Világ, 1922. május (13. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-11 / 106. szám

Csütöri Sfc — Pedlow kapitány szobrának leleplezése. Fel­ruházott és megmentett gyermekek ünneplő hálájá­nak, meghatott szülők könnyes demonstrációjának keretében leplezték le ma délelőtt a Műcsarnok osz­lopcsarnokában Pedlow kapitánynak szobrát, aki örökre beírta magát a magyar szívekbe. A tizenegy órakor kezdődő ünnepségre az érdeklődők ezrei se­reglettek egybe. Megjelent Auguszta főh­ercegasszony is Zsófia főhercegnővel, továbbá gróf Apponyi Albert, Giesswein Sándor pápai prelátus, Bókay Árpád, a Stefánia­ Szövetség képviseletében, Simontsits Elemér és Ibrámji Alice a Vöröskereszt részéről, Fock Ede fővárosi tanácsnok a főváros képviseletében, Huszár Károly volt miniszterelnök, a Gyermekvédő Liga ne­vében báró Szentkereszthy Béla alelnök és Neuge­­bauer Vilmos királyi tanácsos, a Liga igazgatója, az Újságírók Szanatórium- és Kórház-Egyesületének képviselője, Grallert Konrád altábornagy és Mráz vezérőrnagy, a NYUKOSz kiküldöttje, Haypál Benő református lelkész és Hevesi Simon főrabbi. A gyer­mekek éljenének vidám zaja és az ünneplőre egybe­­sereglett közönség lelkes ovációja köszöntötte a tizenegy órakor megérkező Pedlow kapitányt, aki a Műcsarnok lépcsőjén Miss Thomson és Mr. Gerster mellett helyezkedett el. A „kis kapitány“-t Schenck Istvánné fogadta, ezután Radnay szobrászművész, Pedlow kapitány szobrának alkotója, átadta a Mű­csarnok oszlopcsarnokában elhelyezett szoborművet Schencknének, aki az elnöksége alatt álló Szegény­gondozó Egyesület nevében köszönte meg azt, majd néhány angol szóval üdvözölte Pedrow kapitányt. Az üdvözlő beszédek sorát Giessiwein Sándor nyitotta meg, aki a Magyar Békeegyesület nevében mondott angol nyelvű beszédet. „Pedlow kapitány — jelentette ki — a szeretet eszméjével jött hozzánk és amit Ő tett, az igazán keresztényi cselekedet volt. A béke és a szeretet nevében rovom le hálámat.“ Gróf Apponyi Albert fordul ezután Pedlow felé és a Stefánia Gyer­­m­ekotthon és a Csecsemővédő Liga nevében üdvözli angolul. Egy fehérruhás kislány áll Pedrow kapitány elé és mond köszönetet azért a sok-sok jóságért, amit értük, árvákért tett. Hevesi főrabbi, majd a különböző egyesületek rójják le ezután hálájukat. A szoborlelep­lezés ünnepélye ezzel véget ért és megkezdődött a gyermekek felvonulása. Végeszakadatlan sorban vo­nulnak el Pedlow kapitány előtt a gyermekek légiói. Közel egy óráig tart a gyermekek felvonulása, utána felcsendül a magyar himnusz. Leröppennek a kala­pok a fejekről, Pedlow összekulcsolja két kezét és lehajtott fővel mondja ő is­ .Isten áldd meg a ma­gyart !“ — A főváros külföldi tartozásai. A főváros tud­valévően még a háború előtt nagyösszegű kölcsönö­ket vett föl angol és francia érdekcsoportoktól, mely tartozásait a békeszerződés értelmében most törlesz­tenie kell. A Londonban és Párisban folytatott pénz­ügyi tárgyalások után a fővárost felszólították, hogy súlyos külföldi adósságait rendezze. Több fontos és bizalmas tanácskozás után tegnap is bizottsági érte­kezlet volt a fővárosnál ebben a tárgyban. Az érte­kezleten Csupor József tanácsnok, a pénzügyi osztály vezetője, referált a megoldás lehetőségeiről. A bizott­ság hangsúlyozta, hogy hajlandó elmenni ebben az ügyben az áldozatkészség legvégső határáig. A fővá­rosnak egyébként az az álláspontja, hogy tartozásait az állammal karöltve kell rendeznie. Itt említjük meg, hogy a magyar kormány április elsején már 125.000 font sterlinget fizetett angol hitelezőinek.­­ Pásztory Miklós a vérátömlesztés után meg­halt. Pásztory M. Miklóst, a Korvin-filmgyár főren­dezőjét, amint azt tegnap megírtuk, vérátömlesztéses műtéttel próbálták megmenteni az orvosai, miután megállapították róla, hogy leukémiában, fehér­vérűségben szenved. Pásztory a műtét után pár órá­val meghalt. — Tízéves találkozó. Felkérem osztálytársaimat, kikkel 1912-ben a VII. ker. Barcsay­ utcai főgimnázium­ban érettségi vizsgát tettem, hogy a tízéves találkozó összehívása végett címüket velem közöljék. Dr. Kohut László, Damjanich­ utca 34. Felkérem mindazon volt osztálytársaimat, akik az 1912. évben a szegedi állami felsőkereskedelmi iskolában érettségi vizsgálatot tettek, hogy címüket ,velem a tízéves találkozó összehívása céljából hala­déktalanul közöljék. Borid János, Szeged, Ungár szál- Utó-cég címén. — Megszüntették az eljárást Bálóné emlék­könyve ügyében. Emlékezetes, hogy a Tisza-bünpör­­ben szereplő Bálóné-féle emlékkönyv ügyében Friedrich István ismeretlen tettesek ellen hamis vád bűntette címén feljelentést tett. A nyomozás során Pinterics Károly írásszakértő azt a véleményt adta, hogy Fried­rich Istvánnak, Hüttner Sándornak és Kéri Pálnak a Bálóné-féle emlékkönyvben szereplő aláírásai hamisak és mind a három aláírást Paksy János volt detektív hamisította. Az írásszakértő véleménye alapján meg­indult a bűnügyi eljárás Paksi­ ellen. Ebben az ügy­ben most döntött az ügyészség, még pedig oly érte­lemben, hogy Friedrich Istvánnak Paksy ellen tett fel­jelentése tárgyában megindított nyomozást megszün­tette. Hangsúlyozza a döntés, hogy kétségtelen meg­­állapítást nyert, hogy a Paksyra nézve kedvezőtlen szakvélemény alapjául szolgáló és Paksy névjegyére írott idézést nem Paksy János, hanem annak előzetes felhatalmazására Reményi Endre és felesége írták. Az ügyészség helyt adott a Paksy védője által benyújtott ama kérelemnek, hogy újabb szakértői szemlét foga­natosítsanak. Az új szakértők , Lontagh Jenő és Hor­váth Jenő megállapították, hogy a Bálóné-féle emlék­könyvben szereplő három aláírás nem Paksy kezétől ered, hanem azokat valaki más hamisíto­tta. IUÜST: ékszert, aranyat, ezüstöt, hamisságat ne adjon el senki, mig nem hallgatja Filther Treinfrid ékszerészek legmagasabb napi h­aur­r­isaiuci eb árait. Baross-utca, 15* szám. VILÁG 1922 május 11. 9 — Letartóztatott szkripszham­isítók. A szkripsz­­hamisításokkal kapcsolatban a rendőrség tovább folytatja a nyomozást és értesítette a bécsi rendőr­séget, minthogy a hamisítások főfészke ott van, foly­tasson le széleskörű nyomozást, hogy a hamisító bűnszövetkezet tagjait mielőbb kézrekeríthessék. A bécsi rendőrség tegnap Lányi Antal rajzolót, aki a hamis szkripszek kliséjét rajzolta, Halpert Ernő hivatalnokot és Ardits Juda spanyol származású ke­reskedőt letartóztatta.­­ Székrekedés. A budapesti nőorvosi klinika bi­zonyítványa tanúsítja, hogy a „Ferenc József“ keserű­ víz gyorsan, biztosan és fájdalom nélkül hat.­­ Bútorok, legegyszerűbbtől a legfinomabbig, vé­tele és eladása Wechsler Károlynénál, Kazinczy­ utca 51. Telefon: József 128—97. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Ella lib. : (A Világ tudósítójától.) Nem tudtam elképzelni, hogy miért kiván beszélni velem Ella libák, a szőke észt szépség, a világhírneves új tánccsoda. Mikor szemben ültem vele, s rám nézett ragyogóan kék sze­meivel és mosolygása közben megvillantotta vakítóan fehér fogsorát, kissé elfogódott voltam. Azután beszélt, s megmondta, hogy miért akart velem beszélni. Ő babonás. Nála ez az érzés már nem is tévhit, egy új, egész lényét betöltő hit, amely az északi nép gyermekeinél olyan, mint például az angol embernél a flegmatikusság, vagy a spanyoloknál a hirtelen in­dulat. Tegnap hallotta, hogy valaki a babonáról tartott előadást, s mert a véletlen segítségére volt, módjában állott, hogy velem találkozzék. Papiros, ceruza a kezé­ben, hogy jegyezze, amit mondok. Kérdez, felelek, s hogy felelhessek, kisegítő kérdéseket adok föl. És Ella libák beszél: — Helsingforsban léptem föl alig néhány hete, s már be akartam fejezni az idei szezonomat, mikor Westerinen, a helsingsforsi észt konzul beszélgetés so­rán azt mondta, hogy próbálkozzam meg a dél felé lakó testvéreknél, a magyaroknál. Valami ellenállha-tatlan érzés lett úrrá bennem. Tanultam filozófiát Tarta-ban, ahol születtem is, gimnáziumi érettségit tettem, s így logikai tudományom segélyével akartam megoldani ezt az érzést. Nem tudtam, csak egyre érez­tem, hogy nekem meg kell ismernem a dél felé lakó testvéreimet. Nem sokat haboztam, s egyetlen távirat is elegendő volt, hogy tervem valóra váljék, és most itt vagyok. Közbe akartam vágni, de Ella libák, úgy látszik elfelejtette, hogy ő akar tőlem kérdezni, folytatta: — Úgy érzem, mintha vérrokonaimhoz jöttem volna, s nem csodálkozom, hogy az én szőkeségemmel szemben itt csupa barnát látok, hiszen az ikertestvé­rem, aki három perccel fiatalabb, mint én, korom fe­kete. Nem tudom, hogy itt hogyan gondolkodnak ró­lam, nem tudom, hogy itt hogyan fogadják művésze­temet, de soha sehol olyan meleg érzés nem fogott el emberek iránt, mint itt. Én itt mindnyájuknak a szí­vét érzem, s ezt sehol másutt nem éreztem. Mondja meg, mi ez? Magyaráztam neki, hogy mi is ilyen érzéssel va­gyunk északi rokonaink iránt, s hogy magyar embe­rek hasonló érzésről számolnak be, mikor Finnország­ból megjönnek. Láttam rajta, hogy fölmelegedik, tet­szik a magyarázat, de az ő babonás hite még valamit keres. — Beszéljen talán valamit a művészi pályájáról, talán itt találunk valami más magyarázatot is —, szóltam. — Már 1920-ban Párisban láttam, hogy a csopor­tos tánc, az együttes táncmutatvány meghamisítja az én lelkemben élő táncideált, s így lassan-lassan meg­láttam önmagamat, kifejlődött bennem az­ a tánc­forma, amelyet az utóbbi két év alatt mutattam be —, egyelőre északon. Úgy éreztem, hogy a táncot meg kellett szabadítanom minden segédeszköztől, dekorá­ciótól, kosztümök dús voltától és a túltengő zenétől, át kellett vinnem a két síkban ábrázolt, képszerű, vilá­gítás és ruhadekoráció révén lapos művészetet a há­­romsikú, szoborszerűség terébe, az igazi plasztikus­ságba. Vallom, hogy a táncművészetet el kell tudni vonatkoztatni a toalett, háttér, zene, világítás túltengő és zavaró hatásaitól, s azt kell nyújtania, amit a tánc fogalma abszolút értékben nyújthat művészetével. Szinte vágyom új zenére, új hangszerekre, azokra a hangokra, amelyek zsongó, ködszemes finomságú hangjaikkal és ütemeikkel nem törnek külön érvénye­sülésre a tánc művészeténél. Mindenből, ruhából, de­korációból, zenéből annyit, amennyit a tánc meg­kíván, hogy mintegy kerete legyen, de ne olyan, mint a képkeret, mint a mai táncok népszerűségénél alkal­mazott segítőeszközök, hanem­­ a szobor számára al­kalmas környezet. Ha a szobrokra azt mondhatjuk, hogy van bennük térbeli mozgás, a­ táncoló élőalaknál ugy­e ezt elmellőzhetem? Ezt a problémát akarom megoldani, s ezt a produkciómat kisérte eddig siker otthon és most ebben a testvérekkel ékes országban várom a mását. Voltak, akik azt mondták otthon, hogy idejönni, ugrás a sötétbe, de én soha életemben olyan nyugodt nem voltam, mint ma, fellépésem előestéjén, itt, a második otthonomban. Rám nézett, mosolyogtam. — Gondolja, hogy sikerem lesz?­­— Nálunk még minden igazi művészet sikert, méltánylást talált. Fölragyogott a tekintete, s melegen megrázta ke­zemet. Az asztalon előtte könyv hevert: Juulius Mark: „Ungeri Antológia“, amely észt nyelven ismerteti a magyar írókat, s mikor tekintetem a könyvre téved, büszkén szól. Csaknem könyv nélkül tudom a tartal­mát, s jól ismerem ebből Jókait, Gárdonyit, Molnár Ferencet — hiszen testvéreim! Boross Mihály» A jubiláris tárlat Hatvanesztendős fennállását ünnepli a Képiőmű­­vészeti Társulat ezzel a kiállítással és ennek a kiál­lításnak előkészületei, a vele kapcsolatos viták és ösz­­szekülönbözések a magyar művészet különböző frak­ciói között már hónapok óta elegendő alkalmat szol­gáltattak arra, hogy leszögezzük azokat a jelentős nagy érdemeket, amelyeket e hat évtizedes múltjában a Képzőművészeti Társulat szerzett. Minden tisztelet és minden megbecsülés jár ki ennek a nagyon komoly művészetpártoló testületnek és kijár legalább is annyi, hogy a mostani jubiláris kiállítást jó értékei és ne hiányosságai alapján ítéljük meg. Az egyik hiányossá­got, magyar festők egy nagy csoportjának teljes el­maradását és köztük hat-hét egészen nagy névnek visszavonulását épp eléggé megtárgyaltuk és igy várat­lanul sem ért bennünket azzal az összbenyomással szemben, melyet ez a tárlat kelt, s amelynek az egész magyar művészetet összefoglaló szerepéhez min­dig külön hozzá kell kalkulálni ennek a hiányzó tár­saságnak az értékeit. Van azonban egy másik hiányos­ság is, s bár mint előre hangsúlyoztuk, ez nem lesz megítélésünk szempontja, alkalmatosnak látszik, hogy éppen ebből a jubiláris alkalomból ne hallgassuk el Az az emlegetett h­rányzó társaság megérkezettekből áll és nem a legújabb és legextrémebb törekvések em­bereiből. Viszont, ha ezt a tárlatot végignézzük, meg kell állapítanunk, hogy az anyag tanúságai szerint a magyar művészet eljutott a naturalizmusig és eljutott az impresszionizmusig. Azontúl azonban mindazoktól a problémáktól, amelyeket a legutolsó három évtized vetett fel, ez a tárlat a legmerevebben elzárkózott Sokat hangoztatják általában azt, hogy festeni csak kétféleképpen lehet: jól, és rosszul. Szíves készséggel írjuk alá ezt az igazságot, amely végeredményben egy nagyon primitív és nagyon laikus igazság, hozzáfűzvén azt, hogy akadémikusan is lehet rosszul festeni és expresszionistául is lehet jól. Távol áll tőlünk az a kívánság, hogy a mai zsűritől ebben az összeállításban­ megértést követeljünk ezekkel az extremitásokkal szemben és azt sem óhajtjuk, hogy a kubizmus elvei­ben a művészet betetőzését lássák. Mi sem látjuk úgy, viszont a naturalizmustól az expresszionizmusig nagyon messze az út és sok kevésbé végletállomás van közte. Mi sem tartjuk az expresszionizmust a művészet egyedülvaló igazságának, amint hogy nem tartjuk a naturalizmust sem annak, sem a romantikát, sem az új klasszicizmust, sem a futurizmust, mindmegannyi csak egy út, amelyen az igazságot keresik. De még­sem tételezhető fel,­ hogy a naturalizmusig és az im­presszionizmusig a magyar művészek minden irány­ban produkáltak nagyon értékes és jelentős eredmé­nyeket. Azontúl pedig mindazok, akik más eszközök­kel és más szempontokkal próbálkoznak, keresnek, csak tehetségtelenek és csak svindlerek. Ezt a jubiláris tárlatot valahogy összefoglalónak kellett elképzelnünk és ebből az együttesből második hiányosságnak ez újabb törekvések minden reprezentánsát nélkü­lözzük, így e kettős hiányossággal korlátozva tulajdon­képpen szűk területre szorul ez a mai tárlat, ellenben készséggel kell elismerni, hogy ezen a területen gon­dos megválogatásban iparkodik a maga jó értékeit hozni. Összefoglaló szerepénél fogva nem is vártunk ettől a tárlattól új nagy szenzációkat és azokat nem is kapjuk. De együttes hatásában szimpatikus és nobilis az a kép, amelyet elviszünk magunkkal. Külön érdekessége ennek a kiállításnak, hogy talán először történik, hogy a szobrászok viszik a fő­szerepet. A legújabb törekvések természetesen itt is hiányoznak, egyébként azonban teljes létszámával és teljes értékével vonult fel az egész gárda. Egy részük ismert dolgokkal szerepel. Kisfaludy-Strobl, Zala, Liptóújvári Stróbl, Lux, Róna, Berán, Telcs és Sidló kiállított tárgyait már máskor és érdemük szerint mél­tányolták. Új sikerről számolhat be Pásztor János, aki, úgy látszik, finom, egyszerű és mégis teljes női aktjával és kis női portréjával most érkezett el mű­vészi vágyainak és képességeinek teljességéhez. Mel­lette Szentgyörgyi Istvánnak a Bigéző című bronz­szobra a tárlat egyik legelőkelőbb darabja. A szobrá­szat csoportjából rajtuk kívül Gács nagy női aktja, Damko figurája, Kenéz finom női tanulmányfeje, Li­geti síremléke, Pongrácz tanulmányfeje, Beszédes Emesé­je, Vass Viktor gyermekstúdiuma, Szanvit Soós önarcképe, Gindelt kis figurája, Remény József és Greff dolgai számíthatnak külön érdeklődésre. A festők termeiből az első két nagy teremben van természetesen a legtöbb kvalitás. A sort Frank Frigyes régi jó indulását bizonyító önarcképe kezdi meg, utána közvetlen szomszédságában Udvary Pál barnás tónusú stúdiuma, Karlovszky Bertalan egy na­gyon hatásos férfiportréja, Strobenz nemes genre-je, Vass Elemér színeiben meleg hatású paraszt udvara, Pentelei és Knopp portréja, Aradi­ Edvi Illés inte­­rieur-je, Maróthi­ Major havas tájképe és Burghardt aktja adnak jó bevezetőt a tárlat látogatójának. Új embernek számít itt Sárkány Gyula, ki két stílusos portrétanulmánnyal szerepel. A második teremben Czencz nagy vászna mellett Udvardy Géza tiszta mun­kájú „Hazafelé“ című képe, egy-egy darabbal pedig Merész, Béli-Vörös, Kövér Gyula, Komáromi-Katz és Gy. Sándor hoznak figyelmet keltő dolgokat. Egyelőre rövid összefoglalásban a többi, termekről csak egy rö­vid névsor azokról, akik tehetségük javát hozták el és néhány első látásra is kiemelkedő teljesítményről. Elsőnek itt a régi gárdából Basch Gyulát kell meg­említeni. Vele szemben az újabb nevek közül Csalány, Brüll Aladár, Kemény, Kiss Rezső, Dobay-Székely, Bardócz, Balla, Bellányi, Bednár, Józsa, Kunwald, Olgyai, Gábor Móric, Rottmann, Katona Nándor, Jámbor, Faragó Géza, Szüle Péter, Kohner Ida, Róna Klári, Kovák Irén, Károly Andor, Gyenes, Meilinger, Rabocskay, Áldor János, Saly, Zsótér, Feszty Mária és Vadász Ilus azok, akikkel szívesen találkozunk. A grafikusok és építészek csoportjában Konrád, Bér Márton, Gregersen, Kölber, Hikitsch, Szivessy, Rechner és Szepde igénylik a külön­ítettetésítést. . ’ ‘­­ _______|­V v

Next