Világ, 1919. január (10. évfolyam, 1-27. szám)

1919-01-12 / 11. szám

!V Ss Sztraß Jászi válasza Masaryknak (A Világ tudósítójától.) A cseh köztársaság elnök­e a napokban fogadta egy budapesti lap tu­dósítóját, aki előtt érdekes nyilatkozatokat tett a cseheknek Magyarországgal szembven követett po­litikájáról. A legiilletékesebb helyről a cseh állam vezérétől hallottuk azt a kijelentést, hogy Cseh­ország a felvidéken nem akar népszavazást, noha­­— ugyancsak Masaryk kijelentése szerint — az északnyugati megyék sorsáról az entente végle­­­esen még mindig nem döntött. A Magyarország­hoz való viszony jövendő alakulásáról Masaryk meglehetősen imperialisztikus határozottsággal, de mégis olyan hangon nyilatkozott, amelyrő il kitüs­zik, hogy a békés megegyezést Csehország szem­­pontjából is kívánatosnak tartja. A Világ munka­társa ma felkereste Jászi Oszkárt és megkérte, hogy reflektáljon Masaryk nyilatkozatára. Kérdé­seinkre Jászi a következőket válaszolta: — Azt mondja Masaryk, hogy a nép­szavazást kötelű­ fegyvernek tartja. Tökéle­tesen egyetértek vele. Valóban, ha a Fel­vidéken mindenféle befolyásolástól és ter­rortól menten elrendelnék a népszavazást, alig hiszem, hogy annak eredménye a cse­­hekre nézve kedvező lehetne. Persze, erre Masaryk azt válaszolja, hogy a tót népeit a magyarok mindeddig olyan súlyos elnyo­más alatt tartották, hogy ennek a népnek nem is volt módjában politikailag gondol­kodni, az ő megnyilatkozása tehát az állami hovatartozás kérdésében nem lehet döntő, hanem ebben a tekintetben egyedül a veze­tők nézetét lehet számbavenni. Véleményem szerint Masaryk nagyon lekicsinyli a­­lót nép politikai öntudatát, ha ekkora éretlen­séget tulajdonít neki. Demokratikus poli­tikusnak nem szabad így érvelnie, mert ez az érvelés kétségbeejtően hasonlít a Tisza I Istvánéhoz, aki ugyanilyen indokok alapján, s a nép éretlenségére hivatkozva, állottig útját minden demokratikus reformnak. De ob­jektíve sem állhat meg ez az érvelés, hisz mindenki tudja, hogy az írni-olvasni tudók számaránya az ország valamennyi nemzeti­sége között éppen a tót nép körében a leg­kedvezőbb. Az is köztudomású, hogy a tót lakosság igen nagy része megfordult Ame­rikában is, ahonnét jelentékeny műveltség­­beli gyarapodással tért vissza hazájába. Nyilvánvaló, hogy Masaryknak a tót nép politikai éretlenségére vonatkozó meggon­­­­dolásai mögött tulajdonképpen az az aggo­dalom rejtőzik, hogy a nagyon is öntudatos­­ tótság valószínűleg nem lenne hajlandó nyelvét, kultúráját, s a részünkről felaján­lott teljes önrendelkezési jogát a csehekkel való egyesülés kedvéért feláldozni. A tét viszonyoknak nem egy alapos ismerője számtalanszor kifejtette már, hogy az ő nemzetiségi mozgalmuk valójában nem volt egyéb, mint védekezés két irányban: egy­részt a magyar szupremáciáva­l, másrészt a cseh imperializmussal szemben. Hhivatkoz­­h­atom Gragger professzornak, a berlini egyetem tanárának akciójára, aki a ránk nézve legkedvezőtlenebb körülmények kö­zött is ,több, mint félmillió aláírást gyűjtött a tótok körében a cseh unió ellen. — Ami pedig Masaryknak azt az aggo­dalmát illeti, — felelte Jászi, — hogy a plebiscitum eredményét a magyar kormány terrorisztikus eszközökkel befolyásolhatná, erre ma már képtelenség lenne gondolni is. Hiszen a magyar kormánynak — még ha valóban volnának is ilyen szándékai — ehhez ma már semmi eszköz sem állana rendelkezésére. Sokkal inkább lehetne eb­ben a tekintetben a csehek terrorizmusától tartani, akik immár majdnem az egész Fel­vidéket megszállották. Valóban csodálko­zom, hogy a terrornak ilyen lehetősége mel­lett is Masaryk még mindig húzódik a plebiscitumtól. Természetesen azonban a mi álláspontunk csakis az lehet, hogy a nép­szavazásnak mindenféle terrortól és befo­­lyásolástól, tehát a csehekétől is függetlenül kell végbemernnie, egy nemzetközi bizottság ellenőrzése mellett. Aki a népek önrendelke­zési jogát nem imperialisztikus törekvését köpönyegéül akarja felhasználni, hanem azt a békés haladás érdekében teljes egészében kívánja­ megvalósítani, az nézetem szerint egy ilyen plebiscitumtól jóhiszeműen nem zárkózhatik el. Úgy látszik azonban, hogy Masaryk esküdt ellensége a plebiscitum el­vének, mert azt a magas kulturális szintvo­nalon álló, politikailag a legnagyobb mér­tékben érett és öntudatos csehországi né­metség számára sem hajlandó alkalmazni. — Massaryk azt mondja — jegyezte meg munkatársunk — hogy szívesen tárgyalt volna a magyar kormánnyal politikai kérdésekről is, annál is inkább, mert egy esetleges megállapodás befolyással lenne a békekonferencia határozatára. Mi volt a magyar kormány álláspontja ebben a tekintetben ? — A mi álláspontunk — válaszolta Jászi — kezdettől fogva az volt, hogy a territoriális kérdések kikapcsolásával min­dennemű gazdasági, forgalmi, kultúrpoliti­kai, általában bármilyen más politikai kér­désről szívesen tárgyalunk a prágai kor­mánynyal. Téves az az állítás, hogy csak gazdasági kérdésekről kívántunk velük tár­gyalni, politikaiakról azonban nem. Újból hangsúlyozom, hogy a territoriális kérdé­sekre vonatkozó döntést egyedül a béke­konferencia számára kívántuk fenntartani, de ettől eltekintve, minden egyéb, nemcsak gazdasági, hanem igenis eminens fontos­ságú politikai kérdésben, így legelsősorban a tót autonómia ügyében is érintkezést ke­restünk Masaryk kormányával. Sőt ezek­ről a problémákról — mint köztudomású — folytattunk is beható hivatalos tárgyaláso­kat Alodzsa Milánnal, mint a­ cseh-szlovák állam akkreditált követével és ezek a tár­gyalások éppen a prágai kormány közbe­lépésére szakadtak meg. — Arra a megjegyzésünkre, hogy a volt monar­chia területén élő népek szövetségében a magya­rokat és a németeket Masaryk csak feltételesen látná szívesen, Jászi a következőket mondotta: —­ Masaryk szerint ők v­elünk és a né­metekkel szemben eddig is defenzívában voltak és ilyen helyzetben maradnak to­vábbra is. Masaryk, úgy látszik, nem veszi figyelembe, hogy az erőviszonyok azóta megváltoztak és immár mi magyarok ke­rültünk defenzívába a csehekkel szemben. Ami a németeket illeti, erre nézve az a megjegyzésem, hogy az imperializmusnak ma világszerte alkalmazott módszere, hogy álellenségek ellen hirdet harcot. A német imperializmus veszedelmére való hivatko­zás ma már kézzelfoghatóan csupán ürügy arra, hogy a győztesek a militarista fel­­készültséget állandóan fenntartsák. — Ami pedig minket, magyarokat illet: én megértem, hogy Masaryk bizalmas­lan ve­lünk szemben, nem hajlandó akceptálni a történelmi jogra való hivatkozást és azt kí­vánja, hogy mondjunk le a magyar állam­­eszméről. A történelmi jogra én sem kí­vánnék hivatkozni, hanem csupán gazda­sági és igazságossági követelményeire an­nak a tényleges helyzetnek, melyet a tör­ténelem alakított ki. A régi reakciós ma­gyar állameszmének én is ellensége va­gyok, mindenkor nyíltan küzdöttem is ellene, mindenesetre különös látvány azon­ban, amikor ezt az állameszmét olyan­­po­­litikus perhorreszkálja, aki a Vencel koro­nájának jogán nemcsak a csehországi né­metlakta területekre tart igényt, hanem olyan területekre is ki akarja terjeszteni a cseh állameszme hatalmát, amelyek soha­sem tartoztak Csehországhoz.­­ A bizal­matlanságra vonatkozólag pedig újból hangsúlyoznom kell azt, amire már a múltkor Masunkkal szemben rámutattam, hogy a magyar s­zupremáci­a ideológiája végleg letűnt és azt többé újra feltámasz­tani nem lehet. A demokratikus Magyaror­­szággal szemben a cseheknek semmi okuk sincsen a bizalmatlanságra, hanem ellen­kezőleg, a demokratikus Magyarországnak mindaddig oka és joga van a bizalmatlan­ságra a csehekkel szemben, amíg ők az im­perializmus ideológiájában élnek. Ennek a sajnálatos bizalmatlanságnak megszünte­tése ma már nemcsak rajtunk, hanem első­sorban őr­aj­tuk midik. A magyarság felis­mervén valódi érdekeit, kész mindent meg­tenni, hogy ez a bizalmatlanság megszűn­jék. De ebben a cseheknek is és legelső­­sorban a kiváló szellemű Masaryk elnök­nek segítségünkre kell lennie, mert külön­ben nem fogjuk elérni azt a célt, amelyre úgy hiszem, ő is őszintén törekszik: a volt monarchia népeinek egy magasabbrendű demokratikus konföderációban való egye­sítését. 4 VILAC 1919. Január 12. 3 Károlyi Magyarország ideiglenes államfője A Nemzeti Tanács Ünnepi ülése A Nemzeti Tanács szombaton délben tartotta meg ülését, amelyen Károlyi Mihály miniszterelnök vezetésével a kormány tagjai is megjelentek. Az ülést csak egy óra után nyitotta meg Ilock János elnök, mert a kor­mány előzetesen miniszteri értekezletet tartott. Ilock János a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának ülését hosszabb beszéddel nyi­totta meg. Nagyfontosságú feladatok előtt állunk — mondotta. Mindnyájan tudják, hogy a po­litikai helyzet kormányválságot idézett elő. Reánk vár a feladat, hogy a mai nehéz hely­zetben, bár nem a régi alkotmánytörvényein­k­­nek, de a forradalmi jogok által teremtett ú­i alkotmányos rendnek keretében biztosítsunk egy stabilitást és szilárd kormányzatot. Fel­kérem a miniszterelnök urat, legyen szíves elmondani, mi bírta reá a kormányt arra, hogy megjelenjen köztünk és mi az, amit a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságától kér. Károlyi bejelenti a kormány lemondását Károlyi Mihály miniszterelnök a követ­kezőképpen válaszolt: Azért jelentünk meg a Nemzeti Tanács előtt, hogy bejelentsem, hogy a minisztérium kezeimhez benyújtotta lemondását. A válság történetét a Nemzeti Tanács ismeri, ennek folytán részleteire nem akarok rátérni; csupán annyit óhajtok je­­lezni, hogy a kormánynak szociáldemokrata pá­rti miniszterei voltak azok, akit e elsősorban lemon­dottak és erre a polgári párti miniszterek is be­­nyújtották lemondásukat. Ez a kormány október 31-én alakult meg, még­pedig a Károlyi-pártból, a szociáldemokrata pártból és a radikális pártból. Ebben az összeté­­telben ez a három párt együttesen volt hivatva az ország ügyeinek vezetésére. A helyzet, ma az, hogy ez a hármas rend­szer, a kabinetnek ez a­z összetétele megbomlott, mert hiszen a szociáldemokrata­ párti miniszterek, akik, mint pártjuk delegáltjai, ültek a kormány­ban, a szociáldemokrata párt utasítása értelmében lemondottak. Ennek természetszerű folyománya volt, hogy a Károlyi-párti és a radikális-párti minisztereknek is le kellett mondaniuk, hiszen megbomlott az az alap, amelyre a mai kormány­zatot a néphatározat építette. Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy én magam is lemondjak, hiszen id­enlenes pozícióm ezt lehetetlenné teszi. Éppen ezért, a kor­mány nekem nyújtotta be lemondását. Én ezt most bejelentem és mikor ezt a tényt a Nemzeti Tanács tudomására hozom, kérem, intézkedjék a Nemzeti Tanács, hogyan képzeli az én szerepemet a jövőben és hogyan interpretálja a november 16-i néphatároza­tot ? A válság megoldásának módja Hock János a miniszterelnök bejelentésére a következőket mondotta:

Next