Világ, 1915. július (6. évfolyam, 181-211. szám)

1915-07-08 / 188. szám

40 1915. július 8. VILÁG Az olasz egészségügy bajai Luganóból jelentik: Az Agenda Stefania szokásos felháborodással közli, hogy léghajókról az olasz hadvonalakra kiáltványt dobtak le, amely az olasz katonákkal tudatta a galíciai osztrák-magyar győzelmeket és elmondja az olasz háborúnak valódi okát. Ezzel kapcsolatban a Stefani-ügynökség megismétli tiltakozását olasz orvosoknak és sebesültszállítóknak az osztrákok és magyarok által való elfogatása ellen. Ennek a tiltakozásnak valószínűleg az a célja, hogy az olasz hadegészségügyi szolgálat tehetetlensége és az ebből származó súlyosan érzett bajok miatt fakadó panaszokat némileg elhallgattassa. A Perseveranza és a Corriere della Sera említést tesznek azokról az éles nézeteltérésekről, amelyek az aostai hercegnő a katonai kórházak főfelügyelőjének kiegyenlítésre irányuló fáradozásai ellenére a katonai egészségügyi vezetőség és a Vöröskereszt között fennállónak és a sebesültek lehetetlen kezelési módjára vezettek. Milánóban és a háborús területeken például a katonai kórházakban fehérneműhiány mutatkozik. A Vöröskereszt ad ugyan fehérneműt, de nem a katonai kórházak számára. A hivatásos ápolónők kerülik a Vöröskeresztes hölgyekkel való érintkezést, mert kétségbevonják gyakorlati képesítésüket. Az is panasz tárgya, hogy a sebesülteket hozó vonatok számára a pályaudvarokon, így például Milanóban is sokszor vizet sem lehetett szerezni. Előfizetési felhívás A Világ a nehéz időkben se tér el hangjától, amelylyel harcosan és bátran megindult. Szavunk az emberi szeretetről beszél, hangunk a megértés hangja. Ezt a hangot, szavunk erejét nem nyomja el a fegyverek és ágyuk döreje. Az új kötelességek, az egyetemes kötelességek harci lendületünket nem vették el, csak megállították, míg az áldásos béke napjaiban a mi nagy küzdelmünk ideje ismét elérkezik. A béke még nem a miénk, ezért a legnagyobb emberi gyönyörűségért még harcolnunk kell és sok katonánknak hullik még érte piros vére. De már érezzük a háború eseményeiben is a közelségét, a magyar polgárságnak már most, a csatók viharainak napjaiban ébredezni kell jövő kötelességeinek, hogy megbirkózzon és síkra szálljon azokért a kívánságaiért, amelyeket most lelompított, de megduzzaszt és friss erőbe szíthat a háború. Az emberek milliói várják a választ a kérdésekre: meg fogja-e a mostani irtózatos pusztulás az emberi szolidaritás mindenek fölött álló közösségét teremteni? Jogához fogja-e juttatni a háború eredménye a Magyarország által demonstrált erőket a monarchián belül? Jogaikhoz jutnak-e a számtalan csatatéren vérző névtelen tömegek, melyek eddig csak szolgái voltak az államnak és hazájuknak és ki voltak rekesztve abból a politikai és erkölcsi közösségből, melyért most életüket áldozzák? Megtisztítja-e a háború a közerkölcsöket úgy, hogy csak a tehetség és a becsület érvényesülhessenek? Meg fogja-e teremteni a közéletnek azt a szabad levegőjét, melyben minden erő utat talál? Pillantásunk belevésődik az emberi gondolatok mélyére, széttekint ott, s felhozza a kiforrt nagy vágyakat. Ezek a vágyak a jövőről beszélnek. A békés jövendőben a békés és igazságos ételről, a jogegyenlőségről, a megbéklyózott társadalom felszabadításáról. Ma ezek a gondolatok a szívek mélyén erjednek. Majd egyszer eljő az idő, amikor az aggódást a cselekvési erő, a megállított emberi harcok nagy rohama váltja fel. A Világ mindig elől fog járni ebben a harcban. Nagyon jól tudjuk, még messze vagyunk attól a célunktól, ahová tűrhetetlenül tartunk. De utunkon egyre nagyobb és növekvőbb tábor követ. Büszkék és hálásak vagyunk értel Hiszen minél hatalmasabb lesz a barátok, az olvasók sokasága, annál nagyobb lesz a mi erőnk, mely velük és értük száll az ő boldogulásukért csatasorba. Junius 1-ével uj előfizetést nyitottunk a Világra. Kérjük barátainkat és híveinket, toborozzanak új híveket lapunknak. Akiknek előfizetése 1-ével lejárt, kérjük, újítsák meg mielőbb. Oroszország krízise Az orosz forradalmi-szocialista párt egyik ,Svájcban tartózkodó tagja a napokban Szentpétervárról hosszú levelet kapott, amely behatóan foglalkozik a cári birodalom belső politikai viszonyaival. A levelet megszerezte az Arbeiter-Zeitung, amely mai számában részletesen ismerteti érdekes tartalmát. A levél írója, az orosz munkásmozgalmak egyik neves vezére, hangsúlyozza, hogy az opportunisták befolyásos és meglehetősen erős csoportja éles ellentétben áll a leninisták frakciójával és más forradalmi-szocialista pártokkal, de egyáltalában nem űz háborúellenes politikát ért nézete szerint az orosz proletariátusnak egész erejével azon kellene fáradoznia, hogy megakadályozza Oroszország leverését. Nemcsak Plephanovo hívei küzdenek e gondolat ellen, hanem Axelrod csoportja is, amely pedig erősen háborúellenes politikát űz, nagy engedményeket tesz ennek a pártárnyalatnak. A levélíró nem tagadja, hogy Oroszország katonai helyzete a legnagyobb aggodalomra ad okot és a végleges leveretés mind valószínűbb lesz. Az orosz hadvezetőség jelenleg úgyszólván hiányában van mindennek: nincs kiképzett katonasága, nincsenek lisztjei és nincs muníciója. A munícióhiánynál is nagyobb gondokat okoz az, hogy nincsenek kiképző tisztek és altisztek, úgy, hogy Oroszország valósággal képtelen óriási emberanyagát a német-osztrák-magyar offenzíva elhárítására felhasználni. Az utóbbi hónapokban több százezer fiatalembert küldtek a frontra, akik a L.donoskodás legelemibb fogalmaival sem voltak , tisztában és nem szolgálhatnak egyébre, mint ágyútölteléknek. Ehhez járul a nép bizalmatlansága a hadvezetőséggel szemben, egyedül Nikolajevics nagyherceget kivéve, akiben mindenki föltétlenül megbízik. Oroszországban nyílt titok, hogy az egyes hadseregparancsnokok kölcsönösen nagy kárörömmel beszélnek kollégáik baklövéseiről és a vereségeket azoknak tehetetlenségéül rójják fel. Gyakorta használatos ebben az összefüggésben az árulás szó is, amit magasrangú tisztek épp oly könynyedén használnak, mint az altisztek. Az udvari körökben és általában a reakciós pártban komolyan beszélnek a Németországgal és 4 uszi haddagyarországgal kötendő különbéke eshetőségeiről, ez az eszme azonban a leghevesebb ellenzésre talál a munkásság és a polgárság körében. A munkásság különbéke esetén fél a szent szövetség megújhodásától, a rettenetes reakció új periódusától, minthogy a Németországgal szövetkező cárizmus bizonyára minden szabadságra való törekvés ellen fordulna, úgy, hogy komoly belső reformokra évtizedekig nem lehetne gondolni. Az orosz bourgeois Németországban a konkurrenst gyűlöli, amely megnehezül az ipar és kereskedelem fejlődését, megakadályozza a Balkánon az orosz vállalkozások lehetőségeit és valószínű, hogy ezt a szerepet még erősebben játszaná egy új hármasszövetség létrejötte esetén. Oroszországban minden liberális gondolkodású ember a háború folytatását kívánja. Jelenleg a háborús párt még Oroszország úgynevezett mértékadó köreiben is népszerűbb, mint a különbékét sürgető reakciós párt. Mindamellett nem kizárt, hogy a különbéke mellett harcoló csoport, amelynek az udvarnál és az arisztokrácia körében nagy befolyása van, rövidesen felszínre jut. Azoknál, akiktől a döntés függ a minisztereknél és a cárnál, különbékré kötése esetén az lesz mérvadó, hogy a forradalom immár elkerülhetetlen, akár különbékét kötnek Németországgal és a monarchiával, akár tovább folytatják a háborút, amely a cárizmust aligha kecsegtetheti már sikerekkel. A mértékadó körök azonban úgy vélekednek, hogy egy belső forradalommal könnyebben elbánnak, ha kifelé már megvan a biztosságuk és a felszabadult seregeket a belső ellenség ellen vezethetik. Ez esetben idejekorán és alaposan le lehetne verni a forradalmat. Azzal már ma is tisztában van a cárizmus, hogy a nemességet kivéve, minden néprétegben végtelen az elkeseredés az autokrata uralom ellen, mert egyedül ebben látják akatonai sikertelenségek okát. Hát nem mondott volna teljesen csődös a belső szervezettség, ha nem volna a hadsereg csupa önkény, korrupció és üzlet — így érvelnek ma az ítélőképes emberek Oroszországban — egészen másképp alakult volna a háború. Hogy az óriási birodalom erősen kezd erjedni, azt már megmutatták különböző lokális jellegű zavargások a legutóbbi időkben, elsősorban a moszkvai események. A moszkvai forrongás zsidó pogrommal kezdődött és a munkásság általános zendülésével ért véget. Ezt Csütörtök a mozgalmat a reakciósok szították, akik később maguk is részt vettek benne, míg a hatóság a dolognak, egyelőre fegyveres hatalommal véget nem vetett. Általában érdekes tünet, hogy az utóbbi időkben az orosz munkásság egyes helyeken meglehetős eredménynyel lép közbe a zsidóüldözéseknél, amelyek tapasztalat szerint eddig mindig pogromra vezettek. HÍREK Elestek Tturdca Demeter, az aradi háziezred alezredese, a Lombérétől keletre folyó üldözési harcokban elesett. Az elhunyt alezredes két évtized óta lakott Aradon. Arad társadalmában igen szerették joviális modoráért. Békássy István vasmegyei főispánnak Ferenc nevű legnagyobb fia, aki a pápai 7. huszárezred kadétőrmestere volt, a harctéren elesett. Elhunytáról ezredéhez érkezett az első hír s innen értesült a család is, mire a főispán elutazott, hogy fia hamvainak hazaszállításáról gondoskodjék. Az elhunyt szimpatikus tagja volt a szombathelyi társaságnak. Kerneki Aulal, önkéntes szakaszvezető, június 13-án, a galíciai harctéren, orosz golyótól találva, elesett. Huszonnégy évet élt s benne Zverpely Lajos zólyombrézói vasgyári főellenőr fiát gyászolja. Stróbl László tartalékos zászlós, junius 21-én, Lembergtől északra, Chany község mellett elesett. Az ezred parancsnoksága a huszonegy éves fiú atyjához, Stróbl János besztercebányai városi számvevőhöz, elismerő levelet intézett, amelyben közli, hogy az elesett zászlóst bátorságáért kitüntetésre is ajánlották. Rudnai Sándor tanítót, hadapródot a galíciai harctéren, diadalmas harc hevében érte utol a halál. Osztrofjeczky János tanító, hadapródjelölt huszonkét éves korában elesett a galiciai harctéren. Pfeiffer Henrik joghallgató, az arany vitézség érem tulajdonosa. Jamions közelében elesett. Raj László gépészmérnök, a műegyetem tanszékének adjunktusa, a negyedik nehéz tarackezred hadapródja, aki előbb a déli hadszíntéren, majd az északi harcokban a háború kezdete óta a legnagyobb odaadással teljesítette kötelességét, úgy, hogy még mint közlegény, a vitézséffi érnél szerezte meg magának, mult hónap 25-én. I Imbergtől északra, az ellenség üldözése közben, elesett. Fia volt Raj Ferencnek, a X VI. ker. állami főreáliskola igazgatójának, kinek még másik két fia küzd az északi harctéren. Verbói Szlitha Imre, alsószentiváni földbirtokost, Fejér vármegye törvényhatósági bizottságának tagját, Szluha István volt paksi kerületi országgyűlési képviselő fiát, aki mint tartalékos honvédhuszárfőhadnagy a háború kezdete óta több diadalmas ütközetben vett részt, Galíciában, midőn huszárait rohamra vezette, az ellenséges halálos golyó szívén találta. Július 1-én új előfizetés nyílt a Világra. Kérjük azokat az olvasóinkat, híveinket és barátainkat, akiknek lejárt az előfizetésük, minél hamarább újítsák meg, nehogy a köztünk való sík vés kapcsolat megszakadjon. — A trónörökös árvái. Bécsből jeleltük: Ferenc Ferdinárd főherceg két fia, Hohenbein Miksa és Ernő hercegek dr. Stunowski nevelő kíséretében a chlumeci kastélyba érkeztek, ahol hosszabb ideig fognak tartózkodni. Megérkezésük után ellátogattak a katonai kórházba s az ott ápolt sebesült katonák sorsa iránt érdeklődtek, vigasztalták őket és adományokat osztottak szét köztük. Hohenberg Zsófia hercegnő a nyarat nagyanyjánál, Mária Terézia főhercegnőnél tölti el. — Az exarka temetése. A bolgár távirati iroda jelenti: József exarka temetését csütörtökre halasztották, hogy az ország minden részéből megjelenhessenek a gyászünepélyen a küldöttségek. A gyászünnepen részt fog venni az egész lelkészi kar, a hatóságok, testületek és a tanulóifjúság. Ünnepi menet fog a szeni szinódus palotája elé vonulni. A lapok méltatják az elhunyt exarka képzettségét, jellemeit, amely mindenki szeretetét biztosítosza neki. Kiemelik az elhunyt érdemeit az autonóm Bulgária megteremtése és a tanügy fejlesztése, az iskolák számának folytonos emelése körül.