Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-25 / 84. szám

Csütörtök Bankmérlegek írta: dr. Bernát Ottó Most van a bankmérlegek szezonja s nincs nap, hogy vagy egyik vagy a másik pénzintézetünk ne publikálná a mérlegét. Meg lehet állapítani, hogy ezek igen kedvezőek s ha az ország gazdasági helyeiét és pénzügyi erejét ezekből a barakk mutatásokból akarnák megítélni, akkor is igen megnyugtató eredményre jutnánk. Ha az ember nem tudná, hogy háború van, ezekből a mérlegekből meg nem tudná, mert alig egy-kettő van, amelyben valami nyoma is volna annak a borzasztó háborúnak, amely az elmúlt esztendő utolsó öt hónapját, tehát a pénzintézetekre nézve éppen a legfontosabbat, kitöltötte. Meg lehet állapítann, hogy sok olyan beteg üzletet, sok olyan veszteséget, amelyet az elmúlt esztendőkben szenvedtek, s amelyet takargatva hoztak át évek óta egyik mérlegből a másikba, az idén leírhatták, anélkül, hogy ezen bárki is megütődnék. Ha az elmúlt években történtek volna ilyen nagy leírások, a közönség bizalma megrendült volna, s az intézet feltétlenül súlyos válságba kerül. Most azonban egyenesen érdemszámba megy, ha a leírások minél nagyobbak s ezt mindenki a vezetés bölcseségének, előrelátásának s az intézet szoliditásának javára tudja be. A jövő alakulás szempontjából mindenesetre nagyon helyes, hogy a halottaikat az intézetek kidobják hajóikból s ezért van jogosultsága annak, hogy a közönségre egyenesen megnyugtatólag hatnak a leírások. De azért a kedvező pénzintézeti mérlegeket nem szabad túlbecsülnünk, s ha az ország gazdasági képét akarjuk látni, ne ezeket a mérlegeket használjuk fel tükörnek. A bankmérlegek csakis abba® az országban jellemzik egyúttal az ország gazdaságának mérlegét is, amelyben az ipar és a kereskedelem főleg a saját tőkéjével dolgozik, s amelyben a bankok tevékenysége főleg a külföldi emissziókra, s a külföldön elhelyezett tőkék kamatainak behajtására irányul. Ha ezekben az országokban a bankmérlegek kedvezőek, ez azt jelenti, hogy az illető országnak a külföld még inkább adófizetője lett, mint az előző esztendőben. De ahol, mint például nálunk is, a bankok majdnem az egyedüli pénz- és hitelforrásai az iparnak és a kereskedelemnek, s ahol az ipar és a kereskedelem igen nagy mértékben bankkölcsönökkel dolgozik, ott a kedvező bankmérlegek azt jelentik, hogy a bankok ragadják magukhoz annak a nyereségnek legnagyobb részét, amelyet a hazai ipar és a hazai kereskedelem munkája szerez meg. Míg tehát a francia és az angol banknyereségek, amelyek legfőképpen külföldi kamatokból állanak, valósággal a nemzeti vagyon növekedését jelentik, a mi pénzintézeteink nyereségei ezt a következtetést egyáltalán nem tennék indokolttá. . A mi kedvező bankmérlegeink egyáltalán neon szimptomatikus jelentőségűek gazdasági életünkre. Nálunk nincs megbízható statisztika arról, hogy Ausztria-Magyarország bankjainak és pénzintézeteinek mennyi értékpapír van a birtokában, bár az osztrák pénzügyminiszter is, a magyar pénzügyminiszter is tavaly az öszszes pénzintézetektől bekérte az erre vonatkozó adatokat. Ennek a bizalmas felhívásnak eredményei azonban mind e mai napig publikálva nincsenek. Ily módon rá vagyok utalva azokra a vizsgálatokra, amelyeket öt év előtt dr. Axel von Bonstedt és David Frietsch végeztek, s akik azt állítják, hogy a világ értékpapír-állományának, amelybe állami és községi kölcsönök, záloglevelek, ipari részvények és obligációk tartoznak, névértéke 732 millárd frank s ebből az Egyesült Államok tőkéseinek és bankjainak tulajdonában 110—115 milliárd van s Anglia- ban 125—130 milliárd franknyi, Franciaorrszágban 95—100 milliárd franknyi, Németországban 60—75 milliárd franknyi, Oroszországban 20—25 milliárd franknyi, Ausztria-Magyarországban 20—22 milliárd franknyi, Olaszországban 10—12 milliárd franknyi van elhelyezve. Nincs módomban sem az, hogy ezeket a számadatokat ellenőrizzem, sem az, hogy megállapíthassam, váljon abból a 20—22 milliárd frank névértékű papírból, ami állítólag osztrák és magyar kezekben van, mennyi a belföldi papír és mennyi a külföldi. De azt hiszem, hogy elenyésző csekély a mi külföldi értékpapír-birtokunk s a bankok trezorjaiban főleg belföldi értékpapírok vannak. Magában véve ez még nem baj, s a külföldön lehet jól is, rosszul is a hazai tőkéket elhelyezni. A háború előtt hosszú ideig azt tartották a legjobb tőkeelhelyezésnek, ha a hazai tőke a külföldre vándorol, mert ott nagy kamatot hajt, s az adós országot gazdaságilag is függő viszonyba hozza. A háború óta ez a felfogás megváltozott, hisz kitűnt, hogy Németország s Ausztria-Magyarország gazdaságilag és pénzügyileg azért szenvednek aránylag kevesebbet, mint akár Franciaország, akár Anglia, mert minden megtakarított fillérjüket otthon helyezték el s a hazai gazdaságot finanszírozták akkor is, mikor igy a pénz látszólag kevesebbet kamatozott, mint kamatozott volna exotikus papírokban és vállalatokban. Gazdasági szempontból ez mindenesetre helyes, de ez devalválja a barakmérlegiek jelentőségét. Mert ha nálunk minden bank a maga tőkéjét itthon helyezi el, akkor pénzdrágaság idején a bankok óriási nyereségre tesznek szert, dacára annak, hogy ugyanakkor a hazai ipar és a hazai kereskedelem tönkremegy. Így volt ez 1912-ben és 1913-ban is, amikor a bankok, takarékpénztárak és pénzintézetek olyan nagy nyereségekre tettek szert, hogy mérlegeikben nem is merték bevallani, az ipar és kereskedelem azonban olyan válsággal küzdött, hogy 1912-ben 1805, s 1913-ban 1671 volt a monarchiában a csődnyitások száma, összesen 185,2 millió passzívával. A helyzet most is az, hogy a bankmérlegek igen kedvezőek, minden le van írva, amit csak le kellett, vagy le lehetett írni s az osztalékot még sem kellett volna a legtöböbb banknál csökkenteni, ha nem akarták volna maguk a vezetők, hogy a részvényt-“ , érjékde az idén kevesebbel is. De ez csak azt jelenti, hogy a bankóiknak jól ment a korú dacára is, nem jelenti azonban egyúttal azt is, hogy egész gazdasági életünk olyan könnyűszerrel heverte ki a háborút, mint a bankok. Az évi jelentések és elnöki megnyitók nagyon önérzeteseik, sőt túlságban is azok, mert mindent csak a maguk mérlegének szempontjából néznek. Ha csak arról volna szó, hogy a részvényeseiknek elismerését szerezzék meg, ezt nem is lehetne kifogásolni, mert a részvényesek részéről csakugyan mindez elismerésre méltó. De tiltakozni kell az ellen, mintha a bankmérlegek egyúttal az ország gazdasági helyzetét is feltüntetnék, s hogy a bankók igazgatói egyúttal nemzeti héroszok is akarjanak lenni, akik az iparit és a kereskedelmet megmentették. Az ipart és a kereskedelmet nem a bankók, hanem a moratórium mentette meg és ezt egyenesen a bankok ellen kellett életbe léptetni, mert az 1912/1913. évi tapasztalatok megmutatták, hogy moratórium nélkül nem lehetünk el. Most is, mikor március végén lejár a moratórium, a bankok és a takarékpénztárak igazgatói a kormánynál kilincselnék, hogy ez az áruváltók tízszázalékos törlesztési kvótáját az új moratóriumrendeletben emelje fel. Ha ez megtörténnék, akkor a bankmérlegek ismét kedvezőbbel lennének, de az ipar és a kereskedelem helyzete még súlyosabb. Éppen azért nem szabad a kedvező bankmérlegeikről más következtetést levonni, mint azt, hogy az illető bankoknak az elmúlt évben nagyon jó üzleteik voltak s nagyon jól ment a soruk, de jogosulatlan volna az a következtetés, melyet a bankmérlegekből az ország gazdasági helyzetére, ipari és kereskedelmi konjunktúrájára akarnánk levonni. • Néhány szelíd szó becsülettel elesett várunk védőiért S hogy elvettetek tőlük mindent mindent, ne bántsátok szegény kis életük, ők jó fiuk s derék legények voltak itt lent s testvéreitek a közös szenvedésben mi ránk szakadt kilencszáztizennégyben s minek a neve: háború, már életük felett leng szelíd, bus ború hervadtan mennek kezükben kis batyuval és éhesen s szegény szivükben mélabu, már foglyok s kiknek gyenge szivük ugy fáj, egy rátok bízott méla szelíd kis nyár, siró vitézek, könnyes szemük s kevés szavuk, szóljatok nékik enyhe és kedves szókkal és illessétek homlokuk bús csókkal, övék a gyűrű és a pálmaág és minden gyenge, uj májusi ág és szóljatok hozzájuk, kis testvérek s adjatok nékik, amit csak lehet, egy tál vizet, hogy hűsíthessék arcuk és kenyeret és lágy és puha szalmát min szótlan, békén álmodni lehet, hogy ami szép volt e bús kis világon eszükbe jusson a kis, messzi ágyon, az anyjuk, kis testvérük és a kedves, akibe törött kis szivük szerelmes, régi életük emléke s mint nehéz bor álmositsa el őket a gyerekkor és higgjék hogy kis életük csak álom és minden, ami történt a világon, bús fogságuk legyen arany kalitka, oh idegenek és mégis testvérek s akiknek szeme oly irgalmas és kék simogassátok meg a sok szegénykét, hogy elfelejtse szomorú kis sorsát, lágy kézzel és arra gondoljatok, hogy egyszer mégis szép csend lesz és minden enyhe béke szép kis földünkre száll le és minden kis katona, minden kis juh hátáról lekerül a súlyos borjú, s nem kell hogy öljön s kis izzadt homlokát megtörülheti s az idegen ágy és minden emlék lesz majd néki, bús kis emlék s amig e szép s jó idő eljövend legyen szivetek kis irgalmas kert s amiben enyhe kék virágok nyitnak és eljövendő szép arany világok áldják majd érte szőke fejetek , __s a jó, kis foglyok, szelidek s szegények, jó ellenségek, társak és testvérek az Isten legyen Veletek. Keleti Arthur. ----- vil-Ag *915. märcrns 25. Pár nap fáradt életemből Kárpátok, március hó. Február 22. A papkatona. A rajvonalban találkoztunk egy kárpáti szakadék pontján. Én az ezredem jobbszárnyát biztosítottam, őt meg balra küldte ki a parancsnoka. Nem volt közöttünk csak egy szakadék, de gyanús, mert kanyargós és meredek, amiről sohse lehet tudni, hogy éjszaka nem bújik-e benne előre az ellenség, hogy azután a puha hóban átlopja magát a mi vonalunkon. Legjobb biztosítás, ha én magam ásatom ide a vackomat a szakadék szélére. Csak egy fa mögül kaparjuk el a havat, azután a fagyos fehérség alatt ázottan rothadó barna falevelet s néhány ásónyi kemény földet a gyökerek közül. Ez a födözék. Mikor készen vagyunk vele, jelenti az összekötő járőr, hogy egy másik honvédezred balszárnya itt a vár a szakadék túlsó szélén s egy kadét ur át is jön mindjárt, meglátogat. Uj legényem van, a másikat tegnapelőtt lőtték el s ez még nem tudja, mi szokás nálam vendégváráskor, ha se tűz, se alkohol nincs a raj vonalban, így magam dugtam a blúzom alá egy hóval töltött kulacsot: ha megolvad, a hólébe egy kis citromsav, pár szem Sacharin (hogy bocsássanak meg érte a fináncok) és készen van az én hadilimonádém, amit, ha hazamegyek, patentíroztatok . . . Egyszerre csak itt van a vendégem.