkoltak Budán. A második eset: egy szegény asszony nekirohant a Dunának, mert nem tudott kenyeret kapni. Ismételjük, segíteni kell ezeken az állapotokon, szeretettel és sürgősen. A fűszeresek már megkapták a lisztutalványokat, de lisztet még nem kaptak. A rendszerben van a hiba. A szegény nép, amely beérné durvább rozsliszttel, vagy kukoricaliszttel, sok helyen drága pénzért nullás lisztet kénytelen vásárolni, íme az egyik probléma. A másik probléma az, hogy a lisztet igazságosan osszák ki. Mert azt, hogy ki mennyi lisztet kapjon, nem a méltányosság és belátás dönti el, de többnyire :z élelmesség, sokszor az ököl- és a könyökharc. Majdnem mindenkinek dolgozni kell könyökkel is, ököllel is, meg durva szóval is, aki liszthez akar jutni. Vannak élelmes famíliák. Ezek minden tagjukat mozgósítják, így néhány család négyszeres, ötszörös lisztadagot kap, míg más család, amely nem sok tagú és nem élelmes, egyáltalán nem kap lisztet. Ezen csak aképpen lehetne segíteni, ha az egyes családok névre szóló lisztutalványokat kapnának a hatóságoktól, amelyek aztán szigorúan ellenőriznék, kit mennyi liszt illet meg. Vidéken már osztanak ilyen utalványokat. Debreczenben ez a rendszer kitünően bevált. Hasonló baj van a mészárosokkal is, akik oly magasra verték fel a hús árát, hogy mint egyeduralkodók állanak az üzletük ajtajában s nem igen állanak szóba szegény halandókkal. A közönség most a városi boltokat ostromolja húsneműekért. Itt felvágott féléket, virslit, szalonnát, füstölt oldalast árusítanak. Az ürü- és a bárányhús azonban, — éppen most, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, — a városi boltokból csodálatosképpen kifogyott. Nem kapnak a város boltjai bárányt és nem árusítanak, amikor csakis itt tehetne szert a szegény ember az olcsóbb húsra. Kérdezzük: mi ennek az oka, kiknek a hanyagsága ? Még egyszer hangsúlyozzuk: van lisztünk és van húsunk elégséges, nem kell kétségbeesni. Még egyszer kérjük a hatóságokat a szükséget látó közönség nevében, segítsenek, mert jósággal és szeretettel könnyűszerrel lehet segíteni ezeken a szomorú és keserű, nem természetes állapotokon. Gondoljunk mindennap arra, hogy aratásig kell megélnünk lisztünkből. Ha előbb elfogyasztjuk, sehonnan se kaphatunk mást