Világ, 1922. május (13. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-19 / 113. szám

2 1922 május 19. — Politikával nem szabad foglalkoznom — mondom —, mert csak vacsorára gyűltünk itt össze, a népgyűlésre nem kaptunk engedélyt, úgy gondolom azonban, nem is szükséges, hogy sokat beszéljek politikai kérdésekről, most már min­dentől eltekintve, csak azért sem, mert itt látják mellettem Sándor Pált. És hogy itt látják mellet­tem Sándor Pált, ha nem is ismernék az én par­lamenti működésemet, tudhatnák Sándor Pál hu­szonötéves politikai múltjából , melyik az a poli­tikai irányzat, amelyet követek, ha Sándor Pál eljött, ide Nagykanizsára, hogy engem támogasson. — Annyira meg vagyok illetődve az ünnep­lésnek e soha nem látott felejthetetlen és forró képétől, amely itt ma elém tárult, hogy nem is tudnék egységesen összefoglalt programmot adni. Azt a nagy szeretetet, amely engem itt fogadott, azt a nagy bizalmat, amellyel minden irányból fe­lém fordultak, annak tulajdonítom, hogy meg­érezték, hogy én itt Nagykanizsán nem akarok semmi egyéb lenni, mint egyszerű­ dolgozó mun­kás. Nehéz az én helyzetem, mert minden oldal­ról különböző rágalmakat szórnak felém. Az egyik oldalon azt mondják, hogy a zsidók bérence va­gyok, a másik oldalon pedig, hogy megszavaztam a numerus clausust és a botbüntetést. Nem tartom szükségesnek, hogy ezekkel a vádakkal foglalkoz­zam, hiszen ennek a két vádnak szembeállításából kitűnik mind a kettőnek a lehetetlensége. Mégis kijelentem, hogy szemenszedett rágalom az, hogy­­ én akár a numerus clausust, akár a botbüntetést megszavaztam. Egyébként is én nem vagyok a zsidóknak sem barátja, sem ellensége. Én nem tudok embertársaim között felekezetre vagy fajra való tekintetet, különbséget tenni, én csak elnyo­mott, üldözött és meghurcolt emberek érdekeit hordozom a szívemen, én csak meghurcolt és el­nyomott embereket látok, akiken segíteni kell. A dolgozó polgárok és munkások testvére, igaz, becsületes és őszinte barátja vagyok, mert magam is egyszerű és dolgozó munkásember vagyok. Kis, zsákmányoló csapatok . Én igenis a keresztény politika pro­­grammjával kerültem a nemzetgyűlésbe. Én a O C- © ©“©• ®®©•© ■©® @ O ̋$‚■3$ & © &O €‚ ® !?© ©©© ® ®1 keresztény szónak az értelmét a templomban és az anyám szájából tanultam meg és úgy tanul­­tam meg, hogy az szeretetet jelent, az egész em­beriséget átfogó szeretetet. Azt hittem, hogy az a politika, mely a keresztény jelszó lobogóját bontotta ki, a szeretet erejével újból egységbe tudja forrasztani a kommün által darabokra szakított társadalmat. De láttam, hogy a keresz­tény jelszó örve alatt nem akarnak semmi mást, mint a nagy vagyonokat az egyik klikk kezéből egy másik klikk kezébe átvinni. És amikor lát­tam azt, hogy ez az irányzat feltétlenül az or­szág pusztulására fog vezetni, szembefordultam­­ a kormányzati rendszerrel, szembefordultam, pe­dig úgy éreztem, hogy egészen egyedül vagyok azon az útón, amelyre léptem­. Úgy éreztem ma­gam, mint csata közben a harcos, akit az ellenség­től sűrű köd választ el és nem tudja, hogy a köd ez ellenségnek milyen nagy csapatját takarja el a szeme elől. Majdnem egészen egyedül állot­­tuk barátaimmal a küzdelmet és a köd felszállt, a köd felszakadt és megláttuk, hogy nem hatal­mas ellenséges táborral, hanem csak kis zsák­mányoló csapatokkal állunk szemben és láttuk, hogy a nagy hadseregek, a nép százezrei mögöt­tünk állanak. Az ellentábor nemcsak számban, de a meggyőződés erejében is csekély. Felszakadt a köd és mi itt állunk a küzdelemben és itt áll a küzdelemben a nagykanizsai választóközön­ség is. Flassay ezután kijelentette, hogy, mint a múltkor, ezúttal sem tehet ígéreteket, csak azt mondhatja, hogy azon az úton fog haladni, ame­lyen eddig haladt és erről az útról őt eltéríteni a poklok minden hatalmának sem fog sikerülni. Hosszú, percekig tartott az a tomboló lelke­sedés, amellyel az óriási tömeg Rassay beszédét fogadta. Rassay egyébként Sándor Pállal holnap dél­ben utazik vissza­­ Budapestre. Megválasztását mert már Kállay Tibor is bizonyosra veszi. Dr. Boros László. , VILÁG Az egységes párt kilátásai A választási kampány megindulása óta sok szó esik különösen kormánypárti körökben arról, hogy gróf Bethlen István pártja hány mandátu­mot kap az új nemzetgyűlésben és amennyiben többségben jut be, olyan lesz-e ez a többség, amely szilárd bázist biztosít gróf Bethlen István politikájának. A legelső időben a hangulat fölöt­tébb bizakodó volt az Eszterházy-utcában, fölé­nyes győzelemről beszéltek és nem tartották két­ségesnek, hogy a 245 kerület közül 200-ban vagy talán még többen jön be a kormánypárti jelölt. Az ellenzéki mozgalom azonban napról-napra és szemmel láthatóan növekedik az országban és en­nek felismerése elől már a kormányhoz közelálló politikusok sem zárkózhatnak el. Az a szám, ame­lyet, mint a kormánypárti képviselők valószínű számát, emlegetnek a pártban, folytonosan csök­ken. Természetesen csak találgatásról van szó, csak hozzávetőleges valószínűségek mérlegelésé­ről, mégis jellemző az ország hangulatára ez a folytonos csökkenése a reménybeli többség szá­mának. A kétszáztíz után kétszázra redukálódott a várható többség és rövid néhány napra rá ezt a kétszázat is úgy gondolták már az egységes párt­ban, hogy beleszámították a kormány segélycsa­patait : Wolffékat és Heinrichékat is. A kétszáz­ból rövidesen, Wolffék és Heinrichék nélkül, százötven lett, míg ma — úgy halottak egy, a kor­mányhoz közelálló, jól informált politikustól — mindössze százharminc­ mandátumra számítanak mindössze. Ez a százharminc természetesen éppen olyan bizonytalan számítgatás, mint voltak a régebbiek és úgy lehet, a kormány maga is kellemesen fog csalódni: több képviselője ül majd a nemzetgyű­lésben; sokkal valószínűbb azonban, hogy a hát­ralevő idő alatt még ez a százharminc is keve­sebb lesz. Fontos ebben a dologban inkább csak az, hogy a kormány és pártja is látja már, miként veszti el lassan a talajt és miként fordulnak el tőle a nép tömegei. Megrendült az egységes part­nak önmagába vetett és eddig tántoríthatatlannak látszó hite, ezt mutatja ez a redukálása a re­ménynek. Kellemetlen hírek érik a vezetőséget napról-napra és ezek között talán a legkellemet­lenebb az, hogy magának a miniszterelnöknek megválasztása sem bizonyos, sírt a Hódmezővá­sárhelyről érkező jelentések szerint alig valószínű. Dr. Vek­erdy Géza áll szemben Bethlen István gróffal, a miniszterelnök régi kerületében és ugy hírlik, tért nyer napról-napra. A kormány többi tagjait is erősen szorongatják ellenzéki ellen­­jelöltjeik és egyáltalában nem lesz meglepetés, ha a kabinet tagjai közül nem mindenki lesz egy­úttal az uj nemzetgyűlésnek is tagja. Hódmezővásárhely titkosan választ és min­den valószínűség szerint nem Bethlen István gró­fot küldi a parlamentbe. Budapest titkosan vá­laszt és az egységes párt nem is próbálkozik a fő­városban. Mennyire redukálódnék várjon a most százharminc főnyire jósolt többségi párt, ha nem csak Budapest, Hódmezővásárhely és még egy­néhány, kevés kerület szavazna titkosan, hanem az egész ország? Csendélet Csak ma ismertettük Gömbös Gyulának, az egységes párt ügyvezető alelnökének nyilatkozatát, amelyben szemrehányó hangon konstatálja, hogy a polgárság nem elég agilis politikai jogainak gya­korlásában. Ezzel szemben rámutattunk arra, hogy a polgárság igen sokszor­ nem gyakorolhatja pol­gári jogait és nem tehet eleget polgári kötelességé­nek, mert ebben olyan szervek, amelyek, ha talán n­em is egyenes, de indirekt módon Gömbös Gyula hatásköréhez esnek közel, megakadályozzák. A választójog lehet aktív és lehet passzív és ha azok a példák, amelyeket Gömbös Gyula állí­tásának cáfolására felhoztunk, az aktív választó­jogra vonatkoztak is, ez még távolról sem jelenti azt, hogy passzív választójogának gyakorlásában ne akadályoznák meg éppen úgy a polgárságot. Az ellenzéki pártokhoz és talán leginkább a frissap-párthoz napról-napra érkeznek jelentések, amelyek arról szólnak, hogy a párt képviselőjelölt­jei nem járhatják be kerületeiket, nem agitálhat­nak saját érdekükben, nem érintkezhetnek válasz­tóikkal, mert ebben a hatóságok megakadályozzák őket. A Rassay-párt vezetősége ma a következő sürgönyt kapta: „Vásárosnankény. Nagy Ernőt tegnap csend­őrök vitték Tarpára. Letartóztatták.“ Bizonyára merő véletlen, hogy Nagy Ernőnek a vásárosnaményi kerületben dr. Tomcsányi Vil­mos Pál igazságügy-miniszter az ellenjelöltje. Kincses Ferenc, a Rassay-párt battonyai je­löltje Kovácsházára utazott, hogy ott programoió beszédét megtartsa. A pályaudvaron azonban egy csendőrtiszthelyettes várta két csendőrrel és Kin­cses Ferencet feltessékelték a legközelebbi, vissza­felé menő vonatra. A barcsi kerületben Csikei János Rassay-párti jelölt gyűléseit — mint azt ma egy, a pártvezető­­ségh­ez intézett levelében írja — nem engedélyez­ték, a nála lévő és a párt programmját tar­talmazó röpiratokat tőle elkobozták, a már kiosztott röpiratokat összeszedetik, őt magát pe­dig — írja — a program ki terjesztéséért megbün­tették. Heinrich válaszol Sándor Pál vádjaira A Heinrich-párt ma délután gyűlést tartott a VI. kerületben, amelyen megjelent Heinrich Ferenc is, aki ezt az alkalmat használta fel arra, hogy vála­szoljon Sándor Pál vádjaira. Beszéde elején megem­lítené, hogy nem vonja kétségbe Sándor Pál jóhisze­műségét és a nyilatkozatában foglaltakat téves infor­mációknak tulajdonítja, ezért tartja szükségesnek, hogy reflektáljon rájuk. Elsősorban arra a vádra reflektál, amely szerint ő akadályozta meg 1919-ben az úgynevezett liberális blokk megteremtését. Erre vonatkozólag kijelenti, hogy a Károlyi-kormány alatt együtt ült Huszár Ká­­rollyal, Ernszttel, Vázsonyival, Garamival és Zichy­­vel, ez tehát, mint a fentemlített nevek is bizonyít­­ják, kétségtelen liberális szövetkezés volt. A koramán után a pártok már külön-külön szervezkedtek, ekkor kísérlet történt arra nézve, hogy az ő pártja, a pol­gári párt, a radikális oldal felé sodródjék. Sándor Pál tett éppen kísérletet ebben az irányban, ezt azonban ő nem tartotta célravezetőnek. Ez válasza az első vádra. A második vád a kamara elnökségének Garami­nál való tisztelgése. A kamara elnöksége mindig je­­­lentkezik és tiszteleg az újonnan kinevezett kereske­delemügyi miniszternél. Ha az elnökség Garami ki­­nevezésekor lemondott volna, ez a kamara műkö­désének megszűnését vonta volna maga után. Ez a meggondolás vezette Lánczy Leót és őt, amikor el­határozták, hogy Garaminál tisztelegnek. A tisztel­gés egyébként megmaradt a puszta formaság keretei között. Ennyiben hódolt ő be tehát az egyébként a király által kinevezett Károlyi Mihály miniszterelnök, kereskedelmi miniszterének. Lánczy után a kamara elnökségét nem azzal az kikötéssel vállalta, hogy Garami vétójától teszi füg­­gővé, hanem azzal, hogy megválasztásának egyhangú­ nak kell lenni. A Nemzeti Tanácsnak nem tett foga*­dalmat. A köztársaság kikiáltását nem fogadta öröm­mel. Végül a népruházati­ társaság elnökségét azért­ tartotta meg a Károlyi-kormány alatt, mert ez tulaj­­donképpen altruisztikus vállalkozás volt és a szegé­nyeknek ruhával való ellátását tette lehetővé. Heinrich után Désy Géza beszélt. Apponyi Rétságon . Gróf Apponyi Albert ma reggel autón a rét­­sági és a szécsényi kerületbe utazott Huszár Ele­­mér és Rakovszky István támogatására. A rétsági helyettes főszolgabíró nem engedélyezte a gyűlé­sek megtartását, csak a kerület székhelyén , Rét­ságon, Apponyi azonban mindenütt megjelent és fesztelenül elbeszélgetett a választópolgárokkal. Rétságon tartott beszédében Apponyi kijelentette, hogy a kormánypárt legitimistái felett mint rossz szellem ott lebeg a miniszterelnök. Nem tud szo­morúbb szerepet elképzelni, mint a kisgazdavezé­rek szerepét. Az a reakciós politika, amelyet a kormánypárt folytat, ellentétben van a régi kis­­gazdapárt törekvéseivel. A törvényes királyság felé való törekvés az az út, amely a zavartalan politikai tevékenységet biztosíthatja, ezt azonban csak úgy érhetjük el, ha teljes jogegyenlőség és jogbiztonság lesz. Utána Rakovszky beszélt. Szé­­csényben gróf Apponyi Albert és Rakovszky Ist­­ván mondottak beszédet. Félhivatalos nyilatkozat az ellenzéki gyűlések feloszlatásáról A keresztény ellenzéknek a hó 17-én a koronaőr­utcai leányiskolában megtartott választási gyűlésével kapcsolatban olyan közlemények jelentek meg, ame­lyek szerint dr. Stehly Lajos rendőrkapitány felsőbb utasításra megakadályozni igyekezett volna gróf Andrássy Gyulát a király októberi visszatérésével kap­csolatos események fejtegetésében. Ezzel szemben a­ tényállás, mint a Magyar Távirati Irodá­val illetékes helyről közült, a következő : A hatósági biztos már a­ gyűlés megkezdésekor azt észlelte, hogy a királykér­dést az első szónok is olyan modorban tárgyalta, amely a jelenlévő hallgatóság körében nagy izgalmat kelt. Ezért már az első szónokot is figyelmeztette, hogy a­ hallgatóság hangulatára való tekintettel az októberi események ilyen taglalását kerülje. A szónok —­ dr. Krizs Árpád — a felszólításnak eleget is tett. Ezután emelkedett szólásra gróf Andrássy Gyula, aki szintén az októberi eseményekkel kezdte, s mikor beszéde so­rán azt mondta, hogy a királyra lövettek, majd foglyul ejtve Tihanyba hurcolták, a közönség ismét becsmérelte a miniszterelnököt. A gyűlés rendjének fenntartása érdekében ekkor látta szükségesnek a ha­tósági biztos, hogy az elnök útján figyelmeztesse a szónokot. Gróf Andrássy Gyula annak hangoztatásá­val, hogy tudja, mit lehet és mit nem lehet elmon­dani, folytatta beszédét, amelynek egy későbbi fordu­latában azonban újból bejelentette, hogy arról kivált szólani, hogy igenis a kormány lövetett a királyra. Mint hogy ez a kérdés már két ízben izgalmas jeleneteket okozott, a hatósági biztos az elnök útján közöltette a szónokkal, hogy az úgynevezett budaörsi csata további feszegetését nem engedheti meg. Erre távozott el gróf Andrássy Gyula a gyűlésről. A politikai gyűlésekre hatósági biztosként kikül­dött rendőrtisztviselőknek az a feladatuk, hogy a gyű­lés rendjének fenntartására ügyeljenek. A szónoklatok tartalmával csak annyiban foglalkoznak, amennyiben azok közvetlen kihatással vannak a gyűlés rendjére vagy az országos izgalmak további felkorbácsolására. Olyan utasításuk, amely szerint az ellenzéki szónokok beszédeit politikai szempontból vizsgálják, sem a bel­ügyminisztérium, sem a főkapitányság részéről nincse­nek, sem pedig a múltban nem voltak, s csupán ar­ról van tudomásuk a rendőrhatóságoknak, hogy a bel­ügyminiszter a választási mozgalmaknak és ehhez ké­pest a népgyűléseknek is szabad folyást kíván bizto­sítani mindaddig, amíg azok bizonyos korlátokat át nem lépnek és az országnak fokozatosan helyreálló köznyugalmát nem veszélyeztetik. A belügyminiszter ezt a felfogását újból is hang­súlyozta. _________________________________­Péntek ■aaa—agai—a——a——a—bbmmbomwmbba— Az angol parlamenti körökben azt hiszik, hogy a kormány tegnapelőtt veresége nem vezet lemondásra. A kormány még egyszer be akarja nyújtani a javaslatot, hogy me­g­­mutassa, hogy tud többséget sze­ttai .

Next