Világ, 1922. június (13. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-11 / 131. szám

!£1922 junius Ti VILÁG Bandaharcok Felsősziléziában Ratiborban mintegy húsz főnyi állig felfegy­verzett banda a múlt éjjel megtámadta a ratibor— kandrzini vasútvonal mentén lévő Dziergowitz fa­lut. A banda körülvette a községi rendőrség őrszo­­báját és három rendőrt és Mitrenga községi elöljá­rót hatalmába kerítette. Az őrszoba előtt levő ke­rítés mellé állították őket és sortüzet adtak rájuk. A három rendőr rögtön meghalt, az elöljáró azon­ban, akit csak horzsolt egy golyó, halottnak tetette magát és így megmenekült. A banda ezután az egész községet végigfosztogatta. Beuthenben tegnap este francia járőrök min­den ok nélkül rátámadtak egy olasz tisztre, aki polgári ruhát viselt. Amikor több polgári egyén a tisztnek pártját fogta, a franciák a tisztet maguk­kal vitték. Nemsokára azután ugyanezek a jár­őrök a Karlowitzer-strassen rátámadtak több pol­gári egyénre. A megtámadottak ellenállást fejtet­tek ki és a járőrök, akik úgy látszik szorult hely­zetbe kerültek, az egyik házba menekültek és an­nak ablakából az összegyűlt tömegre lövöldöztek. Egy bismarckhüttei borbély, aki az események ártatlan szemlélője volt, nyaklövést kapott és meg­halt. A polgári egyének sem a Bahnhofstrassen, sem a Karlowitzer-Strassen nem szándékoztak a francia járőröket megtámadni.­ A szövetségközi bizottság Königshüttében el­rendelte az ostromállapotot. Beuthenben és a vá­ros környékén puska- és revolverlövöldözések vol­tak. A gépfegyverek kattogását és a kézigránátok robbanását tisztán lehetett hallani. Petőfi követ jelöltsége '' A rendi alkotmány kereteiből kibontakozva, 1848 június havában zajlottak le a népképviseleten alapuló első országgyűlési választások. Éppen 74 esztendeje, Petőfi a szabadszállási kerületben lép fel. Akkori­ban együvé­ tartoznak : Szabadszállás, Kunszentmiklós, Fülöpszállás, Lacháza és a rengeteg tanyakörzet. Köl­tőnk mozgató ereje : Bankos Károly, a kunszentmik­­lósi tanács tagja, műveit, melegszívű ember, a jelölt régibb, meghitt barátja, a szabadságharcban nemzetőr. Petőfi Bankos Károlyhoz 1848 május 25-én levelet intéz : „Szándékom követté lenni... Nem kétlem, elég okos ember lesz az országgyűlésen, de lesznek-e lelke­sedettek és lelkesíteni tudók, ez kérdés, pedig most leginkább ilyenek kellenek ... Fanatikus lelkesedés kell, hogy világítson a nemzet előtt. Lakásom Do­hány­ utca 378.“ (A mai Dohány- és Sip-utca sarkán). A Nemzetőr junius 3. számában olvassuk : „Az önkéntes honvédség kiállítására a többek közt : Petőfi Sándor a némely elárvereztetett könyvéből bejött 60 forintnyi jövedelmét ajándékozá“. Ugyancsak 1848 junius 3-án jelen meg Pálffy Albert költői képekkel átszőtt, hosszabb híradása Petőfi követjelöltségéről a Március Tizenötödike című lapban. Csak pár jellegzetes mondatot belőle : „Az ifjú nemzeti pártnak örvendetes tudósítást hozunk. Petőfi Sándor, Magyarország legnépszerűbb költője a közelgő követválasztásokon, mint követjelölt fog fellépni.. . Ott akar képviselő lenni, hol még az ég és föld is az ő keble poézisének megtestesült képe... Azt fogják mondani: versire nem való követnek. De ugyan miért valók ők követnek ? Mi érdemük van ? Már volt sze­rencsénk egy ilyen követnek felcseperedni akaró fél­­téblabiró-gömbölyűséggel beszélni. Mondhatjuk, csodá­latos fogalmakat táplál a parlamentáris kormány lel­kéről ...“ Petőfi jelöltséget vállal A Radicállap (1848 június 6.) ; a Hazánk (1848 junius 10.) ugyancsak lelkesen támogatják Petőfi je­löltségét. Legtüzesebben a Nemzeti Újság ir (1848 junius 13.) : „Leghőbb óhajtásaink egyike, hogy Petőfi a közelgő nemzetgyűlésen bebizonyithassa és megmu­tassa : mi az a népképviselet a szó szoros értelmében véve. Csak örvendhet az a kerület, mely elmondhatja: Petőfi Sándor a képviselőnk“. Most következik Petőfi első közvetetlen cselek­ménye kerületében. 1848 június 11-én személyesen je­lenik meg és kioszttatja A kis kunokhoz címzett röp­lapját Az utókor által fenséggé minősült szövegét a jelzők e hitványul elkoptatott áradatában jellemezni sem merem. De olvasásakor kezdem megérteni Ovidius igéit: Deus est in nobis et agitante calesci­­mus ülő, Isten bennünk vagyon és hatása kapcsán hevülünk. Hiszek hát a nemzeti próféták kiváltságos ihletében, aminő igaz Napoleon elbai Emlékiratának a mondata: „Csak az utókor ismeri meg az igaz érde­met. Aki erőlködést, áldozatot kíván kortársaitól, azoknak látszólag nem barátja, mert ők csak nyugalmat és élvezetet óhajtanak. A népek a gyer­mekhez, akinek minden erényét és hibáit bírják, abban is hasonlatosak, hogy azokat szeretik leginkább, kik n­ekik hízelkednek is ajándékoznak. De így nem ké­­peztetnek férfiason sem népek, sem gyermekek. Ki nevelni akarja őket, ne figyeljen rikoltásukra, zajgá­­sukra.“ E mérték szerint Petőfi röplapja valóban napóleoni, ama szívbemarkoló közvetetlen egyszerűsé­­get értem, minő a másik szellemóriás felhívásain át­­ny­­llik. Lássuk érdemleges töredékeiben : „Az én apám“ . Emlékeztek még arra az alacsony, köpcös mészárosra, ki egykor a félegyházi, szabadszállási és szentmiklósi mészárszéket árendálta. Az az én apám. Minden becsületes ember szerette őket közü­­letek, mint ahogy becsületes emberek szeretik egy­mást. De én rám nehezen fogtok emlékezni, én még gyermekkoromban elszakadtam közületek ... Ért szerszámnak ajánlom magamat kezeitekbe, semmi másnak. Magyarország az utóbbi időben sokat tett, de még korántsem tett eleget arra, hogy boldog is szabad legyen, mert minden nemzetnek a két fő célja: boldogság és szabadság. Magyarország eddig egy nyers fenyőfa volt, — most már le van vágva is jól van deszkákra fűrészelve, de még nincs ám meggyalulva; pedig előbb meg kell gyalulni, hogy asztal készüljön belőle, — az a dicső asztal, mely­hez majd odaül vendégeskedni a két földi istenség: a boldogság és szabadság . . . Abban a pillanatban vágnám ki nyelvemet, amelyben nem úgy szólna, mint érez szívem . . . Nem akarok dicsekedni, de isten szent úgyse, tehetségemhez képest tettem annyit a hazáért, különösen a köznépért, hogy bizo­dalmára érdemes legyek . . . Könnyű most a nép barátjának lenni, mikor a nép az úr a hazában és a világon, de én már akkor barátja voltam a nép­nek, mikor még azt parasztnak hívták és megvetet­ték s engemet szinte megvetettek, keserűséggel illet­tek, mint a nép pártfogóját . . . Hanem azt korán se várjátok, hogy titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok ... Az isten az állatoknak teremtett négy lábat; az embernek csak kettőt; azért, hogy egyenesen járjon és embertársainak egyenesen a szeme közé nézzen, mert az ég alatt minden­­ember egyenlő. Egynek sem szabad másokra lenézni; egy­nek sem szabad másokra felnézni. Nem ismerek magamnál sem kisebbet, sem nagyobbat . . . Fe­­óhajtásom, hogy én nálam minden ember nagyobb tehetségű és nagyobb buzgóságú legyen a magyar hazában, amely haza, adja a magyarok istene, hogy mindörökön örökké éljen.“ Ha: A stílus az ember, akkor e röplap szövegé­­ben ott van az egész Petőfi. Erőszakos választás — Petőfi ellen A választás Petőfi szabadszállási kerületében szét június 15-én zajlott le. Helyesebben csak zaj volt, választás nem. A szabadszállási ev. ref. esperes-lel­késznek, Nagy Simon főtiszteletű uramnak fiát, Nagy Károlyt kiáltották ki egyoldalúkig, az erők jogszerű összemérhetése nélkül követte. Tagadom, hogy Petőfi , megbukott a Kiskunságban. A már előbb becstelenül­­ fölizgatott szabadszállási lakosok űzték el őt, majd híveit, az alkotmányos erőösszevetést lehetetlenné téve, pont a választás délelőttjén reggeltől folyamatos dermesztő erőszakkal, Nagy Károlyék és a szabad­­szállási hatóság­­összejátszásával. Adjuk át a szót e keserves tárgyban magának Petőfinek,a ki a dolgok lefolyását, Szabadszállásról elüzelve, még azon melegében, az úgynevezett vá­lasztás napján, 1848 junius 15-ike éjjelén irta meg. Cikke erről 1848 junius 19-én jelent meg a Március Tizenötödike 32-ik számában a következő figyelmez­tetéssel: „Kérem minden becsületes elvű szerkesztő­társamat, hogy e cikket lapjában közölni szíves­kedjék. Petőfi Sándor.“ Kiegészíti a tények hiteles­­ összefoglalását a derék Bankos Károly híradása Petőfi követjelöltségéről a Pesti Hírlap 92. számában, 893. lapon, 1848 junius 27-én. Egyszerűen átírjuk, illetőleg jelenítjük Petőfi és Bankos adatrögzítését. Hogyan korteskedett Petőfi ? Az alább előadandók tekintetében tehát méltóz­­tassanak felelősség szempontjából a másvilágon ke­reskedni, melynek szabadon idevetődni epekedő­­ Petőfi-világcsillag sugárzását éppen most készülő­dünk az egyszázados test szerint való születés alkal­mából ünnepelni. Ünnepeljünk. Illik is. De az ünnep­lésre itt lehessen ám Petőfi lelke is. Meg ne mozdul­jon az a szobor-érckar, mely alatt nevében annyi­­ meggyőződéstelenség, sőt valótlanság hangzott el. Petőfi lemegy szülőföldjére , a Kiskunságba. Prokla­­mációt oszt szét, melyet „az egész kerület választói­nak nem kapatos része lelkesedéssel fogad". Vissza­­jövet Pestről, oly borzasztó hírek keringését találja, melyek „csak a legelvetemedettebb gonosztevőt ille­tik“. Bankos szerint: tolakodást, lázítást, sőt a kom­munizmus elveit olvasták ki „a szánandók“ Petőfi idéz­­­zett röplapjából. Egyik tekintélyes ember tiltakozása még utólag is megdöbbentő: „Megparancsolom a felszegi lakosoknak, hogy azt az akasztófára való Petőfit be ne bocsássák a városba. Kövezzék agyon." A kunszentmiklósi nép nemesen viselkedett. Nem­­ fért a fejébe, honnan e változás az urak részéről,­­ hisz egykor dicsőítették Petőfit, sőt „hét országra­­ szóló lakodalmat és fáklyásmenetet adtak neki". Petőfi 1848 június 11-én későn este érkezik ne­jével Kunszentmiklósra. Bankos menten beszámol neki: „kiket ragadt el az őrjöngő düh; gyalázatot akarnak rajta ejteni; leránttatják beszéde közben, sőt lerántják maguk“. Hívei mégis égnek a kíván­csiságtól: hallani őt. Ezért június 12-én templom után újból tisztelgő küldöttség jelen meg Petőfi szál­lásán. A nép a városháza előtt várja. Az elöljáróság engedélyi vonakodására 300-an rohannak Petőfihez, kész lévén a városon kívül, a határban meghallgatni őt. Petőfi velük megy és bejelenti a megtartandó népgyűlést. A városházán: „ráröffen az egész ber­zenkedő süldisznó csoport". Végre Petőfi föltételek­kel megkapja Kunszentmiklóson a beszédengedélyt Eszerint a felelősség mindenért Petőfit terheli s a beszéd előzetesen a hatóságnak bemutatandó. Fele­lete igazán petőfies: ő maga sem tudja, mit fog be­­szélni és ha előre készítette is volna el beszédét, nem azért törölték el március 15-én a cenzúrát,, hogy most kupaktanács vizsgálata alá bocsássa mun­káját. A biró ismételt sürgetésére úgy nagyjából jelzi Petőfi, hogy a követválasztásról fog beszélni és a távollétében rákent rágalmakról. Nosza, iszonyú felfortyanás. A választásról* fecseghet, de: „bírói minden hatalmával tiltja magamat a vádak alól mentenem. Oh, bírók példányképe!“ Ezek után Petőfi kiáll a városház elé és mégis beszél a néphez. Ő maga: „Míg beszéltem, többen nyitott bicskákkal álltak körülem; azt hallották, hogy, amint ők nevezik a kapatosokat, a farizeusok le akarnak engem beszédem közben rántani.“ Délután Petőfi : „egy kis körülnézés végett" át­­rándul Szabadszállásra, semmi kétség nem lévén felőle, hogy ő lesz a követ. Kunszentmiklósra vissza­tértében hallja a rágalmakat: „Hogy az én délelőtti beszédemet egy újságból loptam, Szabadszállásra be sem eresztettek, de a város végéről visszakergettek stb.“ A megvádolt Petőfi Június 13-ikán Bankosékhoz, Petőfi szállására megérkezik a „Szabadszállás városa birái“-nak pecsé­tes levele, melyben Petőfi: „fanatikus izgatónak, vi­perafajnak neveztetik, aki polgártársainak ama kér­désére, hogy mikor leend már béke honunkban, azt felelé, hogy sohasem, míg ezen ország vissza nem száll azokra, akiké volt, t. i. a tótokra". Folytatólag a szabadszállási pecsétes hatósági írat: alacsony jel­lemű egyénnek nevezi Petőfit, ki kész lenne eladni bennünket a legcsekélyebb árért. Másfelől is hangzik : Petőfi muszka-kém, tót királyt akar. A leirat szerint: „Ilyetén állásában a dolgoknak", tudtára adatik Petőfinek, hogy ha élete kedves, csütörtökön, a kö­vetválasztás napján, Szabadszálláson meg ne jelenjék, mert a nép ingerült s nem állhatnak jót „méltó ha­ragja fölgerjedésében lehető dühéért". Petőfi a választást előző estén, június 14-ikén, nejével együtt Szabadszállásra érkezik. Szállásadói rémülve fogadják és figyelmeztetik az életveszede­lemre. Petőfi ingadozására Szendrey Julia, Petőfiné, határozottan kijelenti: . 1 —■ Nem megyünk. Itt fogunk maradni... Ne mondhassa senki, hogy te hátráltál. Petőfi hát még a megjövetel estéjéin a szabad­­szállási városházán terem, az ott valók nagy meghök­kenésére. A főjegyző különben jó embere, ki megta­g­adta a részéről kívánt hivatalos megrágalmazását Petőfinek. „Néhány jelenlévő siheder, úgymond Pe­tőfi, szörnyűképpen mentegetőzött, hogy ők sohasem támadták meg jellememet, csak elveimet. Oh, th..! tudjátok is ti, mi az a jellem, mi az az elv." Éjjel muzsikaszó ébreszti fel Petőfit. Az egén várost Itatja a pap és fiát éltetve, hajnalhasadtig tart az italozás és orditozás. „A hazaáruló és a muszka-splon“ Kora reggel Petőfi újból a városházám, ahol egy individuum, ki ifjanta atyjától 40 bankó forintot köl­csönzött , szemtelennek nevezi őt. A lavina megindul- Feléje tódulnak. Száznál több torok bömböli Petőfi körül. — Ez a hazaáruló, ez a muszka-spion, akasztó­fáravaló. Üssétek agyon. A biró Petőfit az emeletre kiséri. Találkozik a követválasztási bizottmány elnökével, ki a népgyűlé­­sen kijelenté: „Hogyha a nép agyon nem veri Petőfit, ő fogja agyonlőni." Kérdi az elnök, hogy mert ide­jönni? Ha Petőfi ebben a pillanatban el nem­ takaro­dik a városból, nem kezeskednek életéért. Az a sza­badság, hogy aki nem tetszik a népnek, azt kikerge­tik a városból. Az öreg pap, ki fia érdekeiben 24 akó borral pré­­dikáltatott az éjjel, biztatja Petőfit, hogy ne féljen, de ő is a távozást javallja. Petőfi fegyveres nemzetőröktől körülvéve távozik gyalog szállására. „Csak az hiányzott, hogy kezemet hátra nem kötötték" — mondja Petőfi — és kocsira kapva, indulna­k nejével vissza Kunszentmiklósra. Köz­ben észreveszi, hogy a kocsis düllő utakon hajt s ke­rüli az utat; kérdésére odaböki a hetyke legény : — így parancsolták. Majd a bösztöri csárdánál rátérünk. S egyszerre messze távolban feltűnnek Petőfi zászlaival az országút hosszában a szentmiklósi és lacházai kocsisorok. Elkerültették egymást. „Az ellenzék terrorizál" Petőfi „irtóztató dühvel" ér haza. Dél felé emberei is otthon. Ezek beszélik : a bösztöri csárdánál már várta őket a pap fia embere minden csábítással. Bankos hitelt nem adva a hazug beállításoknak, maga siet a szabadszállási városházára, számonkérve ott Petőfi hollétét. Közben ál-rémhír érkezik a központba, hogy a város végén a két párt fegyveresen összetűzött. Pe­dig Petőfi embereinél még bat sem volt. Petőfi otthon lecsöndesíti az izgult kedélyeket, mondván : A törvény majd elégtételt ad nekik, amiben nem kételkedem. „És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót agyon akart verni a magyar nép ; ma június 15-én, ma 3 hónapja, hogy március 15-ike volt, midőn első valók azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra száll­tak ! De én ezért nem a népet kárhoztatom, hanem annyival inkább szent, mert gyönge, mint az asszony s mint a gyermek. Dicsértessék a nép neve, most és mindörökké." Petőfi eme fenkölt zárószavait bizonyos éles mon­dat előzi meg: „Szabadszálláson egy hanggal, szavazás nélkül kikiáltották követnek a pap fiát (Nagy Károlyt). Vasárnap. egy gőgös, buta embert." Dr. Huttkay Lipót:Utolérhetetlen a Boh­ó crém, púder* s&ajppmv

Next