Világ, 1922. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-17 / 13. szám

10 1922. január 17. VILÁG ­ — Elrendelték a vizsgálatot Beniczky Ödön ellen. Lengyel Ernő vizsgálóbíró ma délelőttre tűzte ki Beniczky Ödön volt belügyminiszter, nemzetgyűlési képviselő kihallgatását. Délelőtt 10 órakor, a kihall­gatás kitűzött időpontjában megjelent a vizsgáló­bírónál Beniczky védője, dr. Zboray Miklós és kérte, hogy a vele érkezett Szenkovich Dénes fővárosi ta­nácsjegyzőt hallgassa ki a bíró Beniczky Ödön kihall­gatása előtt Az ügyészség vádirata szerint ugyanis Szenkovich részt vett azon az értekezleten, amelyen állítólag a király­ puccs sikere esetén több vezető politikus letartóztatását határozták el. Szenkovich kihallgatása alatt az időközben megérkezett Beniczky a folyosón várakozott és kijelentette, hogy most, amikor már nem statáriális alapon kezelik az ügyét, kész vallomást tenni. Hangsúlyozta, hogy titkos meg­beszéléseken nem vett részt, az a vád pedig, hogy belügyminiszter akart lenni, olyan természetű, hogy ezzel a nemzetgyűlés tagjainak 99 százaléka vádol­ható. Szenkovich Dénes tanácsjegyző, akit az ügyész­ség eddig azért nem tudott kihallgatni, mert ismeret­len helyen tartózkodott, most értesülve arról, hogy keresik, önként jelentkezett. Kihallgatása során ki­jelentette, hogy mint a VIII. kerület anyakönyveze­­tője, a főváros szolgálatában áll és lépéseket tesz abban az irányban, hogy a királypuccs óta beszünte­tett fizetését újból folyósítsák. A kihallgatás után Benóczky Miklós ügyészségi alelnök Szenkovich Dé­nest letartóztatta és holnap délelőtt javaslatot tesz a vizsgálóbírónak a vizsgálati fogság elrendelésére. Beniczky Ödön kihallgatása délután két órakor ért végett. Nylitkozata szerint részletes felvilágosításokat adott arról a királyi palotában tartott értekezletről, melyet a király megérkezése után tartottak és ame­lyen ő is részt vett. Elmondta, kik vettek részt a meg­beszélésen és miről volt szó. Ezek után a vizsgálóbíró kihirdette Beniczky előtt a vádtanácsnak vizsgálatot elrendelő végzését, amit Beniczky azzal a kijelen­téssel vett tudomásul, hogy nem érzi magát bűnösnek. — Kész a vádirat a kiviteli panamák ügyében. A kiviteli panamák miatt letartóztatott Esküdt Lajos és társai ellen dr. Moldoványi Géza királyi ügyész el­készítette a vádiratot. Esküdt elmeállapotát a tör­vényszéki orvosszakértők már megvizsgálták és a legközelebbi napokban beterjesztik véleményeiket. Az Ügyb­en szereplő képviselők ellen, úgy hírlik, a vizs­­gálat semmiféle kompromittáló adatot nem szolgál­tatott.­­ Már csak egy negyvennyolcas honvédtiszt él. r A­z 1848—49-iki honvédeket nyugdíjazó bizottság dr. Petri Elek miniszteri tanácsos elnöklésével szombaton tartotta utolsó ülését. A Csonka-Magyarország terüle­tén élő nyugdíjas honvédek és özvegyek száma ugyanis annyira leapadt, hogy ennek a szervezetnek további fenntartása fölöslegessé vált s ennek hatáskörét a miniszterelnökség veszi át. Csonka-Magyarországon már csak 1 nyugdijas 48-as honvédtiszt, 82 altiszt és­­közvitéz, 115 tiszti özvegy és 224 altiszti és közvitézi t­zvegy van. Az elnök bejelentette, hogy a kormány a kedvezményes ellátást a 48-as honvédekre is kiter­jesztette s a honvédek és özvegyek havi 350 korona pótlékot fognak kapni. — VIDÉK. Nagykanizsán a Déli vasút szállodát Spiget. — A debreceni egyetemen holland tanszéket ál­tatanak fel. — Dezső Gyulát, a kecskeméti jogaka­démia volt tanárát a debreceni egyetemen, Kováts Andor dr. kecskeméti jogakadémiai igazgatót a sze­gedi egyetemen magántanárrá képesítették. — Szege­­en a város veszi át a forgalmi adó kezelését — Hír­lapi polémiából kifolyólag Endrényi Imre, a Szegedi Friss Hírek felelős szerkesztője és Zsirkay János tegnap pisztoly­párbajt vívtak, amelyen mind a két fél élt a háromszori golyóváltás jogával, de sebesülés nem történt. A felek nem békültek ki. — Olvassa a Színházi Világot! — Riporter-bál a Vigadóban. Négyezer ember részvételével zajlott le a napilapok rendőri riporte­reinek álarcos bálja, amelyhez fogható úgy külsőség, mint belső érték tekintetében évek óta nem volt a fő­városban. A Vigadó kápráztató fénnyel kivilágított termeit szorongásig megtöltötte az előkelő bálozó kö­zönség, amelybe az irodalom, művészet, politika és társadalom színejavát egyesítette. Szebbnél-szebb nők a legújabb divat kreációiban, frakkos és díszegyen­­ruhás urak reggel hat óráig mulattak a méreteiben fölötte impozáns mulatságon; a kabarészámokban Nagy Endre, Nagy Izabella, Szamosi Elza, Harasztiig Mici, G. Székely Ilona, Hegyi Anna, Papp Manci, Her­­czegh Jenő, Pártos Gusztáv és Bársony Lajos vettek részt, volt is mozifelvétel Jankovszky Mária, Takács Ili, Szeghő Endre, Dán Norbert és Fejős Pál részvételével. A shimmy-versenyről külön mozifelvétel készült. A talpalávalóról Fricsay Richárd katonazenekara, Thomka—Serafini jazz-band és Kóczé Laci cigány­­zenekara gondoskodtak. Reggel hat óra után a közön­ség a békebeli báli éjszakák kedves emlékével távozott el a minden tekintetben fényesen sikerült álarcos bálról. — Letartóztatták a görög fonthamisítókat. Megír­tuk, hogy a rendőrség angol fonthamisításokkal vá­dolva őrizetbe vette Popusov Kristóf és Ivanov Jor­dán görög kereskedőket, akik több fővárosi pénzinté­zetnél helyeztek el fonthamisítványokat. Az eddigi megállapítások szerint Szécsi és Bálla, Zerkowitz, Szutner Iván, Soproni és Kindler tőzsdebizományos­­cégek vettek a görög kereskedőktől hamis fontokat. Popusov ma délelőtt beismerő vallomást tett és el­mondotta, hogy Konstantinápolyban egy Alexandro­­vics nevű kereskedőtől kapott hamis bankjegyeket be­váltás céljából és azokat először Bulgáriában, majd később Belgrádban, Zágrábban, Fiuméban és Bécsben értékesítették. A két nemzetközi valutacsalót egész Európában körözték, mert Európa valamennyi váro­sában megfordultak. A hamis fontokat a szakértők főképpen arról ismerték fel, hogy valamennyinek 5732-es száma van. Popusovot és Ivanovot a rendőr­ség előzetes letartóztatásba helyezte. * „Durmol" a legtökéletesebb hashajtó, felnőttek és gyermekek részére. Kapható minden gyógyszertár­ban. SZÍNHÁZ, művészet Mellére — Emlékünnep a Nemzeti Színházban . Mint az egész kulturvilágon, természetesen nálunk is megünnepelték tegnap este a nagy francia komédia­csináló születésének háromszázadik évfordulóját. A Nemzeti Színház úgynevezett parádés előadással hó­dolt a költő emlékének, mely főként külsőségeiben volt ragyogó. Az ünnepi előadás pontban hét órakor kezdődött, maga a jubiláns, Moliére, azonban csak úgy kilenc óra tájban­ jutott szóhoz. Addig a közönség csaknem megfeledkezett az emlékünnep céljáról és az ünnepeltről, ami banketteken nálunk nem is szo­katlan. A színpadi pohárköszöntőt Pekár Gyula kultusz­­államtitkár mondotta el a jubiláns íróra­i versben, úgynevezett „lever de rideau“-ban, alkalmi előjáték­ban, vagy, mint az ünnepi szerző maga nevezi: „apropos de Moliére“-ben. A kis darabban arról van szó, hogy milyen nagy ember, milyen nagy szellem, milyen liberális és milyen nagy író volt XIV. Lajos és hogy Moliére is volt. Ott volt ebédje a királynál. Ennél sokkal több aztán nem is történik. Annyit még megtudunk, hogy a jó király végül megengedi a „Tartuffe“ előadását, amit Moliére három ellensége: Guiche gróf, Roquette abbé és Vallet orvos pedig mindenáron meg akartak gátolni. Pekár Gyula erre a három személyre és néhány szűkebb kollégájukra redukálja azt a vak és tajtékzó reakciót, mely Moliére egész életén gáncsot vetett a költő szabadságának és nyilt életlátásának. Valósággal lemanikürözi a költő oroszlánkörmeit és a legfelsőbb fórummal, magával a királlyal állíttatja ki róla az erkölcsi bizonyítványt, hogy: ne féljetek, Moliére nem a nemességnek ellen­sége, csak a nyeglésének, nem haragszik ő az egy­házra sem, nyilván se Richelieure, se Mazarinre, leg­­kevésbbé pedig Hardouin érsekre, aki pásztorlevélben átkozta ki a „Tartuffe“-öt, csupán csak az álszentes­­kedőkre, floquette abbére neheztel és egy keveset a polgári piperkőcökre, a tudatlanokra, de a világért sem korának egész társadalmára. Szóval Moliére jó Ju volt, derék és engedelmes udvaronc, aki bizony nem sok vizet zavar, amikor magyar kollégája joviális vállonveregetéssel bevezeti a Nemzeti Színház szín­padára. Szegény, jó Moliére itt valóban nem sokkal több annál a kárpitossegédnél, akinek az alkalmi szerző darabjához írt előszavában vallja. Holott Moliére nem csak költő volt és nagy szellem, hanem jól nevelt ember is, aki, mint minden életrajzában olvasható, „Páris legelső gimnáziumában, a Collège de Clermont-ban tanult, melyben főnemesek gyer­mekei és fejedelmi sarjak voltak tanulótársai; utóbb a híres Gassendi vezetése mellett végezte filozófiai tanulmányait, s ezek végeztével Orléansba ment, hogy a polgári jogot tanulmányozza“. Szerencsére a kis darab előtt Rákosi Jenő mon­dott néhány nagyon kedves és jellemző szót Moliéreről és a magyar Moliére-kultúráról. Értékes előadását a közönség meleg elismeréssel honorálta, majd Pekár Gyula lelkes és turbulens ünneplése után végre sorra­­ kerülhetett Moliére (Poquelin) János, Baptiste „Tar­­tuffe“ című ötfelvonásos vígjátéka is. (B. P.) (*) A mesterhegedű. Operaházunk első hegedűse, egy nagyon tehetséges fiatal művész, Géczy Barnabás szombaton egy hangversenyen szerepelt A hangver-­­­seny rendezői udvariasan autót küldtek érte, nehogy hegedűjével villamosoknál kelljen tolakodnia. Géczy kitűnő olasz mesterhegedűjével, melyért a múlt hé­ten egymillió koronát ígértek itt tartózkodó olaszok, beszállt az autóba. Az Oktogon-téren egyszerre ki­nyílt az automobil rosszul bezárt ajtaja és a mester­­hegedű kiesett belőle. A soffőr rögtön fékezett, Géczy kiugrott hegedűjéért, de sajnos, már későn, egy arra haladó konflis kereke recsegve törte darabokra a milliós hegedűt. Géczy könnyezve szedte össze he­gedűje romjait, aztán visszaszállt a gépkocsiba, a soffőrt az Operához vezényelte, ott hegedűt vett ma­gához és még idején megérkezett a hangversenyre, hogy vérző szívvel játssza Schubert és Mozart leg­­derű­sebb idilljeit, melyeket a közönség lelkesedéssel fogadott. , (­’) Városi Színház. Új dirigens mutatkozott be a a hétfői Carmen-előadáson Karácsonyi István szemé­lyében. Karácsonyi az Operaháznak évek óta korre­petitora, de vidéken Debrecenben és Pozsonyban hosszabb ideig mint karmester működött. A Bizet-ope­­rát az új karmester lendületesen vezette. (*) Hangversenyek. Hétfőn a Filharmóniai Társa­ság Csajkovszki, az „orosz Beethoven“ műveiből rendkívüli koncertet rendezett Dohnányi Ernő vezeté­sével. Műsoron a Borneo és Julia-nyitány, B-moll zongoraverseny és az V. szimfónia voltak. A zongora­­versenyt Gy. Márkus Lili játszotta imponáló dinami­kai erővel,, brilliáns technikával és magával ragadó előadással. A termet teljesen megtöltötte a közönség­­ és melegen ünnepelte Márkus Lilit, Dohnányit és a­­ zenekart.­­ A Budapesti Szimfonikus Zenekar vasárn­­­napi ötödik matinéját Ábrányi Emil és Szeghő Sán­­­­dor dirigálták. A műsorból kiemeljük Demény Dezső­nek Tavaszi éj címen a capella férfikarra írt szép és­­ hatásos művét, valamint Szeghő Sándornak sikerrel bemutatott szerzeményét. Az énekszámokat a Budai Dalárda kitűnően adta elő. Szólistája a koncertnek Mambu­ny Gyula professzor volt, ki behízelgő tónussal két Saint-Saens-kompozíciót hegedült zenekarkisé­­rettel. (*) A Magyar Tudományos Akadémia ülése. Az Akadémia III. osztálya hétfőn délután 5 órakor az Akadémia heti üléstermében felolvasó­ ülést tartott. Szarvasy Imre, Vargha József, Wicklein Gyula, Csá­szár Elemér, Tokody László és Zsivay Viktor termé­szettudományi tárgyú előadásai kerültek felolvasásra. (*­ Irodalmi estély. A mester-utcai főgimnázium tanulóifjúsága irodalmi estélyt rendezett fe­hó 14-én, sombaton este a mester-utcai kereskedelmi iskola­­ dísztermében. Meisels István és Kautzky László VII. o. tanulók előadásaikkal nagy tetszést arattak. Schle­singer Gyula VIII. o. tanuló gyönyörű, művészies he­­gedű­játékával tűnt ki. Weitzner Márton VIII. o. ta­nuló érdeme a nagyszerűen sikerült estély. (*) A Színházi Világ klasszikus táncestélye e hó­nap 30-án este fél 9 órakor lesz a Zeneak­adémia ka­maratermében báró Kemény Melinda, Monory Ida és Kindlow János felléptével. Jegyek kaphatók a Szín­házi Világ-név, Rökk Szilárd­ utca 16. és a Táltos köny­vesboltban, Ferenciek-tere 9. (*) Gombaszögi Frida, Lukács és Tallay, a laza szenzációs sikerének főosztályosai, játsszák kedden is a Vígszínház híres újdonságának főszerepeit. (*) Herczeg-bemutató a Renaissance-ban. Az első jubileumához közeledő Baba-Hit, Két ember egyfelvo­­násosok mellé ma este illeszti műsorába a Renaissance- Színház Herczeg Ferenc- rendkívül mulatságos Péter és Pál című jelenetét, amelynek szereplői Góth Sán­dor, Kőváry Gyula, Molnár József és Papp Jolán. Szerdán Shaw nagysikerű Fanny első színdarabja ke­rül színre. (*) A hollandi menyecske minden előadásán szűnni nem akaró tapsok kísérik a szebbnél-szebb melódiákat és táncokat, melyeket a színház kitűnő együttese alig győz újrázni. (*) Kerényi Gabi és Sarkadi Aladár, a Blaha­ Lujza­ Színház népszerű vendégei, továbbá Honthy Hanna, a színház kitűnő primadonnája, Galetta, Szir­mai, Ujváry és Vaály Ilona, minden este nagy sikert aratnak a Fi-Fi zsúfolt házakat vonzó közönsége előtt. (*) Az agyafúrt köszörűs, a Vígszínház kedvelt énekes látványossága, legközelebb csütörtökön dél­után kerül színre, gyermekelőadásul, félhelyárakkal (*) Színházak mai műsora. Operaház: Parasztbe­csület és Bajazzok (7). — Nemzeti Színház: Stuart Mária (7). — Vígszínház: Zaza (Vi8). — Renaissance- Színház: Baba-Hu (9). — Magyar Színház: Színház (I/28). — Király-Színház: A hollandi menyecske (V18). — Városi Színház: Cigánybáró (7). — Belvárosi Szín­ház: A gazdag lány (*/28). — Andrássy-Gil Színház:­ Új műsor (8). — Blah­a Lujza-Színház: Fi-Fi (V28). — Apollo-Színpad: Magyar írók a felolvasó asztalnál. Já­tékosok (V48). — Intim-Kabaré: Csillag­ lányok, Geor­gette: A bűn (4,18). — Fővárosi Orfeum: Az új nagy­sikerű műsor (V48). — Royal Orfeum: Uj műsor (7). — Royal­ Apollo: A gyönyör asszonya (5, 7, 9). —­ Mozgókép-Otthon: Pandora szelencéje, Nyaralás (4, 9/1 6, Vi8, 9). — Helikon: Kelet gyöngye, Tarzan bosszúja (5, 7, 9). — Kamara: Sándor Mátyás III. (I/14, 5, V#7, 8, y*10). — Renaissance-Mozgó: Kelet gyöngye és Pingulin (Vfi5, y 7). — Uránia: Lady Ha­milton I—II. (%4, Vi 6, s/18, Vs 10). — Omnia: Asszony­rabló, Tűzkerék (5, 7, 9). — Olympia: A borzalmak útja, Lady Hamilton (5, 7, 9). Előadások (*) A Magyar Gyermektanulmányi Társaság elő­adásainak sorában dr. Nógrády László január 19-én és 26-án, csütörtökön este 6—7-ig a Fővárosi Könyv­tár helyiségében (IV., Gróf Károlyi­ utca 8.) saját meg- A csecsemő testi és lelki élete, mgfigyelésének szem­pontjai és módjai. Jegyek kaphatók a könyvtár ka­pujánál. (*) Kiss József-emlékünnepély január 22-én, va­sárnap délután 3 órakor a Zeneakadémián. Meg­nyitja Ferenczy Zoltán. Jászai Marival élükön fel­lépnek legkiválóbbjaink. Jegyek Bárdnál, Zeneaka­démián, Magyar Géniusznál, (Andrássy­ út 62.) Hangversenyek (*) Kernács Pál első nagy, önálló hangversenye. Január 30-án a Fővárosi Vigadó nagytermében európai és amerikai hangversenykörutja előtt Kernács Pál, Hubay Jenő kiváló tehetségű végzett tanítványa, a budapesti műértő közönségnek első nagy önálló hangversenyén teljes művészi képességét mutatja be. A magy. kir. Opera zenekarának közreműködésével, dr. Hubay Jenő vezénylete mellett Bach, Csaj­­kovszky, Bruch klasszikus műveit játssza. Jegyek : még korlátolt számmal 100—120—150 koronáért a Skála hai­gversenyirodában­ (Andrássy-út 4.) és Bárd­nál (Kossuth Lajos-utca 4.,­ Andrássy-út 1.) kaphatók.­­ A hangverseny este 8 órakor kezdődik. (*) A rendőrt gyermekbíróság a nyomorgó és zül­lött gyermekek javára f. hó 19-én, csütörtök este eső 1 órakor nagy művész-hangversenyt rendez a Zeneaka­démiában. Lázár István prológját Lázár Jolán mondja.­­ Fellépnek Medek Anna, Nirschy Emilia, Dohnányi­­ Ernő, Odry Árpád, Venczell Béla és dr. Dalnoky Vik­tor. Pethő Imre karmester kisér. A hangverseny tiszta­­ jövedelmét a nyomorgó és züllött gyermekek otthona javára fordítják. Pár megmaradt jegy az esti pénz­tárnál kapható. (*) Elhalasztott hangverseny. A Műegyetemi Se­­gélyegylet hangversenye nem január 19-én, hanem február 19-én 1/­ 6 órakor lesz megtartva a Zeneaka­démiában. Jegyek érvényben maradnak. (*) Kőszegi vonósnégyes-társaság III. kamara­estje ma este fél 6 órakor a Zeneakadémiában. Jegyek az esti pénztárnál. (Fodor.) (*) Bartók Béla II. zongora- és szerzői estje Szé­kely Zoltánnal január 18-án. (Fodor.) (*) Brahms—Schumann-est Dohnányival január 30-án. Jegyek Fodor hangversenyirodában. (*) Dalest. Grünwald Sámuel főkántor ó-héber dalestje a maga nemében páratlan lesz, saját zongora­­kísérettel eddig még nem hallott egyházi énekeket fog előadni csütörtökön, január 19-én este 8 órakor a Magyar Kereskedelmi Utazók Egyesülete dísztermé­ben, Gyár­ utca 4. (*) Zilzer Piroska második zongoraestélye ma nyolc órakor lesz. A kiváló művésznő Bach-, Busoni-, Schumann-, Brahms-, Paganini- és Chopin-műveket fog előadni. (Harmonia.) (*) Mahler hatalmas III. szimfóniájának előadása 120 tagú zenekarral, 60 tagú gyermek- és 120 tagú női karral. Fleischer karnagy vezénylete alatt január 19-én délután 1i5 órakor fesz. (Harmóniá) Kedd

Next