Világ, 1915. július (6. évfolyam, 181-211. szám)
1915-07-01 / 181. szám
Miedet«se* -rtfvftttn« Budapestet altsaSi, SISS. KimáóUi^M • V,LAG VUdóhtv^talibanTŰlS>dö I* Andrássy,„t 47. szám. Telefon «Ma .alMBWBSfflkner J- Gyd« te Nagy, Jadua fa .90. Előfizetési árak a magyar tá&A IKA Társa, Tenczer Gyula, Leopold Krona országaiba, Ausztriába és Wzplrr IMP Testv., Mezei Antal, Schwatz |6— Sznia-Hercegovinába. Egész évre ^^B V oaF wj|f zsef, Mosse Rudolf, Eckstein Ber, kor. félévre 16 kor., negyedévre ít *’■■■# aVaSpjlbS rät hirdetési irodákban, — Bécsben ber, egy hóra 2 kor. 80 filt A német éZ* JsB %<S¥ M. Dukes Nachf. Hausenstein és rodalomba negyedévre 11 kor. *gy 'S®*, w . ja. Jv VäsnL Ca-fST Vogler, Rudolf Mosse, Eduard i va 5 korona 20 fill. A «VILÁG« ‘éÉa* JÄT "Tf'idFi glSípi Braun, Heinrich Sehalek, Bode megjelenik hétfő kivételével mindennap. »WB ■■ JBI und Herzfeld. Beriinbetu Or. Ünnepnapok után is. Ara Budapesten. ■■ JWf ír. Bllmetireich, Berlin-WUmerte vidéken és pályaudvarokon 12 fillér. BiHB DBStSSb dSIZBR&SSES&tt g§sS» SKfiSiiBB^SWHIP^ dort Holstinniche-Strasse 27. sz. VI. évfolyam 1915 Budapest, CSÜTÖRTÖK Julius 1. 181-ik szám ..................................................................................................................... .... ................................................................................................................. ., A Bug és a Visztula között az oroszok tovább hátrálnak. Csapataink átvonultak a Tanew-lapályon és elfoglalták a Frampol és Zaklikow melletti magaslatszegélyt. A szövetséges csapatok elérték Belz, Komarow és Zamosce vidékét. Az oroszok a Visztulától nyugatra is egyik állásukat a másik után ürítik ki, így ma éjjel óta zawichest—ozarow—siennei erős harcvonalukból ismét a Visztula felé hátrálnak. Zawichestet csapataink megszállták. Az olaszok az Isonzo-arcvonalon ismét élénk tevékenységet fejtenek ki. Csapataink Plava mellett visszautasítottak egy támadást. A Sagrado— Monfalcone-szakaszban az ellenség több kisebb eredménytelen előretörését az elmúlt éjjel általános támadás követte. Ezt is mindenütt visszavertük. A szerbeknek egy Szabács melletti támadására válaszul repülőrajaink egyike tegnap reggel igen jó eredménnyel bombázta a belgrádi hajógyárat és az Obrenováctól délnyugatra lévő orasaci csapattábort. Ali-Burnunál az ellenség három támadását a törökök az ellenség óriási veszteségével visszaverték. Szedil Bahrnál az ellenséget ellentámadással visszavetették. A centrumban két ellenséges lövészárok-vonalat meghódítottak. Elvetemült taktrist. A háború — mire mostani tetőpontját elérte — hozzászoktatott bennünket sok elképzelhetetlenhez. A polgári világ katonai világgá lett, mindenki egyenruhába bújt, mindenki otthagyta munkáját és harcolni ment. A munka világa a háború világává alakult, a szabad polgári egyén elvesztette önrendelkezési jogát és beleolvadt a stratégiai tömegbe. A csodálkozást, az elkáprázást, melyet ezeknek a fejleményeknek megfelebbezhetetlen ereje keltett, még mélyebb megrázkódássá változtatták az első véres események hírei; megszokták a sebeket, a halált, a gyászt. Azoknak, akiket közvetlenül ért, épp úgy nem volt hová appellálniok, mint azoknak, akik az emberi szolidaritás katasztrófáját szenvedték végig.A háború a maga elemi erejével ura lett mindennek és minden ország, mely a maga céljait kereste a vérözönben, minden eszközével szolgálta a háborút. Elkendőzni a háború pusztításait nem lehet; a szembehunyás nem gyógyítja meg a kórházak betegeit és nem ülteti az asztalhoz a megszokott székre a halottakat. Milyen gyümölcsök azok, melyeket a világháborúból ellenségeink a maguk számára le akarnak szüretelni — hogy azokért a béke és az emberélet — megbecsülésének világát az öldöklés világává változtatták és micsoda gondolatrendszer az, mely ebben a nagy emberpusztításban való kezdeményező részvételüket számukra elviselhetővé teszi? Mi, a háborúba kényszerítve, védjük magunkat, országainkat, sorsunkat; a háború véres szörnyűségeihez való hozzáalkalmazkodásban, a kultúráról, az emberszeretetről, az emberi hivatásban való nemzetközi szolidaritásról alkotott gondolatainknak összeomlása közben, a vérfolyam partjain haladva az a hit tart bennlünket talpon, hogy így tudtuk csak ellenségeink elsöprő rohamával szemben megvédeni magunkat, így viselhető csak el az elviselhetetlen, mindaz, ami a harcterekről árad, akár a mi halottainnkat, akár az ellenségét, akár a mi lángban álló városainkat, akár ellenségeinket jelentik a száguldó hírek. Bele kellett illeszkedni egy föltevésbe, hogy a népek nagy számlája egymással szemben — akár igazságos, akár hamisak tételei — nem egyenlíthető ki másképp, minthogy a fegyverviselő férfilakosság összeméri bizonyos haditörvény szerint erejét. Ellenségeink szemmel láthatólag nem így állnak a kényszerűség hatása alatt. A gyűlölet, a boszu érzései, népek megfojtásának, országok szétszedésének vágya hajszolja őket a lövészárkok végtelentáján keresztül. Nem a fegyveres erőpróba háborújuk, hanem a szenvedély tobzódása. Ezek a szenvedélyek megrészegednek a vértől, elvakulnak a városok tűztengerétől és féktelen elvajkultságukban keresztülgázolnak minden intézményein, melyet az emberies Israel Zangwill a háborúról A Világ tudósítóidtól Haag, június hóban. A szentimentális színművek — Mary Ann és a töibibi — népszerű írója érdekes tanulmányiban fejtette ki gondolatait a háborúról egyáltalában, nem is annyira a mostani nagy világégésről emlékezve meg, mint inkább a jövő háborúról. Nem szidja a németeket, nem ócsárolja kultúrájukat, nem mutatja ki olcsó receptek szerint, mint francia és angol írótársai, hogy az élethez csak nekik és szövetségeseiknek van jogosultságuk és erkölcsi alapjuk, — nem így cselekszik Israel Zangwill. A jelent csak érinti, a múltba néz, — és a jövőbe lát. Azt jósolja, hogy mindig lesz háború, és ne higyjük azt, hogy a mostani harc: a béke harca. Szinte egyedül áll evvel a felfogásával Angliában, — és valószínűleg mindenhol vitatkozás anyagja lesz érdekes nyilatkozata, ahová csak elkerül —, mert sokan hiszik azt szentül, hogy a béke olajága fakad ki a vérrel megöntözött földből, örökre. És az író még olyan feltétel alapján sem hisz az örök békében, — mint ahogy azt az ententebeliek teszik, — akik a „porosz militarizmus megdöntésétől“ várják a világ újjászületését, és alapos statisztikai táblával mutatják ki ennek biztos bekövetkezését, a „National Review “-ban, angol szempontból. „A szövetségesek nyugati frontja ~ 425 mértföld. Az angol front 125 mértföld, tehát az egésznek egy tizenheted része, az 1 Angol sebesülés hetenkint: 1000, évenkint 52.000 X 17 . 884.000.. Halálozás: havonkint 5000, évenkint 60.000 X 17 1.020.000. A nyugati front vesztesége tehát évenkint: 1.904.000 ember. A németeké, nyugati és keleti fronton, 1. 030.000-et számítva havonkint, — majdnem négy millió ember egy évben.“ Evvel a számítással azt akarják bizonyítani, hogy a német vérveszteség olyan nagy lesz az angolokéhoz képest, hogy mostani katonai hatalmuk összeroppan a kiadós szám súlya alatt, é s akkor már nincs mitől félni. Mert ha Anglia megmarad a világ „első hatalmának“ — az békét is jelent egyszersmind. Ilyen hangon beszél Rudyard Kipling is, aki ostorozza az önkéntesség igazságtalan rendszerét, — mert így teljes győzelemről nem lehet szó. „Ha a németeket nem lehet kiűzni Flandriából, nemcsak Anglia élne az Etna tövében, de tűzhányót jelentene Németország az egész világra nézve.“ Israel Zangwill pedig nem néz elfogultatt és gyűlölködéssel a jelen alakulásaira, — inkább egy magasabb nézőszögből látja az eseményeket és onnét kiáltja felénk: a háború szüli a háborút....* Vagy száz évvel ezelőtt, „tartós alapús európai békét kötöttek nagy ünnepségek között, Bécsben. Még a zsidóság követei is reménykedve várták ettől az egyenjogúsítást mindenfelé. A diplomaták tárgyalása közben Napóleon megszökött az Elba szigetéről, de I.Waterloo utánt anyolc nagyhatalom folytatta a világon való osztozkodását és az orosz cár, az osztrák császár és a porosz király szent szövetséget kötöttek és Váltig fogadták, hogy a keresztényi törvényeket nem szegik meg• Európa békéje érdekében. És azóta, számtalan békekongresszuson, még Londonban is, ahol a „humanitás“ hangoztatása még gyakoribb volt, mint egykor Bécsben lehetett, — az én hálátlan szerepem volt az, hogy kiküldött társaimat emlékeztessem a nehéz feladatokra, amelyekhez képest csekély áldozatokat hoztunk mindeddig. De nincs vakítóbb fény, — az eszmény fehéren izzó fényénél. Hitetlenségemért rám szóltak erősen, különösen a már meghalt Mr. Stead, aki rövidesen azelőtt körúton volt a „koronás fők“ udvarában és azt látta, hogy Európa fejedelmei a békefejedelmek. És nagyon élénken él bennem az emléke annak a kis jelenetnek, amikor egy nyilvános banketten láttam egymás mellett: Sir Edward Greg finom és egyenes alakját Mr. Carnegie-vel, a skótamerikai vasemberrel, amint egymást erősítgették álmodozásaikban. Mr. Carnegie azt hajtogatta folyton: megérem még, hogy nem létezik többé háború . . . A bécsi kongresszusnak volt alapreménye, Napóleon bukása. De 1914-ben a háború kitörése szinte az optimisták öröme volt. „A háború véget vet a háborúnak“ volt a time Mr. Wells röpiratának is és az eljövendő világbéke dicsőítése nagy visszhangra talált. Az utópistákra jellemző, hogy amikor megsemmisülnek vízióik, — új reményekre bukkantak a katasztrófában. ... lévén az is gályaér.