Világ, 1920. szeptember (11. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-17 / 220. szám
Pdalek Olaszország nehéz órái München, szept. közepén. (A Világ kiküldött tudósítójától.) Olaszországban a legélsebb munkásharc^folyik, amelytől nem lehet megtagadni a forradalafi jelleget. Itt azonban ismételten fi3-'-mezte*-ee^^ira, hogy az olasz fémmacskának mozgaszakrt.jigaz"szabad túlbecsülni és nem szabad arra következtetni, hogy Olaszország bolsevista összeomlás előtt áldana. Ha az eszközök élesebbek is a szokottnál, ity tény az, hogy tisztán a tőke és a munka közöttfolyó gazdasági harcról van szó. Erre vall a kormány okos és várakozó álláspontja is. Az élet különben normális keretek között folyik Olaszországban és a harc kizárólag a gyárakra szorítkozik. A kormány, úgy látszik, jogosan bízik az olasz nép egészséges érzésének végső győzelmében. A régi szocialista gárda, amelynek vezérei Turali, Nodigliani, Uorgari és Laszari, meg vannak győződve róla, hogy „aroletariátus órája még nem érkezett el“ és hogy az extremisták törekvéseivel szemben a munkáskövetelések későbbi sikere érdekében ellenállást kell kifejteni. A gazdasági harccal összefüggésben kifejlődőbsin van egy olasz-francia konfliktus is. Alessagero legalább rendkívül élesen támadja a francia kormányt, amely nincs abban a helyzetben, hogy Olaszországnak a mostani nehéz órákban segítséget nyújtson. Franciaország ■— írja a lap — a teljes izoláltság állapotában van, amit militarista törekvései hoznak magukkal. Ezzel szemben az olasz nép pacifista, és gazdasági politikát kiván folytatni. Ha Olaszország jelenleg, pillanatnyilag gazdasági és politikai krízisen megy is keresztül, annak bűne arra az ellenséges politikára hárul, amelyet a szüvettségesek Olaszországgal szemben folytatnak. És itt elsősorban Franciaországra kell gondolni, amelyet felelősség terhel azért, mert Olaszországnak földközi tengeri helyzetét vitássá tette. Erősen érezhető különbenaz is, hogy a várakozás, amelyet Giolininak tíz hét előtt történt visszatéréséhez fűztek, csalódást okozott azoknál, akik gyors és megváltó csodákat vártak. Csodák nem történtek és nem is történhettek. A drágaság tovább fokozódik, a bankóprés tovább működik, a líra értékének emelkedése legnagyobbrészt visszament, nem messze van az az időpont sam, amikor az olasz hivatalnokok újabb követelésekkel állanak elő, amelyek a mai rossz pénzügyi helyzet mellett aligha lesznek teljesíthetők. A gyárakban pedig ugyanakkor achrvalvóbb mozgalom van folyamatban, olyan, amelyet Olaszország még sohasem élt át. Szemére hányjákHolittinak, hogy a kormány ebben a nagy kérdésben ebidtalán nem foglalt nyíltan állást. Nem várnak praktikus eredményt Turatiéknak a maximalistáik ellen kiadott nyilatkozatától sem. Ilyen körülmények között megérthető a Messagero kifakadása az entente és különösen Franciaország ellen, dacára annak, hogy a Giolitti-kormány inkább entente-barát, mint flitti volt. Giolitti kétségkívül két lovat akar egyszerre megnyergelni, amikor külpolitikája az entente-hoz való csatlakozásban és ugyanakkor a többi országokhoz való barátságos viszonyban kulminál. Ebben a tekintetben az olasz nép hangulatában mély ellentétek vannak, ami megnehezíti kormányának azt a törekvését, hogy az európai politikában döntő és vezető szerepet tudjon játszani. Olaszországban a békekötés tanulságai és a legyőzött Németországgal való együttérzés széles néprétegekben ébresztett német-barátságot, ugyanakkor azonban a bolsevisták nyári gözelmei a bokévizmustól való félelmet keltették életre, úgy, hogy az egész liberális, de különösen a lengyel-barát katolikus sajtó ismét ententehangokat hallat. És ezekben a súlyos, válságos napokban, ebben a hihetetlen összevisszaságban érkezett, vissza Rómába D’Annunzio. Fiuméból jött különböző fiumei előkelőségek kíséretében, hogy a kormánnyal tárgyaljon. Fiume helyzetéről D’Annunzio igen szomorú dolgokat mond. A város csempészésből és levélbélyegjeinek kiadásából él. Amikor Ausztria-Mapyarország összeomlott, — mondja a költő — nagy készletek voltak felhalmozva, főként dohányneműből. Ezeket a készleteket Jugoszláviába csempészték, amiből Fiume sok pénzhez jutott. Hogy a levélbélyegekből tovább tudjon élni, most új bélyegeket bocsát ki, mert ez ma Fiumének egyetlen számottevő bevétele. Az élelmiszerek ára, igen magas, kivéve a kenyeret, amiről az olasz vöröskereszt gondoskodik. Kijelentette azt is D’Annunzio, hogy Fiumét december 12-ikén, a felszabadítás évfordulóján, szabad állammá proklamálják. Fiume kormánya Olaszországtól most a tengeri blokád feloldását és 150 millió lírás kölcsönt követel. A fiumei valuta nagyon alacsonyan áll és így TV Annunzio segítőakciót akar szervezni. Hogy a költőt Giolitt miként fogadja, ma még nem lehet tudni, de élénk világot vet a jövendő eseményekre egy másik római jelentés. E szerint Giolitti elrendelte a Cogni gőzös esetében a legszigorúbb vizsgálatot. A gőzöst Genuában negyven millió értékű olasz és svájci áruval rakták meg, de Cattaro magasságában hét felfegyverzett fiumei légionárius kényszerítette, hogy útját Buenos Aires helyett Fiume felé folytassa. Rómában tehát nemcsak D’Annunzionak lesznek követelései, haner Giolitti is érdeklődni fog a Cogni és negyven millója sorsa iránt. Hajléktalanok a Hajléktalanok Menhelyének lakói (A Sling tudósítójától.) Hála az újságokban megjelent rengeteg riportnak, cikknek és leírásnak, Budapesten malmár mindenki nudlja, hogy a lajjléktalanoknak menhelye van az Alföldi utcában. Tegnap éjjel egy óra táján arra mentem épjlen, hát látom, hogy a menhely rácsos kapika, előtte, izeg, odébb is az aszfalton, széltébensorjában emberbe'feküsznek. Rongyokba csavarva, a fejük alatt valami mocskos cókmókkal, úgy aludtak ott összesimulva, hatan, asszonyok. Csak a csendes lélegzésük hallatszott, ami nem egy ütemre volt hangolva, mint valami rossz cigánybandának a muzsikája. Volt olyan is közöttük, aki hangosan horkolt, meg az orrával trombitált bele a pesti éjszakába, ami ilyenkor már hűvösre fordul. Aki horkolt, az legszélén feküdt a sorban. Az utca másik feléről éppen rásugárzott és rávilágított a villanylámpa, hát láttam, hogy öreg-öreg asszony. Ráncos volt az arca, a keze nem is volt már ráncos, csak a csupa csont, úgy fogta össze a mellén fekete, szakadozott kendőjét, biztosan fázott szegény. A lámpa a Hajléktalanok Menhelyét is megvilágította, szép tisztán lehetett olvasni a falon ezt a felírást: MENHÁZ A SZENVEDŐ EMBERISÉGNEK. Most nem tudtam, hogy akik itt feküsznek a hideg, őszi éjszakában az Alföldi utca flaszterén, miért nem számítanak a szenvedő emberiség közé? Hiszen mindnyájan szenvedő emberiség vagyunk, akik ebben a világban élünk. Ők még azonfelül is szenvedő emberiségszámba jönnek, mert biztosan külön szenvedéseket és külön bánatokat osztott ki nekik az élet, egyébként nem feküdnének most itt a menház kapuja előtt. De nem akartam felzavarni őket, akik összekapaszkodva aludtak ott a kemény kövön, hátha éppen álmodnak is és az álmot megzavarni vétek. Talán nem is ismerik egymást, csak itt találkoztak az éjszakában. Csak a sok sóhajtás találkozott a menház kapuja előtt, a közös sors hozta össze őket és most úgy szenderegnek egymás mellett, mintha csupa testvér volna. A csengőt kerestem a menház kapuján, hogy a menház gondnoka, vagy a menház gazdája mondja meg nekem, miért alszanak szegény hajléktalanok az utcán, s mikor ez az ő hajlékuk: a pirostéglás, kétemeletes épület, ami előtt állok. Csupa hajléktalan lakik itt mindig, s akinek palotája van, biztosan nem alszik ebben a házban. Istenem, várjon miért lettek hajléktalanok a Hajléktalanok Menhelyének boldogtalan lakói?... De a csengőt nem találtam, hiába kerestem mind a két kapun. Úgy látszik, a csengő el van dugva jó helyre, nehogy valamelyik éjszakai hajléktalan észrevegye, ha hajlékot keres a házban. Ahogy ott keresem a csengőt, katonaköpenyeges, katonasapkás ember jön felém. Bot van a kezében és lapos hátizsák gunnyaszt a hátán. Csendesen köszön. — Jó estét kívánok. — Jó estét. — Mit tetszik ott keresni? — A csengőt keresem, azaz nem is a csengőt, csak a menház gazdáját. De csengő nélkül nem tudom megtalálni. — Én is azt keresem, hét keressük együtt... Azzal ő is nekifogott a munkának, gyufát gyújtogattunk, egyik szálat a másik után, átkutattuk mind a két kaput. Nincs csengő. Most mit csináljunk? — Én felköltöm ezt az asszonyt, hátha ő tudja ... — mondja dühösen a katonakabátos. . — Jaj, ne bántsa, olyan szelíden alszik ... — Szelíden ám, mikor úgy kortyog, mint valami ágyú ... Ő már aludt, én meg nem aludtam négy napja. Hadifogoly vagyok, most jöttem Szibériából. .. Meg se várta, hogy mit felelek. A botjával megpiszkálta az öreg asszonyt, aki horkolt és addig-addig biztatta,míg fel is ébredt. — Hé, néni, hol itt a csengő? Magabiztosan -tamm-. gnért, hát tudja a járást... Az szegény csak csendesen válaszolta : — A bal kapunál, acsatorna mögött, Vzláu visszaesett a vackára és aludt megint. Végre megvolt a csengő. Bizony az úgy el van dugva, hogy fényes nappal se lehet megtalálni, nemhogy éjszaka. Fél óráig csengettünk felváltva ahadifogoly katonával, végre felettünk az ablakból valaki lekiáltott: — Mi az? Akit akarnak? — Aludni gyüttem — mondja a katona. — Tíz óra után nincs felvétel. — ... De én hadifogoly vagyok ... Szibériából ... — Hadifogoly az más. Várjon egy kicsit, majd beeresztem. Tíz perc múlva megjelent egy hálóinges fiatalember a kapunál, az nyikorgott egyet és a katona bent volt. De nem mentek be egyenesen a menhelybe, egy darabis? meg beszélgettek az udvarom A hálóinges kapacitálta a katonát, hogy menjen a pályaudvarra, itt először fertőtlenítik, megfürdetik és csak úgy kap rendes fekhelyet. De a katona egészen megvadult a hálóing látásától, hangosan vitatkozni kezdett és írásokat szedett elő. Abból bizonyítgatta, hogy őt már tizenhat,szor fertőtlenítették, mióta átlépte a határt. Ez végre hatott. Egy kicsit még tárgyaltak, de a katona kezdett erélyes lenni, erre aztán eltűntek a menház ajtaján. A hálóinges a Hajléktalanok Menhelyének gondnoka lehetett. Kijött az utcára, látta az aszfalton feküdni az asszonyokat, úgy vettem észre, hogy az egész fel sem tűnt neki. Biztosan megszokta már, hogy hajléktalanok a lakói. Elhatároztam, hogy másnap délelőtt eljövök a gondnokhoz és megkérdezem tőle, hogy miért nem ad szállást az asszonyoknak, akik az utcán alszanak. Tovább akartam menni, mikor valaki megszólalt az alvók sorából : — Ugyan kérem, tessék egy cigarettát adni. Olyan hideg van hajnal felé ... Aki ezt mondta, 30—35 éves, fejkendős, csinos arcú nő volt. Adtam neki cigarettát. Gyufát kapart elő a rongyai közül és boldogan szívta a füstöt. — Hát maguk miért nem mennek be a menházba? Tán nem tudnak fizetni? — Oh, kérem... ki ne tudná azt a húsz krajcárt leszurkolni... Úgyis bélyegbe adom ... — Akkor miért alszanak az utcán? •— Tetszik tudni, már pár hete javítják a menyázat. Tisztogatják, festik, alakítják. A férfi-osztály vasárnap lett kész, azóta férfiakat beengednek, de vasárnapig ők is itt aludtak az utcán. Odaát, a másik oldalon, az volt a férfi osztály... A női osztály még most sincs kész, minket még nem vesznek fel a Hajléktalanok Menhelyére ... — Hiszen úgy tudom, menház van három is. Egyszerre biztosan csak egyet reparálnak. Miért nem mennek éjszakára a másik menhelyre ? ... A nő egy kicsit gondolkozott a kérdésen. Jó, mélyslukkot vett a cigarettából és csendesen mondta: — Tetszik tudni, az ember megszokja a maga fészkét. Mi már ideszoktunk mindannyian, minek költözzünk most új lakásba?... Inkább megvárjuk, míg rendbehozzák a női osztályt is . . . így mondta a maga fészke. És nem engedte ki tild'jé','2! a ©.•: Minek?... Xiostyán, Sándor. VILÁG 1920. szeptember 17. *5 H német szocialistán és a föld&it’to& szocializálása Anémet szociáldemokratáiért agrárbizottsága a Vorwarts jelentése szerint smunkaprogrammot állított össze, amelyet a kassai nyeszvülés elé terjesztenek. Az agrárpolitika céljául mierre megérett mező- és erdőgazdasági üzemek szocializálását tűzték ki. A programmot csak kölcsönös engedmények árán lehetett összeállítani, minthogy a felfogások rendkívül szétágazók voltak. A programra mindenekfelett abból indul ki, hogy a mezőgazdaság fejődésének iránya a földelosztás kérdésében még nem alakult ki tökéletes határozottsággal. A németek szenet csínálnak a faam.is.fol 7i magnabius 31 tin-upfs-gyár- szenzációs találmányte Frankijje'^ a/M, szept. közepén. f. Világ kiküldéie tudósítójától.) Ha Németország valaha mindent az UStolamestereitől várt, ma teljes bizodalma a mérnökeiben és a vegyi iparában van. Ezek már a háború alatt letették a vizsgát és ma a német közvélemény újabb, és újabb találmányokat vár. A legújabb, ma még szinte beláthatatlan eredményekkel várandós ilyen találmány kelt megérdemelt érdeklődést. Maga a magdeburgi Friedr. Krupp rt. a következőkben számol be a szenzációról: Fáradhatatlan mérnöki munkával sikerült egy, a szakkörökben is legnagyobb csodálkozást keltő találmányt létrehozni, amely abban áll, hogy a tüzelőanyagok maradványai (a hamu) által tartalmazott égőanyagot újból tüzelésre lehet felhasználni. Általánosságban nem igen tudják, hogy a hamu még 10— 15%, vagy még több el nem égett tüzelőanyagot (kokszot és szenet) tartalmaz, ami mind ez ideig a tüzelővel való gazdálkodás során a legnagyobb részben veszendőbe ment. Hogy milyen óriási tüzelőanyagmennyiségről van szó, mutatják a következők: Németország szénszükséglete évenként békeidején kereken 150 millió tonna volt. Ha a mai viszonyok között csak 100 millió tonna szenet és 20 millió tonna ebből származó hamut számítunk, akkor legkevesebb ötmillió tonna el nem égett tüzelőanyagot lehet évenként a hamuban találni. A birodalom vasútjai egymagukban évi, tizenötmillió tonna szenet használnak el, ami 20 millió tonna Hamut és mintegy egymillió tonna visszanyerhető szenet, vagyis 100.000 vagyonrakományt jelent. A tüzelőanyagok maradványainak használható fűtőanyaggá való használhatóvá tétele tehát a legnagyobb jelentőséggel bír az ipari vállalatokra, gázgyárakra, elektromos művekre és a hajózási társaságokra nézve. A Friedr. Krupp rt. (Magdeburg-Backau) műhelyeiben az esztendő folyamán végzett kísérletek eredményeként a hamut sikerült száraz után részeire, salakra, kokszra és szénre, szétbontani. Sem vizet, sem más folyadékot ehhez a művelethez nem használnak, az új tüzelőanyagot száraz állapotban kapják meg úgy, hogy az minden különösebb szárítás nélkül eltüzelhető. A finomabb tüzelőanyagok is kiválaszthatók és értékesíthetők. A találmány a vastartalmú salak magnetikus tulajdonságán alapszik. A Krupp-féle Gruson-művek bejelentették a szabadalmat és a szabadalmi hivatal azt már a hivatalos lapban közölte is. A mai tüzelőanyaghiányban ez a találmány rendkívüli fontosságú. Hogy a magdeburgi Krupp-gyár nem utazik alaptalan szenzációkban, az teljesen kétségtelen és így igen valószínű, hogy a találmány, ha annak költségei nem túlságosak, rendkívüli enyhülést hozhat a mai katasztrofális tüzelőanyaghiányban. Álljon itt még dr. Kurt MKKá-nak, a charlottenburgi műegyetem tanárának nyilatkozata, aki a találmányról ezeket mondta: — Kétségtelenül vannak esetek, amikor az új találmány a kőszénnek egészen jelentős jobb kihasználását teszi lehetővé. Éppen ezért a találmányt nagy örömmel kell üdvözölni. Meg kell azonban jegyezni, hogy az el nem égett szénnek ilyen percentje csak különösen kedvezőtlen körülmények között maradhat a hamuban, mert általánosságban a jó tüzelésnél és a salakban nem bővelkedő szénnél a tüzelőanyagot sokkal jobban ki lehet használni, semhogy az említett arányszámokat általánosítani lehetne.