Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-25 / 84. szám

Csütörtök Przemysl utolsó napjai Sajtóhadiszállás, március 24. Íz Világ haditudósító­jának távirata. rAz alábbiakban összefoglalva adom azo­kat az adatokat, melyek Przemysl végnap­jairól és ostromáról a sajtóhadiszállásra elju­tottak. Töredékek ezek ehhez a nagy regény­hez, melynek fejezetsorozataira egyelőre még várnia kell a közönségnek. Az apró hírmozai­­kok azonban, amiket Przemysl utolsó repülői hoztak el ide, máris eleven és megható képét adják Przemysl utolsó küzdelmeinek és hősi elmúlásának. fik. A négyhónapos körüljárás nagyobbik fe­lében Przemysl védőseregének egészségi álla­pota és a városban maradt lakosságé is na­gyon jó volt. Csak a legutóbbi hetekben, amikor az élelmiszerek hiánya egyre érezhe­tőbbé vált, kezdtek megtelni a kórházak. Az éhségtől elgyengült emberek százai kerültek kórházba és végül majdnem minden második ember a kórházban feküdt. Nincs példa a világtörténelemben, hogy ezt a vár­őrségek lelkiereje megbízta volna. A przemysli hősök, ilyen szenvedések után, pénteken kirohanásra készültek. Támadás előtt a megmaradt konzervkészletekből két-két da­rabot kiosztottak a kitörésre készülő csapat legénysége között. Sajnos, a mohó vágygyal elfogyasztott konzervek sok embert beteggé tet­tek, néhányan meg is haltak. A pénteki támadás után, két éjszakán az oroszok támadtak. Tüzérségtől támogatva, rohamot rohamra intéztek a vár ellen. Könnyű prédára számítottak az oroszok, de támadásaik­kal a mieink könnyű szerrel visszautasították. Az orosz véres veszteségeket szenvedtek. Va­sárnapról hétfőre virradó éjjel, hajnali négy órakor, folytatódtak a rohamok. Ekkor egyik erődből a másik után egy-egy hatalmas láng­oszlop csapott fel A rohamok megálltak. Az oroszok megdöbbent bámulattal néztek a lángoszlopok felé és nem támadtak tovább. Csak a tüzérségük folytatta a támadást. Rob­banást robbanás követett az erőd körül. Az erődben tűz csap fel, az üres depotmagazinok lángjai szöknek az ég felé. * A város lakói a Tatárdombon gyűltek össze és onnan nézték a tragikusan borzalmas panorámát. Köröskörül reng a föld, mintha ezer vulkán tört volna ki. A repülőtéren két repülőgépünk gubbaszt. Az orosz ütegek felfe­dezték őket. Most valóságos srapnelleső hull ide. De repülőink szempillája se rezzen. Nyu­godtan, mintha csak versenyre készülnének, szállnak nyeregbe és hidegvérben emelkednek fel az orosz tűzben és nekivágnak, mint bag­lyok az égő erdőnek. Az egyik a Kárpátok felé, a másik Krakó felé repül. Tüzes orosz snapnel­­lek csapnak utánuk, elébük. A repülőgépek megfigyelői még láthatják maguk alatt a világ leggrandiózusabb szinijátékát. Aztán eltűnnek a sűrű füstfelhőkben, a tűzben. A haldokló Przemysl utolsó sóhaját viszik az élőknek. A haldokló hős utolsó üzenetét. Lent a harminc és feles mozsarak tenyér, nagyságú és ökölnyi darabokban robbannak fel. Az erődök kazamatái hatalmas füstoszlo­pokban repülnek az ég felé. Az emberek, a mi katonáink darabokra törik fegyvereiket. Repü­lőink nagy, magasztos, félelmes borzalmassá­gában nagyszerű látványt hagynak maguk mögött. Irtózatos recsegést, ropogást. Mintha a föld pántjai pattannának széjjel. Hős Przemysl szíve megrepedt... Ekkor már semmi sem volt a vauban. Se ember, se muníció, se élelmiszer. Nem volt liszt és nem volt liszt, nem volt kenyér, se hús, se főzelék. Mindössze néhány ló és egy kevés zab. A lovakat katonáink parancsra lelőtték és húsukat megsütve, szétosztották a katonák kö­zött. .A zabot megőrölték és kenyeret sütve be­lőle, ezt is szétosztották a katonák között. Az utolsó reggeli. Egy vulkán tetején. Legalább addig legyen mit enniük, amíg az ellenség át­veheti ellátásukat. Az utolsó kötelességteljesítés a legnagyobb hatalomnak, a gyomornak szólt. A szívükkel ők maguk végeztek. Akkorra az már megszűnt dobogni. *­ Beszélik, Hogy vasárnap egy szépen kisü­­­tött postagalambot vittek Kuzmanek tábornok­nak, a haldokló vár hős parancsnokának ka­tonái. Jó­maguknak már az utolsó táplálékuk is elfogyott. Nagyon csekély lóhús maradt még csak hátra. Az utolsó csemegét a szeretet ezüst tálcáján tálalták fel vezérüknek, küzdel­mükben apjuknak. Kuzmanek azonban nem fogadta el a megható ajándékot. Aki az ostrom egész ideje alatt nem ismert különbsé­get a maga személye és alárendeltjei között, az utolsó pillanatban sem akart tudni erről. A kórházban súlyos betegen feküdt egy köz­katona. Mindnyájuknál közelebb a halálhoz. Körülötte tombol a harc, alatta reng a föld és­­ ő odaláncolva ágyához. Talán Przemysl egyet­len katonája, aki csüggedt lehetett. A lelkének már mit sem adhattak. Beteg testének mit ad­hattak egyebet, mint ezt az utolsó királyi fala­tot, az éhezők e legönfeláldozóbb ajándékát, az ízletes galambpecsenyé­t. Csak a legnagyobb pillanatban tudnak így szeretni az emberek. Kuzmanek tábornok elküldte beteg katonájá­nak a sült galambot. Przemysl véres regényé­nek finaian meleg és eszményi fejezete. Csil­logó, szomorúan szép harmatcsepp a tűz szár­nyain. i '-‘Vl * Ismeretes, hogy az ostrom al­att repülő­­posta vitte a leveleket a várba. Az ostrom alatt tizenkét ilyen repülőgép tönkrement és két re­pülő­pár hősi halált halt, vagy fogságba került. A halálra készülő vár üzenetei, melyek nem jutottak el hozzánk. Levelek, melyek el nem értek ... * Emlékszem, a Tatár dombról ragyogó őszi napon néztem annak idején végig a Magiéra megvívásét. Most ugyanitt állt Przemysl népe és könnyes szemmel, zokogva nézte a világ­­históriáinak e talán legfélelmetesebb szín­játé­kát. Erődök, hidak, ágyuk, melyek büszkén dacolták a világ legnagyobb hadseregének ro­hamaival, mint óriási játékszerek röpültek a levegőbe, láng és füst izzó, sötét folyondárja kúszott fel a hajnalpiros égboltozatra, mely most, mint valami félelmetes kupola, mint a pusztulás lugasa borult a vonagló vár fölé. Aztán csend. Przemysl meghalt, öngyilkos lett. Golyót röpített a szívébe. Körülötte a bor­zalom romantikája. Az égő óriási lugas, firtó­s rapnell - csillagok ezrei, s az elnémult vár, a romokban heverő ravatal. És a nagy kataklizma közepette ott álltak a mi katonáink. A magyar honvéd zord nyu­galommal, mint a sebzett hős bronzszobra. Ko­mor tekintettel nézte a fenséges pusztulást és könnyet ejtett a fegyverére, melyet darabokra tördelt. Akik éhezve is harcoltak, most legfáj­dalmasabb kötelességüket teljesítették. A saját erejüket tették tönkre, mer­t már nem használ­hatták. A tragikus csendben csak a két repülőgép indult útnak a városból, amelyhez annyi szép VILÁG 1915. március 25. , és feledhetetlen emlék fűz mindannyiunakat, akik valaha itt jártunk az ezüstös San városá­ban, a halott Przemyslben. Harc a Dardanellákért Oroszország erősen készülődik Konstan­­tinápolynak a szárazföld felől való megtámadá­sára. Konstantinápoly, s vele a Dardanellák nyílt ütközőpont a szövetségesek között s máris erős a féltékenység a török tengerszoro­sért. Az angol flotta, a francia flotta támoga­tásával, hihetetlen áldozatokat hozott már ed­dig is, hogy a Dárdán­el lakat birtokába ve­hesse. Az angol és francia lapjelentésekből ki­tűnik, hogy az együttműködő flottát ért hatal­mas veszteségek ellenére az ostromot még na­gyobb hevességgel fogják felvenni. Az ango­loknak ez az elszántsága a siker reményével szembeál­lított óriási áldozat összefüggésben van az orosz tervekkel. Oroszország, mint többször megírtuk, szárazföldi csapatokkal akar Konstantinápolyba eljutni. Gyorsabbnak­ és biztosabbnak véli a szárazföldi akciót a tengeri akciónál. Milánói és bukaresti jelenté­sek most arról számolnak be, hogy az oroszok szárazföldi akciójára minden előkészület, meg­történt. Odesszába kétszázezer főből álló had­sereget koncentráltak, amelyet százhetven ke­reskedelmi hajón, a fek­ete-tengeri flotta vé­delme alatt akarnak az európai Törökország területén, Midiában partra szállítani. Az angol flotta tehát ismét felveszi a harcot a Dardanel­lák erődei ellen. A tengeri akció mellett csa­patösszevonások is történtek, mert meg akar­ják kísérelni, hogy expedíciós sereget tegye­nek partra török földön. Az angol és orosz akció Konstantinápoly ellen tehát nem egy úton halad, s mind a két szövetségesnek az a törekvése, hogy a másik előtt érje el Konstan­tinápolyt. Az angoloknak szomorú tapaszta­lataik vannak a Dardanellák elleni harcokból, az oroszok, ha expedíciós sereget akarnak partra szállítani, szemben fogják magukkal találni az erős török flottát. A Dardanellák ostroma Az Osmanischer, Lloyd tudósítója a Dar­danellák ostromáról a következőket jegyezte fel:­­ Március 20. A mára forduló éjjel jegy­es Vengeance-típushoz tartozó páncélos támadott, számos segédcirkálóval és torpedóval Dar­dá­nos közelében. Gyilkos tüzeléssel fogadtuk, a hajót több gránátunk érte, mire sülyedni kez­dett. A legénységet megmentettük és foglyul ejtettük. A tegnap elsülyedt Amethyst páncé­losnak — mint utólag a foglyok vallomásából kiderült — az volt a megbízatása, hogy a Kilid-bar és a Csanak közötti kábelt elvágja. Az elsülyedt Bouvet roncsait embereink átku­tatták és két értékes érctáblát találtak, ame­lyek a hajó belső falazatára voltak felerősítve. Ebből kiderült, hogy 1890-ben ezen a hajón létesítették Sadi Carnot és II. Sándor cár Brestben az orosz-francia allcenceot. Az egyik táblán Sadi Carnot, a másikon Sándor cár be­széde van felvésve. A történelmi értékű táblá­kat a konstantinápolyi nemzeti múzeumba szállították. Konstantinápolyból jelentik: Vilmos csá­szár Enver, basa hadügyminiszterhez, a főve­zér helyetteséhez táviratot intézett, am­elyben a Dardanelláknál elért sikerek alkalmából me­leg jókivánatait juttatta kifejezésre és felkérte, hogy e szerencseki­vállat okát Dsevad basának, a török védősereg parancsnokának taelül adja. Enver kasa a mély köszönet szavaival válaszolt a császár táviratára és hozzátette, hogy a császár jókívonatait közölte a Darda­nellák hős védőivel. A hadügyminiszter ki­emelte a németek és ottománok hűséges fegy­­verbarátságát és annak a meggyőződésének­ adott kifejezést, hogy a közös nemes feladat teljesítése közben kiontott vér a jövőben is egybe fogja fűzni a szövetséges hadseregeket. Az angol és francia flotta vesztesége A Neues Wiener Journal jelenti­­Athénből Rómán át. A Cornwall an­gol sorshajó harcképtelen lett. A Dar­danelláknál megsérült hajók szám­eit.

Next