Világ, 1919. november (10. évfolyam, 123-148. szám)
1919-11-08 / 129. szám
2 1919. november 8. VILÁG vetkeztében újból kiélesedtek. Ma délután Simontsits Elemér, Heinrich Ferenc, Platthy György és Hegedűs Lóránd külön értekezletet tartottak, amelynek eredményéről Hegedűs értesítette Lovászyt. Úgy beszélik, hogy Lovászy és a többi pártvezérek közötti ellentétek meglehetősen komolyak és hogy a párt kettészakadása könnyen megtörténhetik. Az országos nemzeti párt vezetősége különben holnap este ülést tart, amelyen valószínűleg foglalkozni fognak ezzel a kérdéssel. A demokraták bíznak a kibontakozásban A nemzeti demokrata pártban meglehetősen nyugodtan ítélik meg a tegnapi minisztertanácson történteket. .Azt állítják, hogy Friedrich erélyes állásfoglalása nem annyira ellenük, mint inkább a mágnáscsoport előtérbe nyomulásának megakadályozására történt. A helyzetet optimisztikusan ítélik meg és remélik, hogy a koncentráció rövidesen létrejön, ha az ellenzéki pártok tovább is összetartanak. A Nemzeti Szövetség memoranduma Báró Perényi Zsigmond a nemzeti szövetség nevében egy memorandumot adott be Sir George Clerkhez, amelyben kifejti, hogy nem gróf Tisza István, sem a többi, a háború alatt szereplő mail gyár politikus nem voltak háborús uszítók. A mail gyárokat egyáltalán nem terheli a felelősség se a há-ború kitörése, se a kíméletlen búvárhajóharc megindítása miatt. Fontosnak tartja mindezek megállapítását az angol közvélemény tájékoztatása céljából, most, amikor a magyar békefeltételek átnyujtásának ideje elérkezett. A sajtószabadságért Dr. Székely Albert, Zemplén vármegye tb. főügyésze, törv. hat. biz. tag, Zemplén megye alispánjához a következő indítványt adta be: Tekintetes alispán úr! Köztudomású dolog, hogy a miniszterelnök úr őnagyméltósága nyilvános beszédében kijelentette, hogy Magyarországon előzetes cenzúra nincsen és aki sajtó útján bármely bűncselekményt elkövet, az az újra életbe léptetett sajtótörvény értelmében lesz büntetendő. Mégis Sátoraljaújhelyben nemcsak, hogy előzetes civilis és katonai cenzúra van, hanem a fővárosi lapok és egyéb sajtótermékek Sátoraljaújhelybe vagy be sem bocsáttatnak, vagy pedig az ide már beérkezett lapok előzetes cenzúra alá vétetnek és a cenzorok belátásától függőleg szabad csak az illető Budapestről, vagy más városokból érkező lapokat itt a nagyközönségnek áruba és elolvasásra bocsátani. Nem tudom, hogy a miniszterelnök úr ő nagyméltóságával szemben ki merészel ellenkező intézkedéseket tenni, de kell, hogy minden jóérzésű magyar ember, aki ősi alkotmányunkat, ősi alaptörvényeinket és az 1848-iki sajtótörvény szent vívmányait tiszteli és becsüli, ünnepélyesen tiltakozzék ezen eljárás ellen és óvást emeljen a sajtószabadság ilyeténképpeni megsértése és elnyomatása ellen. És éppen Zemplén vármegyének kötelessége elsősorban tiltakozni ezen eljárás ellen, mert a sajtószabadság apja, az 1848-iki nagy vívmányok megdicsőült hőse, éppen Zemplén vármegye legnagyobb szülöttje, Kossuth Lajos volt. A magyarok istene segítségével mégis csak össze fog ülni egyszer Zemplén vármegye törvényhatósági bizottsága és mély tisztelettel vagyok bátor kérni a tekintetes alispán urat, hogy: Méltóztassék Zemplén vármegye törvényhatósági bizottsága elé következő indítványomat terjeszteni . Tekintettel arra, hogy köztudomású, hogy Sátoraljaújhelybe a Budapestről vagy más városokból jövő hírlapok, vagy egyéb időszaki nyomtatványok közül csak az bocsáttatik elolvasás végett a nagyközönség elé, amely sajtótermék a sátoraljaújhelyi civilis vagy katonai cenzor által felülbíráltatik és általa megengedtetik; Tekintettel arra, hogy a Sátoraljaújhelyben megjelenő lapok is csak oly közleményeket hozhatnak, amelyeket a sátoraljaújhelyi katonai és civilis cenzor előzetesen felülbírál és megenged; Tekintettel arra, hogy ilyképpen Sátoraljaújhely és Zemplén vármegye közönsége az ország és világ eseményeiről csak részrehajlóan és egyoldalúig informálódhatik. Tekintettel arra, hogy Zemplén vármegye közönsége, amely rendíthetlen bizalommal van ősi alkotmányához, alaptörvényeihez és az 1848-ban kivívott szabadságjogokhoz, melyek között első helyen a sajtószabadság áll, kimondja, hogy a sajtószabadság ilyeténképpeni megsértése ellent tiltakozik, az ellen óvó szavát fölemeli és azt elítéli és ennek meggátlása céljából sürgősen feliratot intéz az országgyűléshez és a magas kormányhoz. Egyúttal, miután a törvényhatósági közgyűlés összehívása ez idő szerint még bizonytalan, mély tisztelettel kérem a tekintetes alispán urat, akit Zemplén vármegye közönsége úgy ismer, mint a szabadságjogok rendíthetlen védőjét és zászlóvivőjét. Kegyeskedjék saját hatáskörében intézkedni,hogy a sajtószabadság törvényeink értelmében megsértessék és amennyiben azt itt saját hatáskörében KÜLFÖLD Jegyzeten az olasz pártharcokhoz Olaszország választások előtt áll, mennél jobban közeledik azonban a választások terminusa, a politikai körökben annál nagyobb a zavar és a bizonytalanság s az olasz választók tömegét jóformán egészen készületlenül találja ez a választási harc. Eddig csak a szocialisták készítették el jelöltjeik végleges jegyzékét, melyen, a bolognai pártkonferencia eredményeinek megfelelően, három maximalistára esik egy reformista. Listáik összeállításában nagyban és félig-meddig már eredményesen készülődnek a klerikálisok is, akiknek főleg Észak-Olaszországban vannak jól kiépített szervezeteik. A többi polgári pártok között azonban példátlan zűrzavar uralkodik. Igazán kétséges, hogy mennyire voltak véglegesek azok a listák, melyeket október 27-én, a jelölések határnapján átnyújtottak. Jellemző a helyzetre, hogy ellenzéki pártok, mint például a radikálisok és liberálisok, helyenként választási kompromisszumokat létesítettek a kormányt támogató demokratákkal. Nitti például maga is egy listán szerepel olyanokkal, akik legutóbb a kamarában még ellene szavaztak. Hogy tájékozódjék hát a választópolgár, vagy a helyi politikai sajtó ezekben a jelöltnévsorokban, melyeken tűz és víz együvé kerültek. A nápolyi kerületben magában legalább 10 lista szerepel 120 névvel. Viszont vannak helyek, ahol egyáltalában nem tudtak a polgári pártok végleges listát készíteni. A választási előharcok tehát tényleg a legnagyobb káosz jegyében folynak le. Nem segíti -e zűrzavar tisztázását az sem, hogy a pártok harcai nem a jövendő programm kérdésével foglalkoznak, hanem még mindig az a háborús probléma áll előtérben, vájjon nélkülözhetetlen szükséges volt-e Itália részvétele a háborúban, vagy pedig, hogy mindvégig semleges magatartásával el tudta volna-e érni uganazokat az előnyöket". Giolitti, Nitti, Sonnino és Salandra, Olaszország politikai vezérei és a mögöttük álló politikai pártok és frakciók még mindig ezen a kérdésen vitatkoznak, erről beszélnek választási nyílt leveleik és egyéb megnyilatkozásaik, ahelyett, hogy a jövő programmjáról nyilatkoznának és így a mai választási zavarok helyett tisztult szituációt teremtenének választóik számára. A helyzet tulajdonképpen az, hogy Giolitti áll egyik részen s mind a többiek ellene. Giolittinek még mindig az az álláspontja, hogy Olaszország elkerülhette volna a háborút s aztán a monarchia szükségszerű és föltétlenül bekövetkező szétomlásánál nagyobb áldozatok nélkül megszerezhette volna az olaszok lakta területeket. Szigorú parlamenti vizsgálatot követel tehát nemcsak azok ellen, akik a háborús szállításokat és más hasonlókat követtek el, de ennek a döntő fontosságú kérdésnek tisztázására. Ezzel szemben legerélyesebben Nitti szólal meg s azt feleli, hogy Olaszország semmiesetre sem maradhatott semleges, hacsak nagyhatalmi állásáról nem akart lemondani. Egészen elméleti alapon még az is inkább elképzelhető volt, hogy Olaszország a központi hatalmakkal harcoljon együtt, mint hogy semleges maradjon. Tiltakozik e szakadatlan vizsgálatsürgetések és vádaskodások ellen, melyek csak arra alkalmasak, hogy Olaszországban békétlenséget teremtsen, a feltétlenül szükséges belső béke és nyugalom helyett. Sonnino mostani búcsúlevelében viszont megint hű politikai múltjához — hallgatag és tartózkodó. A polémia, szerinte, alkalmas ugyan arra, hogy ezeket a kérdéseket talán tisztázza s a vádakat esetleg a vádló ellen fordítsa, de azzal a veszélylyel is járna, hogy a mostani külpolitikai tárgyalásokat károsan befolyásolja. Az olasz politikai vezér egyébként hangsúlyozza, hogy Olaszországnak továbbra is ápolnia és kiépítenie kell mostani szövetségeseivel való jóviszonyát, bár Olaszország osztályrészével a győzelem dijjából nincs egészen megelégedve. Fiume mellé Zárát és Sebenicet is kívánja s legfeljebb jelentéktelen engedményeket tenne, a londoni egyezmény szerint Olaszországot illető Észak-Dalmáciából. Ha ez most nem sikerülne — írja levele elején .— Olaszországnak a jövőben kellene megoldania ezt a mellőzhetetlen problémát. Sonninónál Sokkal híresebb Salandra. Míg Giobitti kormányzása alatt könnyelműen és hanyagul intézte Itália katonai készülődésének ügyeit, most még azzal is tetézi ezt, hogy merő politikai gyűlölködésből kiszolgáltatja hazáját a külföldnek. Ez arra vonatkozik, hogy Giolitti azt is szemére vetette a Salandrakormánynak, hogy még mostani szövetségeseivel szemben sem viselkedett hűségesen, mert nem üzent háborút Németországnak akkor, mikor a londoni egyezmény 2. paragrafusa szerint kötelesélt volna vele. Salandra ezzel szemben azt állítja, hogy a hadüzenet késleltetése a szövetségesekkel egyetértésben történt. Egyébként az ő kormánya már előkészítené a hadüzenetet, bár azt csak utódja, Bősem valósította meg. A másik probléma, mely ma homloktérben áll, a pénzügyi reform kérdése. Az államadósság s a bankjegybőség csökkentésére a kormány kényszerkölcsön alakjában vagyondézsma tervezetet dolgozott ki, mely körülbelül 20 milliárdot, a hadinyereség adóval együtt 25 milliárdot tenne ki. Egyik mód arra, hogy vagyonát senki el ne titkolhassa, például az volna, hogy Az értékpapírokat a tulajdonos nevére kell kiállíttatni, különben büntetésül 40 % értékét elkonfiskálják. A tervezet híre erős ellenkezést váltott ki. A tőzsdén nagy áresések következtek be. Éppen ezért a kormány, bár a szükség parancsolja ezeket az intézkedéseket, egyelőre még halasztja, hogy a tervezetet törvényerőre emelje, nem tehetné, eziránt a magas kormányt sürgősen megkeresni méltóztassék. Tisztelettel: Dr. Székely Albert, törv. hat. biz. tag, Zemplén vármegye tb. főügyésze, katonai és honvédségi védő. Szombat Első békeajánlatunk aktái Báró Burián a békefeltételek közlését akarta — Bethmann-Hollweg nem járult hozzá — Hötzendorn Conrád; annexiós javaslatai Bécs, november 7. Az Arbeiter-Zeitung a berlini vizsgáló bizottság tárgyalásával kapcsolatosan okiratokat közöl, amelyekből megismerhetjük Ausztria-Magyarország akkori magatartását a háborúval szemben. Az első békeajánlatot Bécsben kezdeményezték. Mint báró Buriánnak Conrad vezérkari főnökhöz 1916 november 15-én intézett leveléből látható, Buriánnak Bethmann-Hollweggel folytatott tanácskozásáról készített jelentéséhez négy függeléket mellékeltek. Az 1., 2. és 3. függelék a Bécs és Berlin között folytatott diplomáciai tárgyalásokat írja le. Báró Burián és Bethmann-Hollweg október 18-án Pressben folytatott első beszélgetése után Stumm követet Bécsbe küldték, aki Vilmos császár felhatalmazásából közölte Bethmann-Hollweg elvi hozzájárulását, de egyúttal javaslatokat tett jelentékeny módosításokról, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy a békeajánlatot konkrét békefeltételek közlése nélkül kell megtenni. Azonkívül indítványozta a német kancellár, hogy Lengyelország függetlenségét azonnal hirdessék ki. Burián a maga részéről lehetetlennek tartotta, hogy az ilyenbékeajánlathoz csatlakozzék, sőt Bethmann-Hollwegnek is ajánlotta, hogy változtassa meg szándékát. A bécsi német nagykövetséghez intézett egyik jegyzékben Burián nevében az ő mellé beosztott későbbi külügyminiszter, Czernin kijelentette, hogy a kölcsönös békefeltételek beható megbeszélése nélkül nem lehet tárgyalás céljából közeledni az ellenséghez. A negyedik függelék vázolja a javasolt békefeltételeket. Az okiratokon több helyütt láthatók Conrad vezérkari főnök megjegyzései, amelyekében az a fölfogás nyilvánul meg, hogy a békeajánlat eredménytelen marad, sőt káros lehet, ha nem végződik még kíméletlenebb harccal való fenyegetéssel, vagyis ellenségeinkre nézve a legsúlyosabb veszedelemmel, a tengeralattjárók kíméletlen háborújával, amelyet azonban, ha rákerül a sor, hatalmas erővel kell megkezdeni. Több jele látszik annak, hogy ellenségeink és főképpen Anglia félnek e tengeralattjárókttól és hogyjól meggondolják a dolgot, mielőtt Németországot a végső ellenállásba kergetnék. A békefeltételek vázlatához fűzött megjegyzéseiben a többi közt azt követeli Conrad, hogy Szerbiát semmi körülmények között se adják vissza többé. Keletszerbiát csatolják Bulgáriához, a többi részét pedig kebelezzék be a monarchiába. Albánia és Montenegró szintén legyen a monarchiáé. A vázlat követeli a négy szövetséges hatalom területének teljes integritását. Conrád ehhez hozzájárult, valamint a francia terület integritására vonatkozó ponthoz is. Belgiumot vissza kell állítani, mint szuverén államot. A Kongó-államnak a német gyarmatokba való bekebelezése ellen tiltakozott Conrad, valamint az ellen is, hogy valamennyi német gyarmat visszaadását követeljék, de rámutatott arra, hogy ezek a követelések nem lehetnek akadályai a béke megkötésének. — A szerb királyságot semmi szín alatt sem szabad visszaállítani — jegyzi meg Conrad. — Hisz ez annyit jelentene, hogy ugyanazokat a viszonyokat átlitalták helyre, amelyek a gyilkos háborúra vezettek. Egyenesen bűn lenne ez a monarchiával szemben. A délszláv kérdést most meg kell oldani Magyarország minden önző ellenállása dacára. Denikin nagy zsákmánya. Amszterdamból jelentik. A Telegraaf értesülése szerint Denikin tíz nap alatt ötvenezer foglyot ejtett s hetvenkét ágyút és kétszáznyolcvan géppuskát zsákmányolt. Farmoore a békeszerződés megváltoztatását kívánja. Amsterdamból jelentik: Az éhínség leküzdésére alakult tanács november 5-én gyűlést tartott Westminsterben Parmoore elnöklésével. Az elnök kijelentette, hogy amíg a közvélemény nyomása alatt meg nem változtatják a békeszerződést, hogy lehetővé tegye egész Európa ipari fejlődését, addig semmi reménység sincs az ínséges helyzet enyhülésére.