Világ, 1919. január (10. évfolyam, 1-27. szám)

1919-01-10 / 9. szám

Péntek Martyrium Nem kell hozzá különösebb tanulmány ! Az események villám­fényénél megértjük a mohácsi vészt! . . . De mik voltak a tizenha­todik századbeli sötét magyar színjáték össze­tevői a magyarság m­ai válságához képest! A pont aránya: — egy világhoz . . . Most nem egy ország, hanem az emberiség létéről vagy nem létéről van­ szó és ebben a vad, ebben a titán­­világi zűrzavarban, mint bolygó csil­­­­lag vergődik és bukdácsol a magyar társa­dalom. Minden felosztani és újjáalakulni ké­szül! A politika mestersége, sőt művészete, valamikor — jól, vagy rosszul, becsületes, vagy becstelen célokra — felszabdalta és cso­portosította a társadalmat és ezeknek a cso­portoknak a parlamenti harcában lejátszania az erők mechanizmusát. De a parlament csak képlet volt­ Magyarországon még ha­mis képlet is, mely nem fedte az országban­­ levő valódi erőket. Most nincs parlament,­­ csak kormány van, és ez a kormány nem szigetelheti el magát sem az országban, sem a világban áramló erőktől. Alulról és fölül­ről, jobbról és balról áradó erők kényszerí­tik, hogy embereit, vagy magát egészen ki­cserélje. Nem a kormány kormányozza az erődet, az erők parancsolnak a kormánynak. Aki nem ért egyet az erők parancsával, ott­hagyhatja helyét és kivonhatja magát az or­szággal, az emberiséggel és önmagával szem­ben az irtózatos felelősség alól! A magános ember is, aki szolidárisnak érzi magát az emberiség legmagasabb céljaival, eldöntetlenül hagyhatja magára nézve azt a kérdést, hogy mit tegyen, vagy mit ne tegyen? Mindenki elvonulhat a tett, vagy a felelősség színteré­ről. Csak egy ember van Magyarországon, akinek nem adatott meg a jog, hogy a mar­­tírium keserűen és kínzóan nagyszerű, lesúj­tóan hatalmas kényszeréből meneküljön. Ez az ember, Károlyi Mihály! Az az elemi sza­badság, hogy­ magában, mint ember kűzője és szenvedje lélekben át az emberiség ka­tasztrófájának egy új élet­, korszakába való átvajúdását, elvételeit tőle. Él azzal, hogy személyében predesztináció testesül meg. Ez a predesztináció még nem volt egészen világos akkor, mikor a vérengző lelkű háborús hi­­tűek és az uralkodó irányzat huligánjai kö­zül merészen kiemelkedett alakja, mint a háború tagadásának nemes szobra. De mi­kor a háború csinálói, a vér tébolyultjai, az öldöklés üzletesei, a fölkértek és a szolgák egyaránt megbuktak; mikor a­­gyilkolás fel­­zaklatott gépezete magába roskadt és az irtó­zatos ropogás közben a megvert országok el­­sülyedni látszottak; mikor a megvert népek a maguk őserejével, az életakarat hatalmas hullámaival mégis keresztülcsaptak a romo­kon, akkor már nyilvánvalóan jelentkezett Károlyi Mihály elküldö­ttsége Magyarország számára . •­­ A vészes és sistergő felbomlásban még nem volt semmi kijegesedési pont. A régi rend nyilvánvalóan fölemésztette magát, el­­rothadt, elmúlt. De még nem forrt ki, még csak nem is jelentette magát az új kor ere­dője! Nem volt kész forma, működő mecha­nizmus!­sok romok sötétleltek és az élet­­ösztön világított, a romok fölött, melyikre tizenkétmillió magyar ve­títtette a maga ciciakaratát. Az ösztön zsenialitása, a meg­gondolás kiszámítottsága, a lelkekből és az időből kisugárzó megérzés és parancs, ekkor a magyar forradalom, majd a magyar kor­mány élére küldte Károlyi Mihályt. A magyar forradalom és az első függet­len magyar kormány megalakulása azonban csak a fejlődés egy átmeneti pillanaté. A fejlődésben működő ellenállhatatlan erők megrázták és átcserélni készülnek a kor­mányt. A nagy vajúdás nemcsak Magyar­­országot, de egész Európát rázza. Ebben a válságban a magyarországi problémán belül megint csak egy kis polití­kiós: ~Saevisz­ál­yi Mihály. A viszonyok ereje föladta a kérdést: itt van-e a pillanat, amikor már a tiszta szocia­lista kormánynak kell jönnie? De a szocialis­ták sem gondolnak arra, hogy, Károlyi Mi­hály eltol ássák az útból. Jöhet egy szocialista kormány, mint annak a köztársaságnak a kormánya, melynek Károlyi Mihály az el­nöke. Ezt a predesztináltságot, mely a természeti erők jellegét viseli magán, támo­gatja Károlyi egész szereplése és az a­­kö­vetkezetesség, melylyel a fejlemények logiká­ját balfelé követte. De ez a nagyszerű szerep, ez az elhiva­tottság: a kínzó és nehéz szenvedés! Az em­beriség történetében kevés olyan vezér van, aki ilyen súlyos keresztet­ hordott. Károlyi Mihálynak vállalnia kell a szerepet, a bizal­mat, mely az Óceán erejével hullámzik fe­léje, a célokat, melyeket az adott helyzet előtt! De kivülcsó okokból ,elragadtatott tőle a lehetőség, hogy a célokat elérje. Az országot, melynek élére küldetett, darabokra szabgatja a sokféle megszálló ellenség és az ország vezérének nincs rá módja és eszköze, hogy a feldarabolást megakadályozza! A győz­tes országok közvélemény­éh­e­z kellene apel­lálnia és nincs rá mód, hogy szava eljusson azokba a fülekbe, melyekhez azokat kül­denie kell. A külső és belső erők parancsa által a magyar társadalom újjáteremtésének munkájához rendelve, arra van kárhoztatva, hogy nem egy döntő elhatározástól tartóz­kodjék, mert a kinyitott zsilip mögül a pol­gárháború rémei zúdulnak ki . . . Egy nagy egyéniség, tettekre hivatott és cselekvésre kész, olyan körülmények közé kényszerítve, melyben a cselekvést megöli a helyzeti tehe­tetlenség fizikai törvénye ... És egy nagy léleknek, egy elküldetett embernek ez a fáj­dalma, ez a lelki és gombolatbeli kínja, a megkölözöttségnek ez a szenvedése, a megfe­­szítettségének ez a martíriuma, mind mások bűnéből szakadt Károlyi Mihályra, akinek vál­láról, ha levesszük a történelmi palástot, ott találjuk mögötte egyszerű embertársunkat, akihez a részvét tiszte és meghatott érzésével kell közelednünk! A múlt bűnösei elvonultak, az elkárho­­zottság sötétségébe merült el nevük és baljós alakjuk. De az ő bűneiket, pusztító munkájuk mérgezett eredményeit, ostobaságuk és go­noszságuk összes vészes gyümölcseinek hal­mozódását Károlyi Mihálynak kell likvidálnia! Ő tisztán és becsül­telesen jött­ ki a véres szenny­ből, melyet az előbbi kormányzók segítettek a világra zúdítani és a felkavart világ árja most mégis az ő alakját csapkodja körül, az emberiség sorsába beleszorított magyar sors­inak minden keserű, sötét és vészes ziláltsá­gával . . . Mély megilletődöttséggel, hatalm­a­s megrendí­ltséggel, a részvét forróságával lát­juk állni Károlyi Mihályt az óriási simák szélén, melyben egy nemzet készül elsül­lyedni . . . * A munkástanács határozata kiélezte a válságot Polgári miniszterek nem maradnak a kormányban A munkástanács ülése, amely szerdán délután kezdődött, pénteken reggel ért vé­get. Az ülésen hoztak ugyan határozatot, de ez nem jár azzal a várt eredm­énynyel, hogy a helyzet tisztuljon és a válság megoldódjék, hanem csak arra volt jó, hogy a jelenlegi kormány helyzetét teljesen lehetetlenné tegye. A munkástanács ugyanis kimondotta, hogy a mai koalíció fennmaradását kívánja, magának követeli azonban a hadügyi és a belügyi tár­­cákat. VILÁG 1919. január 10. Nincs­­döntés a válságban Egy nappal elhalasztották a kormány elhatározását A munkástanács döntése új elhatározások elé állította a kormányt. A kabinetnek hatá­roznia kell afelett, efogadja-e azt a prepozí­ciót,, amelyet a munkástanács kíván és át­engedi-e a belügyi és hadügyi tárcákat a szo­ciáldemokrata pártnak, vagy pedig lemond. A kormány elhatározása azonban elhalasztatlan, mert a szakminisztereknek a pénteki nap fo­lyamán az enten­te gazdasági bizottságával kell tárgyalnia. Pénteken este ismét miniszter­tanács lesz és ezen valószínűséig az egész kor­mány el fogja határozni lemondását. Miután a kormány hatalmát a Nemzeti tanácstól nyerte, a lemondás olyan formában fog meg­történni, hogy a kormány visszaruházza reá ezt a hatalmat. A Nemzeti Tanács a Nagy Nemzeti Tanács határozatát, amelylyel a leg­főbb állami hatalmat Károlyira ruházta, úgy interpretálja, hogy ennek alapján Károlyit a köztársasági elnök hatalma is megilleti. Ez interpretáláshoz híven Károlyit a magiyar nép­­köztársaság elnökévé fogja kikiáltani és igy fölhatalmazza az uj kormány kinevezésére is. A legnagyobb nehézségek állanak még fönn és teljes a bizonytalanság abban a kér­désben, ki fogja követni a Károlyi-kormányt. A kormány lemondása folytán a szociáldemo­krata­ párt ama kényszerhelyzet előtt áll, hogy újból összehívja a munkástanácsot és annak újabb határozatához képest vagy át­veszi egyedül a kormányt, vagy pedig lemond arról, amit a munkástanács tegnapi határozata követel. Nem lehetetlen az sem, hogy meg is találják a szocialisták a polgári pártokkal az együttműködés­­lehetőségét: • ez esetben a mos­tani karriner valamelyik politikailag kevésbbé exponált tagja vállalná a kormány alakítás­a. Ebben a kormányban esetleg helyet kapnának a kisgazdák is, nem venne azonban benne részt valamennyi polgári párt. Ennek a határozatnak a végrehajtására a kormányban helyet foglaló polgári pártok nem hajlandók. A Károlyi-párt elégedetlenjei már régtől fogva hangoztatják azt, hogy a szocialisták számarányukat jóval meghaladó részt követelnek maguknak az ország intézé­sében, mert a­ szervezett munkássággal szem­ben az ország lakossága nem szocialista. Bár ez a mozgalom a mai tényleges erőviszonyokat nem vette figyelembe és az elv hangoztatása mögött egészen más indító okok húzódtak meg, a párt abban a kérdésben teljesen egy­séges, hogy amikor a kereskedelmi tárca már úgyis a szocialisták kezében van, nem ad­hatják át az egész végrehajtó hatalmat az­zal, hogy a belügyi és a hadügyi tárcát — amely a kormányzásnak voltaképpen az igazi ereje — átengedik a szocialistáknak. A szocialisták a maguk részéről szívesen maradtak volna együtt a kormányban a ra­dikális párt minisztereivel. Viszont a polgári radikális párt sem vehet részt olyan kormány­ban, amelyben rajta kívül .­a polgári elemet más nem képviseli. A polgári sajtó nagy­­része már eddig is a legperfidebb módon ép­pen a radikális párti minisztereket támadta, az ő működésük ellen indította a legkímélet­lenebb, semmi eszköztől vissza nem riadó kampányt. Jól tudjuk, hogy­ ez miért tör­tént. Ennek a sajtónak nem­­ volt bátorsága a szocialistákat támadni, nem merészelték a szocialista miniszterek működését kifogásolni, hanem a radikálisokat ütötte, úgy, hogy az a szocialistáknak fájjon. Ha mostan a radikáli­sok képviselnék egyedül a polgárságot a kor­mányban, egészen biztos, hogy az egész kor­­­mány és a munkásság magatartásáért megint csak a radikálisokat támadnák. És ha az­ egyénnek föl is kell áldania magát, a köz­ér­dek éljen, nem helyeselhetnek, hogy a radi­kálisok álljanak ott védőpajzsként és őket érje minden támadás, minden ütés, amelyet a szocialistáknak szánnak — akkor, amikor ezzel a közügynek semmit sem használnak. Különben is ez a koalíció nem volna a válság megoldása. Sietek, vagy napok kér­dése lenne csak, hogy újabb ellentétek tá­madjanak a kormány kebelén belül és a válság, amelynek ebből a szerencsétlen or­szágnak éppen elég volt más­, megint kiújul­jon. A szociáldemokrata párt mondja meg nyíltan és irgyenssen k­om,­mit akar és fog­laljon is határozottan állást amellett. Vegye át a szociáldemokrata párt egyedül a kormányt és a rendelkezésére álló nagy erőkkel bizto­sítsa a rendet, a nyugalmat, a lehetőség sze­rint sima kormányzást. Ak­ radikális párt ré­­j

Next