Világ, 1918. október (9. évfolyam, 229-255. szám)
1918-10-15 / 241. szám
Szerkesztési és kiadóhivatal VI., Andrássy út 47. szám. Előfizetési árak a magyar korona országaiba: Egész évre 52 kor., félévre 26 kor., negyedévre 13 kor., egy hóra 4 korona fillér. A »VILÁG ótaegyetemv hétfő kivételével mindennap. Ara Budapesten és vidéken fillér pályaudvarokon 20 '' /tjW’ .• , , ‘‘ .ft-1- ’’ *■ ■ f...... I l',l ' j \\ j ; '•¡ VILAftr -----r- jt.'i'i\iSSStáit ______ BmSaexifeMctack SmfcpMln ■ VHAO kiad&Ivatafibra BtaduKr J„ Győri és Nagy, Janka és Tárta, Tender Gyula, Leopold Qrirfav Leopold Corn£, Schwarx Jesset Mezei Antal, Mosse Bodolf Bettiém Bernit hirdetés! Iroditfaai, — Bécsiem Haanenstein és Vogler, M. Lchifces Nacht, Rudolf Messe. Bernbem Rudolf Kolbau, Berlin NW. Unter den Lilden mit IX. évfolyam 1918 Budapest, KEDD október 15- 241 -ik szám ; =■■■ á— ■ ■ - ■■ . ■ ■ — g / A .cenzura írta: B#, Vámbéry Rüsztem A háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912. évi LXIII. t.-c. 1. §-ának második bekezdése szerint „a kivételes hatalom a háború befejezésével megszűnik. Ugyanakkor hatályon kívül kell helyezni a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket, ha hatályukat a minisztérium már előbb nem szüntette meg.“ Semmi kétség, hogy a háború befejezésének végső időpontja a békekötés. Erre vonatkozik a törvény kényszerítő rendelkezése. Ezzel szemben azonban maga a törvény utal arra, hogy a kivételes intézkedések már korábban is megszüntethetők, ami tudvalevőleg az e törvény felhatalmazása alapján kibocsátott kivételes jogszabályok egy részére (pl. moratórium) vonatkozólag még a háború tartama alatt megtörtént. Általában tehát a törvény abból az, alkotmányos államban önként értetődő feltevésből indult ki, hogy a kormány a részére biztosított kivételes hatalommal csak oly mértékben és csak addig az időpontig fog élni, amelyben és ameddig az ország érdeke múlhatatlanulmegkívánja. Ennek a szükségnek a megítélése természetesen a kormány diszkréciójától függ, amelynek végső alkotmányos biztosítéka a kormány jogi és politikai felelősségében rejlik, így tehát a kormány belátása szerint állapítja meg a kivételes intézkedések hatályon kívül helyezésének sorrendjét. Mégis nemcsak ehhez a belátáshoz apellálunk, hanem a törvény jogászi értelmezésére is hivatkozunk, amidőn azt óhajtjuk, hogy az abrogáció sorrendjében első helyen a sajtó szabadságát korlátozó rendelkezések álljanak. Mindezek a rendelkezések, ha a foganatbavételük körül felburjánzott visszaélésektől eltekintünk, a hadviselés érdekeinek védelmére szolgálnak. Ez kifejezetten kitűnik a törvényből (id. t.-c. 11. §) és annak indokolásából. Hadviselési érdekről azonban csak addig lehet szó, ameddig a hadműveletek folyamatban vannak, tekintet nélkül arra, hogy a háború mikor nyer a béke megkötésével formaszerű befejezést. Ha tehát a fegyverszünet megkötésekor, ami alig szenvedhet kétséget, biztosra vehető, hogy azt a békekötés fogja követni, a sajtószabadságot korlátozó rendelkezések elvesztették jogi létalapjukat. Ezek szerint a fegyverszünet megkötése után a cenzúra fentartása törvénytelenné válik abban a pillanatban, amelyben az az érdek megszűnt, amelytől mint feloldó feltételtől a törvény a kormánynak diszkrecionárius hatalmát, hogy a kivételes hatalmat megszüntesse, függővé tette. Pozitív irányban pedig az ország érdeke, ha nem tévesztjük azt össze egyes osztályok vagy hatalmi csoportok érdekével, valósággal parancsolja a cenzúra mielőbbi megszüntetését. Magyarország ezeréves múltjában nem volt kritikusabb időszak, mint a mostani, amelyben a szédítő gyorsasággal lepergő világtörténelem ennek az országnak és népének jövő sorsát dönti el. Ha nem kívánjuk, hogy e döntés de nobis sine nobis történjen, a legteljesebb sajtószabadságot, amely a közvélemény őszinte megnyilvánulását biztosítja, egy pillanatra se nélkülözhetjük. Joggal követelhetjük a lények csorbítatlan közlését, amelyek ismerete nélkül úgy érezzük, mintha sötét szobába zárt gyermekek volnánk, amelyek sorsáról a nagyok tanácskoznak. De ezenfelül jogot formálhatunk a tények korlátlan bírálatára is, mert mindnyájunk léte forog kockán és annak a kötelességnek, amelyet az ország összes polgárai eddig fegyverrel teljesítettek létük védelmében, logikai következménye a jog, hogy a gondolatok fegyverével folytathassák a küzdelmet. Ha a demokratikus fordulat nem üres jelszó — és ez egyszer okunk van feltenni, hogy a csődbe jutott politikát nem lehet puszta cégváltoztatással megmenteni, akkor a vélemény szabad nyilvánításának az ország minden lakóját egyaránt megillető jogát talán nem is szükséges kifejezetten bizonyítani. Némaságra voltunk kárhoztatva a háború kezdete óta, de ma elemi erővel kell kitörnie a visszafojtott hangnak, hogy megtisztítsa annak az úri kaszinónak pipafüstös levegőjét, amelyben csak tegeződő tagok és engedelmes lakások élhetnek. Mikor a hajdani alsótáblán 1836 február 18-án a sajtószabadságról folyt a vita, Árvamegye követe azt hirdette, hogy „az a nap, amely a praeventiva cenzúrát eltörli, egyszersmind alkotmányunk végső napja és az a nap lészen, qui uttimam regni post , se trahet ruinam.“ Ugyanekkor Jekelfalussy, János szepesi követ veszélyesnek mondotta a sajtószabadságot „egy országban, melyben a régi századok viharaiból kimentett kiváltságok a lakosoknak csak bizonyos osztályára szorítva vannak.“ Szívből óhajtom, hogy mindkét szónoknak igaza legyen és a cenzúra eltörlése ezúttal valóban a régi alkotmány rombadőltével az ország új rendjének születését jelentse, amelyben az országnak minden polgára, nem a kiterjesztett, de a megszüntetett kiváltságoktól mentesen élvezhesse a boldogulás éltető levegőjét. A háború agóniája Az antanté hajlandó a békére — Berlinben gyors dősztést várnak — Ujfóávay Lajos homo régies — Wekerle Bécsije viszi a kormány lemondását a radikáliS-párt és a szociáldemokrata párt az új Magyarországért Ma talán leírhatjuk végie, ami pár héttel még tilalmas volt, hogy ez a háború végső napjait éli. A csalhatatlanság biztos érzésével írhatjuk le, mert józan emberi ész ma már sehol sem láthatja komoly akadályát a békének, ami jön, útban van, már bontogatja áldott fehér szárnyát. Készülődését az ujjongó öröm hangján jelentik Londonból, Rómából, Berlinből, még Parisból is, ahonnan pedig bizonyos uszító kiábák azt hirdelték, hogy ott még nagyobb a bosszú, mint a kölcsönös megengesztelődés akarata. Londonban a Wilson, három kérdésére adott német választ tomboló tetszés fogadta. A lapok különkiadásban fejjlentették, a színházak félbeszakították előadá- sukat és a színpadról hirdették ki a békeüze-| netet. A nép zászlók alatt járta be a várost, a lapok palotáinak erkélyéről szónokok tudat-tták, hogy az emberiség ügye győzött a hábo ruhán, a béke, a megengesztelődés örök, tiszttes békéje győzött. Rómából az a hír jött, hogy Olaszország minden nagyobb városában béketüntetést rendezett a munkásság. E manifesztációkban azonban részt vett a polgárság is, legalább is az a polgár víg, mely a háborúban nem a maga üzletét látja és a munkásokkal együtt követelte a vvilsoni programja elfogadását. Ami Franciaország álláspontját illeti, itt csak az lehet irányadó, hogy a kormány, a Clemenceau kormánya is teljesen alávetette magát a Wilson döntőbíróságának. Az a tizennégy pont, ami körül a hadviselő államok kormányainak és pártjainak tárgyalásai folynak, az új világ, az új Európa evangéliuma lett, melynek ellenségei éppen olyan eretnekei a népek társadalmának, mint a régi kereszténység hittagadói. Az a néhány újság, az a pár hangos politikus, aki Párisban ma még a bosszú és megtorlás igéit hirdetik, nem veszélyesebb ellenségei a békének, mintama nagynémetek, akik a biadeni herceg kormányának békepolitikáját Németország szégyenének mondják, s ez nem akadályozza a kormányra került német demokráciát abban, hogy szinte aggodalmas hűséggel és elővigyázatossággal kövesse azt a politikát, ami kivezetheti Németországot mai nehéz helyzetéből. Az entenne-sajtónak az a része, mely a háborúból nyerészkedő burzsoázia zsoldjában áll, vérszomjas hangú kirohanást intéz a legújabb német válaszjegyzék kapcsán Németország és a békülékeny amerikai politika ellen. Azon a címen igyekszik gyengíteni a német jegyzék fulmináns hatását, hogy az új kancellár kormánya nem megbízható, személyében nem nyújt elég garanciát a fegyverszünet tisztességes betartásához. Ne téveszszen meg senkit ez a harsány lárma: ez nem a francia nép hangja, nem is az angolé, mely diadalmenetben járta körül London utcáit a békülékeny német válasz hírére. Ebben az üvöltözésben ugyanannak a monstrumnak a halálhörgése szólal meg, melynek berlini heroldját, a Deutsche Zeitungot a német kormány éppen ma tiltotta be féktelen háborús izgatásai miatt. A mai helyzetben teljesen közömbös már, hogy a német, vagy a francia militarizmus és a mögéjük rejtőző munícióipar és egyéb hazafias vállalkozás bérelt sajtója mit mond. Bizonyos, hogy a Humanité, a Pays, a Populaire, a Journal du Peuple, a Lanterne, meg a francia független polgárság és munkásság sok más tekintélyes és nagy elterjedtségű lapja nem tiltakozik Wilson józan és emberséges politikája ellen. De viszont azon se szabad csodálkozni, hogy Miksa bádeni herceg személye nem kelti ma már azt a bizalmat, amit bemutatkozása napján előlegeztek neki. Az angol kormány tudvalévően nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyet Hohenlohe Sándor herceghez irt. Ez a levél kétségtelenül kedvezőtlen világításba állítja azt az államférfit, aki egy évvel ezelőtt kifejezetten antiparlamentáris és békeellenes hitet vallott bizalmas barátja előtt és ma a birodalomgyűlés többségére támaszkodva, a megegyezés békéjének politikáját akarja csinálni. Éppen ezért érthető, hogy a német birodalomgyűlés demokratikus pártjai idegenkednek Miksa bádeni herceg kormányától. Németországnak ma olyan vezérre van szüksége, akinek békés politikáját egy intakt egyéniség fedezi. Az osztrák válságban a mai nap sem hozott megoldást. Hussarek egyelőre tovább kísérletezik, miután gróf Sylva Tarouca tegnapi feltűnően hosszas kihallgatásából sem alakult ki új kormány, új mentség valami olyan új programmal, ami képes volna a szétzüllő Ausztriát összekalapálni. Bécsi szerkesztőségünk jelentése szerint a török parlament tegnapi megnyitásán Talaat pasa nagyvezér felolvasta a trónbeszédet, amely bejelentette Törökországnak a monarchiával és Németországgal való együttes békelépését, ami arra vall, hogy a török kormány nem tárgya külcsjff, az efitente-tal. A magyar politikában a köözépkoncentráció gondolata újabb és talán végső kudarcot szenvedett, Náray Lajos homo régiuszként