Világ, 1917. április (8. évfolyam, 88-112. szám)

1917-04-22 / 106. szám

Vasárnap A szocialisták Stockholmba mennek Berlin, április hó. (A Világ tudósítójának távirata.) Néhány nap óta Berlinben tartózkodnak a magyar és az osztrák szociáldemokrata párt kiküldöttei. A magyar szociáldemokratákat Garami Ernő is Voltner Jakab képviselik, az osztrákok közül Adler Viktor és Renner jöttek el. A magyar és osztrák szociáldemokraták berlini útjának legelső sorban és bevallottan az a célja, hogy pártügyeket intézzenek el a németekkel, de minden valószínűség szerint nem fognak megállni Berlinben, hanem tovább indulnak Stockholmba, mégpedig a német szociáldemokrata párt egy két tagjával együtt. Astockholmi út majdnem bizonyos, egynémely hírekre, útlevélvízumokra várnak még a szociáldemokrata vezérek, hogye hét végén, vagy legkésőbb a jövő hét elején tovább utazzanakStockholmba. A magyarok közül csak Garami megy a svéd fővárosba, a németek közül valószínüleg Scheidemann, az osztrákok közül valószínüleg Renner. Nem volna helyes, ha ehhez az úthoz olyan reménységeket fűznénk, amelyeknek a valóra válása már eleve valószínűtlen. De éppen ilyen helytelen lenne, ha ennek az útnak a jelentőségét elnéznénk. Az bizonyos, hogy elérkezett az a pillanat, amikor a szociáldemokráciának be kell töltenie azt a szerepet, amely a béke kierőszakolásában reá vár és az is bizonyos, hogy ebben a percben, a dolgok jelen stádiumában csak a szociáldemokraták tölthetik be a puhatolózók, a közvetítők és a békére ható kényszerítő erők szerepét. Az orosz helyzet lehetővé teszi, hogy a szociáldemokrata intervenció mindkét táborban érvényesüljön és elérkezett az a pillanat, amikor a szociáldemokratáknak akcióba kell lépniük. A mostani stockholmi utazást — mint jól értesült forrásból jelenthetem — egyelőre puhatolózásnak kell tekintenünk. A magyar, osztrák és német kiküldöttek elsősorban a svéd szociáldemokratákkal fognak tárgyalni a béke lehetőségeiről és az orosz szociáldemokratákkal is közvetlenül abban az esetben, ha az orosz szociáldemokratáknak tárgyalásra meghatalmazott embereik vannak Stockholmijan. Ez az utóbbi eset igen valószínű, és fel kell tennnünk, hogy a központi hatalmak szociáldemokráciájának képviselői közvetlen tárgyalásokat fognak folytatni az orosz képviselőkkel. Mindezek a tárgyalások természetesen nem lehetnek egyebek a jelenlegi helyzetben puhatolózásnál, kísérletezésnél, hogy mindegyik fél a minimumra redukálja a maga követeléseit. Természetes, hogy a békét a kormányok és nem a szociáldemokraták fogják megkötni, de viszont a szociáldemokrácia hatalma megnövekedett ma annyira, hogy a minimális követelések elfogadására rá tudják szorítani a saját kormányaikat. Elsősorban az a cél, hogy mindegyik fél redukálja a követeléseit és hogy végre mindegyik tudja határozottan, mit akar a másik. Értesülésein szerint a különbéke irántjában nem is fognak tárgyalni a szociáldemokrata kiküldöttek. A szociáldemokrácia nem kapható arra, hogy különbékét kössön Keleten, míg ezalatt Nyugaton tovább fog folyni a harc. A kiküldötteknek nem lesz alkalmuk ugyan Stockholmban közvetlenül tárgyalni a francia szociáldemokratákkal, de Stockholmban lesznek a holland szocialisták, akik aztán közvetíthetnek Nyugat felé. Azonkívül számolni kell azzal a körülménynyel is, hogy Oroszország kívánságával semranciaország, se Anglia nem helyezkedhetik szembe, végül pedig remélni kell, hogy az orosz szociáldemokraták informálva vannak francia szövetségeseik kívánságairól. Hogy mennyi időt töltenek a mi kiküldötteink Stockholmba, ezt egyelőre nem lehet megállapítani. Valószínű, hogy több mint két hétig maradnak a svéd fővárosban. Utjuknak a jelentőségét különösképpen abban kell látni, hogy ez az első eset, amikor az ellenséges államok szociáldemokratái közvetlenül tanácskoznak egymással a béke lehetőségeiről. Déri Imre: VILAG 1917. április 22. ^ Kiemeltén a Zrínyit Eddig száztizenöt az áldozatod száma Tököl, április 21. Tököl községközepén, egyszerű, paraszti ház udvarán fekete fejkendős asszonyok s kisrrt szemű katonák álldogálnak Lehetnek vagy százan. Az udvar hátsó részén, nyitott tornácon satvanhárom gyalulatlan fakoporsó fekszik egymás tetején. Mire vár ez a száz zokogó, gyászoló ember ? És mire vár a hatvanhárom gyalulatlan fakoporsó? . . . A Dunagőzhajózási Társaság igazgatótanácsa április 19-én ülést tartott. Erről az ülésről kommünikét is kiadtak. A kommüniké a többek között ezeket mondotta: „Az igazgatótanács az igazgatóságot eddigi rendelkezéseinek jóváhagyása mellett felhatalmazta és utasította, hogy minden levelet elkövessen és gondoskodjék a pillanatnyi szükség enyhítéséről és az áldozatok kegyeletei eltemetéséről.“ Erre a pillanatnyi szükség enyhítésére vár a száz gyászoló ember ill a tököli parasztház udvarán. A kegyeletes temetést várja a hatvanhárom gyalulatlan falkoporsó. Már a ötödik napja várja ... A dunamenti községekből és városkákból, Paksról, Ercsiből, Tolnáról, Dunaföldvárról gyülekeztek itt össze a gyászoló emberek, csupa szegény földműves nép, akik a sürgető tavaszi munkától szaladtak el, hogy vizbefojtott hozzátartozóikat utolszor láthassák s temetésükön résztvehessenek. Most már ötödik napja ácsorognak Budapest—Tököl—Nagytétényközött, futkosnak a községi elöljáróságra, a Dunagözhajózási Társaság irodáiba, a Zrinyire, de eddig senki se intézkedett a tömegtragédia áldozatainak az eltemetéséről. A Dunagözhajózási Társaság mindössze csak a kommünikéjét adta ki. A „Kegyeletes“ temetés Ma délután öt óráig, amikor a tököli „halottasház“-ban megjelentünk, ott a Dunagőzhajózási Társaság egyetlen megbízottja se járt még, hogy a temetések iránt intézkedjen. — Minden emberi képzeletet felülmúl, ami itt történik! — mondotta a református pap. Ez a közöny példátlan és felháborító! Pedig a tolnaiak, ercsiek és paksiak sokat futkostak, míg végre megtalálhatták ha- soraikat. Antic Józsefné, egy hadbavonult bajai szabómester felesége elmondotta kálvária járását. Antal József, aki a nyugati pályaudvaron teljesített szolgálatot, a Zrínyin utazott és ott pusztult el. Antalné, mihelyt a katasztrófáról értesült, feljött Budapestre. Mindenekelőtt a főkapitányságra ment,ütt felvették a bejelentését és a Dunagőzhajózási Társaság révkapitányához utasították. Majd a révkapitártyságon megmondják, hogyan jut el oda, ahol a katasztrófa áldozatai vannak! A révkapitányságon mondtak ugyan valamit, de nem azt, amit az immár özvegy várt. Ezt: — Ha olyan nagyon fáj, ússzon le hozzá innen! Antalné villamosan kiment Nagytéténybe. Órákig állt a parton, de nem kapott csónakot, mely a Zrínyire vigye. A társaság alkalmazottai nem vitték oda, mert — mint mondották — senki se mehet a hajóra. Az özvegy visszautazott Pestre s onnan kiutazott Tökölre. Ott felismerte a halottak között férjét. Pénze azonban nem volt rá, hogy férjét hazaszállíthassa. Tehát várt a pillanatnyi szükség enyhítésére. És arra vár ma is ... Mások elunták a négy-ötnapos várakozást s bementek a társaság fővárosi irodájába. Ott ezeknek azt mondották, hogy a társaság igenis gondoskodni fog a halottak eltemetéséről, de be kell várni, míg valamennyi halottat kiemelik a Zrínyiből. Az első halottarkat közel egy hete emelték ki, a legutolsók talán csak napok múlva kerülnek koporsóba. A paksi földműves nem várhat bébikig, s nem költheti el kis pénzét itt Pesten. Aki tehette, saját költségén vitette el halottját ,szülőfalujába. A tököli .halottasház“ udvarán megjelentek már a temetkezési- és szállító-vállalkozók, akik drága pénzen vállalják a szállítást és a temetést. A földhözragadt parasztasszonyok azonban ezt sem tehetik. Ezek itt Tökölön temettetik el halottaikat. Ez így történik: ki- emelik a koporsóhalomból, hozzátartozója koporsóját, lefektetik a puszta földre, a pap el- mormolja imáját, azután előáll egy parasztszekér s a koporsót kiviszi a temetőbe . . . Ez a kegyeletes temetés ... De ez is Tököl község jóvoltából történik. A lassú boncolás szobájában A parasztház egyik szobájában boncol,nak az orvosok. Eddig hetvennégy halottat boncoltak fel. Pedig ma estig összesen száztizenöt holttestet emeltek ki a hajóból. Napok telnek majd el, míg a negyvenegy halottra rákerül a sor. Addig ezekhez nem lehet hozzányúlni, a hozzátartozóknak addig várniuk kell a temetéssel, itt ismét egy kérdés merül fel. Miért kell a katasztrófa minden áldozatát felboncolni, holott nyilvánvaló, hogy valamennyi halálát fulladás idézte elő? De ha már felboncolják őket, miért nem állítanak be több orvost, hogy a tömegtragédia áldozatai mennél előbb sírba kerüljenek? A kérdések egész serege tódul itt elő. Miért nem jelent meg a tököli haláludvaron a kormány megbízottja? Perényi államtitkár a katasztrófa után egy héttel végre megjelent a Zrínyin. Miért nem ment el Tökölire is? Megdöbbentő az a közöny, amelylyel a kormány ezzel, az utóbbi idők legnagyobb katasztrófájával szemben viseltetik. Miért késik a kormány részéről? A Zrínyi másfélszáz áldozatával szemben mindenütt a leghidegebb közöny! Miért? Csatáig vezérigazgató még Bécsből se jött le, hogy maga tegye meg az intézkedéseket. A tököli parasztház udvarán száz gyászbaborult ember zokog és panaszkodik. És sehol egy vigasztaló szó, egy támogató kéz , és A halálhajó Nagytétény, április 21. (A Világ tudósítójától.) Ma befejezték a Zrínyi kiemelési munkálatait. Délelőtt és délután újabb halottakat emeltek ki a hajó fedélzetén vágott léken. Ezekkel összesen száztizenöt az eddig felszínre hozott áldozatok száma. A Zrínyi ma már egy Arcs testtel áll a Dunán. A két uszály emelőbullai tegnap óta több mint négy méterrel emelték a hajó elülső részét. Ma reggelre tehát kibukkant a vízből a hajó halálkamráinak a feljárata. A lépcsőfok szabaddá vált. Alul, a lépcső legalján öszszekapaszkodva férfiak, nők, katonák, sárgaarcú halottak, azzal a mozdulattal, ahogyan a halál ott érte őket az életért való kétségbeesett küzdelemben. Beljebb, a szennyes vizen kézitáskák, batyuk, csomagok, és hullák. Oldalt, a szűk kis folyosóra nyúló ajtóban, félig kidőlve, egy női holttest. A kondaleány, troli - ; teste. Mellette egy másik nő, arcát belepte az iszap. A lépcső mögött a férfiterem van, melynek tetejét a napokban meglékelték. Itt még mindig közel egy méter a víz. A férfiterem mögött van a női terem. Ehhez még ma sem lehet hozzáférni, mert teljesen a víz alatt áll. Ott is, amennyire be lehetett látni, sok a holti test. Megrendítő, borzongató a kép: a haláltusában megdermedtek a testek. Az alsó lépcsőfokon egy letaposott nő fekszik, felette egy férfi kapaszkodik a feljárat korlátjához, az összegyömöszölt testek közé fúródik egy csizma, viselőjét magához rántotta a víz árja. Egy férfi az oszlopot szorongatja, ott érte a halál.