Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-24 / 83. szám

Szerda Szárazföldön A tengeri akció sikertelensége után most szárazföldi akciót kísérelnek meg a szövetsége­sek. Lázas előkészületek történnek arra, hogy gyalogosokat szállítsanak partra a török föl­dön. A törököket természetesen nem fogja elő­készületlen találni a szárazföldi támadás, s minden eshetőségre megtették az ellenintézke­déseket. Római jelentés szerint a modrusi öbölbe sok angol és francia szállítóhajó érke­zik. Ezeknek az a feladatuk, hogy a Lemnos­­ban partra szállított körülbelül ötvenezer főnyi indiai és ausztráliai angol csapatokat ismét ha­jóra vegyék és hír szerint a Dardanellák meg­támadása végett már most partra szállítsák. Az angolok egy hadtestük partraszállításával akarnak felelni a cirkálók elsülyesztésére. Tö­rök részről jött jelentések szerint mindenütt oly erős csapatok vannak, hogy a partraszál­lást teljesen ellensúlyozni tudják. Az Echo de Paris közlése szerint Lemnosz szigetén előkészületek történnek 10.000 főnyi francia tengerészgyalogság elhelyezésére. Az operációt, amelyben francia és angol szárazföldi csapatok is résztvesznek, Robeck ellentengernagy fogja vezetni, egy 53 éves ír ember, aki három évvel ezelőtt vette át az egész angol torpedóflotta vezetését. Egy Alexandriából érkezett gőzös utasai elmondták, hogy útközben több csapatszállító hajóval találkoztak, amelyeket két angol dreadnought kísért. A csapatok Szmirnánál akarnak partra szállni. Budapest, március 23. Az erzsébetvárosi képviselőválasztás. A fő­­város tanácsa a VII. kerületi képviselőválasztás cél­jaira a Dohány­ utcai polgári leányiskola épületét április 7-ére átengedte. Egyúttal kiküldötte a vá­lasztás színhelyére a következő személyazonossági tanukat: Dévény Gyula VII. kerületi elöljárót, Rácz Károly, Lehmann György, Pordy Győző­ kezelő­­tiszteiket, Nagy Zsigmond és Osdy Lajos adótisz­teket. Marhakocsikban utaztunk ugyan most is, de enni kaptunk. Franciaországban van eleség bőven mindenfelé. Fehér kenyeret esznek és az élelmiszerek árai alig emelkedtek. Utunk közben sok sebesül­tszállítmánynyal találkoz­tunk, a közhangulat levert, bár a franciák egy pillanatra sem vesztették el az entente legyőz­hetetlen erejébe vetett hitüket Tudják ugyan, hogy ők maguk tehetetlenek a némettel szem­ben, ezt nyíltan be is vallják, de bíznak az angol vagyonban és az orosz túlerőben. A né­met gyűlöletükhöz most ennek az ősi ellenség­nek teljes elismerése szegődik. Most már meg­tanulták tisztelni a német erőt, kitartást, ala­posságot. A rodesi Maternité orvosának egy kijelentését citálom. Volt egy kis kézilámpám, melyet még Párisban vettem és mely nem tört el viszontagságos utazásaim alatt. A ro­desi kórházban is ott állt ágyam mellett a szekrénybén. A főorvos egyszer véletlenül le­dobta, de az üveg nem tört el. „Biztosan né­met gyártmány“ — mondta a doktor meggyő­ződéssel. Megnéztük, csakugyan Nürnbergben készítették. Mikor elértük a svájci határt, a bennün­ket kisérő francia katonák utánunk kiáltot­ták: „Mondják meg otthon, hogy még nincs vége a háborúnak és nem is lesz addig, míg a német be nem adta derekát!“ Genfben leírhatatlan kedvességgel fogad­tak bennünket. Virágokkal, dús ajándékokkal halmoztak el bennünket, a Vöröskereszt höl­gyei megfürösztötték, tiszta, új ruhákba öltöz­tették a gyermekeket. Mindenki megkapta, amire a hosszú után hiánya meg szüksége lehetett. Zürichben megismétlődött az ember­­szeretet és a jóság ezen hatalmas és gyönyörű bizonyítéka. Kipihenve, megvigasztalva, nyugodtabban léptük át hazánk határát. Arc,AO 1915. március 24. 3 Przemysl megvétele Az első megdöbbenés pillanatainak pesszi­­misztikus hangulata mára eloszlott az embe­rek lelkéről. Ma már Magyarországon épp úgy, mint Ausztriában, minden ember tárgyi­lagosan mérlegeli azt a helyzetet, melyet Przemysl el és le teremtett és tudatában van annak, hogy ez az új helyzet, mely nem is új, egyáltalán nem hozhat meglepetéseket. Przemyslt nem az orosz erő gyűrte le, hanem a mindennél hatalmasabb természet. A termé­szetnek ez a sikere egy lépéssel sem fogja előbbre vinni az oroszok ügyét. Igaz, hogy mi egy nagyszerű erődítést vesztettünk el, de vi­szont senki sem mondhatja, hogy az oroszok egy nagyszerű erődítést nyertek. Értéktelen romhalmaz az, ami az oroszok kezébe jutott és ezzel katonailag mit sem nyertek, nem erő­södtek pozícióikban. Nekünk az elesett Prze­mysl nem jelent egyebet, mint egy elveszett izolált pont, melynek révén hosszú hónapokig nagy ellenséges erőket tudtunk lekötni. Valamiről azonban nem szabad elfeled­kezni. Ez az ellenséges erő ma már korántsem volt oly félelmetesen nagy, mint az ostrom első idejében. Abban az arányban, amint az oroszok pozícióikat a vár körül megerősítet­ték, csökkentették lekötött emberanyagukat. Ha megfelel a tényeknek az, hogy Przemysl második cem­irozásaikor 300.000 embert kon­centrált az orosz hadvezetőség a vár köré, vi­szont bizonyos az, hogy a négy és fél hónapig tartó ostromaiidő alatt a cemirozó seregnek kö­zel felét elvonta innen és egyéb terepeken al­kalmazta. A Kárpátokba, a San mellé, sőt a Dnyeszterhez is már innen küldtek erősíté­seket. Az oroszokra nézve Przemysl eleste egyet­len eredményt jelent: lekötött erőinek felsza­badítását. Ez a felszabadult erő azonban ma nem jelent többet az eredeti ostromló sereg felénél, vagyis, ha az említett számösszeg — 300.000 ember megfelel a tényeknek, — 150.000 embert. Ez a szám pedig a mai há­ború óriási arányai mellett, a szembenálló embermillióik között se nem oszt, se nem szo­roz. Ez az erőnyereség semmiesetre sem ér fel azzal az áldozattal, amelyet az oroszok Przemnyilért hoztak. Nem nyerhetnek annyit, mint amennyit vesztettek. Bárhova, bármelyik­ frontra vetik is majd az oroszok az itt nyert erőiket, mi — kedvezőbb vasúti viszonyaink mellett — mindenkor abban a helyzetben leszünk, hogy ezt az erőgyarapodást ellensú­lyozni tudjuk. Przemysl lehet egy szomorú hősi epizódja az oroszok ellen vívott hábo­rúnknak, de semmiesetre sem sorsdöntő ese­ménye. Tagadhatatlan, hogy a mi hadvezetősé­günknek nagy érdeke lett volna, hogy Prze­myslt felmentse és arcvonalunkba kapcsolja és erre bizonyára az oroszoknak is nagy szük­ségük volt további operációikhoz. A romok­ban heverő, minden hadieszközétől megfosz­tott erőd azonban épp úgy nem fog nekik szolgálatot tenni, mint ahogyan ebben a for­májában nekünk sem lett volna hasznunkra. Abban a pillanatban, amikor az orosz ostromló sereg bevonulhatott Przemyslbe, az már nem jelentett többet, mint a többi galíciai helység, amelybe bevonultak, de bázisként nem hasz­nálhatták. A mi veszteségünk: Przemysl derék védő katonái, ez a veszteség azonban felemelő, morális hatásában pedig örökértékű, mint minden, ami emberileg ilyen legendásan so­kat és nagyszerűt tudott nyújtani. A felszabadulástól a feladásig Azokon a részleteken kívül, melyeket a Világ haditudósítójának táviratai alapján már ma közöltünk, a sajtóhadiszálláson még a kö­vetkező hivatalos magyarázatot adtak: Pénteken még nagyszabású kirohanással próbálkozott meg a várőrség, hogy az ostrom­lott gyűrűt a leggyengébb ponton, a grodeki utón áttörje, szombaton és vasárnap pedig állta és az ellenségnek súlyos veszteségeket okozva verte vissza az ostromló seregnek a vár keleti és északi frontja ellen intézett heves rohamát. Az utolsó ágyudörgésekbe azonban már beleszólt a felrobbantott erődművek, ágyuk detonációja. Október 11-én szabadult fel Przemysl az első ostrom alól és nem volt módjában, hogy a második, valószínűleg elkövetkező ostromra teljesen felkészüljön. Az utakat a hétszámra zuhogó eső csaknem járhatatlanokká tette, ezenkívül Neulandectől Przemyslig egyetlen folyton előre igyekvő trónoszlop foglalta le az utat, amely Boroevics hadserege számára szál­lította az élelmiszert és muníciót. Ilyen körül­mények között az utánpótlás lehetetlenné vált, Przemysl készletei közben egyre fogytak. A környéken, a Nowomiastónál harcoló had­sereg ide vitte sebesültjeit, sőt az átvonuló csa­patok munícióval és élelemmel szintén Prze­­myslben látták el magukat. Ez nem róható fel a várparancsnokság hibájául, mert közben lázasan dolgoztak a felrobbantott északi vasúti híd felépítésén és a vasúti összeköttetés hely­reállításán és joggal remélhették, hogy a má­sodik ostrom kezdetéig a mihamarabb meg­induló vasúti forgalom révén elegendő idő marad a vár felszerelésére. A híd azonban­ csak október 23-ig készült el és az első vonat csak 25-én szaladt be Przemyslbe , muníció­val megrakodva. Az első rendkívül heves ostrom tanulságai ugyanis arra intettek, hogy mindenekelőtt a muníció-készletet kell kiegé­szíteni. Az utánpótlásra ilyenformán mind­össze tíz nap állott rendelkezésre, túlontúl rö­vid idő arra, hogy a vár hosszabb tartamra minden szükségessel elláthassa magát. Hogy mindennek ellenére is Przemysl ötödfél hó­napig ellent tudott állani, csak a készletek gaz­­daságos felhasználásának tulajdonítható. A vé­­dősereg már egy hónap óta redukált ételada­gokon élt. Az utolsó napokban éppen csak­ annyi jutott egy-egy emberre, hogy az éhség ne kínozza. A második ostrom ideje alatt Przemys- nek nem jutott többé aktív szerep, amennyi­ben mélyen az orosz vonalak mögé került Igaz, hogy tekintélyes orosz erőt kötött le, ké­­­őbb azonban, mikor az oroszok állásaikat várszerűen megerősítették, veszedelem nélkül elvonhatták erőik legnagyobb részét, mert a védősereg kitörései elé így is nyugalommal nézhettek. Abból a szempontból, hogy Prze­­­mysl Galicia legfontosabb útvonalait és vasút­hálózatait zárta, szintén megcsappant a vár, jelentősége, mert az oroszok az ostrom ideje alatt új utakat és vasútvonalakat építettek, amelyek mind megkerülik Przemyslt. Arra a na­gy küzdelemre, mely az óriási harcvonal két szárnyán folyik, a vár nem lehetett befolyás­sal, mert úgy a déli szárnytól, mint a Kár­­pátoktól is nagy távolságra fekszik. Mit jelent a vár átadása? Seeliger százados írja a Neues Wiener Tagblatt-ban: — Nem lehet tagadni, hogy Przemysl eleste lesújt bennünket! Mégis mindenkinek, aki a galíciai harcteret tárgyilagosan ítéli meg, azt kell megállapítania, hogy a vár eleste ma már nem olyan jelentőségű, mint lett volna az első ostrom idején. Akikor az orosz fősereg előcsapatai mindenütt a Kárpátok átjáróiban, túl a magyar területen álltak. Ha Przemysl akkor esik el, a az orosz fősereg eláraszthatta volna az ország belsejét. Ma csapataink rette­netes, de az összes hágókon sikeres harcok után mindenütt a Kárpátok észak­i lejtőjén áll­.

Next