Világ, 1920. szeptember (11. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-18 / 221. szám
2 1920. szeptember 18.----------------------------------------------——Í1 VILÁG Az orosz kilönbéke meghiúsulása■ Ez a védekezés most sem sikerült meggyésébben Erzbergernek, mint a nagy per folyamán, azonban igen érdekes az az ellenvád, amelylyel a vádra felelt. Erzberger nézete szerint 1916 novemberében sokkal komolyabb kilátás volt az általános békére vagy legalább az orosz különbékének megkötésére, mint 1917 nyarán. 11. Miklós cár el volt szánva arra, hogy szavának egész gulyát latba veti Londonban és Páriában a béketárgyalások megkezdésének érdekében, és el volt szánva arra is, hogy megkezdi a tárgyalásokat a különbékéről Németországgal akkor, ha kívánságát nem hallgatják meg szövetségesei. Ezért bízta a külügyminiszteri tárcát Btürmerre, aki sohasemcsinált titkot abból,, hogyOroszországra bízva végzetes szerencsétlenségnek tartja az európai háborút. És éppen akkor, amikor az orosz udvar békaterveimár konkrét és kialakult formát kezdtek ölteni, a központi hatalmak egyszerre felborították a béke lehetőségét azzal, hogy éppen 1916 november ötödikén proklamuálták a független lengyel állam megalakulását, amit Oroszországban durva arculütésnek érzett mindenki, és ami újból a háborús áramlatnak adta a hétalmat a pétervári udvarban és az orosz közvéleményben, hiszen Orosz-Lengyelország elvesztésébe még a bolsevisták sem tudnak egykönnyen megnyugodni és így II. Miklós még kevésbbé dönthetett a béke politikája mellett a lengyel, függetlenség proklamálásának másnapján. Stürmer egyike volt azoknak az orosz politikusoknak, akik már a háború megindításáttak napjaiban felismerték a forradalom rizikóját, azonban a tőketárgyalások megindítása néhány nappal vagy néány héttel Lengyelország elvesztése után színre provokálta volna a forradalmat. Nem lehet kétségbe vonni azt, hogy a tűz mer a békepolitikát. reprezentálta Oroszországban és nem lehet kétségbe vonni azt sem, hogy a lengyel függetlenség proklamálása keresztezte az orosz békepolitika útját. Az sem kétséges, hogy Berlinben tisztában voltak már 1916 őszén II. Miklós ingadozásával. Ezért nem váratlan az a kijelentés, melyet egy alaposan tájékozott lengyel arisztokrata tett Erzberger előtt 1907 november hatodikén. Úgy látszik, hogy a bécsi és a berlini urak egyszerre vesztették el fejüket és idegeiket, másként nem taposták volna lábbal az egyetlen békelehetőséget. Még egy másik érdekes és idáig ismeretlen intimitását is feltárja Erzberger az orosz különbéke-tervdiplomáciai történetének. 1916 vége felé II. Miklós cár belügyminiszterévé nevezte ki a duma egyik alelnökét, Protopopovot, aki a jobboldalhoz tartozott ,ugyan, de az ellenzéki pártok szavazatait is megkapta nagy egyéni népszerűségénél fogva. Protopopov vezette a duma küldöttségét Párisba és Londonba, azonban kinevezése mégis foinos feltűnést és nagy megütközést keltett azért, mert Protopopovról az a hír kezdett el -elterjedni, hogy 1916-ban Stockholmban német diplomatákkal tárgyalt a különbéke lehetőségéről. A híreket csak félig cáfolták meg és Protopopov is bevallotta, hogy Stockholmban találkozott Warburg német követségi tanácsossal. Mint Erzberger most elmondta, Warburgon kívül Hugó éstinnes is résztvett a stockholmi tárgyalásokon, ahol azonban a német urak azt közölték Protopopovval, hogy a lemondás Orosz-Lengyelországról és Kurland egy részéről a német béke ára. Ezért hiúsult a meg az a békekísérlet, amelyet Protopopov ugyan saját felelősségére, de az illetékes orosz körök tudtával kezdeményezett. A Berlinben és Bécsben követett lengyel politika hibás volt minden szempontból, azonban Erzberger mutatta most ki először azt, hogy milyen katasztrófát ét hatással volt a béke lehetőségeire az orosz függetlenség proklamálásának szerencsétlenül megválasztott időpontja. . Pár mail Zita Erzberger , részletesen elbeszéli összeköttetéseit a bécsi udvarral. Zita királyairól többek között a következőket mondja: IV. Emmy felesége szerény és jó asszony, aki egy bajor leánypensionárisban nevelkedett és mindig teljes érzéket mutatott a német érdekek iránt. Rosszindulatú gyermekmese az, mint hogy ha te császárait olasz szimpátiái következtében ellensége lett volna a németségnek. IV. Károly többek közt azt panaszolta Erzbergernek, hogy Vilmos császár az osztrák-magyar monarchia germanizálását követeli tőle, noha tudnia kellene, hogy a monarchia lakosságának többsége szláv és ez a szláv többség erőszakos elnyomásnak érezve minden germannizálási kísérletet. IV. Károly ismételten említette azt is Erzberger előtt, hogy "Berlinben nem mérlegelik teljes súlya szerint"azt a veszélyt, amelyre egyre vigasztalanabb élelmezési helyzetben rejlik. Abékét őszintén és egész szívből kivánta IV. Károly, azonban feltárta Erzbergernek azt az ■ aggodalmát , már 1917-ben, hogy a béke elkésvejönne, mert a háború annyira aláaknázta az osztrákmagyar monarchia alapjait, hogy a monarchia együttmaradása valószínűleg nagyon problematikussá fog hálni azokban a hónapokban, amelyek a béka megkötésétés a hadsereg leszerelését követik. Vilimos császár és az Aldana folyásó " Erzbergel"-fes kritikát gyakorol II. Vilmos politikája, és II. Vilmos személye fölött. A voltcsászárral ugyan mindössze háromszor beszélt Erzberger a háborús éveik alatt, de ez a három beszélgetés igen kedvezőtlen benyomásokat, keltett fel benne. Az emlékiratok részletesen reprodukálják II. Vilmosnak azokat a nyilatkozatait, amelyeket a pártvezéreknek a birodalmi gyűlés békerezoluciójával kapcsolatos fogadásán tett 1917. június huszadikán. A kiegyenlítés békéje nagyon jól szól, mondotta a császár: a kiegyenlítésnek abból kell állania, hogy pénzt, nyersanyagokat, gyapotot, vasérvet, olajat keéll elvenni az ellenség zsebéből és saját zsebünkbe süllyeszteni, mert az ellenségnél sok van belőlük, nálunk kevés. Ez a kijelentés nagyon meglepte a képviselőket, akik a kiegyenlítés békéje alatt odáig egészen mást értettek. A császár továbbá közölte a pártvezérekkel, hogy az entenk felbomlása küszöbön áll.Angiid és Amerika■ már forma szerint szövetséget kötöttek Japán ellen és a viszony Anglia és Franciaország ■Jiözötl napyira megromlott, hogy valószínűleg nemsokára megindulhat a második pun háború, az angol sziget ellen az összes, nyugatiul apai és középeurópai hatalmmakrók, köztük Franciaországnak részvételével — II. Vilmos vezetése alatt. Kissé ellentmondóak voltak a császár nyilatkozatai a búvárhajóharcról. Anglia egészkeleti partvidéke romhalmaza az elsülyesztett hajóknak, Anglia három hónapnál tovább nem fogja hinni a háborút, a német tengerésztisztek csak azért panaszkodnak, mert az angol kereskedelmi hajók nem merészkednek ki többé a tengerre, de azért még a amit hónapban is hatszázezer tonnát sülyesztettek el a buvárhajók, fejtegette II. Vilmos, majd pedig előadta tervét a román szövetségszegés megtorlására. A Dunát kell elvenni a románoktól, mondotta a császár a politikusoknagy meglepődésére, és ez nem is nehéz dolog. Csornagodától fogva Bulgárián át csatornán kell levezetni a Duna folyását a Fekete-tengerig és a német technika számára- igazán nem nagy feladat az, hogy az ellenségeiRomániától elvegye és a szövetséges Bulgáriának adja ej Duna torkolatát. Az Alduna medrét könnyen lehetne megváltoztatni, a románok megbüntetésére és a bolgárok jutalma gyanánt. A terv elhangzása, után egy kis zavar támadt a hallgatóságban, míg végül egyik képviselő megjegyezte, hogy a román nép nagy része ártatlan a háborúban, nagy nyomorban él és ezeket a szegény , román parasztokat kár volna megfosztani a Dunától. Erre II. Vilmos elmondotta, hogy apjának és nagyapjának életében egy ideig a külügyi hivatalban dolgozott,és ott Bismarck azt mondotta neki: Amíg a Keleten nadrágjuk fölött hordják az inget az emberek, addig lehet bízni becsületükben, de ha a az inget belefürik a nadrágba és egy nagy érdemrendet tűznek ki ingükre, akkor már vigyázni kell rájuk, hogy ne csaljanak. Az anekdota után nevetve bocsátotta el a képviselőket II. Vilmos. Erzberger elbeszélése szerint a császár külpolitikai és hidrográfiai fejtegetései megdermesztették még a jobboldali pártok képviselőit is és a kihallgatások estéjén már mindannyian egyetértettek abban, hogy a parlamentáris rendszer szigorú bevezetésével kell korlátozni a császár hatalmát, ha nem akarják azt, hogy II. Vilmos romlásba vigye Németországot. A fegyverletétel Erzberger azt írja, hogy visszautasította volna a Foch tábornagy által szabott feltételeket, ha Hindenburg és Leidendorff nem mondták volna neki azt, hogy 1z német hadsereg harcképtelensége következtében nem lehet mást tenni, mint mindent aláírni. 1918 november tizedikén este 8 órakor egy hosszabb szikratáviratot kapott Spaadan Erzberger, amely pontról-pontra felsorolja a német vezérkar ellenvetéseit a fegyverszüneti feltételekkel szemben, végül azonban ezt a lapidáris mondatot tartalmazza: Ha nem sikerül érvényesíteni az ellenvetéseket, akkor változtatás nélkül kell aláírni a fegyverszüneti szerződést. Aszikratáviratot Hindenburg írta alá és valószínűleg Erzbergerrel egyidejűleg olvasta az értesítést Foch tábornagy is. Este féltizenegykor nyitva adott át egy második táviratot Erzbergernek a francia összekötő tiszt és egyben megkérdezte tőle, hogy ki az a Schluss birodalmi kancellár, akialáírta a táviratot, mert Foch tábornagy környezetében senki sem tud egy ilyen nevű német politikusról. A távirat aláírása ugyanis ez volt: Reichskanzler Schluss és az összekötő tiszt által kiemelt szó egyszerűen annyit jelentett, hogy itt vége a táviratnak. Erzberger arra kérte Foch tábornagyot, hogy még az éjszaka folyamán tartsanak egy újabb ülést. Éjfél után negyedháromra hívta magához másodízben a német delegátusokat Foch is november tizenegyedikén hajnalban öt óra húsz perckor írták alá a fegyverletételt. Egyébként Gröner tábornok, aki Ludendorff utóda gyanánt átvette a vezérkari főnökséget Lindenburg oldalán, szerencsét kívánt Erzbergernek azért, hogy minden várakozáson felül engedményeket tudott elérni- Foch tábornagynál és Lindenburg is nagyon melegen megköszönte „a rendkívül értékes szolgálatokat“. A numerus clausus vitám A nemzetgyűlés mai ülésén folytatta a numerus clausus általános vitáját. Divich Vidor és Szabó Balázs után Ugrón Gábor szólalt fel,és mondott msekben gazdag, szempontjaiban magas és '.értékes bc.-mínet. — Meggyőző beszédet mondott Prohászsia Ottokár képviselőtársam — kezdte Ugrón, —anmig meggyőző lenne abban az esetben, ha minden bajon, amely ezt az országot marcangolja, a liberális politika nagy vívmányainak lerombolásával segíteni lehetne. De én, nemzetgyűlés, határozottan kell, hogy állítsam, hogy azt a bajt, azt a nyomorúságot, országunk jelenlegi szerencsétlen helyzetét elsősorban és főképp legalább 90 százalékban a háború okozta. A világháborút pedig, jól tudjuk, nem a magyar nemzet okozta. Az a politika, amelyet a háború előtt év, tizedeken keresztül ,az úgynevezett szabadelvű párt, majd a munkapírt folytatott, az se volt tiszta liberális politika. (Egy hang: Nem bizony!) Ez a liberális politika volt sz oka annak, hogy Magyarországból millió és millió földmunkásnak kellett kivándorolnia, mert nem találta meg az országban a megélhetést. (Egy hang jobbról: És a galíciaiak vándoroltak be!) A középosztály kriikus, nehéz helyzetben van, azonban ennek te nehéz helyzetnek, megint állítom, nem a liberális politika az oka, mert az egész rendszernek tulajdonképp az volt a főhibája, hogy a középosztály embereit helyezte állandóan el hivatalokban, ahelyett, hogy megtanítottavolna a középosztály gyermekeit arra, hogy felvegyék a harcot az élet küzdelmeiben, nem pedig az államtól kell állandóan lesni és várni a segítséget. Ettől a liberalizmustól igen erős eltolódás van ma már, ez teljesen igaz, azonban ez az eltolódás nem abban az irányban hat, amelyet Prohászka Ottokár. képviselőtársam megmutatott, hanem inkább az,úgynevezett felvilágosodott humanitárius, emberséges liberalizmusnak, az irányában, melyet ma demokráciának nevezünk, a demokrata irányban, amelynek az alapelve a gyengének, betegnek, szegénynek,nyomorultnak erősítése, és segítése. A szabadelvű kormányzat egyetlen egy kormányzatisága élén sem állott hatalmas kiváló embereknek olyan sorozata, mint amilyen Magyarországon a kultuszminiszterek sora: Eötvös József, Trefort Ágoston, Csáky Albin, Ielycsics Gyula, Berzeviczy Albert, Apponyi Albert .‘Engedje meg t a Nemzetgyűlés, hogy az én kultúrpolitikám az ezen férfiak által inauguráltkultúrpolitika legyen. Igen sok szempontot kell figyelemmele venni akkor, ha már numerus clausust alkalmazunk. Ezek a kritériumok, — és azt hiszem, ebben mindnyájan egyetértünk — feltétlen nemzeti megbízhatóság, (ügy van! Úgy van!) hazafiság, kifogástalan jellem, erkölcsös felfogás, azonban ezt a mértéket igazságosan megtalálni minden egyes felveendő fiatalembernél, fizikai lehetetlenség. Hogy bizonyos része az egyetemi hallgatóknak kizáratik, magában véve nagyon antidemokratikus, mert hiszen azok, akik kizáratnák, másutt kell, hogy elhelyezést találjanak. Kifogásoljuk — azt hiszem mindnyájan ebben a Házban — azt, hogy a múlt év folyamán a miniszter úr legjobb törekvése és akarata ellenére a főiskolákon azok az excessusok megtörténtek, amelyekről bővebben beszélni nem óhajtok. Én semmiféle szempontból, sem a felsőbb oktatásnál, sem az alsóbbnál nem vagyok és nem leszek híve annak, hogy egyik fiatalember a másikkal, a kollegájával szemben epicliskedésre neveltessék. Azt is mondotta a t. kultuszminiszter úr, hogy ezt sem vagyunk hajlandók eltűrni, hogy a szomszéd államok neveljenek nekünk diplomás embereket, itt ezt a kijelentést veglehetősen elbizakodó kijelentésnek tartom. (Staller István vallás- és közoktatásügyi miniszter: Tudjuk, kikről van szó.) Az egyetemekről távol fogják tartani az ifjúságnak egy részét, amelyet nem akarnak az egyetemre engedni. Ez azonban feltétlenül el fog helyezkedni más téren, elsősorban azon a gazdasági téren, amelyen eddig is kifogásoltuk az ő túlsúlyukat. (Kontra Aladár: Majd gondoskodunk róla! Csernus Mihály: Oda sem engedjük őket!) Hta gondoskodnak róla, hogy oda se menjenek, el fognak menni a harmadik helyre. (Dimich Vidtor: Inkább a negyedik helyre menjenek, lefelé!) Kérdem azt a mélyen tisztelt kultuszminiszter úrtól, hogy hogyan fogják a beiratkozások alkalmával megállapítani azt, hogy valaki zsidó-e, vagy nem zsidó. Egyetlen biztos itt van, ha a magyar királyi megvizsgáló állomás mellé felállítanak egy magyar királyi fajvizsgáló állomást és ott fogják a koponyanövéseket, fülnövéseket, nyakalakzatokat megállapítani. (Gundai Jenő: Fölösleges. Az orrokat fogják megvizsgálni! Bíródy Ernő: Magyarország előrehalad a kulturállamok sorában! Haller István: Ezek nem hatnak már.( Pető Sándor: Az erőszak házi) Mihelyt egy fajjal szemben védekezni akarunk és ennek a védekezésnek módját keressük, akkor őkképletesül elismerjük egyszersmind azt, hogy az a faj legalább bizonyos szempontokból kiválóbb kell, hogy legyen, mint a mienk, mert különben mesterséges eszközökre vele való védekezés céljából nem lenne szükség. (Nagy mozgás és zaj.) Én pedig tiltakoztam már a múltban is és tiltakozom most is a leghatározottabban ez ellen a beállítás ellen, mert a magyar faj mindenféle szempontból és minden téren mestersége eszközök nélkül is fel tudja venni a versenyt azzal a fajjal, egyáltalában minden fajtájával a világnak. Többet kell tanulni, többet kell dolgozni és a többet tudónak, többet dolgozónak, a boldogulását kell, hogy intézményesen biztosítsuk. Ugrón után Bernolák Nándor félremagyarázott szavait, igazítja helyre, amely után az elnök öt percre felfüggeszti az ülést. Szünet után Gömbös Gyula szólalt föl: A kis magyar állam elszigeteltsége mellett, úgymond, szükséges, hogy minél tbb tanult és képzett fajmagyart exportáljunk külföldre abból a célból, hogy ők ott a magyar érdekeket képviseljék. Nálunk nyíltan meg kell mondani, hogy biztosítani akarjuk a magyar faj szupremáciáját. A statisztika bizonyítja, hogy a zsidó faj elhatalmasodása ellen védekeznünk kell, mertegyébként a második ezredév elején honfoglaló Árpád utódai szolgasorsra jutnak. A kommunizmusnak megvolt az az egy nagy haszna, hogy megmutatta ezt a nagy veszedelmet. Kötelességünk tehét törvényes intézkedésekkel végérvényeseit és a zsidók érdekében is megoldani ezt akérdést . A zsidók egyrészt kvalitásaik révén, másrészt nyugat felé való orientálódásuk útján ragadták magukhoz a vezetést. Mi ,turáni fák vagyunk és nem vett bennünk meg az a faji öntudat, ami szükséges lett volna. Katonai szolgálata idején már a háború alatt alkalma volt a zsidók háborús tevékenységébe betekinteni. Természetesen a harctéren működő Zsidó katonák előtt meghajtja a zászlót, itt azonban a front mögötti dolgokról akar beszélni. Megállapította már 1918-ban, hogy míg az entente-országok seregeiben 337 keresztény katonára esett egy zsidó, addig a központi hatalmaknál 66 keresztényre, a magyar csapatoknál 18 keresztényre esett egy zsidó. Éppen ezért már előre lehetett látni, hogy a háborút az emente hatalmak fogják megnyerni. Addig, amíg nem tudjuk elérni az 1.396 arányt, addig nem szabad beszélni ismét liberalizmusról. A forradalom és a bolevizmus igazolták a zsidó veszedelmet. A szabadkőművesség, amelynek páholyába mi beültünk, nem más, mint a zsidók, viligummai eszköze. Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat az első lépés a magyar keresztény faj létérdekének biztosítására, azt örömmel elfogadja. (Eljen,zés a keresztény párton.) Rubinek Gyula kereskedelemügyi miniszter beterjeszti az 1020. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot osztályok mellőzésével kiadták a közgazdasági és pénzügyi bizottságnak. Szűes Dezső a fajvédelemmel, és a magyar kultúra érdekeivel indokolja azt az elhatározását, hogy a javaslatot elfogadja. Ezután, a tanácskozás megszakításával egyszerű szavazással elhatározta a Ház, hogy az egyetemi beiratkozásokról szóló törvényjavaslat tárgyalásának tartalmára,, az ülések időpontját egy óréval meghosszabbíttik. Az ülés vége egynegyed három órakor. Szombat