Világ, 1921. június (12. évfolyam, 117-141. szám)

1921-06-14 / 128. szám

4 1921. június K. próbálta kiegyenlíteni az ellentéteket a mon­archia és az orosz birodalom között, ami elejét ■rétté volna minden háborús konfliktusnak. Pasics nem kap választ A háború közvetlen felidézésének kérdésében tartózkodóan beszél Szilassy és nem akarja kom­promittálni volt kollégáit. Mégis kitűnik memoár­jaiból, hogy 1912-ben I. Ferenc József még semmi­esetre sem engedett volna szabad utat a háborús politikának, de 1912 és 1914 között két év telt el és két év néha igen sokat jelent egy öreg ember életében. Súlyos bajnak tartja báró Szilassy azt is, hogy a külügyminisztériumban olyan diploma­ták kerültek vezető állásba, akik nem ismerték eléggé az orosz viszonyokat, nem voltak eléggé tisztában a nyugati hatalmak gondolkodásával és Belgrádot tartották az európai helyzet súlypontjá­nak. Elsősorban gróf Forgách Jánosra gondol Szilassy, akit eszes embernek tart és ezért nem csodálja, hogy Tisza István a külügyminisztérium második osztályfőnökévé neveztette ki. Azonban Forgách Belgrádból jött Bécsbe, szerb követ ma­radt új álomáshelyén is és nem látta be azt, hogy Belgrádba Szentpéterváron át vezet az út. Előbb Szentpétervárral kellett volna helyreállítani a nor­mális viszonyt, amire ott minden hajlandóság megvolt, és a bizalmatlanság atmoszférájának el­oszlatásáig tartózkodni kellett volna a Balkánon minden provokatív lépéstől, mint amilyen például a Montenegrónak küldött ultimátum volt. Ez az ultimátum,a Pétervár által érzett jogos bizalmat­lanság mellett végzetes gyújtóanyaggá lehetett volna. Annál súlyosabb hiba volt az osztrák-ma­gyar külpolitika ezzel ellentétes irányválasztása, mert Szerbia, vagy legalább a szerb kormány pró­bálták barátságos módon kiküszöbölni az ellen­téteket, sőt Pasics miniszterelnök érdeklődött az­iránt, hogy nem jöhetne-e személyesen Bécsbe tárgyalni. Ez az érdeklődés válasz nélkül maradt. A cáfolat, amely késik :" Igen karakterisztikus az, amit az emlékezetes Frodiaska-esetről mond el Szilassy. Prochaska konzul eltűnése után a bécsi keresztényszocialista lapok napokig a legvadabb híreket kürtölték vi­lággá és háborús atmoszférát támasztottak Szerbia ellen, míg azután kiderült az, hogy a konzult nem érte különösebb baj. Szilassy várta a cáfolatot, de a külügyminisztérium hallgatott és a keresztény­szocialista lapok tovább hadakoztak Szerbia ellen. Erre Szilassy felelősségre vonta a Ballhausplatz sajtóosztályát, és ott azt a választ kapta, hogy az ilyen támadások igazán nem ártanak a mai idők­ben. F­­nt-fát kellett megmozgatnia Szilassynak, amiig elérte azt, hogy a sajtóosztály egy óvatos és színtelen kommünikével végül megfékezte az ok­talan és alaptalan hajszát. Ezéről csak helyeselheti és előmozdíthatja, ha az egy­kori osztrák-magyar monarchia utódállami szorosabb viszonyba lépnek egymással. Csehország és Magyar­­ország között a tárgyalások kedvező kilátások közt indulnak meg. A háború nem hagyott hátra a fran­ciáknál semmiféle neheztelést, vagy rosszindulatot a magyarok iránt. Franciaország nagyon fog örülni annak, ha látja, hogy Magyarország jó és barátságos viszonyban él a szomszédos köztársasággal. Francia lapvé­emény a magyar-cseh tárgyalások­ról. A Bomme Libre hasábjain Eugene Lantier meg­elégedéssel üdvözli, hogy a magyar­­és a cseh kikül­döttek között a két ország közt kötendő kereskedelmi megállapodás tárgyában újból megindultak a tanács­kozások és kijelenti, hogy Franciaország a maga fé­alatt megindult nagysezrű karrier magasabb ré­giók felé­ vegye útját. A kormányt támogató pár­tok körében abban az időben az volt a felfogás, hogy miniszteri tárcákat csak a pártok tagjaival lehet betölteni és ezért Teleki azt a tanácsot adta kedvenc államtitkárjának, hogy a tiszántúli válasz­tásokon lépjen fel képviselőnek. Tomcsányinak itt is kedvezett a szerencse, kisgazdapárti pro­grammal került be a nemzetgyűlésbe és rövid pár héttel azután, amikor Simonyi-Semadam Sándor bukása után Teleki lett a miniszterelnök, őrá bízta az igazságü­gyminiszteri tárcát. Tomcsányi Vilmos Pálra kezdetben büszke Volt a kisgazdapárt, amelyet a testvérpárt köréből azzal vádoltak, hogy a maga számára akarja biz­tosítani a miniszteri tárcák többségét, anélkül, hogy elegendő számú olyan párttaggal rendelkez­nek, akik alkalmasak egy minisztérium vezeté­sére. A fiatal igazságügyminiszter azért egy pilla­natig sem­ volt népszerű a pártban, amelynek tag­jaival a hivatalos dolgokon kívül alig érintkezett. Tomcsányi, mint eddig, ezentúl is lelkiismeretesen és pontosan látta el a reábízott feladatokat, poli­tikával nem foglalkozott, ellenben gyors egymás­utánban nyújtotta be a nemzetgyűlésen azokat a törvényjavaslatokat, amelyek elkészítésére megbí­zást kapott. Közben egy ideig a belügyminisztériu­mot is vezette és így az ő nevéhez fűződnek az állami és társadalmi rend hatályosabb védelmé­ről szóló törvény, a mozirendelet, az amnesztia - rendelet és ezeknek végrehajtása. Volt egy pillanat, amikor miniszterelnök le­hetett volna. Ez akkor történt, amikor Teleki má­sodízben alakított kormányt és a kormányalakítás könt is az utolsó pillanatban nehézségek merültek fel. Teleki ekkor a pártok kívánságára késznek nyilatkozott arra, hogy a kormányzónál Tomcsá­­nyit fogja miniszterelnöknek ajánlani. A kor­mányzó azonban ragaszkodott .Teleki miniszter - Boross László. VILÁG Halász államtitkár és Dietz főkapitány vallomása (A Világ tudósítójától.) Vadas Zoltán miniszteri titkár az első tanú. Tudomása van arról, hogy a katonatan­ács tagjai 5—10.000 koronát kaptak. Dobó és Vágó nem kaptak semmit. Dobó lármázott is emiatt és azzal fenyegetődzött, hogy ő még nagy­­zavart fog csinálni. Hü­ttner a pénz átvételén kívül még kétszer járt fenn a minisztériumban, panasz­kodott, hogy a forradalom miatt családja elfordult tőle és nem tud megélni, úgy, hogy kénytelen lesz belépni a kommunista pártba. Mautner Ignác h­írlapk­ezelő október 31-én a Városházán volt. Délután két órakor ott látta Po­­gányt és a forradalom többi vezetőit, öt órakor távoztak, hatkor visszatértek és akkor Pogány ki­jelentette, hogy most gyilkolták meg Tiszát. Elnök elébe tárja a rendőrségen, tett vallomá­sát, amelyben azt állította, hogy négy órakor Ká­rolyit, Kunfit, Kérit és Hollait látta a Városházáról kijönni. A tanú kijelenti, hogy Kérit nem látta ott. Az ügyész kéri a két jegyzőkönyv másolatát a további eljárás megindítása végett. Jákó János lapszerkesztő a következő tanú. Több cikket írt a „Diadalmas forradalom" című könyvbe. Elnök: A „Tisza István végzete” címü cikket ön írta? Tanú: Igen. Elnök: Az adatokat közvetlenül szerezle be? Tanú: Nem, a rendőri tudósítóktól. Elmondja ezután Jákó, hogy az Érdekes Ujság­­ban megjelent Nemzeti Tanácsi fényképen nem — mint a Bécsi Magyar Újság írta — Friedrich István, hanem Fritz János szerepel. Elnök: ön azt írta, hogy már a forradalom délelőttjén újságolták Tisza hal­ál­át. Ezt az adatot honnan tudja?­­ Tanú: Beszélt róla az egész ura. Elnök: A gyilkosság leírását honnan vette? Tanú: A Budapesti Hírlap, P féssi Hírlap és Pester Lloyd aznapi számaiból. »» Ezután felolvassák Jelinek Imréig jegyzőkönyvi vallomását. Ismerte Sztanykovszkytvis Hüttnert és tanúja volt, mikor ezek ketten Eszilányi százados lakásán egy kis vaskazet­tát feltörtek és a benne talált osztrák-magyar és olasz pénzt magukhoz vet­ték. Akkor mondta Hüttner Sztanykovszkyra: „Az én barátom a vérontástól sem riad visszaSztany­­kovszky pedig megjegyezte: „Úgy felfordult, mint a kutyáé. Hü­ttner kijelenti, hogy Tiszáról nem beszéltek akkor egy szót sem. Arra vonatkozólag, hogy a pénzt miért vette magához, nem hajlandó nyila­tkozni. „Nekem nincs titkolni valóm" Dr. Halász Lajos volt helyettes államtitkár el­mondta, hogy Kéri Pál annak idején kapott egy elnökségéhez és így Tomcsányi kénytelen volt megelégedni az igazságügyminiszteri tárcával. A nemzetgyűlés egyik múlt heti ülésén lesza­vazták Tom­csányit, aki akkor kijelentette, hogy lemond az állásáról. A minisztertanács, amely tisz­tában volt azzal a nagy veszteséggel, amelyet Tom­csányi távozása jelentene a kormányra, arra bírta Tomcsányit, hogy álljon el tervétől. Amilyen mérhetetlen kár az országra nézve, hogy Tom­csányi annak idején nem lehetett miniszterelnök, éppen olyan sajnálatos, hogy Tomcsányi nem él­vezi a pártokban és elsősorban saját pártjában a bizalomnak azt a teljességét, amelyet a napi poli­tika törekvésein felül álló abszolút tudása és föl­készültsége megérdemel. A kisgazdák különösen azt kifogásolják, hogy Tomcsányi nem képviseli a párt kívánságait a kormányban olyan mértékben, amint azt a párt miniszterétől elvárhatnák. A kis­gazdapártnak ez a kifogása jogosult lenne akkor, ha Tomcsányi valóban csak pártminiszter lenne és a kormányban egy párt, és nem az ország ér­dekeit szolgálná és csak az ország érdekeit, éppen úgy, amint ezt a Károlyi-rezsim és a kommuniz­mus idejében tette. Sajnálom néha nagyon sajnálom azt a buzgó és lelkes kis diákot, aki a piros bársonyszék előtt kénytelen védelmezni olyan álláspontokat, amelyek mögött politikai érdekek állanak. Néha úgy látom, hogy Tomcsányi szeretne visszamenni az iskola padjai közé, ahol nyugodtan tanulhatna, ahol senki sem bántja és mindenki elismeri szorgalmát és képességeit. Azonban az olyan kvalitásokkal rendelkező politikusnak, mint Tomcsányi, köteles­ségei vannak az országgal és a nemzettel szemben. Bizonyosra veszem, hogy Tomcsányi ezeket a kö­telességeit mindig híven teljesíteni is fogja. Ebben nem szabad senkinek sem kételkedni, hitellevelet 100.000 svájci frankról svájci tartózko­dásának költségeire. De ez a gyilkossággal semmi­féle összefüggésben nincs. A pénzt a miniszter­­elnökség rendelkezési alapjából fizették. Fényes László később, mikor a dolgot meghallotta, nagy lármát csapott a pénzpocsékolás miatt. Tanúnak tudomása van arról, hogy a forradalmi érdemeikre hivatkozó emberek kaptak kisebb összegeket, Dobó és Horvát-Lanovics is kaptak. Kéri­ Pál intimusa volt Károlyinak. Azt tudja, hogy Friedrich egyszer, pénzt kért az elnöki irodából azzal, hogy Dobónak adja és nem adta neki. Azt nem mondta Sándor Tivadarnak, hogy Friedrich a pénzt másra költötte. Azt azonban megmondta Sándornak, hogy Friedrich ezzel a kijelentéssel oldotta fel tanút a hivatali titoktartás kötelezettsége alól: „Mondj el mindent, nekem nincs semmi titkolni valóm." Ezt Sándor a vallomásában nem említette meg. Megemlíti, hogy Sándor a tanúnak Vadász Lipót előtt tett kijelen­téseiről jegyzőkönyvet vett föl, anélkül, hogy akár, Halász, akár Vadász tudott volna róla és ezt be­csatolta a haditörvényszéken az aktákhoz. Kijelenti a tanú, hogy az órajelenet nem történt m­eg, mert ő érdeklődött az Otthonban és senki nem akadt még, aki a jelenetnek közvetlen tanúja lett volna. —­s­óri Pál kérdésére kijelenti tanú, hogy Fényes csak azért háborodott fel, mert ő azzal ugratta, hogy Kéri nehéz pénzeket kap ajándékba. Szünet után Kéri Pál tesz megjegyzéseket. El­mondja, hogy a hitellevelet milyen célból kapta. A küldetésben négyen vettek részt Lehetetlen, hogy a hitellevelet a Tisza-gyilkosságból kifolyólag kapta volna, mert hiszen annak kifizetése teljesen bizony­talan volt. Svájci kiküldetését a kormány forszí­rozta. Kéri helyesebbnek tartotta az entente helyett a kisentente-tal való tanácskozásokat, mert már akkor látta, hogy Magyarország sorsa inkább a környező államoktól függ. Kéri Svájcban ebből a pénzből egy francia—magyar kőnyomatost tartott fenn, amelynek híreit a francia lapok át is vették. Kéri azután hazajött és az összeg többi részéről Vadász Miklósnak kell elszámolni tudnia-Püspöky Sándor nem tud a gyilkosságról sem­mit Dietz Károly vallomása Dr. Dietz Károly volt rendőrfőkapitány a követ­kezőket adja elő: A 31-re virradó éjjel eseményeiről csak­ a lapokból értesültem, mert a közélelmezési hivatalban voltam alkalmazva. 31-én délelőtt Ábra­hám Dezső, legnagyobb meglepetésre, megbízott a rendőrség vezetésével. Az anarchia nagy volt, csak 7-8 nap múlva tudtam valamelyes rendet terem­teni. A Tisza-üggyel nem foglalkoztam, mert ren­dészeti szempontból volt sok tennivaló. A gyilkos­ságról Szamosi Armandtól értesültem. Nem akar­tam elhinni a hírt, mire Szamosi fölvette a telefon­kagylót és telefonált a Roheim-villába, ahonnan Dömötöri inas erősítette meg a hírt. Szentkirályi ment ki helyszíni­ szemlére, csak annyit tudott meg­­állapítani, hogy a gyilkosok katonaruhában voltak és Manlichert használtak. Első impressziónk az volt, hogy a gyilkosság a Tisza elleni gyűlölet kirobba­nása volt és kóbor katonák követték el. A nyomo­zás is ehhez igazodott eleinte. Hogy a nyomozás­ nem vezetett eredményre, azt részben a közönség részvétlenségének, részben a detektívek kis buzgal­mának tulajdonítom. Én az esetet mindjárt este jelentettem Károlyinak és Batthyánynak. Batthyány erélyes nyomozást követelt és kijelentem, hogy soha olyan utasítás nem érkezett, hogy az üggyel ne foglalkozzunk. Csak a diktatúra alatt merültek fel olyan adatok, amelyek a katonatanács felé terel­ték a figyelmet. Akkor következett a Károlyi Imre— Mattyasovszky-féle hírlapi polémia, amely után Károlyi Imre magánnyomozást akart indítani és annak vezetésére engem kért fel. Elvállaltam a dol­got, de honoráriumot nem akartam elfogadni, ne­hogy vádaskodásnak tegyem ki magamat Ha vala­kivel beszéltem, az mindig két tanú jelenlétében történt és ezek igazolhatják, hogy soha senkire semminemű pressziót nem gyakoroltam. Ekkor én nyugdíjban voltam. Egyszer fülemhez jutott, hogy Friedrich ezt mondta: „Majd az orrára koppintunk Dietznek, hiszen ő alatta történt a gyilkosság.“ Rö­viddel ezután megindult ellenem a fegyelmi eljárás. Csernyákról óhajtok még valamit elmondani. Batthyány­tól tudom, hogy a kormányt zsarolta állandóan. Azt javasoltam, hogy el kell fogni. Batthyány ezt megmondta Károlyinak, aki azon­ban nem akart botrányt és inkább Hollandiába küldte. Keltai tudtommal állását egy véletlennek köszönhette, a kinevezett városparancsnok ugyanis még akkor éjjel lemondott. Rövid idő múlva Heltai erőszakoskodni kezdett és fosztogatásokról kaptunk jelentést. Elnök: Van-e tudomása arról, hogy Friedrich­ miniszterelnöksége idején megindította az erélyes eljárást? Tanít: Kérem, h ha benne van a dologban, ez volt a legalkalmasabb pillanat, mikor ő olyan ma­gas pozícióban volt. Elnök: Az ön véleménye szerint Friedrich bűnös? Tanú: Ha Hü­ttner, Sztanykovszky és a többiek benne vannak, akkor ő is benne van. Aki eddig Friedrich ellen hozott adatokat, az mind elvérzett. Elnök: Volt-e önnek tudomása arról, hogy Sztanykovszky bizonyos szabadságokat élvezett, ki­járt Paksival és órákig időzött otthon? Tanú: Erről csak a mostani tárgyalás során értesültem és amennyiben ilyesmi előfordult, azt magam is súlyosan elítélem. Ezután a tárgyalás és a tanúv kihallgatásának folytatását a bíróság holnapra halasztja. Kedd

Next