Világ, 1918. október (9. évfolyam, 229-255. szám)

1918-10-15 / 241. szám

Szerkesztési­ és kiadóhivatal VI., Andrássy­ út 47. szám. Előfizetési árak a magyar korona országaiba: Egész évre 52 kor., félévre 26 kor., negyedévre 13 kor., egy hóra 4 korona fillér. A »VILÁG ó­taegyetem­v hétfő kivételével mindennap. Ara Budapesten és vidéken fillér pályaudvarokon 20 '' /tjW’ .• , , ‘‘ .ft-1- ’’ *­■ ■ f...... I l',l ' j \\ j ; '•¡ VILAftr -----r- jt.'i'i\iSSStái­­t ______ BmSaexi­feMctack SmfcpMl­n ■ VHAO kiad&Ivatafibra BtaduKr J„ Győri és Nagy, Jank­a és Tárta, Tender Gyula, Leopold Qrirfav Leopold Corn£­, Schwarx Jesset Mezei Antal, Mosse Bodolf Bet­tiém­ Bernit hirdetés! Iroditfaai, — Bécsiem Haanenstein és Vogler, M. Lchifces Nacht, Rudolf Messe. Ber­nbem Rudolf Kolbau, Berlin NW. Unter den Lil­den mit IX. évfolyam 1918 Budapest, KEDD október 15- 241 -ik szám ; =■■■ á— ■ ■ - ■■ . ■ ■ — g / A .cenzura írta: B#, Vámbéry Rüsztem A háború esetére szóló kivételes intéz­kedésekről alkotott 1912. évi LXIII. t.-c. 1. §-ának második bekezdése szerint „a kivéte­les hatalom a háború befejezésével megszű­nik. Ugyanakkor hatályon kívül kell he­lyezni a kiv­ételes hatalom alapján tett in­tézkedéseket, ha hatályukat a minisztérium m­ár előbb nem szüntette meg.“ Semmi kétség, hogy a háború befejezé­sének végső időpontja a békekötés. Erre vo­natkozik a törvény kényszerítő rendelkezése. Ezzel szemben azonban maga a törvény utal arra, hogy a kivételes intézkedések már ko­rábban is megszüntethe­tők, ami tudvalevő­leg az e törvény felhatalmazása alapján ki­bocsátott kivételes jogszabályok egy részére (pl. moratórium) vonatkozólag még a há­ború tartama alatt megtörtént. Általában te­hát a törvény abból az, alkotmányos ál­lamban önként értetődő feltevésből indult ki, hogy a kormány a részére biztosított ki­vételes hatalommal csak oly mértékben és csak addig az időpontig fog élni, amelyben és ameddig az ország érdeke múlhatatlanul­­megkívánja. Ennek a szükségnek a megíté­lése természetesen a kormány diszkréciójától függ, amelynek végső alkotmányos biztosí­téka a kormány jogi és politikai felelőssé­gében rejlik, így tehát a kormány belátása szerint állapítja meg a kivételes intézkedések hatá­lyon kívül helyezésének sorrendjét. Mégis nemcsak ehhez a belátáshoz apellálunk, ha­nem a törvény jogászi értelmezésére is hi­vatkozunk, amidőn azt óhajtjuk, hogy az abrogáció sorrendjében első helyen a sajtó szabadságát korlátozó rendelkezések állja­nak. Mindezek a rendelkezések, ha a foga­­natbavételük körül felburjánzott visszaélések­től eltekintünk, a hadviselés érdekeinek vé­delmére szolgálnak. Ez kifejezetten kitűnik a törvényből (id. t.-c. 11. §­) és annak indo­kolásából. Hadviselési érdekről azonban csak addig lehet szó, ameddig a hadműveletek fo­lyamatban vannak, tekintet nélkül arra, hogy a háború mikor nyer a béke megköté­sével formaszerű befejezést. Ha tehát a fegy­verszünet megkötésekor, ami alig szenvedhet kétséget, biztosra vehető, hogy azt a béke­kötés fogja követni, a sajtószabadságot kor­látozó rendelkezések elvesztették jogi létalap­jukat. Ezek szerint a fegyverszünet megkö­tése után a cenzúra fentartása törvénytelenné válik abban a pillanatban, amelyben az az érdek megszűnt, amelytől mint feloldó fel­tételtől a törvény a kormánynak diszkrecio­­nárius hatalmát, hogy a kivételes hatalmat megszüntesse, függővé tette. Pozitív irányban pedig az ország érdeke, ha nem tévesztjük azt össze egyes osztályok vagy hatalmi csoportok érdekével, valósággal parancsolja a cenzúra mielőbbi megszünteté­sét. Magyarország ezeréves múltjában nem volt kritikusabb időszak, mint a mostani, amely­ben a szédítő gyorsasággal lepergő világtörté­nelem ennek az országnak és népének jövő sorsát dönti el. Ha nem kívánjuk, hogy e dön­tés de nobis sine nobis történjen, a legteljesebb sajtószabadságot, amely a közvélemény őszin­te megnyilvánulását biztosítja, egy pillanatra se nélkülözhetjük. Joggal követelhetjük a lé­nyek csorbítatlan közlését, amelyek ismerete nélkül úgy érezzük, mintha sötét szobába zárt gyermekek volnánk, amelyek sorsáról a nagyok tanácskoznak. De ezenfelül jogot for­málhatunk a tények korlátlan bírálatára is, mert mindnyájunk léte forog kockán és an­nak a kötelességnek, amelyet az ország összes polgárai eddig fegyverrel teljesítettek létük védelmében, logikai következménye a jog, hogy a gondolatok fegyverével folytathassák a küzdelmet. Ha a demokratikus fordulat nem üres jelszó — és ez egyszer okunk van fel­tenni, hogy a csődbe jutott politikát nem lehet puszta cégváltoztatással megmenteni,­­ akkor a vélemény szabad nyilvánításának az ország minden lakóját egyaránt megillető jogát talán nem is szükséges kifejezetten bizonyítani. Né­maságra voltunk kárhoztatva a háború kez­dete óta, de ma elemi erővel kell kitörnie a visszafojtott hangnak, hogy megtisztítsa annak az úri kaszinónak pipafüstös levegőjét, amelyben csak tegeződő tagok és engedelmes lakások élhetnek. Mikor a hajdani alsótáblán 1836 február 18-án a sajtószabadságról folyt a vita, Árva­megye követe azt­ hirdette, hogy „az a nap, amely a praeventiva cenzúrát eltörli, egyszer­smind alkotmányunk végső napja és az a nap lészen, qui uttimam regni post , se trahet ruinam.“ Ugyanekkor Jekelfalussy, János sze­pesi követ veszélyesnek mondotta a sajtó­­szabadságot „egy országban, melyben a régi századok viharaiból kimentett kiváltságok a lakosoknak csak bizonyos osztályára szorítva vannak.“ Szívből óhajtom, hogy mindkét szó­noknak igaza legyen és a cenzúra eltörlése ezút­tal valóban a régi alkotmány rombadőltével az ország új rendjének születését jelentse, amely­ben az országnak minden polgára, nem a ki­terjesztett, de a megszüntetett kiváltságoktól mentesen élvezhesse a boldogulás éltető leve­gőjét. A háború agóniája Az antanté hajlandó a békére — Berlinben gyors dősztést várnak — Uj­fóávay Lajos homo régies — Wekerle Bécsije viszi a kormány lemondását a radikáliS-párt és a szociáldemokrata­ párt az új Magyarországért Ma talán leírhatjuk végi­e, ami pár héttel még tilalmas volt, hogy ez a háború végső napjait éli. A csalhatatlanság biztos érzésé­vel írhatjuk le, mert józan emberi ész ma már sehol sem láthatja komoly akadályát a béké­nek, ami jön, útban van, már bontogatja ál­dott fehér szárnyát. Készülődését az ujjongó öröm hangján jelentik Londonból, Rómából, Berlinből, még Parisból is, ahonnan pedig bi­zonyos uszító kiábák azt hirdelték, hogy ott még nagyobb a bosszú, mint a kölcsönös meg­­engesztelődés akarata. Londonban a Wilson, három kérdésére adott német választ tomboló­­ tetszés fogadta. A lapok különkiadásban fe­jj­lentették, a színházak félbeszakították előadá-­ sukat és a színpadról hirdették ki a békeü­ze-| netet. A nép zászlók alatt járta be a várost,­ a lapok palotáinak erkélyéről szónokok tudat-t­ták, hogy az emberiség ügye győzött a h­ábo­­­ ruhán, a béke, a megengesztelődés örök, tiszt­­­tes békéje győzött. Rómából az a hír jött, hogy Olaszország minden nagyobb városában béketüntetést ren­dezett a munkásság. E manifesztációkban azonban részt vett a polgárság is, legalább is az a polgár víg, mely a háborúban nem a maga üzletét látja és a munkásokkal együtt köve­telte a vvilsoni programja elfogadását. Ami Franciaország álláspontját illeti, itt csak az lehet irányadó, hogy a kormány, a Clemenceau kormánya is teljesen alávetette magát a Wilson döntőbíróságának. Az a tizen­négy pont, ami körül a hadviselő államok kormányainak és pártjainak tárgyalásai foly­nak, az új világ, az új Európa evangéliuma lett, melynek ellenségei éppen olyan eretnekei a népek társadalmának, mint a régi keresz­ténység hittagadói. Az a néhány újság, az a pár hangos politikus, aki Párisban ma még a bosszú és megtorlás igéit hirdetik, nem ve­szélyesebb ellenségei a békének, mint­­ama nagynémetek, akik a biadeni herceg kormá­nyának békepolitikáját Németország szégyené­nek mondják, s ez nem akadályozza a kormányra került német demokráciát abban, hogy szinte aggo­dalmas hűséggel és elővigyázatossággal kö­vesse azt a politikát, ami kivezetheti Német­országot mai nehéz helyzetéből. Az entenne-sajtónak az a része, mely a háborúból nyerészkedő burzsoázia zsoldjában áll, vérszomjas hangú kirohanást intéz a legújabb német válaszjegyzék kapcsán Né­metország és a békü­lékeny amerikai politika ellen. Azon a címen igyekszik gyengíteni a német jegyzék fulmináns hatását, hogy az új kancellár kormánya nem megbízható, sze­mélyében nem nyújt elég garanciát a fegyver­­szünet tisztességes betartásához. Ne tévesz­­szen meg senkit ez a harsány lárma: ez nem a francia nép hangja, nem is az angolé, mely diadalmenetben járta körül London utcáit a békülékeny német vála­sz hírére. Ebben az üvöltözésben ugyanannak a monstrumnak a halálhörgése szólal meg, melynek berlini he­­­­roldját, a Deutsche Zeitungot a német kor­mány éppen ma tiltotta be féktelen háborús izgatásai miatt. A mai helyzetben teljesen közömbös már, hogy a német, vagy a francia militarizmus és a mögéjük rejtőző muníció­­ipar és egyéb hazafias vállalkozás bérelt saj­tója mit mond. Bizonyos, hogy a Humanité, a Pays, a Populaire, a Journal du Peuple, a Lanterne, meg a francia független polgár­ság és munkásság sok más tekintélyes és nagy elterjedtségű lapja nem tiltakozik Wilson józan és emberséges politikája ellen. De viszont azon se szabad csodálkozni, hogy Miksa bádeni herceg személye nem kelti ma már azt a bizalmat, amit bemutatkozása napján előlegeztek neki. Az angol kormány tudvalévően nyilvánosságra hozta azt a leve­let, amelyet Hohenlohe Sándor herceghez irt. Ez a levél kétségtelenül kedvezőtlen világí­tásba állítja azt az­ államférfit, aki egy évvel ezelőtt kifejezetten antiparlamentáris és béke­­ellenes hitet vallott bizalmas barátja előtt és ma a birodalomgyűlés többségére támasz­kodva, a megegyezés békéjének politikáját akarja csinálni. Éppen ezért érthető, hogy a német birodalomgyűlés demokratikus pártjai idegenkednek Miksa bádeni herceg kormányá­tól. Németországnak ma olyan vezérre van szüksége, akinek békés politikáját egy intakt egyéniség fedezi. Az osztrák válságban a mai nap sem ho­zott megoldást. Hussarek egyelőre tovább kí­sérletezik, miután gróf Sylva­ Tarouca teg­napi feltűnően hosszas kihallgatásából sem alakult ki új kormány, új mentség valami olyan új programmal, ami képes volna a szétzüllő Ausztriát összekalapálni. Bécsi szerkesztőségünk jelentése szerint a török parlament tegnapi megnyitásán Ta­­laat pasa nagyvezér felolvasta a trónbeszédet, amely bejelentette Törökországnak a mon­archiával és Németországgal való együttes békelépését, ami arra vall, hogy a török kor­mány nem tárgya külcsjff, a­z efitente-tal. A magyar politikában a köözépkoncentráció gondolata újabb és talán végső kudarcot szenvedett, Náray Lajos homo régiuszként

Next