Világ, 1917. június (8. évfolyam, 139-164. szám)

1917-06-10 / 147. szám

IB 1917. juniuuS 10. VIIL AG (•) A Budapesti Színház megny­iő előadása. Csütörtökön, e hó 14-én, fél 8 órakor lesz a meg­nyíló előadás. A bécsi Carlszínház tavalyi szenzá­ciós sikerű operettújdonsága. Az első feleség leg­el­sőr­endű szereposztásban és teljesen új, fényes ki­állításban kerül színre. Reinhardt Henrik gyönyörű zenéjű operettje főszerepeit: Babits V­ilma, a jeles primadonna, Fátyol Heddy, Heltai­ Camilla, Kürthy, Inke Rezső, a Városi Színház tagja, Szendrő, Gallay, Báthory, Szalkay, Fenyő, Cyömöry, Révész Bőske, Kapossy Mártika, Kádas Aranka és Lánczai Inczi játsszák. Feld Zsigmond igazgató ez évben a télen át is folytatja a magyar előadások sorozatát és nemcsak külföldi híres újdonságok előadási jogát biztosította színházának, hanem több jeles hazai szerző eredeti műveit is megsze­rezte. A fényesen renovált Budapesti Színház csü­törtöki bemutatójára jegyek keddtől fogva vált­hatók. ’ (*­ Vizsgaelőadás a Vígszínházban. Az Or­szágos Szín­észegyesület színésziskolá­ja tegnap tar­totta évzáró vizsga­előadását a Vígszínház színpa­dán. Színre került Coppée Két fájdalom című kis drámája, Murai Károly Virág fakadás címü via já­téka és Suppée kis operettje, a Tíz leány és van férj sem. A vizsgázó növendékek közül Várnai Erzsi és Bálint Erna tűntek ki s játékukkal viha­ros tapsokat arattak. Jók voltak még Fekete Pál, Gróf Eszti,­­Atlasz Sári, Horváth Mária és Balogh Klári. (*) Karfelvételi próba: A Városi Színház kórusát, a már szerződtetett hivatásos kardaloso­kon kívül még több jóhangú fiatalemberrel és hölgygyel fogják megerősíteni. Evégből vasárnap­hoz egy hétre, június 17-ikén délelőtt, karfelvételi próbát tartanak a Vígszínház színpadán. Akik a próbát megállják, azok már a nyáron is ingyenes énekoktatásban fognak részesülni. Akik a próbán énekelni akarnak, e hó 17-ikén délelőtt féltíz órától kezdve jelentkezhetnek.­­*) 44-es rosseb kabaré. Szépen sikerült front-kabarét rendezett a 44. fív.­e. harctéri katonai otthonában az üdülőtelep vezetősége. A hősi halált halt 44-esek özvegyei és árvái javára. A kabaré vé­­dőségét a 44-esek kiváló ezredparancsnoka, Bauer Gyula ezredes vállalta. Az üdülőtelep színházi helyi­sége a szorongásig megtelt érdeklődőkkel, kik a frontról és a front környékéről sereglettek össze. A zenét a 44. gy. e. zenekara és cigánybandája szol­gáltatta. Az első szám nyitány volt, amelyet a 44-es zenekar adott elő Forst karnagy vezetésével. Utána Berkovits állatorvos mondotta el saját szer­zeményű humoros és verses prológusát. A következő szám Kiss József: Halottak utaznak címü költemény­ volt, Perl Ernő hadapródjelöltnek előadásában. Utána Bárdossy Pál zászlós kupléi következtek. A 44. gy. e. cigány zenekarának játéka után Gábor An­dornak Kozák címü jelenete következett. A műsor második része Schubert Tengeren című dalával kez­dődött, melyet Freissberger kapitánynak és Toka hadnagynak Somogyország Wolhyniában című in­dulója követett. Perl Ernő hadapródjelölt, Magag és Bardossy zászlósok és Berkovits állatorvos lép­tek fel a következő számokban. Az előadás után a közönség még sokáig együtt maradt terített asz­talok és cigányzene mellett a 44-esek harctéri ka­­tonaothonának parkjában és büfféjében. (*) Tanácsülés a Színészegyesületben. Az Országos Színészegyesület tanácsa ülést tartott, amelyen a nagyszámban összegyűlt folyó ügyek kö­zül intéztek el igen sokat, de teljesen nem tudták befejezni az anyagot és ezért elhatározták, hogy folyó hó 20-án még egy rendkívüli tanácsülést tar­tanak, amelyen az eddigi tanácsülésekről elmaradt koncessziókér­vényeket is el fogják intézni. Több fegyelmi ügyet bírált el a tanács másodfokon, azon­kívül felvételi ügyeket is intéztek el. A leglénye­gesebb volt a tanácsülésnek az a határozata, amelylyel egy tízezer koronás alapot létesített, hogy abból a hadba vonult színészek visszatérésük után ruházati segélyeket kaphassanak. Ezenkívül elhatározták, hogy keresnek egy formát arra, hogy a népfelkelői szolgálat alól felmentett színészeket megadóztassák és e címen befolyó jövedelmet a hadbavonult színészek segítésére fordíthassák. (*) A kassai nyári színház megnyitása. Szép sikerrel zajlott le Kassán a most létesített nyári színház avató-előadása, melynek Dzurányi László igazgató nemcsak művészi ízléses keretet, hanem fővárosi nívójú tartalmat is tudott adni. A társulat rendkívül meleg fogadtatásban részesült, melyből a legnagyobb rész Szentgyörgyi Mártának, Zádor Dezső szász kir.­­kamaraénekesnek és Kőváry Gyu­lának jutott. Mezei Ilonka, Kiss Cecil, Várnay Janka, A. Szabó Irma, Takács Ili és Szigeti Ilona, valamint Ti­fk­ezeg Jenő, Erdélyi Géza, Lukács Pál, Márkus József és Sugár Lajos léptek fel még a színházával a műsoron. A színház karnagya Márkus Alfréd, (*) Budai Színkör. A Budai Színkör eddigi nagysikerű előadásai mindig telt házakat vonzot­tak, ami egyrészt a pompás, összevágó előadá­soknak, másrészt a gondosan összeállított műsor­nak köszönhető. A jövő héten hétfőn Villányi An­dor Királynőm, meghalok érted . . . című nagy­hatású színművét mutatja be elsőrangú szereposz­tással. Kedden ,4 sevillai borbély osdva van mű­soron. Szerdán az örökbecsű Lili operett kerül előadásra. Csütörtökön a mulatságos Bernát bá­­csi­nak lesz az első budai előadása elsőrangú sze­reposztással. Pénteken mutatja be a Budai Szín­kör a híres Sch­ub­ert-operettet, a Három, a kis­lányt, amelyet szombaton és vasárnap este meg­ismételnek. (*) Peer Gynt-hét a Magyar­ Sznházban. A Magyar­ Színház egész jövő heti műsorát Ibsen re­mek drámai költeménye, a Peer Gynt tölti be. A poétikus darab, melyben a közönség minden rétegének nagy gyönyörűsége rejtik, eddig min­den este zsúfolt ház előtt került szilire. (*) Vizsgadeachis a Király­ S­ínházban. A Rákosi Szidi nyilvánossági joggal felruházott színi­­iskolája szombaton, 16-án délután fél három óra­kor vizsga­előadást tart a Király­ Színházban, mely alkalommal a Szibiil operett első és második felvonása, valamint Pailleren szellemes egyfelvo­­násos vígjátéka, A szikra kerül színre. A vizsga­előadásban az intézet legjelesebb növendékei vesz­nek részt. Az előadást igen mérsékelt helyárakkal adják. (*) Modern Színpad: Kedden, e hónap 12-én ötvenedszer kerül színre a Modern Színpad tavaszi műsora, amely a szezonvég ellenére is változatlan vonzóerővel halad a jubiláns előadás felé. A tavaszi műsor a hét minden estéjén is színre kerül. (*) Vígszínház. A jövő heti műsor is azokat az újdonságokat öleli fel, amelyek a mostani sze­zont a sikerek szezonjává tették. Köztük domináló hely jut a Márm­ány meny­asszony­iak, az éppoly dallamos, mint mulatságos S transz-operettnek. Fedák Sári és Hegedűs Gyula alakításai különös vonzóerőt kölcsönöznek az operettnek, amelyet a holnapi vasárnapon kívül még hétfőn, szerdán és pénteken, valamint a következő vasárnapon kívül még hétfőn ismételnek. Kedden este ismét a Három a kislány, a rendkívül népszerű Schubert operett fogja mulattatni a közönséget, holnap dél­után is ezt a pompás darabot adják. A tengerhá­­tat, Pásztor, Góth szenzációs színművét csütörtö­kön este és jövő vasárnap délután játsszák. A Kik rókának, Herczeg Ferenc nagyszerű színjátéká­­rtak a szombati este jut. (**) Színházi Élet. Törzs Jenő képével a címlapon, Peer Gynt-számot adott a Színházi Élet, Incze Sándor kedvelt hetilapja. Közli az új szám a MoMináry majális szépségversenye nyerteseinek a képét. Kottamelléklet. Kiadóhivatal, Erzsébet-körút 24. Új előfizetők ingyen kapják a Medgyaszay-, a Csárdáskirályné- és a Beregi-albumot. Előfizetési ár negyedévre 4 korona. (*) Faragó Jenő színházi lapja. A Színház és Divat e­meli számában írásban és képben a „Peer Gynt“ magyar előadásáról & sikeréről szá­mol be. Azonkívül is érdekes és szép a művészi folyóirat legújabb száma; sok benne a kép és fotográfia és az érdekes olvasmány. Egyes szám­­­ára 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rökk Szilárd­ utca 20. NYÍLTTÉR Esen rovat alatt közlöttekért a szerkesztősig nem vállal felelősséget. Mintsa külön értesítés helyett. Dr. Barta Imréné Saláta Erzsika és Sxv. Katona Mórné Balázs Ida, leányai, dr. Barta Imre, veje, Katona Miklós unokája és az alant­­ított rokonság mélységes fájdalommal jelentik, hogy hőn szeretett arjuk, illetve após, nagy­apa, fivér és rokon Baláss Samu a Gress é® Weiss kalapgyáros cég tárafonáke életének b3-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Felejthetetlen halottunkat folyó hó 10-én, ■vasárnap délután 4 órakor temetjük a rákos­­­­keresztúri izr. temető halottasházából. Budapasfen, 1917. évi Junius hó 9-éru Schwartz Frigyes, fivére, özv. Vágó Nán­dorné, anyósa, Vágó Klára, Vágó Gyula és neje, Klein Jolán, Baumann Róbert és neje, Weisz Eszti, Vágó Anna és Vágó Károly, sógorai és sógornői.­­mmmmmmmmmm. Vasárnap Gross és Weisz kalapgyáros cég mélyen megrendülve jelenti, hogy hosszú éveken át fáradhatatlanul munkás társfőnöke, Baláss Sima úr folyó hó 9-én elhunyt. Temetése folyó hó 10-én, vasárnap délután 4 órakor lesz a rákoskereszturi izr. temető halo­tta­sházából. Emlékét mindenkor kegyelettel fogjuk megőrizni. Budapesten, 1917. évi juntus hó 9-én. PRO PATRIA! Mélyen megrendült szívvel tudatjuk, hogy fiunk, testvérünk és sógorunk GERŐ LÁI­ZLÓ műegyetemi hallgató, a IV/7. uiász zászlóalj zárulója, kis és nagy ezü­st vitézség­ és a bronz vitézségi erem­ tulajdonosa életének 19-ik évében június 2-án éjjel 11 óra­kor az olassó harctéren, csa­patának­ rohamra ve­zetése közben hősi halált halt. Ideiglenesen holtteste a Görz melletti temető­ben fekszik. Holt­testét a család hajakosatja, hogy a hazai földben nyugodhass­ék. Emlékezete legyen áldott! Ger­ő Adolf mint apa, Schlesinger Rita mint anya,­ Gerő Sándor 63 Jeltn mint testvérei. Gerő Sándorné szül. Fischer Sári mint sógor­nője és nagyszámú rokonság gyászolja. Engelmann Ignác ás gyermekei, Margit és Piroska a maguk és az alulírottak nevében is fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy a felejthetetlen hitves, jóságos anya, szerető jó leány, ha testvér és rokon Simácné SZÜL Krausz Hennin a jóságnak, önzetlenségnek és szeretetnek szentelt életének 13. évében, boldog házasságá­nak 15. évében hosszas betegség után , hó 7-én délután jobblétre szenyerült. Drága halottunkat f. hó 11-én (hétfőn) dél­után 4 órakor fogjuk az új izr. temető halottas­­házából örök nyugalomra helyezni. Róka és áldás jóságos emlékére! Krausz Dávid atyja, Krausz Lajos, Krauer Miksa, Müller Jakabné, szül. Krausz Helén testvérei. Engelmann Ármin, József, Gyula, Müller Jakab sógorai. Engelmann Árminná, Krausz Lajosné, Krausz Miksáné sógornői. Et m m­U lifHll­jfii |MlflIÉ­lSÉÉSS| I a H­ehratA»®!i mejjlsezítőinek. Prospetíast Ihvdnitr» küd | Dr. Förstner Gyulámé | jj TdefOM 1*711-93 "VE., Buljov.^b^.ntua IO. fis. | Erdőbirtokok túlnyomóan tálolható tűlevelű faállománnyal, esetleg gaz­dasággal egybekötve, elsőrendű, tőkeerős fatermelő cég részéről megvételre keresletetek A cég hajlandó a faállományt a tulajdonossal kö­zösen, egyenlő arányú nyereség-részesedés mellett is kitermelni és erre nézve a t. erdőbirtokosoknak olyan alternatív ajánlatokat tehet, melyek nekik feltétlenül jelentékeny előnyöket biztosítanak. Szives ajánlatok a hely, fanemek, kor, vágások szám­a, valamint az esetleg meglévő gazdaság tüzetes ismertetésével .Faipar 61458* jelige alatt Schwarz Józsaf hirdető irodájába, Andrássy­ ut 7. keretnek; (kettős borítékban). megnyílt. Kezelőorvosok dr. Veres Irén és dr. Oláh Andor I ... . ^ ...... ^ |______m__ magamé AZ ti Három nagyszabású elbeszélés és több pompás novella van BARTJ& most megjelent könyvében. Ára 4 korona. Kapható a Világ könyvosztályában. Ajánlott portó 45 fillér ! Vízvezetéki Javítások I­­ &b.m Telefon­szám: József 1—48. — 1­­ Budapest Vili. Rökk Szilárd­ u.30 .

Next