Világ, 1921. január (12. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-01 / 1. szám

A kis Caesarok ideje lejárt! «.. Bozlik József, a nemzetgyűlés alelnöke az újév alkalmából munkatársunk előtt a következő nyilatkoza­tot tette: , , Az új év politikai irányát megadja a kormány programmja. Ez a programon a gazdasági és pénz­ügyi regeneráción épül fel, ez a regeneráció azon­ban csak úgy lehet teljes, ha a belpolitika egyéb vonatkozásaiban is megteremtjük a megfelelő miliőt, amely nem lehet más, mint a társadalmi béke és az összes társadalmi erők együttműködése az ország újjáépítésében. Mindig ellensége voltam a jelszavas politiká­nak, bár nem vontam kétségbe, hogy bzomyos fokig pszichológiailag menthető volt. A tömegek csak akkor válnak hajlamosakká a reálpolitikára, ha a viszonyok arra kényszerítik,­­ amíg ennek a szükségét nem érzik, a fantázia álomképei után futkosnak. Ezek az álomképek most szertefoszlottak, mert beb­zonyu­k­, hogy a követett utón­a­­kitűzött célok el nem érhetők. A termelés a minimumra redukálódott, mert a termelőm­unka lélektani felté­teleit megteremteni nem tudtuk. A drágaság nőttön nőtt, mert a gazdasági törvények erősebbeknek bizo­nyultak a mogyorófavessző hatásánál. Valutánk és hitelünk leromlott, a­ keresztény intelligencia pedig, amelynek felkarolása az elsősorban kitűzött cél volt, jobban nyomorog, mint valaha, mert a fenn­forgó viszonyok mellett csak a gazdasági életben üt volna elhelyezni,, a gazdasági élet lüktetése , jól ismert okoknál fogva, megbénult. Más utakat kell tehát keresni és ez az út nem lehet más, mint amelyet Hegedűs Lóránt pénzügyminisz­ter jelölt ki. Az ország sorsa függ attól, hogy az a szuggisztit erő, m­elylyel a közcéléra én van, magával ragadta, intenzitásából ne veszítsen. A megfelelő adópolitika mellett a még ennél is fontosabb cél, a költségvetés okszerű kiépítése, ehhez pedig csak a közhangulat adhat erőt. Minden törekvés, mely a sikerében való hitet le akarná rombolni, destruk­­tív, bármily mezben jelentkezzék is. Mindenekfölött pedig meg kell érteni, hogy most sem háború nincs, sem forradalom nincs. Összes régi törvényeink tehát, amennyiben a nem­­zetgyűlés meg nem változtatta azokat, teljes érvé­nyűek. A hatóságok hatásköre épp úgy, mint a­z egyes polgár jogai ezeken a törvényeken nyugsza­nak. A kis Caesarok ideje lejárt és amennyiben ezt megérteni neklk akarják, kíméletlenül le kell őket törni. A modern bölcsek pedig, akik anatchémát kiál­tanak minden régi ideológiára, lássák be, hogy az ő bölcseségü­k tulajdon­képpen csak lázas állapot, mely a forradalmi hangulattal együtt elenyészik és utána csak az marad, ami volt: gyengeség, amely a demagógia szárnyain csak azért repült magasba, hogy azután onnan lezuhanjon. Vissza a megértéshez, a szeretőihez, az általános emberi kultúrához,­­ vissza a joghoz: ehhez kívá­nok erőt, belátást és kitartást nemzetemnek az uj. esztendőben! H politika ujesztendeje tijesztendef. -i-i ..:-*.ráu politikai" komí.­h­m igen várnak szenzációkan Pusztáp udvarias­­tényeknek tekintik s. tisztelgéseket, amelyek abban rendben mennek végbe, amint azt a Világ már je­­liubinck Gyula újévi beszédében azonban érinteni jó a ruuikáskérd­ést is. E tekintetben emultan­k a­­kormány kezdeményező lépését is, amire vo­­szólag azonban ma még pozitívumok nincsenek. A kormánypártban az új esztendő újabb esemény­napokat jelent. Számítanak arra, hogy imitt-amott Arssnw. eree.nés o*eiuj.. Deal tuT­­ nak nagyobb jelentősége. Ezt bizonyítja nagyan­ldi Szertó István nyilatkozata, amely snsztht elvi alapon álló ellenzékre igenis szükség­ van, de a kormánypárt szétszakítását nem félti tőle. Meg kell még említeni azt a kiesé kalpedoean hangzó hírt, hogy Andrassy és a Windiselgrötzszapart egy úton kívánnának haladni. Ez azonban aligha vo­­natkozhatik egyéb területre, mint arra, hogy mindket­ten a legitimitás híveinek vallják magukat. 5 korona a villamosjegy• 150 000 korona a telefon Bécsben f.l világ bécsi tudósítójától.)Vjé­’i meglepetésül rak újabb nagyarányú emelkedését kapja az ■ák nép- Az áremdések területén ezúttal a por­ a jár elől- A­ bácsi telefon-előfizetőket három csoportra fogják osztani és az egyes csoprtok, ha­bonként 300, 650, illetőleg 1250 koronát tartoznak fizetni, úgy hogy a telefonelő­zetők első osztálya 15000 koronát lesz kénytelen adni évenként a tele­­fon használatáért­ Még mindég nincs döntés a kül­földi levelek portájára nézve, de ez aligha lesz ke­vesebb 10 koronánál De itt is felmerült a csoport/ fokra osztás terve és ebben az esetben bevonulna a levélbélyegek közé a 20 koronás, vagy a 25 koro­nás is. Ezzel szemben a levélhordók szakszervezete kimondotta, hogy tagjainak idén nem szabad újévi borravalót elfogadnia. A levéscendok, úgy­­látszik, nagyobb gavallérok, mint gazdáik. A posta áremeléseinél sokkal kevésbbé várat­lannal éri Bécset a villamosjegyek megdrágulása, hiszen a villamosjegyek most következetesen drá­gulnak hónapról -hónapra. Január elsejétől fogva 5 korona lesz az egységes villamosjegy és a város tanács egyben felemelte a gáz köbméterenkénti árát 9 koronám- " Újítás terjed a köteges tífusz Oroszországban Világ baráni tiuksítőjétől) A népüsövetség tudvalevőleg felszólította, a nemzetközi Vöröskereszt egyesületet arra, hogy vegye kezébe a harc szervezését az ortez kategen­táriss-járvány leküzdésére. A Vörös­­kereszt egyesüülete makogván gyűjtott 50 m­illió frankot erre a célra, de egyben bejelentette, hogy 50 millió éppen csak a küzdelem megkezdésére elég és sokkal nagyobb áldozatokat kell hozni a népszövetség tagjainak, ha nem akarják, hogy a ka­teges ttm­er átlépje Kelet- Európa határát. A­ Vöröskereset jelentése aligha túlzás, mert az orosz közegészségügyi Alvótag november havi kamuta­­ta, szervái Oreeeersengbem, Ukrajnába* és Szubériábem 3­50.000 ember betegedett meg kategen tífuszba* és közönséges Ufvzdbm*. Az állam legértékesebb kincse az ember (A Világ bécsi tudósítójától) De­ frainisch, az yakeSk éihmwintifti ginghn, énfelült újévi cikket irt a Börze hetilap a héti számába és Többek közt a -iívesckeneket mondja: TöM­ Mdah-a f­ehnerült az az eszme, hogy kasztása azáltal csökkenthetné gazdasági életének szinte leküzdhetwies nehézségeit, ha lakosságának az részét a fcfwfnnorftfe átjárd irányjártak. Ezt a pazstet nem tudom tenniL .4. aVaut leg­értékezebb kincse ez ember fis­te ma nagyon sok, mm MfcweteSenfff produktív .mfwa-t teli is eltar­tanunk, mégsem szabad elfelejteni hogy a szél­lem értemiz mg* * teste* *­ * arspek­t munka min­im emberi fejlődés alapja. A szellemi munkások rette­­tten áráéul kétvégkivül kell vala­­jából mór­on xgyMsrá és a frpw&ndwMs bizeoviva je*jReES? fc rajtuk, Azoutcai? ezt a kreán sorlást még­sara szabad előmozdítani, mert általa az állam és még inkább az osztrák nép igen értékes erőket vesztene el Van egy segítség, amely megmentené Ausztriát, ha nem is egy éjszaka alatt, Ausztriában nyolcvan ember ,él minden négyszögkilométer terü­leten, míg­­Svájcban a népsűrűség négy­szö­gkilomé­­terenként kilencven ember. Pedig Ausztriá­ban sok­kal több 3 kmnturtalaj, mint *Svájcban, amelynek jelentékeny része hóval szom­forr, hegység. Ez azt jelenti, hogy Ausztriában nincsen túlnépesedés, csak éppen a népesség megoszlása nem arányos és nem felel meg a gazdasági­ érdekeknek- A népesség­ elő­adásának racionális megváltoztatása sokkal sze­­xeül kisebb­ megoldás v­olna, mint a légár­t ékesebb társadalmi réteg tömeges Idvándor­can. Az osztrák köztár­­sági elnöknek ez a cikke sjebb bizonyíték arra, hogy Ausztria jól választott, s ak­kor dr. Hainischt állította állam élére. Ára 2 korom Szerkesztőség és k­iad!­hivatal VT , András­sy-út 47. sz. Előfizetési árak M­agyarországban: Egé­sz évre 480 korona, félévre 240 korona, negyed­évre 120 korona, egy hóra 40 korona. A ,VILÁG* megjelenik hétfő kivé­telével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvaro­kon 2 korona, Jugoszláviában 2 koronaVILÁG XII. évfolyam Budapest, 1921 SZOMBAT január 1.1-ső szám Hirdetések felvételne*­ Budapesten VILÁG kia ilo.kce' Bokor, Bent és Tárpa, J .- »ri és Jaulus és Ti­sa, Tenczer Gyul», * Lajos* Kiért Símen­­ ■ - ia» Gyda, Leopo­d Comel, Sch'­ar? Jó^ef, Sikrav, lilizti...ital, <’^se isi’deli, Edk* stc.in­ Bernát hirdet, ji ircd ikoau* tea: Haasc lein i* Ve­­zi, M- Xjukct V'acbf., Rudeií mSatíi ■■■■ ! A holnap elébe Körunyü szívvel intünk búcsút az ekwartt­ Szilveszter után. Nem sajnáljuk a múló évet, hiszen nátháit csak féény, szenvedés, veddő erőlködés egy ser­j* szétfoszlaV-remén megtépázott illuzió •jelzi emlékezésünk,,­ kalendlárivivá­­ in. Elég m­at­olyan távol tölünk, hogy elmor, e­ aiuiuk fölötte vergiliusi IxSéseség szavait: J'orsan et baec'olid merítttífSse incabit. Még nagyon is fi­isses sebe a hántások és kiábrándulás,ok, még hiányzik 1 distance, — a messzeségek hűvös páti ,z% --bog?- - .j sem kellemesnek érezhetnék az elír k ha.,(A. em­lé­­j*­ket. Fölszakadó sóhajjal, gyorssá búcsúzunk hát­­ tőle s uj horizontok felé feszülő hitünk felhorgartí-á­saval köszöntjük az uj évet, a titreokkal zárttal 1 magyar jövendőt. Már magyarnál „kandibb szemetet tón senki ■ sem meresztett" mt a jövőre, sqac­ynek küszolettt ma léptük át Mit hoz, mit hozhat, ami visasStrifect­s..­ kárpótlás lehet hat poklos esztendő tüzes vidékééért, & véres aratásáért? Mit adnak, majd holnapból napba hanyatló napjai? Peace órái­kat igazítanak a megcsonkitott hud­árokon és elromlott sziveken? Jó volna tudni, — de még jobb talán, hogy U31» fátyol takarja a szembejövő percet, hogy s­trbati tülkök ingere csalogat minden dőltünk ás rám * várakozó óra méhén, így mi is vállattunk ó, bizakodhatunk hivő Berzsenyi* .L aki a tizenknje­­cedik század napkeltén nem eloziz­ás ram­afaérvei irta le az örök emberi remény’ & eQStat H»mi‘ J Bízzál s virágzóbb századokat remi)! A jővén titokzatossága őrzi a jelen erőd: »■, uáafc*dtib­ir~(£t^tsAogt *iagy, t'Sntöezíái ftiveny K ct-eentórtlit®-, zését pélulázza az a HUgt-nak, i­:gy a ifw PrtíheiaD'trrrjpns a moder eabiág egy la&jorí- PBBcnyit sem fejlődött a jövő Soteainak kitöricsaS ( • sében. A holnap ma is olyan ,mt rejtély, a hatm sapiens előtti, mint hat vagy. tefo .raustr •sate&du előtt volt ■ › Megk, tel a tehérhatalman kötSört, »aelybf* uj év minden napja takarózik, vannak jelek, amo- ¡’ gyek lenge reménykedésnél iártosr­bban támaedgl alá azt a hitünket, hogy az idör smokSva vágte# sodra meghiggadt, hogy kifelé megyüm. már • nagy világforizisból a hogy a ránkt.-'irajosnő esztensk. ’ . csakugyan a pirkadást hozza Nemevte­séunk egész Európában megimtuk a ko­­­elááiOcL s Wht mata, a termelés megbontott pb m cjateoi szív­­ággal igyekszik visszahelyezkedi a nozu­álfe­jek közé s a nesnzeteifc,. fejt* & pagtályok k&rf . . vetett gyülöletcsóva lángja egyrr k'sdUb ‘teriüstökére perzsel. Igaz, a dékmoez posztjá "tón még égri' - füst felhőjik s Komé kerül csak Pér óláta, hogy ellt a gépfegyver kattogása, de má­r csak , jelenete az Ázsiától Amerikáig d­örgötdl szárny** tragédiának Az ember kijózat 2 áll a romok fölött a «c .életösztön puska tus fele­tt a kalapácsra • szorítja kezét frinteni akar s nem p­isZStelni, vágy* a jóság és az báré, a kiaígesztelődő, és a szeneV* j tisztább magasságai felé szárnya.". A rettentő álo­k­zatok árán szerzett tonolságok g^ümMosét már ^ érlehn kezdi éhnéje s nem xasgfe­ntetett, de m­ej, előzni akarja a forradalmak tárolá­­sát Ha nam ‘j is találta még meg, már keresi eSeni^l kerétnapM hogy ^megfordulva a vihar hevében", jobb és áldot-lá­tabb mankóra birja a megmaradottakat, a jövendő *­, magveölt.­­ • Egész Európa ennek * megtisztulásnak, ujtat| kezdésnek nyugtalan vágyában reszket. A gazdasági összeomlás és az erkölcsi csőd, a véres orgia katzenA' jammere után nemesebb szándékok, emelkedettebb­ eszmék friss levegőjét sóvárogja. Talán már nem-­ csak sóvárogja, de érzi is. S mert a levegő áramlás, sál nem tartható­ják fel országhatárok térképekbe vont vonalai, a tisztító szél, a megújhodást és erős hozó, meg fogja rezdülni a magyar nyárfák tikiad!' leveleit is. A mi vágyunk, álmunk, sóvárgásunk is felérez majd­ a­ holnapi szétfúvásra, amely a mainál egyetemesebb emberi gondolatok és etnikai nowná’i magját szórja szét ezen a zavaros elperzselt vilát­gon. Akárhogy is: Magyarország te­ije annak az európai rínai cigjif BEBff demokrácia jegyében küldi igéről WB«jB|r«re esztendővel. E... r­ ' ’ 'l:rr' I « kulturális ,i..‘ y’A’í x » : J kibo.itakótó­­­ l 1 kér mm

Next