Világ, 1917. június (8. évfolyam, 139-164. szám)

1917-06-17 / 153. szám

Vasárnap indította a nyomozást, ezidőszerint azonban még semmi eredményt nem ért el. Bloch Kiel holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. Az ápolónőt őrizet alá vették. A boncolást holnap dél f­elött fogják megejteni a Savelenay-ileai halottas­­házban, s azon a rendőri bizottság is megjelenik, hogy kétségtelen bizonyossággal megállapítsák a halál okát.­­ A megostromolt mészáros, Hág István mészáros, akinek a Teleki-téren van bó­déja, ma este nyolc órakor a bódé előtt zsírért álló asszonyoknak kijelentette, hogy semmi szín alatt senkit sem bocsát be tovább az üzletébe. Az asszonyok hiába rimánkodta­k, hogy a holnap már érvénytelen zsírjegyeiket váltsa be, a mészá­ros kérlelhetetlen volt. Az elkeseredett asszonyok kövekkel ostromolták meg a bódét, úgy, hogy a benrekedt Iíug István és a személyzet is élet­­veszed­elembe került. A rendőr, aki a lármára odajött, a tömeget nem tudta lecsillapítani és segítségért telefonált. A közeli őrszobából ké­szültség jött, amely Hág Istvánt szorongatott helyzetéből kimentette. Előállítás nem történt. *— Halálozás. Takács Aurél törvényszéki bíró, a budapesti büntető törvényszéknek hosszú időn át volt vizsgálóbírója, ma reggel negyvenkétév­es ko­rában meghalt. Rátkai Mártont, a kitűnő művészt nagy csa­pás érte. Felesége Spiegel Kornélia harminchárom­­éves korában ma délután hosszú szenvedés után meghalt, ferjén kívül három gyermeke gyászolja. A gy­ászeset a művész barátai és ismerősei körében mély részvétet kelt. Sállyi és szi­nyel­ vára­ljai özvegy Balla Károly­­né, született Báls Rozália h­etvenötéves korában Budapesten elhalt. Temetése folyó hó 19-én délután fél négy órakor lesz a kerepesi­ úti temelő halcltus­­llszából. Az eMumytban Balla Károly Fővárosi árvaszéki ülnök hírlapi­őtársunk édesanyját gyá­szolja. Bogdán Sándor a gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank Rt. vezérk­azeatója e hó 15-én 59 éves korában Budapesten elhunyt. Temetése 18-án, hétfőn, délelőtt lesz Gyöngyösön. Márton­ff­­s Márton volt országgyűlési képvi­selő özvegye. Klupatky Mária ötvenkilencéves ko­rában meghalt. Temetése, vasárnap délután fél öt órakor lesz a kerepesi­ úli temető halottasházából.­­ Hajszálak arcon, karon sok hölgyet cl­­é­k lelőni­­enek. Felesleges azt egy percig is eltűr­nünk, mert Pollák Sarolta kozmetikai intézete (Andrássy-út 38.1 világhírű , Miracle“ módszerével végleg kiirtja minden utónyom nélkül a legmóká­­rsabb cselben is. Fenti még szépségápolás terén is első helyet foglal el. Fel­világosí­tásokkal készséggel szolgál.­­ Vasárnap két előadás lesz a Nemzeti (Royal) Orfeumban. Délután 3 órakor olcsó helyárak mellett lépnek fel az évadzáró műsor fényes varieté-attrakciói: a 8 bájos Germanins, a­ z M­O­K­ fegyvere a nyíl, — a nő fegyvere a szép­­ség, — a szépség biztos szere pedig a d­óbaduboz___... ára 1.— K Ijy M mmm » 2,50 K M­indenütt Kapható» v il-Ro 1917. Junius 17. 17 I Romos-csoport, Itugosetti és Tarso. Színre kerül­nek Nagy Endre és Zerkovitz Béla legjobb művei: operette, hallek­, duettek és szólók a legkitűnőbb szereposztásban. Solti Heemin, Virágh Jenő, Sándor Stefi, Dezsőffy László, Bartos Olga, Felhő Rózsi és az összes művészek délután is fellépnek az u.i fél­havi műsor keretében. — A*­tiscMirin­­­tin a bálon k­imadló ki­ülések és pattanások, melyeket dugulás okoz, gyakran rendkívül gyorsan elmúlnak a ter­mészetes ,,Ferenc József“ keser­üvit haszná­lata által, mivel ez kíméletesen rendbe hozza a gyomor és a belek működését, élénkíti az anyagcserét s biztosan felfrissíti a vért. SZÍNHÁZ MŰVÉSZET (*) A „Három a kislány” előadásai Budán. Zsúfolt ház elött játszották a Budai Színkörben ma este is ezt a népszerű operettet. Médit nagy sikerrel énekelte Kovács Margit, a kitűnő Vagoné megint pompás alakítást nyújtott, Lakatos Ilona is nagy tetszést aratott. Szép estéje volt Gulettá­­nak, Kertésznek, Ikortynak és Tihanyinak. A zenekart nagy hozzáértéssel Simámig karmester vezényelte. (*) A Peer Gynt minden este. A Magyar­ Színház klasszikus darabja, Ibsen remek drámai költeménye a Peer Gynt változatlan, nagy érdeklő­dés mellett a forró siker jegyében folytatja diadal­­un­át. A poétikus darab­ minden eddigi előadása telt házak előtt folyt le. (*) Vígszínház. A Vígszínház jövő heti mű­sorában is domináló hely jut a Márványm­enyasz­­szóimnak, az ép oly szép zenéül, mint mulatságos I Straus operettnek. A Márványm­enyasszonyt a hol­­i napi vasárnapon kívül hétfőn, szerdán és pénte­ken, valamint a következő vasárnap és hétfőn is­métlik. A holnapi délutánon kívül két este a keddi és a szombati vit­a Vengerku­knak, Pásztor Árpád és­­Tóth­ Sándor szenzációs színművének, amelyiek vezető szerepeiben bulimé Kertész Ella és Tóth Sándor oly kivételes sikert értek el. Ked­den este a Kék rókát, Sl­rezztf Ferenc nagyszerű színművét adják Csortos Gyulával Sándor szerepé­ben. Jövő vasárnap délután az Ont ág. Molnár Ferenc világhírű színműve szerepel a műsoron. (*) A csán­áskirilyizé eKiadásai. A Kirá­ly­ Színház szenzációs darabja. ,­ csárdáskirályné ope­­rett, mely a flöO-ik előadása felé közeledik, az egész jövő hét műsorát dominálja. A világhírű ope­­­­rett nemcsak az összes esti előadásokra, hanem holnap, vasárnap délután, valamint a Jövő vasár­­i­nap délután­jára is ki van tűzve esti helvá­rákkal. (*) A« Oper«. Az Operaház jövő évi évad­já­nak mű­ akuter­vét a minap Allitolla össze gróf Bán­ff­y Miklós főigazgató. Az ujonmm vagy számos szerepváltozással behuujlandó régibb mibordom­­bokon kívül a szezon folyamán szintehozataló tis­­zttmságtok közt szerepel Korngard Violantá­ja, Strauss Hlebaid Ar­adin Xn.túszban című zenés­­játéka. Az előbbi szövegét dr. Sebestyén Károly, az, utóbbiét Harsányi Zsolt fordította. A magyar szerzők művei közül Hubay Jenőnek Karenin Anna cím­ű operája kerül szilire, amelynek szöve­gét Gábor Andor és Góth Sándor írta. Ezt a dara­bot ifjabb Ábrányi Emil l­on /w'/lá/t-ja követi so­ron, amelynek szövegét a zeneszerző atyja, Ábrá­nyi Emil írta. Tervbe vették Poldtnl Ede Farsangi lakodalom című­ magyar vígoperafottuk előadását is, ha a külföldön élő zeneszerző Vajda Ernő prilya­­nyertes szövegének megzenésítésével idejére elké­szülhet. Végül Bartók Béla ,­ kékszakállú herceg Balázs Béla szövegére írt szimbolikus zenedrám­á­­ját sorozták a munkaprogrammba. Az anititált új­donságokon kívül premierszámba menő új beta­­nulásos előadása lesz Mozart Hon Jimet-jának, amelynek bemutatója után az évad második na­gyobb r­eprize, a Hin­úra lesz, a címszerepben .Sán­dor Erzsivel, Aulám György, Környey Béla és Mil­ler Vilmos, mint tavaly, jövőre is rendszeres ven­­­dé­gjátékokka­l fognak közreműködni, Bitrian Ká­roly, az Operaház állandó vendége pedig néhány új szereppel bővíti műsorát a következő évadban. Ama szem­élyváltozások kapcsán, amelyek a lefolyt idény befejezésével kialakultak, megemlítjük, hogy Mihályi Ferenc volt főrendező saját elhatározást- 1­6l történt távozásával a főrend­­írói állást egy­előre nem töltik be. Egy-két opera szcenikai elő­készülését dr. Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház draumaturg-ren­lezere, föd­u vendégként előkészíteni, más újdonságot és reprizt, valamint a műsor többi tízmilerte Bróffy Islvám rendezi. A­­rutkarend rész­letes megállapításával járó teendőket a szokásos heti értekezletek nyomán maga Bán­ff­y Miklós fogja irányítani. A színház új tagjai gyanánt Barkas Sándor, eddig­­i kolozsvári Nemzeti Szín­­­ház baritonistája, Balin Imre (bariton), Demény Artur (tenorista), a Zeneakadémiát sikerrel végzett­iatal erők egészítik ki majd a jövő évi együttest. (*) Göncs­y Béla dalai. Gönczy Béla, a jó­­nem­ű­ dal kiü­­tő, kinek kompozíciói újabban nagy népszerűségre jutottak, most ismét két értékes tar­talmú füzettel gyarapítja a hazai zeneirodalmat. Az új dalokat is Gönczy régen ismert kiváló képes­ségei, gazdag és k­limp in invenció, erős formai kész­ség, kitűnő ízlés, egészséges szólamvezetés teszik jellegzetessé, emellett úgy érezzük, a technikai ki­vitelben is egyre halad, csiszolódik, és nem egy újabb művében meglepően modern harmonizáció­­s prohamt­ látunk sikeres megoldásban. A forma és a szöveg­­tárlatom szervesen illeszkednek egy­­másh­oz, tíz egyik kiegészíti a másikat és sohsem kerül túlsúly,ám fölötte. Az első füzetben az Ö, miért oly későn. A távollevőkhöz. Születésnapomra, A fehér cipő című­­latoikat tarkjuk. A három utolsó dal szövege a hősi halált halt fiatal Gönczit Béla posztimimi.A műve, csupa finom hangulatai, meleg­­ költői megjertésű­l alkotás. A másik füzet Asszony­­kíműek címmel Ravn-Vőry Y.Usmérné Sziklási Sze­réna verseire írt dalokat tartalmazza. Magyaros levegőjű, eredeti dí»H«iY»füzésű­ dalok, melyek rit­musuk, harmonizációjuk tekintetében is ügyeimet érdemelnek. A komponista mindegyikhez ad libi­tum gordonkaszólamot is irt, ami kétségkívül nö­velni fogja a dalok népszerűségét. Gánczy Béla két új füzetét«“« ürmét v­álasztékos ízléssel adja elő komoly mondanivalóit, amelyek a megh­allgatásra, előadásra egyformán érdemesek. A füzetek a Ró­zsavölgyi és társa cég kiadásában jelentek meg, jövedelmük a Vastrt­ és Hajózási Klub Árvaházá­nak ethipját növeli. Az első ára két korona ötven fillér, a másodiké­­­­árom korona. (*) Budapesti Szint)»*. Vasárnap két előadás lesz, délután 1A órakor mérsékelt belvárakkal A f­alu rossza, este 728­­órakor a nálunk is nagy sikert aratott szép zen­éjű bécsi operett. Az első feleség kerül szinre. A szerfelett kacagtató újdon­ság második és harmadik előadása is telt ház elüti, zajos tetszés mellett folyt le. (*) .Színésznövendékek vizsgája. A Király Színház már primadonnává avulta is a közönség már primadonnaként ünnepli W. Vabitigi Katót, aki Rákosi Szadi asszony tanítványaként ma a Szilást­­ Imi Il­láikát játszotta volt iskolatársai vizsga­­elottolásán. A művésznő Fedők parádés szerepében nemcsak, hogy messze kimagasló volt társai közül, de úgy énekelt, játszott és táncolt, hogy a Király­ Színház Fedők után is méltán játszathatja el vele is szerepet. A közönség ma is szívesen tapsolta Fa­brinyi Katát, s ma­jd minden énekszámát megismé­­teltette. Mellette Sereg Mária, Bellák Miklós és Szécsi Márton urattak sikert, ■ Á, (") A Budai Színkör heti műsora. A múl héten nagy sikerrel szinre hozott Sevillai borbély operát hétfőn megismétlik, K­osina szerepében Ko­vács Margittal. Kedden Bélelik realisztikus drámá­ja, a nagyhatású Vörös talár kerül előadásra, amelyben a női főszerepet Zala Lili és Vagoné, a férfi-főszerepet pedig Sebestyén Géza, Bársony­. .Sebestyén Mihály is mások játszszák. Szerdán a­­ szenzációs sikerrel színre került Három a kis­lány operettet ismétlik meg. Gyütüstökre Puccini nagysikerű operáját, a Tescá-t tűzték műsorra. Pénteken a Kornélián hölgy kerül szinte első­rangú szereposztással, szombaton délután mérsé- kelt fiel várukkal a Mignon opera, este pedig a lzűbájos zenéjű­ Suhan­c operett kerül előadásra, a címszerenben Dióssy Xicsival. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal a Mágnás Miskii-t adják, este pedig megismétlik a Suhanc előadását. (*) A Nyugat, Ignotus, Ady Endre és Babits Mihály szerkesztésében megjelenő folyóirat június 10-i száma a következő változatos tartalommal je­lent meg: Ady Endre: A faji­kon sorsa. (Vers.) Mó­ricz Zsi­fi­ond: A fáklya, (­egény IV.). Gellért Oszkár: Szelídség. (Vers.) Török Gyula: Kiss Zon­rol. Pilisi Lajos: A gárüsuralom. (Párbeszéd.) A vo­­lílika mögül­ leno­us: Miért nem Andrássy?­­• Gellért Oszkár: Észrevételek. ..Kinek kell az álta­lános szavazatunk? — A görög trónfosztás és a hadicélok revíziója. Kádas Sándor: Egy elmebeteg­ről, aki üt évig volt szanatóriumban. (Novella.) Móricz Miklós: Magyarország népesedése a háború tilán. A Figyelőbe: Schöpflin Aladár, Haján Hen­rik, Braun Hóbert, Hédiig Jenő, Tóth Árpád, Bá­lint Ala-KAr ittak. ««ffMRsteiesskh m­atksir. SS ti ?.M .»,•:•* -s Kirí A'MtHEVMxm

Next