Világ, 1918. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1918-12-18 / 296. szám

10 1918. december 18. VILÁG JOMNIAl---­g MOZGOKÉP-SZÍNHÁZ | Előadások A SK8ELSM POSlfl Kulturium 5 felv. Azonkívül: 1 EGY VŐLEGÉNY KIM SZENVEDÉSEII Vígjáték; 3 felvonásbani ■— I röNMOS X A város­ néptanács szervezete. Nagy Vince belügyminiszter elnöklésével ma este érte­kezlet volt a belügyminisztériumb­an a városi nép­­tanács szervezetéről. Az értekezleten a főváros tanácsának új delegátusain kívül Bódy Tivadar polgármester, Harrer Ferenc alpolgármester és Wildner Ödön tanácsosok is résztvettek. Az érte­kezlet nagyjában akceptálta Batthyány Tivadar volt belügyminiszternek a városi néptanács életil­­éptetéséről való törvény ■tervezetet. Nagyobb vitát provokált az a­­kérdés, hogy a főváros tanácsára vonatkozó törvénytervezet azonos l­egyen-e a vi­déki városokra vonatkozó tervezettel. A vita so­rán megállapították, hogy a főváros néptanácsá­nak a szervezete sokban különbözik a vidéki vá­rosokétól, így a főváros tanácsának sokkal több a tagja, mint a vidéki városoké. Ez a körülmény kifejezésre fog jutni az új néptörvényb­en, mely rövidesen a minisztertanács döntése elé kerül. Az értekezlet delegátus tag­jai külön megvitatták, hogy a pártok hány taggal legyenek képviselve a r­ep­­lenánsban. Az értekezlet eredményéről egyébként is delegátusok be fognak számolni a pártjuknak és odahaza is megvitatják a dolgot.­­ Az orvosok és a sírásók. A hadviselt or­vosok ma délelőtt nagy küldöttséggel jártak a városházán dr. Végh Jónos tiszti főorvos-helyet­tesnél és Csupor József tanácsnoknál, a kórházi osztály vezetőjénél. A küldöttség szónoka tilta­kozott az ellen, hogy mikor egy siráló 150 ko­rona napibért kap a fővárostól, akkor az ügy­osztály hatkoronás napidíjjal keres orvosokat. Követelték, hogy minden állásra, mely lejárt, írják ki azonnal a pályázatot, hadviselt orvosok két bizalmi férfia állandóan ellenőrizhesse, íogy, az állások betöltésénél teljesülnek-e a hadvisel­tek kívánságai? Végezetül azt kérték, hogy a fő­városi kórházi állások betöltésénél a hadviseltek előnyben részesüljenek. Csupor tanácsos kijelen­­tette, hogy a tisztviselők szabadszervezetével már a legközelebbi napokban tárgyalást fog kezdeni, amelyen elintézik az orvosok fizetésrendezését is.­­ A tanács tiltakozik a közigazgatási bi­zottság összehívása ellen. A főváros tanácsa m­a délelőtt 10 óraikor Bódy Tivadar polgármester elnökletével rendes ülésre gyűlt össze. A napirend előtt Preusz Mór szódált fel és szóvátette a köz­­igazgatási bizottságnak tegnapra történt egysze­­hívását, ami ellen neki elvi kifogásai vannak, an­nál is inkább, mert a tanács arra az aláspontra helyezkedett, hogy ez a bizottság a főváros auto­nómiáját gátló intézmény, amelynek eltörlését kérték a belügyminisztertől. Nem tudja megérteni, hogy essek után miért hívtá­k össze a bizottságot. Követeli, hogy a tanács írjon fel a belügyminisz­terhez aziránt, hogy rendeleti úton tisztázza ezeket a kérdéseket, i Het ne szüntesse meg a főváros autonómiáját gátló intézményeket, amelyek közé elsősorban a közigazgatási bizottság is tartozik. A tanács ilyen értelemben határozott. Ezután a folyóügyeket tárgyal­já­k.­­ A világítóvállalatok költségvetése. A ta­nács pénteki ülésén foglalkozik a világítóvállala­­tok jövő évi költségvetésével. Ezek a költségvetések fölötte érdekesek, mert kitetszik betöltik, hogy a forradalom óta milyen nagy váltossársaik történtek a főváros vi­lágít­óváll­a­lata­in­ál, így október köze­pén a gázgyár a bevételeit is, a kiadásait is 53,8 millió koronában ál­lapította meg. Azóta 23 millió koronával megdagadtak a kiadások, úgy hogy ma csaknem 77 millió korona a gázművek kiadása. Az elektromos telepek kiadása 31.4 millió koro­nára rúgott október,végén. Ma ez a kiadási összeg 19.7 millió koronával emelkedett.­ ­ Dr. Dobó jogi­ és ügyvédi szeminárium SS3S& ».«*». Díjmentesen küldi kiadványait.­­ Jogi vizs­gák letétele. 2. Hadbavonultak ked­vezményei. 3. Az e. ügyvédi és bírói vizsga. Közgazdasag A borkereskedelem fellendítése. Egyetlen exportképes cikkünk van, a bor s a kiviteli lehető­séget ma megteremteni nem lehet. Ha már bor­exportot szervezni lehetetlen, segítse be a kor­mány a borkereskedelem helyzet­ét azzal, hogy engedélyt ad borpárlat főzésére. Jellemző, hogy a pénzügyminisztérium eddig egyetlen borpárlat főzésére vonatkozó kéményt sem intézett el, ami által a szesz- és borkereskedelmiben a legteljesebb bizonytalanság uralkodik. Meg kell engedni a bor­párlat főzését, mert később, ha a szállítási viszo­nyok megjavulnak, óriási külföldi valutát képviselő kvantumot lehet egyszerre exportálni, ami valutá­­ris érdeknél fogva a pémán­yminisztériium szem­pontjából nem lehet közömbös. Budapesti értéktőzsde. Egy-két érték iránt mutatkozó erősebb kereslet dugóra az irányzat mindvégig lanyha maradt. Hadi kölcsönök maga­sabb árfolyamokon kerültek forgalomba. A korlát és kulisz papírok közül az Államvasut, Rima, Salgó, Guttmann és Adria részvényekben volt üz­let. A titkárság a következő árfolyamokat állapí­totta meg: Osztrák Hitel 614 —609 (GOO), Beposini 1926, Diasolie 900, Salgótarjáni 834—850 (830), J­arikányi 595—600 (580), Klím­a 824—835 (820), Schick 345 (375), Adria 1350—1360 (1180), At­­lantika 990, Levante 730—750 ( 700), Itéll Vasut 102.50—103.50 (96), Államvasut 790—802 (740), Cruttm­ann 690­—7­10 (660), Ohrsmarek (ex), 685. Zárójelben a minimális kurzusok: Bécsi értéktőzsde. Bécsből távirat­ozza a Vitác tudósítója. A tegnapi élénkség a mai üzlet folyamán nem­ folytatódott. A spekuláció erősen tartózkodó álláspontra helyezkedett s vásárlásokba nem bocsátkozott. Egyedül az Áramvasut részvé­­n­yek iránt mutatkozott érdeklődés, amelyek ár­folyama 8 kanonával­­ emelkedett. Az előfordult kötések a­­következők: Ardglothnik 392, Bankverein 458, Osztrák Hitel 615,­­Magyar Ilitel 835,50, S­anderback 454, Unionbank 496, Deporttenbank 600, Arlinyvasut 800, Alpine 806, Skoda 643, Krupp 623, Salgó 845, Rima Szüd, Keleti Vasutak 1120, Török dohány 940 korona. A Gazdaszövetség közgyűlése a magántulaj­don mellett. A Gazdaszövetség Darányi Ignác elnökletével ma tartotta meg közgyűlését. Az el­nöki megnyító­­hangsúlyozta annak szükségét, hogy a birtokpolitikában határozott döntés le­gyen, hogy tudja mindenki, milyen sors vár gaz­­dasági üzemére. Mindazon pártokat erőteljesen támogatni szándékozunk, — úgymond, a melyek szilárdan megállanak a magántulajdon alapján és a tulajdon szentsége melllett. Ez kapocs lesz, mely mindnyájunkat összefog. Támogatni szán­dék­ozunk mindazon pártokat, amelyek a falu és a város közötti megbillent egyensúlyt komolyan helyreállíteni akarják. Elhatározták a közgyűlésen, hogy a birtokosodat ért károk megtérítésének ügyében érintkezést keresnek a kormánynyal, a kifosztottak részére kártérítést és a bűnösök meg­­fenyítését követelik. A postatakarékpénztári tanács elnöke. A kereskedelemügyi miniszter Méhely Kálmán ál­lamtitkárt a postatakarékpénztári tanács elnö­kévé nevezte ki. Kinevezések az Agrárbanknál. A Magyar Agrár- és Járadékba­n­k igazgatósága mai ülésén dr. Elek Sándor és Révész Alfréd helyettes igaz­gatókat igazgatóikká, dr. Kürthi Dezső és Salamon Andor cégvezetőt igazgatóhelyettessé nevezte ki. Az erdélyi moratórium. Egy ma megjelent rendelet azokra az adósokra nézve, akiknek Csik­­megye területén vagy Háromszék megye kezdi vagy Kovásznai járásában van üzleti telepe, üzeme, gazdasága, vagy állandó lakóhelye, a még fennálló moratóriumot 1919. június 30-ig meghosszabbítja és kiterjeszti az említett adósoknak 1916. augusz­tus 28. előtt és 1919. június 30-ig lejáró pénztarto­zásaira is, azon a módon, amint ezt az erdély­­részi hatodik moratóriumi rendelet megállapította. Tájékoztató urak. Az Árvizsgáló Bizottság megállapította a csatornázási és vízvezetéki sze­relvények, továbbá az ólomcsövek tájékoztató árait.­­ A mezőgazdasági érdekképviselet. A Gazda­sági Egyesületek Szövetségében szervezett vezető tisztviselők egy küldöttsége ma felkereste a föld­művelésügyi minisztert és memorandumban kér­ték a törvényes érdekképviselet mielőbbi megvaló­sít­ását. Búza Barna miniszter a gazdasági egyesü­letek kérdésénél két megoldást lát. Az egyik az, hogy beolvadnak a létesítandő érdekképviseletbe, a másik, hogy megmaradnak összekötőkapocsnak az érdekképviselet és a gazdatársadalom között. Rendkívüli közgyűlések. A Kőolaj finomító­gyár rt. a hó 31-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen el fogják határozni a vállalat fiumei gyártelepének önálló részvénytársaságra való át­ruházását.­­ Rendkívüli közgyűlést tart 31-én a Bepesini Cementgyári Unió rt. is, a társulat hor­vátországi telepeire nézve szükségessé váló intéz­kedések megtétele céljából.­ ­ Szerda Felelős szerkesztő: PURJESZ LAJOS Könyvújdonságok Portó 55 fillér Megrendelhető felioa2alek°S a VILÁG könyvosztályában FÖLDÉRTÉKADÓ VAGY FÖLDOSZTÁS? .4 földművelésügyi minisztreiumban tartott bir­tokpolitikai értekezleten 1918 november 27-én előadta Dániel Arnold Ara K 31—­ Kner-féle ALMANACH 1919. ESZTENDŐRE ' Ara K 3— Pásztor József LEGYEN FÉRFI ’A PÁROM Vidám regény Ara K 10.— ' ' ' 1 1 Jászai Mari SZÍNÉSZ ÉS KÖZÖNSÉG Ára K 10— 'Ára K 7.­ .4 REGÉCI BOSZORKÁNY Irta: Peterdy Sándor Ára K 5— A FEKETE VÉNUSZ Regény. Irta: Egy keleti diplomata Ára K 8— Gusztáv Flaubert NOVEMBER Regény Artur Landsberger Dr. HIRN ESETE Detektívtörténet­­Ára K 6.­Farkas Pál A ZANZIBÁRI LEÁNY Regény­­Ára K 8.— Lövik Károly AZ ARANYKÉZ Elbeszélések rÁra K 8.-4 Csathó Kálmán BLANCHE, AVAGY A SZEGÉNY ROKON Regény Ára K 7.— Ernőd Tamás PESTI HEGEDŰ Versek és színdarabok Ára K 7.—n­ ---------------------------------------------------------------- ■ Ernőd Tamás DICSÉRET, DICSŐSÉG Versek Ára K 7.—*' MIKSZÁTH-ALMANACH 1919. ÉVRE Szerkeszti: Herczeg Ferenc Ára K 5.— Siklóssy László APRÓGYÜJTÉS Mit gyüjtsünk kis pénzent 'Ára K &-*1 Mak­ay Ödön A RÁKÓCZI-HARANG Színmű 'Ara K 9.—, _________________________________________. ■ KEDVES KÖNYVEM Irta: Lampérth Géza Ára kötve K 6.50 Szederkényi Anna SORSOK, HA TALÁLKOZNAK Regény Ara K­HE— AZ IDŐ 10 CTinlftfaUr. Internacionális nyelv nyelv- Ara-|­AAW. tana. — Irta: Dr. báró J.U­J SZENTKERESZTY ZSIGMOND. Kapható a Vilájr * * * •­­ . könyvosztályában

Next