Világ, 1916. június (7. évfolyam, 152-180. szám)

1916-06-01 / 152. szám

VI» AaiWasy­sa­cJViP Elrfc*&8i Mv&stesfc «—------­t3c£^»VTiXg VII. évfolyam 1916 Budapest, CSÜTÖRTÖK junius ispSS­, 152-ik szám ........................■ ‘ ■ " ■ I----------------■— Strasserné Ha egy világosc£nt&tő kor megírja majd fund a kornak a történetét, akkor a történe­lem mellé okvetlenül képeket is kell mel­lékeln), Arcképeiket, még pedig női antcépeiket Minden h-Aljonis kornak megvan a maga női típusa Angyalok lebegtek valamta a vérb­en, Eger asszonyosról említést tesz a történelem. 1848/49 magyar asszonyait talám leginkább a szegény cons­ódolk őrangyala, Maderspach Károly­né jellemzi, kit sok jótettéért egy, osztrák kapitány Trongresszertetett, nyilvánosan véresre veretett. Tempóra mutantur ... És most ex önfeláldozó nő mellett van másik háborús nő is, a tigris­, a vérszomjas, a gonosz, az, akit nem is az arany, de a gyémánt éhsége iránt, tét, akinek szellemi gyom­or tágulása vasi és min­dent megért, mindent elfogad, jónak tart, ami­­vel növelheti a vagyonát, mindent eltűr az lírától, ami­ alkalmasnak látszik a teljes jóllét megszerzéséhez. Olvastuk, hogy régen, a múlt­ban öreg parasztok ujjal mutogattak gazdag emberekre, kikről azt suttogták, hogy valami­kor, valahol egy régi háborúban szerezték meg magukat, a csaták után végigjárták a harcte­ret és az elesett katonák csizma­szárából rendre lopkodták ki a bankókat. Azóta fejlődött a mo­dern technika, de a hullafosztogatók rend­szere is. Be kell azonban ismernünk, h­ogy ez a rendszer se sokkal illatosabb a réginél. E megírandó történelem­ számára meg kell őrizni okvetlenül Strasserné arcképét is, ki most súlyos vádakkal terhelten áll a nagy­váradi törvényszék előtt. Igazán strindbergi Apas. Azonnal sírőgörcsöt kap és hisztérikus rob­otot, mihelyt a tanok víziszejről és rom­­j­­ait húsról beszélnék. Régi versekben olvasunk a béna, beteg harcosokról, kik házról-h­ázra jártak­, így kaptak enni, minden családnál, in­gyen, szívességből, jót és frisset. Most, hogy az élelmezést rendezték és a katonák nem szo­rulnak egyéni szívességünkre, akadnak olya­nok,a­kik a paragrafusok görbéin ki tudnak bújni és pedneviaszt gyuratna­k be a tésztába, tojásul, kopárral keverik a vizet, melyet tejnek kereszteknek el, és rothadt soisválatokat léptet­nek elő gulyássá.. Mindenkivel szemben me­rénylet és bűntény lenne, de minek hívjuk azt akkor, mikor egy katonával szemben követik el, ki a saját basát vitte értük az ellenség elé és milyen jelzővel bélyegezzük a vérségüket, mikor vérző, sápadt, talán, haldokló katonák az áldozatai, akik hajlandók voltak meghalni értük és tulajdonképpen miattuk halnak meg, itt, e mögöttes országrészben, melyet kapzsi­ságuk egy afféle belső harctérre változtatott. Igen, egyik fronton ők állanak, pénzes zsákkal, betétkönyvekkel, az arany garmadáival, s a másik frontom a tisztességesek, a küzdők, a katonák, a mi embereink, kiknek vérét elszív­ják. Ez az ki­zsákmányoló típus is kétféle. Strasserné a merkantil mohóság megtestesü­lése, de vannak olyan nők is, kiknek példája Reithoffer Elza, az agrár mohóság papnője, ki ide-oda fordul, kijár és elintéz mindent s tudja a módját, hogyan kell a marhákat sóval etetni és vízzel leitatni. Mindkettő jelszava: ex­pressz meggazdagodás. Mindkettő szavajárása: jobb ma e­gy tisztességtelen millió, mint hol­nap egy tisztességes millió. Mindkettő ment­­sége: háború van, tehát sietni kell, nem kell kímélni az ellenséget, mely­ alatt ők csak a sze­gény embereket értik. Örökítsük meg e típusokat a történelmi arcképcsarnok számára, de nem lenne teljes a munkánk, hogy ha ez amerikaias gondol­­kozású és balerkölcsű emberek mellé nem adnák azok arcképét is, kik sápadtan ülnek t. sötétben,a dolgozó, jóságos, értékes szel­lemi munkások arcképét, kik mindent visel­nek, ingyen, kik köröm szabadiig és Uj­jpat­­tanásig dolgoznak ezért az országért és a szál­lítók morzsái se jutnak a számukra. Csak a hagyma, a háj, a krumpli értékes, a gondolat, a munka, a szellem semmi c Íme, itt sorakozik egymás mellett a sovány tanító, a sovány tanár, a sovány törvényszéki jegyző, a sovány bíró, a sovány, kétszeresen so­vány magán­­hivatalnok arcképe, így az állami tanító kezdő havi fizetése, — meg kell adni, sokkal nagyobb, mint a felekezeti tanítóké; 83 korona és 33 fillér. Ebből 8 koronát lefognak a nyugdíj javára, 2 koronát pedig jövedelmi adóul, így csak 73 korona 33 fillér marad egy hónapra. Ez az összeg lakásra, ruházatra, mosásra, élelemre kelk Kétségtelenül nem nagy összeg, még akkor sem, ha hozzászámít­juk a 33 fillért is. A segédtanár, ki huszon­négy éves korában kerül a tanári dobogóra, sok évi nyomorgás és tanulás után, 1000 ko­rona évi fiz­etésből él, a rendes tanár 3200 ko­ronából. A törvényszéki aljegyző évi fizetése 1400 korona, a törvényszéki jegyzőé 2000 ko­rona, aljárásbiróé, ki pörökben önállóan s kö­­telességszerűen függetlenül ítélkezik, 2600 K. Most már azt kérdezzük, hogy élhetnek meg ezek a kisemeberek, a mai háborús drágaság­ban, mikor egy kiló snarhghus, mely azelőtt 1 korona 20 fillér volt, 8 koronába kerül, egy darab szappan, mely azelőtt 5 fillér volt, ma 80 fillér és egy gyermekcipő, melynek régi ára 1 korona 50 fillér, kerek 8 koronába ke­rül. De ki tudja hány ilyen gyermekcipő kell egy ilyen családban? Amellett pedig az apá­nak tisztességesnek, feddhetlen erkölcsűnek, kell lennie, már az állásánál fogva is. Ezek az emberek azonban meg tudják oldani a lehe­tetlent; élnek, tisztes jégesek, szenvednek, csak ne kérdezzék , hogyan élnek. A magyar kormány most készítteti el­ő, hadinyereségadó kulcsát. Mindenki helyesli, hogy a nagy, aránytalanul nagy hadinyeresé­­get is megadóztatják, még­pedig a szegény, értelmes és kiváló nélkülözők javára, akik­nek a tőkéjük csak­ a „ fejük’. Biztos és okos belátás sugallja ezt az vitéz- Német Belgium Az építő­ipar jövőjéről tárgyaltak nemrégiben a belga Nemzeti Építőmesterek Szövetsége egyik ülésén. Jean van Dmren elnök annak a nézetnek adott kifejezést, hogy a háború beiejezésével sem­miesetre sem várható Brüsszelben az építőiparban leszemelés. K­ét vállalóban pansani fog ez ipar a fővárosiban. Rámutatott az 1870-ben lefolyt hábo­rút követő eseményeikre. Akkoriban negyvenezer francia menekült Brüsszelbe, ahol tömérdek pénzt hagytak. Ebből persze,­­krízis támadt. Ugyanez várható a fővárosra is, a háború végén. Erre fi­gyelmeztet az a sok üres lakás és bizonyos, hogy sokan lesznek kénytelenek szerényebb háztartást vezetni. Az építés évekig fog szünetelni Brüsszel­ben és az építőmunkások javarésze keresi fel m­ajd a vidéket, hol nagy feladat vár rájuk.­­Az elnök nézetét nem osztották a Szövetség tagjai A többség azt hiszi, h­ogy az épitőmunkás bére emel­kedni fog, hiszen Belgiumban huszonháromezer épületet kell romjaiból felépíteni és az­ államnak sürgősen keh­ új nyilvános munkákat végeztetni. Azonkívül Anglia és Franciaország is keres majd munkaerőket s végre minden ipar béremelést ha­tással tesz az építőiparra is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az élet minden vonalon drága marad, a várható új adók alapján. E fejtegetések eredményeként elhatározta a Szövetség, hogy a bábom előtti építési szerződéseket felbontja, mert különben sok építőmester menne tönkre az anya­gok drágasága és a munkabéremekedés miatt. * Nemcsak a főváros sajtója, de a vidéki lapok is panaszkodnak már jó ideje arról, hogy a munka­­nélkülieket a bőkezű támogatás csészén elszoktatj­a munkától. Különböző pénztárak ma olyan „jö­vedelmet" biztosítanak a szegény munkanélküli­nek, hogy verejtékes munk­ával nem tudna annyit keresni. Monsban érdekes esetet mesélnek. Egy várósi építőmester még e munkanélküli időiben sem bocsájtotta el egyik mesteremberét aki már huszonöt esztendeje dolgozott nála. Fizetését is meg­hagyta egészében. De a munkás beállított hozzá nemrégiben és kijelentette, hogy ilren bér mellett nem maradhat és pontos adatokkal be is bizonyí­totta, hogy mint „munkanélküli“ sokkal nagyobb támogatásban részesülne ... A lapok figyelmez­tetik az illetékes köröket az „agyontámogatás“ veszélyére.• Kicsiny területéhez képest nagyon­­ jelenté­keny az ország cukoripara, különösen Hellegau, Lüttich és Brabant tartományokban. E vidékeken van a hires cukornépatermelés is. A gyárak nem nagy kiterjedésüek s azért aránylag magas költ­séggel dolgoznak. Ehhez még az is járul, hogy a gyárosok nincsenek egyenes összeköttetésben aj kis­termelőkkel, hanem rendesen közvetítőt vesznek igénybe. A szállítást azonban okvetlenül olcsóbbá teszi a kitűnő csatornahálózat Antwerpennel össze­köttetésben. A „Belgique“ című brüsszeli lap ada­tai szerint 1913—1914-ik évben 228.049 tonna volt a cukortermelés. 1914—1915-ik évben 204.177 tonna. Szeptember 1-től 1916. január 31-ig 69.411 tonna nyerscukor volt és 38.714 tonna fehér cu­kor. A második háborús esztendőben tehát hanyat­lott a produkció. 1913—1914-ben 124.049 tonna cukrot használtak el Belgiumban, a következő év­ben pedig 154.214 tonnát, Franciaország meg­szállott tartományaival együtt. Az új évadra nézve nem garanxi jók, a kilátások. Ma hatvaii frankba kerül 8 cukorrépa tonnája és a gazdák nem akar­mik kötéseket csinálni a tartós áremelkedés miatt. Az ez évi termelés talán éppen elegendő lesz ahhoz, hogy kielégítse a belföldi szükségletet. A Németországban most megalapított Cukorközpont aranyjában megfelel a Belgiumban már másfél év óta fennálló Cukorelosztó Központna­k, amely cél­szerű és egyenlő elosztásról gondoskodik. Cukor­hiányról még nem lehet szó Belgiumban. A brüsz­­szeli kávé­házban még normális adag cukrot kap minden vendég. A cukrászok asztalait pedig éppen úgy nyomják az édességek, mint azelőtt . * ji„­­ rA brüsszeli „epic­er". Gymmatá rákeresik ed­a. A belga fővárosban sokkal fontosabb hivatása van, mint a világ többi nagy városaiban. A háziasszo­nyok kerületükben vásárolják meg mindazt a hol­mit, mire konyhájuknak és éléskamrájuknak szüksége van. Az ilyen cikkeknek áruházakban vagy élelmiszerraktárakban való bevásárlása, mid teszem azt Párisban,­­ teljesen lehetetlen. Az epid­er a háziasszonyok öröme, mert üzletében nemcsak ételtnicikkel tart, hanem kefét, söprűt, lakkot, írószereket, ecsetet, hálót, kosarat Zöld­séget, gyümölcsöt, burgonyát nem árusít.­­A mos­tani körülmények között még fontosabb e keres­­kedő szerepe, mint azelőtt. .Sehol sem lehet a táp­lálkozás kérdését olyan jól tanulm­ányozni, mint üzletében. A vásárlóközönség érdeklődik a behoza­tal iránt, a készletek iránt s ahhoz irányitódik- Egész börzei jellege van sokszor az ilyen boltok­nak, ahol különben is nagy megbeszéléseket tarta­nak­­ az aktuális helyzetről. Sokszor fordul elő, hogy a vásárlók jegyzeteket csinálnak­ az ott hah­in­­ lakták

Next