Világ, 1921. június (12. évfolyam, 117-141. szám)

1921-06-01 / 117. szám

Szerkesztőség és kiadóhivata. ^ Andrássy­ út 47.sz. Előfizetési árak Magyarországban: Egész évre 480 kor., félévre 240 kor., negyed­évre 120 kor., egy hóra 40 kor. A „VILÁG® megjelenik hétfő kivé­telével mindennap. Egyes szám ára Budapesten,vidéken és pályaudva­rokon 2 K, Ausztriában 2 magyar K. ___________________ Hirdetések felvétetnek Budajpesten m fifLÁG kiadóhivatalosait, Blocknex J., ’Blaa J,­ Bokor, Benkó és Társa, Győri és Nagy, Jantus és Társa, Tenczer Gyula, Hegyi Lajos, ‘Klein Simon és Társa, Leopold Gyula, Leopold Co­rnél, Schwara József, Siklay, Mezei Antal, Mosse Rudolf, Eckstein Bernét hirdetési iro­­dákban. Bécsben: Hausenstein és Vogler, M. Dukas Nachfelger, Rudolf Mosse. XII. évfolyam Budapest, SZERDA 1921 junius 1. 07-ik szám A nemzetgyűlés mandátumának meghosszabbítása Tegnapi számunkban beszámoltunk arról a kissé fantasztikus tervről, hogy a nemzetgyűlés két évvel meg akará hosszabbítani mandátumát és kapcsolatban az új főrendiház megalakításával, át akar alakulni képviselőházzá. Eplitikai körök­ben természetesen f­agy, feltünésra eltelt ez a hír és meg kell állapítanunk, hogy­ csak nagyon keve­sen tiltakoztak ellene. A tyotmány részéről, mint közük, nem kívántfek k krfolyásolni a pártok elha­tározását, értesüléseink szerint azonban a minisz­terelnök nagyon szívesen venné, ha a választások időpontját ki lehetne tolni. A kisgazdapárt egy­­részében észlelhető csak erélyesebb ellenállás, egyébként az eddigi­­ jelekből ítélve, amennyiben ez a kérdés valóban napirendre kerül, nem fog nagyobb akadályokba ütközni a terv megvalósí­tása. Ennek az oka abban rejlik, hogy a pártok nincsenek tisztában azzal, hogy a kormány milyen mértékben akarja megszorítani a választójogot és így, egy, új választás bizonyos mértékben mind a két kormányt támogató pártra nézve bizonytalan­ságot jelent. Ellenzéki oldalon ezzel szemben hangsúlyozzák, hogy a nemzetgyűlés mai össze­tételében már egyáltalán nem tükrözi vissza az ország közvéleményét és ezért éppen a konszolidáció létrehozatala és a köz­hangulat megnyugtatása érdekében szükséges a választások sürgős kiírása. A kormány terveit illetőleg bizonyosat a mai napon se sikerült meg­tudni, annyi azonban bizonyos, hogy az alkot­mányjogi javaslatok közül a főrendiház reformja kerül legelőször a nemzetgyűlés elé és hogy ennek a javaslatnak az elfogadását nyomon fogja követni a főrendiház megalakítása. Értesülésünk szerint a kormány tagjai közül különösen He­gedűs Lóránt pénzügyminiszter agitál amellett, hogy a nemzetgyűlést nem szabad idő előtt fel­oszlatni, mert nem lehet tudni, hogy az új Ház fog-e annyi megértést tanúsítani a pénzügyi re­organizáció munkája iránt és fogja-e a pénzügy­­miniszert olyan támogatásban részesíteni, mint a nemzetgyűlés, amely az ország legsúlyosabb meg­terhelését is majdnem minden kritika nélkül sza­vazza meg. " ‘ P. Ábrahám Dezső a nemzeti hadsereg megalakulásáról­ ­'A Világ tudósítójától.) Megírta a Világ, hogy Beniczky Ödön ind­tványával kapisátolatban, amely­ben elszámolást köv­etel mindemberen, P. Ábrahám Dezső, a szegedi kormány volt miniszterelnöke, egy nyilatkozatában örömét fejezte ki afelett, ha a nemzetgyűlés az in­­lványtt elfogadná, annál is in­kább, mert ezáltal kiegffigyitást nyerne, hogy nincs magyar kormány, mer­t pénzetlenebb gazdálkodással intézte volna a nemzet ügyét, mint a szegedi kor­mány. P. Ábrahám Dezső a szegedi hadsereg meg­alakulásáról a következőket mondta el munka-­­társunknak: ",­­­TI Szeged és Versailles " . A szegedi­­kormány nagy nehézségeiden füz­­dött az ellenforradalom, a hadsereg szervezése, de különösen pénzügyi tekintetben. Tudni k­ell, hogy Szegeden és vidékén a kommknizmus is nem­ tartott sokáig és megkö­zelítőleg sem volt olyan nagy mér­tékű, mint Magyarország többi részein. Az emberek belefáradtak a­ négyéves háború szenvedéseibe és örültek, hogy nem kell újabb háborúskodásra ké­szülni. Nem volt meg tehát sem az elkeseredés annyira a vörösek­ iránt, mint Magyarországon, sem pedig ebből kifolyólag a harcikészség a kommün letörésére. A francia katonai parancsnokság volta­képpen ,Versailles-től kapta a direktívákat minden téren, így a politika terén is. Annyira meg volt kötve mozgási szabadságuk, hogy szegedi minisz­terelnökségem idején a katonai vezetőségben válto­zások történtek épp azért, mert egyik-másik tábor­nok, a központi francia politika,megítélése szerint, kisebb-nagyobb politikai hibát követett el. Ebben keresendő aztán a szegedi kormány legnagyobb nehézsége is, különösen annak a törekvésnek a megvalósításában, hogy a már szervezett és rendbe állott fehér hadsereggel Magyarországba betörhes­sen és itt az akkor már megingott vörös hadsereget nehézség nélkül leszerelhesse, vagy táborába meg­nyerhesse. Sokszor kértük magát Versailles-t, hogy csak egy-két kilométernyi frontot engedjenek át, ahol hadműveleteinket megkezdhessük, mert meg voltunk győződve arról, hogy a magyar nemzeti hadseregnek a jórészt magyar földművesekből álló Vörös hadsereg nem fog ellenállni. A hadművelete­ket épp azért a Dunántúlra terveztük, amely leg­jobban elő volt készítve az ellenforradalom céljaira. Több ízben is kaptunk biztató ígéreteket, részben Konstantinápolyból, hol Franchct d‘Esperay székelt, részben Versailles-ból, de ezek csak ígéretek ma­radtak, aminek okát abban kereshetjük, hogy a szegedi francia katonai parancsnokság, legjobb indulata mellett sem adhatott szabadkezet kormá­nyának felhatalmazása nélkül. Már pedig ez idő tájban úgy a francia, mint angol és általában az egész entente-belpolitika meglehetősen balfelé haj­lott és nem akartak odahaza nehézségeket támasz­tani, amelyet fokozott volna esetleg valamelyik francia képviselő szélső felszólalása, hogy a fran­cia kormány miért engedi meg protektorátusa alatt a magyar ellenforradalom szervezését. Mikor lát­tuk, hogy francia részről akadályba ütközünk, más­felé orientálódtunk, ahol tényleg nagy rokonszenv­­vel fogadták a szegedi kormány­­ terveit, sőt tény­leges segítséget is helyeztek kilátásba, de időközben Kun Béla megbukott és az akkorra már tetemes haderőt képező csapataink egy része a Duna—Tisza mentén haladt előre, másrésze pedig a Dunántúlra vonult, el akarva kerülni a románokkal leendő eset­leges összeütközés nyomán keletkezhető kompli­kációkat iI. 140 millióból 3 millió . Ezek voltak a politikai nehézségek. Ehhez hozzájárult a pénzügyi helyzet is, nevezetesen a szegedi kormány, iletve elődöm a bécsi pénzekből ,mindössze három m­illiót kapott, amiből én alig vet­tem kézhez 500.000­ koronát Szinte elképzelhetetlen akadályokba ütközött egy ormandó hadsereg fenn­tartása és megszerzezése, hiszen legtöbb tisztünk és menekült katonáink egy szál kabátban és fehér­nemű nélkül érkezett Szegedre. Azonkívül gondos­kodni kellett­­a fölszerelésről is. Ide sereglért a me­nekült tisztviselők és ellátatlanok tömege, amelyet segíteni kellett. Fájdalom, hiába vártunk a bécsi milliók megérkezésére. Máig is titok előttem, hogy az ottani ellenforradalmárok miért nem igyekeztek nagyobb áldozatkészségre. Szent meggyőződésem, hogy ha 1,0 millió rendelkezésünkre állott volna, a szegedi kormány feltétlen előbb tudott volna be­avatkozni a vörös uralom megszüntetésébe. Mikor már arról volt szó, hogy anyagi eszközök híjján kénytelenek leszünk toborzott seregünket szélnek ereszteni, végre is, Szeged városának jótállását vet­tük igénybe és így jutottunk újabb tizenegymillió­hoz. A szegedi kormánynak tehát mindössze tizen­négy millió állott rendelkezésére, helyesebben az én kormányom csak tizenegy és félmilliót hasz­nált fel. A hadsereg szervezésénél csak a toborzásra volt módunk, mert épp az előbbi politikai akadályoknál fogva a francia hadvezetőség félt engedélyt adni a sorozásra. A toborzó-bizottság egyik elnöke, gróf Zichy Aladár, a másik pedig én voltam, azonkívül elnöktársak voltak Zadravecz mostani tábori püs­pök és Kószó István nemzetgyűlési képviselő. Ne­hézségeink voltak a toborzás körül is, hiszen az embereket fásultság és közöny szállta meg, más­részt az agitációt is úgyszólván csak házról-házra folytathattuk, mert nyilvános gyűléseket sem enge­délyezett a francia parancsnokság, sőt kezdetben is csak egyetlen, általam szerkesztett felhívás jelen­hetett meg a polgársághoz, amelyet falragaszokon tettünk közzé a nemzeti hadseregbe való belépésre. Mondhatom, nagy munkába került ennek a meg­szervezése, de nem maradt jutalmazatlanul, mert egy hazafias és lelkes csapatot gyűjtöttünk össze, amelynek akkor az volt egyetlen célja, hogy Ma­gyarországot a vörös uralom alól felszabadítsa és alapját képezze a nemzeti hadseregnek. Sok derék, különösen a volt szegedi gyalogezredhez tartozó magasabb rangú tiszt segített munkánkban nagy ön­­feláldozással és kitartással. Hogy nem érhettünk el teljes eredményt, nem mirajtunk múlt. A szegedi kormány és a nemzeti hadsereg állandó biztatása volt az itthonmaradottaknak, hogy a vörös uralom meg fog­ törni és ez a gondolat tartotta távol az emberektől a csüggedést. Háromnyelvű lesz a községi igazgatás a Felvidéken­ ­Az eseti lapok jelentése szerint a pozsonyi köz­ségi tisztviselők nyelvi vizsgái nagyon gyenge ered­ménnyel jártak. Ezért az ötven évnél idősebb lova­­tal­nokokat most már nyelvismeretükre való tekintet nélkül meg akarják hagyni hivatalukban. A fiatalabb hivatalnokokat pedig, akik­ nyilván nem akarják a tót nyelvet megtanulni, el akarják bocsátani. Azoknak a hivatalnokoknak, akik jószándékuk ellenére a tót nyelvet eddig meg­ nem tanulták, újabb nyelvi tan­folyamon kell résztvesniök. A községi igazgatás egy­­szerűsítése céljából most már a hármas hivatalos nyelvet akarják bevezetni. Vannak, akik a német-tót ügyvitelt követelik, de erre az esetre a magyarok faevés ellntállására számítanak. \ ——- ' • S . 1 ...........* A gazdasági újjáépítés minisztere 77­ (A Világ berlini tudósítójáról.) Walter Rat­thenau kinevezése gazdasági újjáépítési minisz­terré, több okból is váratlanul történik, de azért van egy nagyon jó oka. Dr. Wirth, a német biro­dalom új kancellárja nemrég a kis freiburgi egye­temen volt még csak nem is rendes professzor, és pályáját valószínű­leg befejezettnek érezte akkor, amikor pénzügyminiszterré lett Badenben. A kancellár egyénisége tehát, nem éppen súlyos és nem­­ nagyon súlyos név Wirth kancellár legtöbb munkatársa sem. A kormány tekintélyének alátá­masztására szükség volt legalább még egy ismert névre, és ha Walter Rathenau sok ellenséget szám­lál is , három évtized alatt annyit dolgozott, any­­nyit beszélt, annyit írt, annyit szerepelt,­ hogy neve igazán eljutott mindenfelé. Emil Rathenau, az új miniszternek néhány év előtt elhunyt édesapja a német ipar nagy „kapi­tányai" közé tartozik, úgy mint Alfred Krupp, (Werner Siemens)vagy Alfréd Ballin. A német köz­tudat ezeket az embereket egy sorba állította a nagy költőkkel, nagy hadvezérekkel és így Walter Rathenaura még árnyékot vet apjának emléke, noha a „fiatal" Rathenau ma már ötvenöt eszten­dős. Rathenaunak mérnöki diplomája van, sőt ket­tős diplomája, a gépészetből és a vegyészetből. Noha irodalmi hajlamai már korán kiütköztek, Emil Rathenau tekintély volt fia számára is és nem csupán a német közvélemény előtt. Ezért­­Walter Rathenau sorjában végigjárta azokat az iparvállalatokat és bankokat, ahová apja küldötte és tíz-tizenkét esztendő alatt olyan, sokoldalú gya­korlati ismereteket szerzett a német gazdasági élet területén, mint csak kevesen mások. Azután apja maga mellé vette az Allgemeine Elektrizitäts-Gesell­­schafthoz és az A. E. G. nagy tengerentúli vállala­tait már jórészt Walter Rathenau irányította. Pe­dig ezek nagy vállalatok voltak, hiszen az A. E■ G. elektrizálta szinte egész Délamerikát és részben a délafrikai államszövetséget is. Apjának halála óta tudvalevőleg Walter Rathenau az elnöke az A. E. G.-nek, noha néhányan a főrészvényesek közül egy kissé idegenkedve nézték az új elnök irodalmi te­vékenységét és a német viszonyokhoz mérten szo­katlanul nagy agilitását. Azonban Walter Rathenau megállotta helyét az A. E. G. élén csak úgy, mint a német bankéletben és a fontos közgazdasági po­zícióknak abban a széles sorában, amely apai örökség gyanánt szállott reá. Az bizonyos, h­ogy a praktikus ismeretek ritka teljességével lép Ra­­thenau az újjáépítés minisztériumának élére. Ez a gazdasági életben nagyon reális gon­dolkodású üzletember mindig az egységes és le­szűrt világnézetet tartotta az élet igazi céljának és világnézetében különös módon a múlt század elejének nagy német romantikusai felé hajlik, nem pedig az úgynevezett pozitív világszemlélet­hez. Rathenaut, az esztétikust széleskörű kultúrája és kivételes írásművészete ellenére sem lehet túl­ságosan magasra rangsorozni, de az nem kétsé­ges, hogy Rathenau viszonya az irodalomhoz és a művészethez nagyon intim, nagyon őszinte, na­gyon szoros. Mint gazdaságpolitikus talán vesze­delmes Rathenau. Túlságosan ötletes, mindig új , eszméi és új szempontjai vannak, frappánsan tudja megszövegezni ötleteit és ezáltal szuggeszti­­vákk­á teszi őket. Azonban ezek az ötletek nem függenek össze elég szervesen, nincsenek eléggé végiggondolva és néha ellenmondásba keverednek egymással. Ezen az alapon jogosan lehet kifogá­solni Rathenau miniszterré történt kinevezését. Egy gazdasági miniszternek elsősorban az a kva­litása, hogy józan, tiszta, logikus fej, aki látja minden lépésének minden következményét és nem bontja le egyik kezével azt, amit a másik kezével épít fel, és nem tagadja meg egy tetszetős ötlet kedvéért a gondolkodás racionális törvényeit. A nagynémet lapok természetesen Rathenau felekezeti viszonyait kifogásolták, de találtak sok más kifogást is ellene, így például azt, hogy Ra­thenau ismételten­ teljesíthetetlenneknek mondotta a jóvátételi bizottság követeléseit és ezért a nagy­német lapok szerint tapintatlanság volt most Rathenaura bízni a tárgyalásokat a jóvátételi bi­zottság követeléseire nézve. Mindenesetre elégté­tellel kell konstatálni azt, hogy egyszerre a nagy­német lapok is felismerik a tapintat szükségessé­gét az entente-hatalmakkal és Franciaországgal szemben... Ha a nagynémetek ezentúl tapinta­tosak tudnának lenni, ezzel többet nyerne Német­ország, mint Rathenau miniszterségével.

Next