Világ, 1919. január (10. évfolyam, 1-27. szám)
1919-01-12 / 11. szám
!V Ss Sztraß Jászi válasza Masaryknak (A Világ tudósítójától.) A cseh köztársaság elnöke a napokban fogadta egy budapesti lap tudósítóját, aki előtt érdekes nyilatkozatokat tett a cseheknek Magyarországgal szembven követett politikájáról. A legiilletékesebb helyről a cseh állam vezérétől hallottuk azt a kijelentést, hogy Csehország a felvidéken nem akar népszavazást, noha— ugyancsak Masaryk kijelentése szerint — az északnyugati megyék sorsáról az entente végleesen még mindig nem döntött. A Magyarországhoz való viszony jövendő alakulásáról Masaryk meglehetősen imperialisztikus határozottsággal, de mégis olyan hangon nyilatkozott, amelyrő il kitüszik, hogy a békés megegyezést Csehország szempontjából is kívánatosnak tartja. A Világ munkatársa ma felkereste Jászi Oszkárt és megkérte, hogy reflektáljon Masaryk nyilatkozatára. Kérdéseinkre Jászi a következőket válaszolta: — Azt mondja Masaryk, hogy a népszavazást kötelű fegyvernek tartja. Tökéletesen egyetértek vele. Valóban, ha a Felvidéken mindenféle befolyásolástól és terrortól menten elrendelnék a népszavazást, alig hiszem, hogy annak eredménye a csehekre nézve kedvező lehetne. Persze, erre Masaryk azt válaszolja, hogy a tót népeit a magyarok mindeddig olyan súlyos elnyomás alatt tartották, hogy ennek a népnek nem is volt módjában politikailag gondolkodni, az ő megnyilatkozása tehát az állami hovatartozás kérdésében nem lehet döntő, hanem ebben a tekintetben egyedül a vezetők nézetét lehet számbavenni. Véleményem szerint Masaryk nagyon lekicsinyli alót nép politikai öntudatát, ha ekkora éretlenséget tulajdonít neki. Demokratikus politikusnak nem szabad így érvelnie, mert ez az érvelés kétségbeejtően hasonlít a Tisza I Istvánéhoz, aki ugyanilyen indokok alapján, s a nép éretlenségére hivatkozva, állottig útját minden demokratikus reformnak. De objektíve sem állhat meg ez az érvelés, hisz mindenki tudja, hogy az írni-olvasni tudók számaránya az ország valamennyi nemzetisége között éppen a tót nép körében a legkedvezőbb. Az is köztudomású, hogy a tót lakosság igen nagy része megfordult Amerikában is, ahonnét jelentékeny műveltségbeli gyarapodással tért vissza hazájába. Nyilvánvaló, hogy Masaryknak a tót nép politikai éretlenségére vonatkozó meggondolásai mögött tulajdonképpen az az aggodalom rejtőzik, hogy a nagyon is öntudatos tótság valószínűleg nem lenne hajlandó nyelvét, kultúráját, s a részünkről felajánlott teljes önrendelkezési jogát a csehekkel való egyesülés kedvéért feláldozni. A tét viszonyoknak nem egy alapos ismerője számtalanszor kifejtette már, hogy az ő nemzetiségi mozgalmuk valójában nem volt egyéb, mint védekezés két irányban: egyrészt a magyar szupremáciával, másrészt a cseh imperializmussal szemben. Hhivatkozhatom Gragger professzornak, a berlini egyetem tanárának akciójára, aki a ránk nézve legkedvezőtlenebb körülmények között is ,több, mint félmillió aláírást gyűjtött a tótok körében a cseh unió ellen. — Ami pedig Masaryknak azt az aggodalmát illeti, — felelte Jászi, — hogy a plebiscitum eredményét a magyar kormány terrorisztikus eszközökkel befolyásolhatná, erre ma már képtelenség lenne gondolni is. Hiszen a magyar kormánynak — még ha valóban volnának is ilyen szándékai — ehhez ma már semmi eszköz sem állana rendelkezésére. Sokkal inkább lehetne ebben a tekintetben a csehek terrorizmusától tartani, akik immár majdnem az egész Felvidéket megszállották. Valóban csodálkozom, hogy a terrornak ilyen lehetősége mellett is Masaryk még mindig húzódik a plebiscitumtól. Természetesen azonban a mi álláspontunk csakis az lehet, hogy a népszavazásnak mindenféle terrortól és befolyásolástól, tehát a csehekétől is függetlenül kell végbemernnie, egy nemzetközi bizottság ellenőrzése mellett. Aki a népek önrendelkezési jogát nem imperialisztikus törekvését köpönyegéül akarja felhasználni, hanem azt a békés haladás érdekében teljes egészében kívánja megvalósítani, az nézetem szerint egy ilyen plebiscitumtól jóhiszeműen nem zárkózhatik el. Úgy látszik azonban, hogy Masaryk esküdt ellensége a plebiscitum elvének, mert azt a magas kulturális szintvonalon álló, politikailag a legnagyobb mértékben érett és öntudatos csehországi németség számára sem hajlandó alkalmazni. — Massaryk azt mondja — jegyezte meg munkatársunk — hogy szívesen tárgyalt volna a magyar kormánnyal politikai kérdésekről is, annál is inkább, mert egy esetleges megállapodás befolyással lenne a békekonferencia határozatára. Mi volt a magyar kormány álláspontja ebben a tekintetben ? — A mi álláspontunk — válaszolta Jászi — kezdettől fogva az volt, hogy a territoriális kérdések kikapcsolásával mindennemű gazdasági, forgalmi, kultúrpolitikai, általában bármilyen más politikai kérdésről szívesen tárgyalunk a prágai kormánynyal. Téves az az állítás, hogy csak gazdasági kérdésekről kívántunk velük tárgyalni, politikaiakról azonban nem. Újból hangsúlyozom, hogy a territoriális kérdésekre vonatkozó döntést egyedül a békekonferencia számára kívántuk fenntartani, de ettől eltekintve, minden egyéb, nemcsak gazdasági, hanem igenis eminens fontosságú politikai kérdésben, így legelsősorban a tót autonómia ügyében is érintkezést kerestünk Masaryk kormányával. Sőt ezekről a problémákról — mint köztudomású — folytattunk is beható hivatalos tárgyalásokat Alodzsa Milánnal, mint a cseh-szlovák állam akkreditált követével és ezek a tárgyalások éppen a prágai kormány közbelépésére szakadtak meg. — Arra a megjegyzésünkre, hogy a volt monarchia területén élő népek szövetségében a magyarokat és a németeket Masaryk csak feltételesen látná szívesen, Jászi a következőket mondotta: — Masaryk szerint ők velünk és a németekkel szemben eddig is defenzívában voltak és ilyen helyzetben maradnak továbbra is. Masaryk, úgy látszik, nem veszi figyelembe, hogy az erőviszonyok azóta megváltoztak és immár mi magyarok kerültünk defenzívába a csehekkel szemben. Ami a németeket illeti, erre nézve az a megjegyzésem, hogy az imperializmusnak ma világszerte alkalmazott módszere, hogy álellenségek ellen hirdet harcot. A német imperializmus veszedelmére való hivatkozás ma már kézzelfoghatóan csupán ürügy arra, hogy a győztesek a militarista felkészültséget állandóan fenntartsák. — Ami pedig minket, magyarokat illet: én megértem, hogy Masaryk bizalmaslan velünk szemben, nem hajlandó akceptálni a történelmi jogra való hivatkozást és azt kívánja, hogy mondjunk le a magyar állameszméről. A történelmi jogra én sem kívánnék hivatkozni, hanem csupán gazdasági és igazságossági követelményeire annak a tényleges helyzetnek, melyet a történelem alakított ki. A régi reakciós magyar állameszmének én is ellensége vagyok, mindenkor nyíltan küzdöttem is ellene, mindenesetre különös látvány azonban, amikor ezt az állameszmét olyanpolitikus perhorreszkálja, aki a Vencel koronájának jogán nemcsak a csehországi németlakta területekre tart igényt, hanem olyan területekre is ki akarja terjeszteni a cseh állameszme hatalmát, amelyek sohasem tartoztak Csehországhoz. A bizalmatlanságra vonatkozólag pedig újból hangsúlyoznom kell azt, amire már a múltkor Masunkkal szemben rámutattam, hogy a magyar szupremácia ideológiája végleg letűnt és azt többé újra feltámasztani nem lehet. A demokratikus Magyarországgal szemben a cseheknek semmi okuk sincsen a bizalmatlanságra, hanem ellenkezőleg, a demokratikus Magyarországnak mindaddig oka és joga van a bizalmatlanságra a csehekkel szemben, amíg ők az imperializmus ideológiájában élnek. Ennek a sajnálatos bizalmatlanságnak megszüntetése ma már nemcsak rajtunk, hanem elsősorban őrajtuk midik. A magyarság felismervén valódi érdekeit, kész mindent megtenni, hogy ez a bizalmatlanság megszűnjék. De ebben a cseheknek is és legelsősorban a kiváló szellemű Masaryk elnöknek segítségünkre kell lennie, mert különben nem fogjuk elérni azt a célt, amelyre úgy hiszem, ő is őszintén törekszik: a volt monarchia népeinek egy magasabbrendű demokratikus konföderációban való egyesítését. 4 VILAC 1919. Január 12. 3 Károlyi Magyarország ideiglenes államfője A Nemzeti Tanács Ünnepi ülése A Nemzeti Tanács szombaton délben tartotta meg ülését, amelyen Károlyi Mihály miniszterelnök vezetésével a kormány tagjai is megjelentek. Az ülést csak egy óra után nyitotta meg Ilock János elnök, mert a kormány előzetesen miniszteri értekezletet tartott. Ilock János a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának ülését hosszabb beszéddel nyitotta meg. Nagyfontosságú feladatok előtt állunk — mondotta. Mindnyájan tudják, hogy a politikai helyzet kormányválságot idézett elő. Reánk vár a feladat, hogy a mai nehéz helyzetben, bár nem a régi alkotmánytörvényeinknek, de a forradalmi jogok által teremtett úi alkotmányos rendnek keretében biztosítsunk egy stabilitást és szilárd kormányzatot. Felkérem a miniszterelnök urat, legyen szíves elmondani, mi bírta reá a kormányt arra, hogy megjelenjen köztünk és mi az, amit a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságától kér. Károlyi bejelenti a kormány lemondását Károlyi Mihály miniszterelnök a következőképpen válaszolt: Azért jelentünk meg a Nemzeti Tanács előtt, hogy bejelentsem, hogy a minisztérium kezeimhez benyújtotta lemondását. A válság történetét a Nemzeti Tanács ismeri, ennek folytán részleteire nem akarok rátérni; csupán annyit óhajtok jelezni, hogy a kormánynak szociáldemokrata párti miniszterei voltak azok, akit e elsősorban lemondottak és erre a polgári párti miniszterek is benyújtották lemondásukat. Ez a kormány október 31-én alakult meg, mégpedig a Károlyi-pártból, a szociáldemokrata pártból és a radikális pártból. Ebben az összetételben ez a három párt együttesen volt hivatva az ország ügyeinek vezetésére. A helyzet, ma az, hogy ez a hármas rendszer, a kabinetnek ez az összetétele megbomlott, mert hiszen a szociáldemokrata párti miniszterek, akik, mint pártjuk delegáltjai, ültek a kormányban, a szociáldemokrata párt utasítása értelmében lemondottak. Ennek természetszerű folyománya volt, hogy a Károlyi-párti és a radikális-párti minisztereknek is le kellett mondaniuk, hiszen megbomlott az az alap, amelyre a mai kormányzatot a néphatározat építette. Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy én magam is lemondjak, hiszen idenlenes pozícióm ezt lehetetlenné teszi. Éppen ezért, a kormány nekem nyújtotta be lemondását. Én ezt most bejelentem és mikor ezt a tényt a Nemzeti Tanács tudomására hozom, kérem, intézkedjék a Nemzeti Tanács, hogyan képzeli az én szerepemet a jövőben és hogyan interpretálja a november 16-i néphatározatot ? A válság megoldásának módja Hock János a miniszterelnök bejelentésére a következőket mondotta: