Világ, 1919. október (10. évfolyam, 96-122. szám)

1919-10-08 / 102. szám

2 1919. október 8. | ■ ______________________ VILÁG nyugodott, hogy Friedrichék mindenképpen a helyükön akarnak maradni. így történt, hogy a harc megindításában Friedrichék megelőzték őket és a támadás helyett most védekezésre kényszeríti a liberális polgári pártokat. Ennek azonban a kibontakozás szempont­jából megvolt az a rögtöni előnye, hogy a libe­rális pártokat a kooperáció teréről a fúzió felé tömörítette. A demokrata párt, a szabadelvű­­párt és az országos liberális párt fúziója meg­történt. A Lovászy-párt és a Heinrich-féle ma­gyar polgári párt között is elvben kész a meg­egyezés. Hogy a fúzió ezek között a pártok kö­zött még nem történt meg, annak az az oka, hogy a munkapártnak az a része, amely a fúzió­ban részt akar venni, késik a végleges állásfog­lalással, ez pedig sokak szerint arra vezethető vissza, hogy Friedrichéknek sikerült befo­lyásolni a munkapárt reakciósabb elemeit, akik mindent elkövetnek, hogy a párt liberális tag­jait ettől a fúziótól visszatartsák. A liberális pártok ezek szerint végleg tisz­tában vrr­z­ak azzal, hogy Friedrichékkel lehe­tetlen a békés megegyezés. Harci taktikájuk részleteire nézve még nincs meg közöttük a tel­jes egyetértés, de abban máris egyetértenek, hogy a kibontakozás érdekében kénytelenek felvenni a harcot a kormány megbuktatására, annál is inkább, mert Friedrich és párthívei a politikai élettől független események segítségére számítanak. Mindenesetre nagyon fontosnak és sürgősnek tartják azt, hogy az entente előtt dokumentálni tudják, hogy a szervezett kleri­kális táborral, szervezett és hatalmas liberális tábor áll szemben és hogy az ország igazi közvé­leményét ők képviselik. A helyzet gyors kiala­kulásához mindenesetre nagyban hozzá fog já­rulni a liberális pártok harci fellépése és siet­tetni fogja úgy a még hátralévő fúziókat, mint azután a liberális blokk létrejöttét. A demokrata párt körül tömörülő pártok álláspontja azonban az, hogy a harc megindí­tásával nem szabad tovább késlekedni és semmiesetre sem szükséges ehhez bevárni a blokk megalakulását. Egy nagy demonstrációt terveznek gyűlésekkel és felvonulásokkal, amelytől nagy hatást várnak. Úgy tervezik, hogy a gyűléseken, amelyeken valószínűleg részt vesz majd Budapest és az egész ország li­berális polgársága, határozatot fogadtatnak el, amelyben követelni fogják, hogy­­a Friedrich­­kormány az ország érdekében adja át helyét egy koalíciós kabinetnek. A határozatot azután közölni fogják a budapesti entente-missziók­­kal, azzal a kéréssel, hogy juttassák el Parisba. Minden remény megvan arra, hogy ezeken a­­ gyűléseken a szocialisták is részt fognak venni. I MBga —mmxm­­-------------­----------—--------——---------------------------------­tarkukon — egymásután csúfolták meg a marxiz­mus legalapvetőbb politikai és gazdasági követelé­seit. A marxizmusnak elsőrendű követelése a ter­melő eszközök köztulajdonba vétele. Erészben az történt, hogy a termelőeszközök legfontosabbikát, a földet magántulajdonban hagyták és pedig az élet­szükségleteket messzi meghaladó 100 holdnyi meny­­nyiségben. A másik legfontosabb termelési tényezőt, a munkát pedig visszaszorították az akkord-rend­szerbe, teh­át olyan munkaszolgáltatási formába, amelynek eltörléséért a munkások ezrei utcán on­tották már a vérüket az utóbbi évtizedek során. Ez a kampány különböző címeken folyt le: a keserű pilulát mindenf­éleképen iparkodtak megédesíteni. „Több bért a többet termelőknek“ volt az egyik jelszó; „szakítás a merev órabérrendszerrel“ a má­­j sík; „prémiumrendszer“ a harmadik; amíg végül is felbukkant a „darabszámos vagy munkateljesítmé­­nyes fizetési rendszer“ újra bevezetése (Népszava, 1919 július 9.). Erős propaganda indult meg egyút­tal a T­aylor-rendszer keresztülhajtása mellett. Még, súlyosabb tehertételt jelentett a „8X8X8“ felirású régi szocialista dogmára a munkaidő meg­hosszabbítása, «­.melyet földi­­ucka, majd muníció* gyártás tárnán vezettek be v ra. Vá..a­­­­z antikapi­talista eszmevilágnak valósággá-i arculcsapása volt a 4%-os bankkamatláb ujraélsztése s ezzel a „tőkés kizsákmányolás“ csiráinak az elültetése, amivel már alapelvileg is szoros lelki rokonságban állott a Kor­mányzótanács LV. számú rendelete, amely meg­engedte, hogy magánhitelező javára a munkabérek is lefoglalhatók legyenek. Lehet-e ilyen körülmények között csodálkoz­nunk, ha a pénzgazdaság kiküszöbölésének folyto­nos hangsúlyozása ellenére a világgazdaságban pá­ratlanul álló papírinflációt teremt a szovjet­ rend­szer és szinte hétről-hétre újabb bankótípusokat s ezzel újabb valutákat kreált. Ezt a gazdaságpolitikai hibátt ,melybe különben már az orosz rendszer is belebotlott, a bolsevizmus magyarországi formája még tetézte azzal a hallatlan ténynyel, hogy az Osz­trák-Magyar Bank jegyeit egyszerűen hamisította. Ilyen körülmények között igazán csak vagy bűnös ■h,­pokrizis, vagy őrült vakság diktálhatta, ha a rend­szer hivatalos lapjai szüntelen arról harsonáztak, hogy a magyar Tanácsköztársaság pénze már rövi­desen egész Európa legjobb hitelű pénze leszen — holott a hivatalosan is leszögezett tény az volt, hogy a főváros közvetlen közelében levő Munkástanácsok hivatalosan is csak „kék“ pénzt fogadtak el, sőt maga a Tanácsköztársaság is — a „kék“ pénz for­galmának eltiltása után is — a maga hivatalos élelmiszerbevásárlóit „kék“ pénzzel bocsátotta út­nak. A Tanácskormány eme részben jól tudott, részben önmaga által is elismert, sőt vezetett pénz­­politikája mellett valósággal struccmadár-politikát folytatott a rendelteiben: rendeletei egy imag­iná­­rius világnyi távolságban jártak a való tények felett s ezt a tömegösztön által hamarosan észrevett er­kölcsi hiányt — ismét csak a papírpénz özönével iparkodott elfedni: nyár kel­lős közepén szénsegé­lyek; 24.000 koronás katonai alapfizetések; a tulhan­­gos szálaknak banknótával való betömése; két-, há­rom-, négyszeres fizetéseik, munkabérsegélyek, stb., stb. majd csak öregbítették a papírpénz elértéktele­nedését s a „kék“ és „zöld“ pénz között való disz­­ázsiót a tanácsuralom utolsó napján 1000 :3400-as arányra fokozták. Ezzel szemben és az unos-untig hangoztató’. ..munka“-programmal szemben a pénz elér,é­tlen idlére a legteljesebb munkátalanságra, r.:::::­:akerülésre vezetett, viszont a zugkereskedelem eddig soha nem látott virágzásnak indult, amit csak alátámasztott a kispolgári fogyasztási szövetkezetek­nek új életre való keltése, a ,,kátyúzás“ eltiltása, va­­la­mint egyéb hibás gazdaságpolitikai rendelkezések, amelyek végül is teljes anarchiába zúdultak össze. A gazdasági anarchia gyökerét azonban nem csupán ezekben a téves rendszabályokban, hanem már magában az elvi felépítés körül való ingadozói tudatlanságban is kell keresnünk. Ennek kiütő pél­­dája a Tanácskormány első napjaiban kelt bútor­­rendelet, amely­­ mondotta, hogy a bútorokat a­ lakásokból az elköltöző félnek elvinnie általában­ nem szabad, mert az köztulajdon! A termelő esz­közt, a földet tehát meghagyták magán­tulajdonban, ellenben a használati eszközt, a bútort, köztulaj­donba vették. Ezt a kommunisztikus gallimatlászt ugyan már másnap korrigálni iparkodtak, de a Ta­nácskormány rendeleteivel szemben a tömegekben ez a folytonos foltozás (pl. az iskolai bzalmi rend­­szer, a nemi felvilágosítás, a lakásdiktatúra kezelése, stb. stb.) jogos bizalmatlanságot ébresztett. A Ta­nácskormány lakásügyeinek egymásután való négy­ főintézője például abban találta első kötelességét, hogy hivatalba lépése napján, a nagy nyilvánosság előtt lecsepülje az elődjét. A másodiknak még csak ellőtték, de a harmad - és negyedik már csupán korlátolt hitelre találhatott. A központi hatalomnak ez a teljesen hiányzó, erkölcsi, és ingadozó tudásbeli alapja s a következ­ményeképpen felfakadt bizalmatlanság okozta, hogy, a központi rezsim többé nem bírt a centrifugális erőkkel, a tanácsokkal, a helyi diktátorokkal, amik, mindannyia egyszerűen és rövid uton fittyet hányt, mindenfajta központi intézkedésnek; ezen pedig sem a terrorcsapatok, sem az — esetleg még bor­zalmasabb — agitátorok és propagandaplakátoik nem tudtak segíteni A hazug erkölcsi alapok és a gazdaságpolitikai f­elvetések mind rohamosabban vitték lejtőre a Ta­nácsuralmat s igazat adtak azoknak a szocialisták­nak, akik mint Kautsky és Garami nyíltan vallot­ták, hogy a szocialista társadalmi ideált vesztett a háború után, kiuzsorázott termelés alapján, fáradt­­lelkű tömegekkel megvalósítani nem lehet. Feosteimi Mimi s tash­ak tilts A tanárok fegyelmije ügyében a Világ már rá­mutatott egy és más szabálytalanságra, és amint ér­tesülünk, a fegyelmi bizottság már igyekszik is azo­n a fegyelmi eljárásban a szabályszerűségnek legalább a látszatát megmenteni. Hogy ez nem sikerülhet, az az egész eljárás eredendő hibáiban, elhamarkodott és végig nem gondolt voltában leli magyarázatát. A középiskolai tanárságnak fegyelmi törvényei vagy szabályai nincsenek. A fegyelmi eljárásban a többi tisztviselői kategóriák fegyelmi törvényeinek analógiája és az ezek alapján kialakult joggyakorlat volt irányadó. A most folyó monstre­ fegyelmiekre vonatkozólag kiadott miniszteri rendelet igen kate­gorikusan előírja, hogy az eljárásnak a tantestület­­ előtt való önigazolással kell kezdődnie. Ez a legtöbb helyen nem történt meg. Előírja a rendeleet azt is, hogy ezután következtetik csak a fegyelmi vizsgálat elrendelése. Ez természetes is és csak ez az egyedüli logikus menete a dolgoknak, mert hiszen könnyen lehetséges, hogy az igazoló eljárás során a vádak megdőlnek. Amióta a szabálytalanság kipattant, azóta most már megcsinálják ezt az önigazolást formailag­, úgy­hogy az egyik teremben folyik ez a művelet, de a másikban már ott várja a vádlottat a fegyelmi bi­zottság a már előre elkészült és magával hozott mi­niszteri rendelettel, mely a fegyelmi vizsgálatot­­ illetőre vonatkozólag elrendeli. A szegény vádlott, mint a gőzfürdőben az emberek, az egyik medencé­ből egyenesen a másikba kerül. De még ez a formális önigazolás sem történik a rendelet szerint, mert az azt kívánja, hogy a tan­testület minden tagjára terjedjen ki. Most pedig úgy csinálják, hogy csak a vádlott tanárok adják elő mentségüket, a többi pedig nyugodtan hallgatja a páholyból. Pedig amint értesültünk, nemcsak a vád­lottaknak volna okuk és szükségük ilyen önigazo­lásra, hanem az egyes testületek számos más tag­jának is. Lapunknak bő és feltétlenül megbízható adatgyűjtemény áll e tekintetben már most is ren­delkezésére. Ha szükséges lesz, a nyilvánosság elé fogjuk vinni. De a legtöbb tantestület igen leegysze­rűsíti a dolgot. Kiküld négy tagot: ez a vádbizott­ság, — őket ki igazolta? — és ez a négy ember ki­­pécázi néhány ’ kollégáját, összeállít róluk egy vád­lajstromot, a többiek pedig — ők maguk is, — ezzel már igazolva vannak. Hát ez nem komoly és nem felnőtt emberekhez való dolog! Legkevésbbé pedig az erkölcsi felelősség tudatában cselekvő emberek­hez és az új nemzedék erkölcsi nevelőül ez illő dolog! Vannak azonban egyéb hibák is a kréta körül. Huszár Károly miniszter egy adott esetből kifolyó­­lag megállapította, hogy az, ami a fegyelmi bizott­ság előtt folyik, az már fegyelmi tárgyalás. Amint­hogy sok vádlott már úgy is kapta az idézését, hogy az ekkor vagy akkor tartandó fegyelmi tárgyaláson, jelenjen meg. Hol marad akkor a középső eljárás, a fegyelmi vizsgálat? A tanítók fegyelmi szabályzata, egész világosan megkülönbözteti ezt a három foko­zatot.­­ Azután miért nem adják meg a védekezés teljes­­lehetőségét? Vagy a védekezés úgy is fölösleges, talán már az ítélet is készen van? Eleinte még a vádpon­tokat sem adták ki a vádlott tanárnak. Újabban ezt megteszik ugyan, de akkor is tartogatnak még meg­lepetésül néhány vádpontot, amit nem közölnek az érdekelttel előre, nehogy a védelemre teljesen felké­szülhessen. A vádlott tanait nem idézik meg, a ter­helő tanukat pedig egyszerre vonultatják fel, egyiket, a másik jelenlétében hallgatják ki, de a vádlottak, akkor kiküldik. Úgy­hogy a vádlottnak nem áll módjában a tanuk vallomásait ellenőrizni, vagy hoz­, rájuk kérdéseket intézni. De még a maga védelmét­ sem adhatja elő mindig zavartalanul és úgy, ahogy, ő akarja. Hát erre csak igazán nem mondhatja senki, hogy a védelemnek teljes lehetőségét megad­ják. Minek akkor az egész fegyelmi eljárás? Tessék,­ egyszerűen azokat a tanárokat, akik a Nemzeti Szö­­vetség tanári csoportjának nem tetszenek, megbün­tetni vagy elcsapni és ne játsszunk igazságszolgál­tatást! Még egyet! A vádak között — amiknek gyűjte­ményéből egyébként a Borsszem J­ankó­nak jó né­hány száma tennék ki — nagyon gyakran szerepel olyan is, hogy X vagy Y a Kálvin-téren, vagy az első emeleti folyosónak ezen vagy azon zugában, ennek vagy annak privátbeszélgetésben ilyet vagy olyat mondott, ami azt mutatja, hogy az illető kom­munista volt vagy hazaellenes gondolkodású. Persze ezek a kijelentések se sztenogrammban, se fono­­grammban megörökítve nincsenek. Hát hogy az ilyen vádak milyen értékűek, azt a tanár urak ne is bí­­ráktól, jogászoktól vagy pszichológusoktól kérdez­zék meg, hanem saját kicsi­t tanítványaiktól. És a­ fegyelmi bizottság ezeket a vádpontokat is a legko­molyabban tárgyalja, sőt döntő momentumnak vagy bizonyítéknak veszi. Hát így megy végbe most az iskolákban a nagy erkölcsi restitúció! Szerda Mindenkor az volt egyik első alapelvem, hogy felkelések alkalmával az egyénekkel el kell bánni, de az országot magát kímélni kell. Főz: parlamenti beszédeiből.

Next