Világ, 1920. április (11. évfolyam, 79-104. szám)
1920-04-14 / 90. szám
7] szerkesztőség és Kladóhivatal,VTI1 Andrássy út 47. szám. ElőfizetetT árak Magyarországban: Egész évre 220 korona, félévre 110 korona, negyedévre 56 korona, egy hóra 20 korona. A ,VILÁG" megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szára ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések fel.vetetnek Budapesten a világ kiadóhivatalában, Bloekseren Győri és X Nagy Jaulus és Tsa.Tenczer Gyula, Hegyi Lajos, Klein Simon és Tsa, Leopold Gyula, Leopold Cornél, Schwarz József, Siklay, Mezei Antal, Mosse Rudolf, Eckstein Bernáthird. irodákban* Bécsbem Hausenstein és Vogler, M. Dukes Nacht, Rudolf Mosse. Berlinben Rudolf Keiben, Berlin NW. Unter den Lindenbog*La XI. évfolyam Budapest, 1920 SZERDA április 14. 90-ik szám 4- ' -*■' ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ---- -------------- A márka eposza | Visszafojtott lélegzet^r figyeli Középeurópa minden tőzsdén^rmárka árfolyamának javítását, amely niujt k üzel három hete következesen, szivóspit halad előre minden nap egy Se^Mi&alw»Hffs :a márka kurzusának ez a fokozatos felfelé törése nem olyan esemény, amely csak a tőzsdékre tartozik. A január huszonnegyedikén 5.40-nel elért mélypontról a márka két hónapos stagnálás után megmozdult és hétfőn elérte a 10.40-es jegyzést Zürichben, tehát a német pénz vásárlóereje a kétszeresére emelkedett az olyan országokban is, ahol nem romlott le a valuta az elmúlt hetek alatt és a német árak megduplázódtak az olyan országok számára, amelyeknek változatlan maradt a valutájuk. Ez az eltolódás sorsdöntően fontos Németország és egész Középeurópa gazdasági életére nézve. A márka árfolyama nem hatott váratlan esemény gyanánt, hiszen Németország felé a legmélyebb sülyedés napjaiban is félve tekintettek régi ellenfelei és bizalommal régi barátai. Az események most azoknak adnak igazat, akik pszichológiai alapon jósolták a márka feltámadását és nem azoknak, akik a gazdasági és politikai körülmények tárgyilagos mérlegelésével szkeptikusak voltak. fogjuk össze a politikai krónikáját annak a három hétnek, amely alatt szisztematikusan, szinte azt kellene mondani, hogy feltartóztathatatlanul emelkedett a márka árfolyama. Jóformán minden nap hozott egy Hreb-hírt: a vörös hadsereg birtokába kerítette a Ruhr-vidék nagy részét,a nagy német szakszervezetek vezetői valóságos mellékikormány gyanánt kezdtek diktálni a birodalmi minisztereknek, a német-francia konfliktus egyrétszer rendkívül veszélyesnek látszott. De a tőzsde nem reagált ezekre a súlyos politikai komplikációkra, a márka árfolyama javult minden olyan esemény hírére, amelynek józan ész szerint márkapánikot kellett volna kiváltania. A márka javulásának gazdasági hátterét a német birodalmi bank kimutatásai világítják meg legélesebben. Január huszonnegyedikén, a márka mélypontra hanyatlásának napján harminchatmilliárd volt a bankjegyforgalom, és emellett tizenegymillárd pénztárjegy, Darlehenskassenschein volt forgalomban. Az utóbbiból végül húsz márkás típusokat is kibocsájtott Erzberger és gyakorlatilag egyszerűen bankjegynek kell tekinteni a Darlehenskassenschein-okat is. A január huszonnegyedikén így kimutatott negyvenhétmilliárdról március harmincegyedikéig ötvenkilencmiliárdra szökött fel a bankjegyforgalom, tehát alig kilenc-tíz hét alatt nem sokkal kisebb összeggel emelkedett, mint az egész 1019. évben. A fizetési eszközök megduzzadása március végén érte el a rekordot, azon a héten, amely alatt legerőteljesebben haladt felfelé a márka árfolyama a világpiac minden nagy tőzsdéjén. 1323 millióval szaporodott a bankjegymennyiség és 779 millióval a Darlehenskassenscheim-ok összege, tehát egyetlen hét alatt 212 millióval dagadt meg a fizetési eszközök ámdítva, annyival, vagy csaknem annyival, mint VI .háború elején egy év alatt, körülbelül annyival, amekkora az egész német bankjegyforgalom volt a háború előtt. Németországban megdöbbenést és pánikot váltott ki a birodalmi bank kimutatása: Zürichben, Amsterdamban, Londonban, Newyorkban a márka újabb grádicsokkal jutott felfelé. Ez a néhány adat eléggé világosan mutatja azt, hogy a márka árfolyamának javulása nem spontán. És a javulás szilárd folytonossága, megszakítatlan kontinuitása egymaga is erős kezek nagyszabású beavatkozására vallana még akkor is, ha a kurzus emelkedését nem kísérték volna olyan politikai és gazdasági események, amelyek a tőzsde történetében szinte példátlan arányú intervenciós vásárlások nélkül lejjebb és lejjebb szorították volna a márka árfolyamát. Hiszen a kínálat és a kereslet természetes alakulásával kapcsolatos hausse-ok hullámvonalban haladnak előre: erős árfolyamjavulások után gyengébb visszaesések jönnek, vagy legalább stagnálások, mikor az érdekeltek egy része megelégelve az odáig elért nyereséget és félve a további kockázattól, eladásokkal realizálja az árfolyam-többletet. Most, a márka emelkedése alatt nem voltak hirtelen ugrások és meredek emelkedések, viszont nem volt visszaesés és nem volt stagnálás sem. Pontosan, szabályosan javult a márka minden nap 30—40 centime-mal, minden kilengés, minden erősebb hullámvetés szerint, szép nyugodtan végezve el a napi penzumot. Ez a lélektelen és idegtelen szabályosság nem természet, hanem művészet: a tőzsde nagy hadvezéreinek művészete. Nem kelthetett tehát meglepetést, csupán az incognito-t leplezte le az a londoni jelentés, amely szerint a Lloydbank, Joint City és a Midlandsbank hajtják fel a márka árfolyamát a Rothschild-csoport és a Schröder-cég részvételével. Kellermann híres, néhány év előtt világszerte olvasott Tunnel-je alakjainak megrajzolásában, a környezetfestésben, sőt a jelenetezésben csak halvány másolata egy amerikai regénynek, amely egyik része a régi világban, sajnos, nem eléggé ismert Frank Morris hatalmas ciklikus művének,4 búza eposzának. A chicagói gabonatőzsde a színtér és nem az Atlanti-óceán mélye, és a nagy mérnök helyén Jadwin áll, a nagy spekuláns, aki egy ugyanolyan grandiózus, csak sokkal kevésbbé hasznos vállalkozásba bocsájtkozik, mint az Alagút Mac Allen-je: eornerezni akarja a világ búzatermését. A nagy tőzsdejátékot látszólag Jadwin vívja meg néhány más spekuláns ellen, akik a contremine hadműveleteit irányítják. Valójában pedig a természet dönti el a hatalmas küzdelmet, amelynek hullámai végigsöpörnek Déloroszország termékeny síkságain, az északamerikai ,,buza-birodalmakon“, a délafrikai Matabéle-fensikon, a régi világ és az új világrészek nagy ipari centrumain, mindenütt, ahol barázdákat hasít az eke és mindenütt, ahol kenyeret szegnek az anyák és a feleségek. Ha a természet fukar és sovány esztendővel sújtja az emberiséget, akkor Jadwiné a győzelem, ha pedig bőkezű a természet és gazdag aratással ajándékozza meg a világot, akkor kártyavár gyanánt omlanak össze Jadwin hadállásai. A Frank Morris regényéből életrekelt Jadwinok most a márka cornerezésével kísérleteznek, ami kétségkívül kisebb feladat, mint a búza cornerezése, de még így is a leggrandiózusabb tőzsdemanőver, amelyet idáig látott a világ. 5,4 centime-mal számítva mintegy félmilliárd dollárt és 10 centime-mal számítva, csupán egymilliárd dollárt tesz a német birodalmi bank által kibocsájtott fizetési eszközök egész tömege, tehát egy hetvened, illetőleg egyharmincötöd ré-szét Amerika hadihiteleinek. Fontokban pedig 170, illetőleg 340 millió volna a birodalmi bank bankjegyeinek és Dar lebenskassenseliein-jai -. nak összege, tehát nem egész harmad fél, illetőleg nem egész öt százaléka a hétmilliárdos angol hadikiadásoknak. Természetes azonban, hogy csak jóval kisebb összegre van szüksége annak a konzorciumnak, amely most a semleges piacokon felhalmozódott márkahegyek öszszevásárlásával hajtja feljebb és feljebb a német pénz kurzusát. Németország belföldi pénzforgalmának lebonyolítására az enormisan meg- növekedett árak mellett ötször-hatszor annyi fizetési eszközre van szükség, mint békében: ilyenformán a német határok közé lekötött márkamennyiséget aligha becsüljük túl harmincmilliárddal. A német parasztosztály is tezaurált bankjegyeket, ha talán nem is olyan arányokban, mint a magyar parasztosztály, úgy, hogy elméletileg is legfeljebb húszmilliárd márka jutott a külföldi pénzpiacokra, vagy juthat ki oda, ha a márka kurzusának emelkedése bankjegyeinek értékesítésére bírna mindenkit, akinek szabadon diszponibilis pénzkészlete van Németországban. Erre természetesen nem kerülhet sor és így 12—15 milliárdra tehetjük nagyon bőséges számítással azt a márkamennyiséget, amely a Midland-banknak és társainak cornerezése ellen felvonulhat. A semleges piacon felgyülemlett német bankjegyek jórésze 5, 6, 7, 8 centimé jával alighanem már a konzorcium kezében van, úgy hogy 40 millió font sterling még a legrosszabb esetben is elég a márka kurzusának 150—200 százalékos feljavításához. Természetesen más dolog a csatát megnyerni és megint más dolog a győzelem eredményét biztosítani. Nem elég ha a márka kurzusa felemelkedik 13—15 centime-ra, hanem ennek az árfolyamnak stabilizálódnia kell, úgy, hogy ennél a kurzusnál értékesíthesse fokozatosan a konzorcium olcsóbban megszerzett márkáját. Az árfolyamot emelni, vagy tartani addig, amíg egy erős konzorcium vásárol, nem nagy művészet, tartott árfolyam mellett eladni, ez a tőzsdei győzelem értékesítése. A márkacorner számvetése nagyon egyszerű; azt hiszi, hogy elég, ha felhajtja a márka árfolyamát és az árfolyam stabilizálásáról azután majd gondoskodnak a külkereskedelmi mérleg érctörvényei. Németország a háború befejezése, helyesebben a háború megkezdése óta nem publikálta külkereskedelmi mérlegeit. A háborús évek külkereskedelmi forgalmának frappánsul érdekes statisztikáit Hellferich hozta először nyilvánosságra emlékirataiban. Idén januárban és februárban négy-négymilliárd márkára tették a magánbecslések a német exportot. A márka mély lehanyatlása következtében előállott óriási diszparitást a német és a világpiaci árak között Németország ugyan azzal próbálta kiegyenlíteni, hogy több száz százalékos felárat csatolt az árakhoz, ha a semleges, vagy a győztes országoknak szállított. Csakhogy ez a felár inkább csak a teóriában volt meg, hiszen a Loch in Westen-en át ellenőrzés nélkül áramlottak ki a német áruk Franciaországba, Belgiumba és ezen az uton az egész világpiacra. Ez a négymilliárd márka értékű áru kétszer annyi idegen fizetési eszközt ad Németország kezébe, ha 5-ről 10-re emelkedik a márka árfolyama, más szóval ugyanannyi német áruért kétszer annyi idegen élelmiszert és nyersanyagot vásárolhat Németország a tíz centime-os, mint az öt centime-os márkáért. Jelenleg erősen passzív még a német külkereskedelmi mérleg, de a 12—14 centime-os márkaárfolyam mellett helyreáll a külkereskedelmi mérleg egyensúlya. Ettől fogva tehát, ha az egyszerűség kedvéért nem vesszük figyelembe a másodlagos körülményeket: a külföldi piacok uelyanannyi márkát vásárolnának, mint ahány márkát ad külföldi árukért Németország, így azután automatikusan bekövetkezik a felhajtott márkaárfolyam stabilizálódása. Sőt a corner jogosan bízhatik abban is, hogy a tizennégy centime-os márka kevésbbé inog majd lefelé, mint ahogy a 0, vagy 8 centime-os márka tenné. A felhajtott márkakurzus nagyjából helyreállítaná az egyensúlyt a német és a világpiaci árak között, és ezzel stabilizálná az árak színvonalát Németországban, vagy legalább is nagyon mérsékelné a drágulás hullámverését. Hiszen éppen a német és a világpiaci árak nagy diszparítása verte feljebb és egyre feljebb az elmúlt hónapokban vad lökésekkel, szédületes tempóban a német árakat és ez az áranarchia vezetett anarchiára az egész gazdasági, társadalmi és politikai életben. A márka árfolyamának lehanyatlása 35—40 centime-ig reális volt. A január derekán,